Még mindig rá vagyok szorulva, a kirelejzumát neki.
otthoncsücsü kategória bejegyzései
10/178 – A Takony Hete
Furaforma felhők, megtévesztő-kék egek, ábrándozó makkák, na meg persze a Takony Hete. És mivel amúgy is felébredtem a már megszokott fél hármas harákolásomra (extra revelatív gondolatok ezúttal nem jártak hozzá, csak slejm minden mennyiségben), akár be is blogolhatom. Galéria!
10/177 – Nyugaton a helyzet változatlan
Még mindig úgy gondolom, hogy sokkal rosszabb kilátásaim is lehetnének, de mostanra már tényleg, szívből megutáltam ezt a takonykórt.
Sajnos ez nem változtat azon, hogy még mindig gyenge vagyok, mint az ősz légy.
10/176 – A Jókai-recepció
Roppantul hálás lennék, ha aktuális takonykórom egy konvencionálisabb időbeosztással működne, például minden nap 8tól 4-ig vagy 9től 5ig, mint a normális emberek munkaideje. Mikor dudál a gyár, elkezdenék taknyolni, aztán mikor újra dudál, abbahagynám.
Álom, álom, édes álom. Eleve, miért várok én el ilyesmiket, mikor én nem vagyok teljesen normális, és a munkaidőm sem az. Valójában épp jól megérdemlem sorsomat, melynek keretein belül minden hajnalban pünkt fél háromkor felébredek arra, hogy a fejemet elcsömöszölte a takony.
A speciális értéke ezeknek az istentelen időpontban való felriadásoknak egyrészt abban áll, hogy a macskák azonnal bejönnek, és azt kérdezik, holareggeli, mire én közlöm velük, hogy majd, aztán nekilátok orrot fújni és köhögni, és harákolni, és (nem akarjátok ti azt, hogy folytassam, nem akarjátok. Tegnap éjjel még hánytam is, amikor a válogatott folyadékok körmérkőzést játszottak a légutaimban.) A macskák erre azt szokták mondani, jó, majd megszopod te még eztet, aztán gondosan összehúzzák mindahány szőnyegünket, és lelépnek. Másrészt pedig, és jelen helyzetünkben ez az érdekesebb, ezek a hajnali taknyos felriadások mindig egy olyan pillanatban következnek be, amikor álmomban éppen van egy nagy revelatív gondolatom, és amikor felébredek, még éppen ki tudom mondani a konklúziót, de sajnos a mögötte lévő revelatív gondolat ott marad az álmomban. Csak hogy érzékeltessem, ma hajnalban azzal a mondattal ébredtem, hogy “Ezzel pedig máig adós maradt a Jókai-recepció!”
Természetesen fingom sincs a Jókai-recepcióról. Lehet, hogy utána kéne néznem. Igaz, mivel nem tudom, hogy mivel adós, továbbra is meg lennék lüve. Az is igaz viszont, hogy én még egyike vagyok az utolsó bölényeknek, akik nemcsak hogy olvasták Jókait, de igen gyakran újraolvasták őtet, és számos izmos gondolatom van róla még takonykórtalan állapotomban is.
Ez amúgy épp a háromszáznegyvenötödik számú hülyeség lenne abból a fajtából, amivel én foglalkozni kezdek úgy, hogy a) semmi közöm hozzá, b) lövésem sincs róla, c) időm sincs rá. Penszér, írja csak nyugodtan a többihez.
10/175 – Vigasságok
Gondoltam, ettől nem foszthatlak meg titeket. Én amikor megláttam ezt a fejet, előbb röhögni kezdtem, aztán köhögni, aztán végül majdnem megfulladtam, de úgy kell nekem, miért kezdek én ilyen meggondolatlan vigasságokba ezekkel a légutakkal.
Az külön szórakoztat, hogy mások fizetnek egy ilyen frizuráért, nekem meg elég takonykórban fetrengeni hozzá.
10/173 – Kikötő
Nem tudom, feltűnt-e, hogy tegnap nem volt itt bejegyzés. A RK hazahozott a síelésből valami egzotikus osztrák influenzát, aztán persze elkaptam tőle. Feleim, én évek óta nem voltam ilyen beteg. Tegnap kábé húsz órát aludtam, és ezalatt mindvégig teherhajókat rakodtam egy kikötőben.
