Ott a zoknimon, látjátok?
újracucc kategória bejegyzései
Jóleső Január 27. – Madár
Sok madár.
Mindennek a tudomány az oka. Ha nem kellene tanulmányt írnom, vagy ha ugyan kellene tanulmányt írnom, de kedvem is lenne hozzá, nem venném elő a félkész, negyedkész, harmadkész mütyürjeimet, hogy véglegesítsem őket. Ezek közül a madarak közül van egy pár, aki már három-négy éve ki volt szabva.
Aminek esetleg véletlenül nem a tudomány az oka, annak a zsugoriság. Egyszerűen nincs pofám kidobni az anyaghulladékokat, még a miniatűr cafatkákat sem, “tölteléknek jó lesz”. Na hát ezekbe itt hálistennek belement egy csomó.
9/147 – Macskaszőr
Ma tetyekvetyek-itthoncsücsü napot tartok, ami ugyan semmi extra eredményt nem fog hozni, de ettől lesz majd itthon tiszta ruha, friss ágynemű, itt-sült kenyér meg kevesebb macskaszőr.
Apropó macskaszőr, néha teljesen meglep, hogy a makkákon még van belőle, egy alaposabb redvázáskor több macskányit gyűjtök össze belőle. Ez itt alant pusztán csak egy méternyi előrehaladás eredménye, blöe.
Isten megáldja a kelimszőnyegeket, azok rendszerint csak fakóbbnak látszanak tőle, nem pedig kriminális állapotúnak.
Eská 9/10 – Kép! Polc!
Meg kellett néznem az archívumban a számozást, mert nem hittem el, hogy ilyen gyengén állok még az idei évben – nyilván jól kicsellóztam magammal ezeknek a tematikus izéknek a bevezetésével, az összes “én csináltam ezzel a kettő kicsi kezemmel” projektet felszívta az adventi dekkolás meg a jóleső január. Eh.
Na de lássuk a medvét, mit csináltam én vasárnap, amikor a Repülő Kutató elment haveri iszákolásra. Hát ezt.
Olyan büszke vagyok magamra, mint a toyogós, aki végre eltalálta a bilit. Hogy valamelyest felnőttként viszonyuljak mégis a dologhoz, íme néhány paraméter:
- a képtartó polcok a Jyskből vannak (keskenyebbek az ikeásnál, és nekem ide éppen ilyen kellett)
- eredeti színük fehér volt, de hát azért adott nekem az Úr hülyeséget quantum satis, hogy ezeket is lefessem
- két polc van egymás folytatásába felfúrva a falra (hurrá fúrógép!!!)
- a képek származási helye a Meska, a Parti Medve és a Libri (a Reich Károly képeslapok onnan vannak), plusz még egy, amit valamikor húsz évvel ezelőtt én festettem a RK-nak
- a keretek túlnyomórészt az Ikea Fiskbo keretei, leszámítva pár muzeális Nyttját, szintén az Ikeából, meg egy OBIs kakukktojást
- ez természetesen még mindig nem a végleges állapot, de ez nem is meglepő, hiszen azért kellett nekem képpolc, hogy cserélgetni lehessen rajta a szajrét.
Következő állomásunk valószínűleg továbbra is az emeleti folyosó lesz, mert ott még mindig van egy csomó félkésztermék (plusz egy csomó dzsuva), de minden ki fog alakulni, arra mérget vehettek.
(U.i.: természetesen nem feledkezhetem meg arról sem, hogy a Repülő Kutató megdicsért, hogy “nagyon ügyes vagy”, de meglepődni nem lepődött meg különösképpen. Hja, magamra vessek, rendszerint elmondom neki előre, milyen lakberendezési merényleteket tervezek. Egyszer ki kéne próbálni, hogy nem informálom, vajon akkor észreveszi-e.)
9/145 – Calász
Ez itt egy piszok nad calász, mert a mai napot nyafogóruhában és itthon szándékozom tölteni, miközben hol a porszívó zúg, hol a mosógép. Mivel viszont tegnap kint voltam, hogy a városban bolyongjak, csináltam magamról hozzá őtözködős fotót is, tessék.
Jóleső Január 22. – Sapka
Amit tegnap csináltam itt a blogon, az egy icipicit sem volt úgynevezett ráutaló magatartás, és ti roppant kedvesen vettétek is a lapot, “na jó, legyünk túl a kipitykélt sapkáin, aztán hátha jön valami murisabb”. Köszönöm, köszönöm.