Tragikusan rottyant állapotomra nincs is annál jobb példa, hogy a macskák mindvégig távol tartották magukat tőlem. Ezek igen realista állatok, és tegnap rajtam semmiféle gyógycica nem segített volna. Ma reggelre javult annyit a helyzet, hogy Poci őfelsége bepróbálkozzon.
Megjegyzem, ma reggel is azt álmodtam, hogy a kikötőben rakodok, de ezúttal már luxusjachtokat,
10/160 – Műsorváltozás
Nekem eredetileg voltak afféle terveim, hogy elkutyagolok a nagybótig valamiféle emberkaja beszerzéséért, de a vak kiscicám éppen kedvel engem, az ilyesmit meg ki kell használni sok-sok simi erejéig.
10/158 – Megtévesztő
A megszólalásig úgy fest a helyzet, mintha csak hedonizálnék, mi?
Na hát ne higgyetek a látszatnak, én már három órája levelezek meg szerkesztek meg diákokkal és szakdolgozatokkal küszködöm. Még telefonáltam is, pedig az már mindennek az alja.
10/156 – Kupa
Ma estére azt ígértem a RK-nak, hogy elviszem vacsorázni, de a Katasztróka-védelem aszonta, lehetőleg ne másszon ki a házból, aki például a Duna vonalának környékén lakik. A Duna kevesebb mint 500 méterre van tőlünk, úgyhogy gyanítom, mi is beleesünk a fenti kategóriába. Terveinket nem adtuk fel, de azért várunk délutánig, csillapodik-e a szél, aztán annak függvényében döntünk.
Én ugyan nagyon szeretem a fish&chipset (ide mennénk), de nem tölt el túl nagy lelkesedéssel a lehetőség, hogy valahol Szentendre belvárosában kupán találjon egy elszabadult cserép.
Nyilván itthon se vesznénk éhen, én például negyedóra múlva újabb kenyeret vágok be a sütőbe. Nyamm.
10/154 – Árnyék
Ezúton csókoltatom a napsütést, az árnyéklátó hülye medvéket meg az előreláthatólag örökké tartó telet.
10/153 – Nowa receptura
Általános tapasztalat, hogy a dolgok akkor tudnak a legjobban elcsesződni, amikor javítani akarunk rajtuk, bár nem szorulnak javításra. Amikor a “konzervatív” még azt jelentette, hogy “konzervatív”, nem pedig azt, hogy “retrográd”, pontosan azzal lehetett leírni, amit egy Durnik nevű bölcs kovács úgy fogalmazott meg, hogy “if it ain’t broke don’t fix it”, vagyis hát “ne javítsd meg, ami nem romlott el”.
Mivel kifogyott a szemöldökfestékem, vettem egy új dobozzal, és rögtön elfogott a gyanakvás, amikor azt láttam a felirtat alá stemplizve, hogy “Nowa receptura & ulepszona aplikacja”. Igazam is volt. Koszosabb, pazarlóbb, több az esélye annak, hogy elmázgálja az ember, a színe meg, hát láthatjátok, egy kis adag neszesemmi.
A hételeji rohangálás után ma végre itthon lapítok, és azt várom, mikor ront be a postaládámba az a sablonlevél, amit majd ki kell küldenem egy jobb sorsra érdemes mentortanárnak. Ez itt most legalább nem az a helyzet, amikor nem kell javítani azon, ami működik, ugyanis most lesz kipróbálva első alkalommal. Érdekes experimentum lesz, az tuti.
Nem vagyok különösebben oda az érdekes experimentumokért, pláne amikor nem én találtam ki azokat.
10/148 – Varróka
Ma is itthoncsücsü napom van,
amihez pluszban Erik-napot is akarok tartani, mert szegénykém egyre morcosabban bámul rám. Legalább már az asztalomra visszakerült, ez is valami. A nagy dzsuvátlanítást a Borsópüré Szobában vészelte át, és ugyan még mindig nem befejezettek az asztalom körüli állapotok (emlékeztetőül: a SKÄDIS pöckeinek jelentős részét átcűgöltem a folyosóra világi hívságaim tárolásához), de most már muszáj volt visszahoznom, mielőtt teljesen begorombul.
Elszántságom rendkívüli, a hajnalt azzal ünnepeltem, hogy megkíséreltem levenni a fekete aszimmetrikus ruha szabásmintáját, szabóinasaim legnagyobb örömére. Mind a kettő begyűlt a Bűnök Barlangjába, és tőlük telhető mértékben részt vettek a folyamatban.