Ímé, hadd mutatom be a maradékok csodáját.
Kezd már látszani a konszepszijo, ugye: új cikcakkruhához új sapka dukál, és a szabáskor leesett darabok épp megfelelnek egy új sapihoz, díszítésnek meg ott vannak a fonalas maradékmentések rozettái, pá, puszi. Ebben a szezonban eddig négy új cikcakkruhát varrtam magamnak, de a piroshoz nem készült sapi, annak a ruhának a maradékai belementek a tomtegyári projektbe.
Az új sapkáimat amúgy általában Boldizsáron szoktam bemutatni, de Boldizsár egy medve, és télen nem zargatjuk a medvéket. Nem, a jegesmedvéket sem. Sőt, a jegesmedvéket zargatjuk a legkevésbé.
9/143 – Célszerű
Gondolom, az ritkán jut eszetekbe, hogy az én öltözékeimben a célszerűség lenne fontos kiindulópont, pedig de. Most például éppen heti nagybevásárlásra indulunk, és nem árt, ha a Repülő Kutató megtalál a nagybótban, ha éppen elgabalyogtunk egymástól a különböző beszerzések alatt.
Mit mondhatnék, erősen esélytelennek látom, hogy összetévesszen bárkivel.
9/142 – Gurgula
A szemével gurgulázik, a szájával vacsorázik, a haja pedig éppen szárad. Ennélfogva inkább a túlsó végit mutatom.
9/141 – Tikit
Boldogult úrfikorunkban, amikor még volt miért, meglehetős gyakorisággal utaztunk a Korona nevű ekvipázson, ami egy kifejezetten rettenetes vonat volt, pláne amikor még csak arra futotta, hogy nyolcszemélyes fülkében üldögéljünk át tizenakárhány órát benne. (Ó, volt egyszer olyan is, hogy decemberben mindez idő alatt nem volt fűtés, egy másik alkalommal meg tízen nyomorogtunk a nyolc ülésen, mert hat éven aluliaknak nem kellett helyjegyet venni, és kettő ovist is hoztak magukkal az utasok, ah, régi szépcsúf idők.) Az egyik ilyen csodálatos úton futottunk bele egy olyan esetbe, ami azóta szállóigévé vált a RK meg köztem. Egy vállalkozó kedvű világturista és a kalauz párbeszédét hallgattuk ki a folyosóról: a turista egy szál pengő forinttal sem rendelkezett, amiből vehetett volna magának vonatjegyet, úgyhogy meg kellett szervezni, valaki átváltsa neki a dollárjait vagy mittudomén mijeit – az a gyanúm, ez még az euró előtti időkben volt, bár lehet, hogy már annak kezdetén. Mindenesetre mire meglett a tranzakció, a csávó mindenekelőtt enni szeretett volna, úgyhogy azt próbálta kideríteni, hol a büfékocsi, a kalauz viszont szigorúan közölte vele ékes anyanyelvünk nemzetközi változatán, hogy “No, no! Előbb tikit, aztán hamham!”
Ez lesz itt most is, előbb a munka, aztán a szórakozás: előbb még dolgozatot kell javítanom, majd csak utána gondolhatok a Jóleső Január következő programjára, ami sütisütés lesz (kicsellóztatok velem, muhaha).
Ami késik, nem múlik. De előbb tikit.
Mint esetleg látható, sikerült átszabnom a túl hosszú derekú ficergőruhát, és ugyan nem tökéletes, de sokkal jobb a korábbinál, különben is főként itthon fogok benne ficeregni.
9/140 – Rúzs
Ez voltam én ma reggel, már felöltözve, de még rúzs nélkül, mivel úgy gondoltam, hogy bemegyek a munkázóba, aztán ott majd felapplikálom magamnak, mielőtt édes bülbül szavakat mondok a nyílt napon.
Fel is applikáltam a Részeges Pifkét, mint a parancsolat. Apró szépséghiba, hogy utána feltettem a maxot, majd elfelejtettem levenni beszéd közben.
De most végre nyafogóruhában vagyok, vár a vacsi, utána pedig az én kicsi kuckóm, és valószínűleg gyújtok egy újabb illatgyertyát, mert a mai nap után cefetül rám fér.
9/139 – Tarja
Állítólag ma van az év legrosszabb napja, és én ugyan fenntartásokkal kezelem az efféle sommás megállapításokat, mert túl sok hihető és alátámasztatlan dolgot mesélnek a városi legendák*, viszont összességében ilyen szempontból nincs panaszom a mai napra, szar az éppen eléggé. Egyrészt online vizsgáztatok (oké, ez a diákoknak mégiscsak rosszabb), ezenfelül egy heroikus nekifutamodással végeztem a frissített államvizsga-tételsor-javaslattal, és beleküldtem az éterbe (ez meg a kollégáknak lesz rossz, bár tudomisén). És aztán két online vizsga közt elmentem bótba.
Nem nagyon kedveltem odafelé az életet, mert a szél folyton megpróbált kifújni a 11-es főútra, és különben is, mostanság az első szóbajöhető bót egy kilométerre van gyalogláb, a többi meg még annál is messzebb. No sebaj, kutyagoltam én meg a zenegépecke, és azt nem tudom, ő mire gondolt, de én arra, hogy veszek csirkecici, és megcsinálom pán-délkelet-ázsiai** módon, mert annyi szárított mie-tészta van a házban, mint a fene.
És nem volt csirkemell.
A ragyába már, mondtam, hol van még az árstop, hol van az én csirkecicim, miafenét főzök máma, he? Úgyhogy végül afféle impulzusvásárlás módján vettem tarját, azt is meg tudom csinálni Kicsibehusi módra, mie-tésztával. A szél amúgy, csak hogy emlékeztessen az év-talán-legrosszabb-napjára, majdnem visszafújt a Sparba, és a pofámba vágott egy marék esőcseppet csak a miheztartás végett, de én akkor úgyse tudtam éppen ilyesmikre koncentrálni, ugyanis röhögnöm kellett, nagyon. Még mindig ott morfondíroztam az impulzusvásárolt tarján, és akkor a fülemben is megszólalt Tarja, ezúttal a Turunen, és arról énekelt, hogy ez nem a Paradicsom, de mi úgyse ismerünk ennél jobbat, és még harcoltunk is érte, baszki.
Hát jó.
Ez itt nem egy impulzusvásárlás, hanem egy előre megfontolt merénylet. Igen, vettem magamnak ajándékba egy újabb lila cipőt. És nem tartozom senkinek magyarázattal, sálálá.
* Csak hogy tudjátok, az eszkimóknak sincs harminchét szava a hóra.
** Ez errefelé annyit tesz, hogy lesz benne szójaszósz, halszósz, lime, gyömbér, fokhagyma meg mogyorószósz. Meg esetleg még más izék a polcról.
9/137 – Horgolék, hímezék
Ma a piacon egy hipszter pár úgy megnézett, hogy majd kiesett a fejükből a szemük. Mi van, lelkecskéim, nem láttatok még szentendrei asszonyt nyafogóruhában, rokolyában, felemás zokniban, horgolékokkal kipitykélt kabátban és hímezékekkel kipitykélt sapiban meg fölöslegesen nagy sállal a nyakába’ neki?
A nyafogóruha amúgy friss termés, de ilyet láttatok már, a kabát pedig ez itt. Igaz, hogy egy évembe telt kipitykélni, de minek elsietni az ilyesmit.
9/136 – Rőzsetűz
Újabb ékes példája az én időnként igen érdekesen alakuló terveimnek: restauráltam a pipirost, mert holnap csúnyajándák-partira vagyok hivatalos, kedden meg nyílt napon kell előadnom magam, és úgy gondoltam, ráfér erre a hajra egy kis civilizáció.
Mellé. Úgy nézek ki, mint egy André Breton-verskezdet, “Asszonyom haja rőzsetűz”. A lábam még nem kulcsköteg és részeg hajóácsok, de hát alig múlt dél.
9/134 – Asse
Well, itt állok kicsippentve mászkálósba, de még asse tudom, elindulok-e egyáltalán, a gyomrom már megint vacakol.
Az árgyélusát neki, próbálnám én jól érezni magam, de a szervezetem nem akarja. Azt hiszem, a következő néhány napban megvonom tőle a kávét, hadd lássa, ki a főnök.
9/133 – Pezsgőtabletta
Vissza kell mászni a lóra, hejj, muszáj felgyűrnöm a ruhaujjam, és belefeküdnöm a tennivalóimba, emellett ideje felemelkednem a fenekemről, és minden nap kimászni a házból, mert D vitaminnal leginkább pezsgőtabletta formájában találkozom, és ez így nem oké.
Ma csak igen lájtosra vettem a figurát, át az út túloldalára, majd vissza, de a legrövidebb expedíció is tartalmazhat meglepetéseket, a kínai bótban például láttam egy olyan illatgyertyát*, aminek az volt a fantázianeve, hogy “Winter reindeer”**.
Háát, kedveszkéim, én nem tudom ugyan, pontosan milyen szaga lehet egy téli rénszarvasnak, de nem biztos, hogy kedvtelve szagolgatnám. Bár a szakirodalom szerint számos jó tulajdonsága van neki, a szaga, az ööö, nem tartozik ezek közé.
Erre a szakirodalomra gondolok (tessék kattintani nyugodtan, ide nem tudom beágyazni igazából, de a szakirodalom ott van, tutira):
* Azt ugye nem gondoltátok, hogy egy olyan helyen, ahol van illatgyertya, nem nézek be a polcra.
** Nem, nem vettem meg. Az ilyen merénylethez még nem voltam elég erős.
9/132 – Kintisbentis
Odakint vidáman süt a napocska (na ugye, hogy sikerült elődudorásznom),
bent meg mütymörgés és dögölészés van, gőzerővel.
Igen, a futonomon ülök paplan alatt (Maci az imént távozott, hogy odalent folytassa a saját dögölészését), almás-fahéjas teát iszom, és kis darab izéket varrogatok egy kabátra.
Nincs nekem túl jó dolgom? De. Nem baj, eljön ennek is a böjtje!
Jóleső Január 10. – Pilács
Annyi illatmécsest és illatgyertyát használok ezekben a bús téli hónapokban, hogy Greta Thunberg tutira összehúzza tőlük a szemöldökét, de hát valamit valamiért, turkálóból öltözöm és tömegközlekedéssel utazom, legalább a lakásom legyen fényes meg szagos, amindenit.
Hogy Greta mégis valamelyest kevésbé legyen morcos, meg mert lényegében mindent reciklálok valamilyen formában, amit csak lehetséges, a poharas illatgyertyák poharait is újra felhasználom: langyos sütőben felmelegítem őket, kitörlöm a maradék viaszt, alaposan kimosom a poharakat, aztán ezekbe rakom az illatmécseseket. (A Repülő Kutató meg viszkit iszik azokból, amikbe nem rakok illatmécsest, de ez csak mellékszál.) Idén találtam ki, hogy összekötöm a kellemest a haszontalannal, és kis burkokat készítek a poharaimra a már-csak-pár-méter-van-belőle-hát-ezzel-mit-kezdjek horgolófonalak felhasználásával. Nem gondoltam arra, hogy a kis huzatoknak kéne bármi név, de Vica a Dark Side Soutache-tól azt mondta rájuk, hogy “pohárpulcsik”, és ez sokkal jobb annál, mint hogy hagyjam veszendőbe menni.
Szóval itt van nekem a mai reggel a pulcsis poharakkal, áfonyaillat van a szobában, én meg azt dudorászom, hogy “Süss fel, nap”. Mintha, hm, próbálkozna egy kicsit.
Holnapra legyen az a szavunk, hogy KRUMPLI. Én kenyérrel jövök.
Jóleső Január 9. – Leves
Ahogy a Repülő Kutató hívta, “vifonleves gazdagon”. Nos, technikailag nem is igazán vifonleves, mert a tasakból csak a tésztát őriztem meg.
Holnapra legyen a szavunk, tudomisén, PILÁCS.
Jóleső Január 7. – Fenyő
Eredetileg más tervem volt erre a hívószóra, de hát nézzétek meg, mecsoda pompás teljesítményt hoztam én össze a cérnáimmal:
Igazi szellemi sasmadár vagyok vajmi, kábé tíz évembe került rájönni, hogy a cérnaspulnik állítva jobban elférnek és könnyebben áttekinthetők a dobozban, mint fektetve. Annyi eszem van, mint egy vödör lepkének, no.
Ja, és hogy hol a fenyő? Látjátok balról lent azt az illatgyertyát? Na azon. Ne üssetek meg, szemüveges vagyok.
Holnapi szavunk a DOBOZ. (Már megint pakolok, mint Bogdán az üres boltban, mert ha az ember elkezd rendet rakni egyfelül, akkor rögtön feltűnőbb, mekkora a kupi másfelül.)
Minden nap más - mindennap más 