Igen, mind a kettő. Senki sem mondaná meg, hogy Poci nem lát. Itt éppen felült a fotelbe,
de előtte a tradícióknak megfelelően végigfetrengte az anyagot meg a papírt. Ezt a papírt, amit most éppen Maci őriz:
Mit mondhatnék, visszatértem szokásos eszközeimhez és alapanyagaimhoz, továbbra is sütőpapírral bűvészkedem. Apropó bűvészkedés, ma este hatig még véleményt nyilváníthattok az előjegyzésinaptár-jelöltekről, aztán lezárom a szavazást, és nekiesem annak a projektnek is.
Most viszont táncos lábbal el, vár Erik.
10/147 – Pöttyös
Ismeritek azokat a női öltözködést tanácsadó akármiket, legyen az blog vagy újságcikk vagy instafiók, ahol mindig megmondják a tutit, hogy egy igazi nőnek két ujjnyival a bokacsimmája szára fölött kell végetérnie a nadrágja szárának, egy jól szabott sötétkék zakó igazi alapdarab, és munkába igazán sikkes, de kulturált megjelenést biztosít egy pár nude színű platform pömpsz? Na ott szokták elmondani azt is, hogy minden igazi nő ruhatárában van egy pöttyös blúz.
Hadd mutatom be az én ruhatáram pöttyös blúzát.
Igen, a mai napot lényegében pizsiben óhajtom abszolválni, mert most még megtehetem. A világ egyre nagyobb svunggal kavarja a málnaszőrt, hirtelen kinőtt a földből egy februári egyhetes munkaprogram, aztán persze fél nap alatt átkerült egy másik hétre, jövő kedden tanszéki értekezlet és a tantervi hálókon való újabb vacaklások várhatók, ráadásul a szakdolgozóimat is össze kéne fogdosnom, mert megint eltűntek.
Mindehhez éjjel érthetetlenül horrorisztikus marhaságokat álmodtam: be kellett épülnöm valami földalatti klubba, ahonnan ki kellett volna menekítenem egy libát, mert a milliomos anyukájának elege lett a zsarolásból. Az egész valahol félúton volt egy Raymond Chandler-történet és egy közepesnél rosszabb FPS zombijáték között, mindenki úgy festett, mintha a harmincas évek Los Angeleséből köpték volna bele az álmomba, de aztán jöttek a meghipnotizált verőemberek, akiket egy hordágyra szíjazott polipfejű kómás boss irányított az agyhullámaival, ezeket pedig csak úgy tudtam leállítani, hogy rovarirtót fújtam az arcukba, amitől leolvadt róluk a hús. Természetesen mindez a megfelelő hangkísérettel.
Pizsinap. Juszt is.
10/146 – Diliházi anzixok
Most vagyunk abban a stádiumban, amikor Poci úgy utál engem, mint a kukoricagölödint, nem is mertem ennél közelebb menni a fotóhoz.
Ő lenni ugyanolyan controlfreak, mint a gazdája kiszolgáló személyzete, ennélfogva semmit sem rühell jobban, mint amikor megragadják a grabancánál, és tablettákat tömködnek bele, vagy hordozóba dugják, vagy valami ehhez hasonlatosan megalázó és rondicsek dolgot művelnek vele. Most még ráadásul nem is látja, hogy mi következik éppen, így a gyanakvása logikus, de meglehetősen fárasztó. Well. Amíg csak annyi a baj, hogy dupla retinaleválása van (ja, tegnap ez volt a cicászaton a szemész verdiktje), de a laboreredményei jók, az MRI-ig nem tudnak pontosabbat mondani, és péntekig mindenképpen bele kell gyömiszkélni a vérnyomás-kiegyenlítő pirulákat, én igazán el tudom viselni, hogy én legyek a pirulákkal érkező közellenség hideg korlátozó cicamami.
Maci sem különösebben elégedett a helyzettel, még mindig nem érti, hogy miért nincs mostanság Fapapucs Futam, ezért a RK meglehetősen sokat futtatja körbe a lézerpointerrel. Ez részben testedzés és energiáknak lecsapolása,
(igen, itt éppen le vannak csapolva az energiái), részben pedig Poci helyettesítését jelenti a Fapapucs Futamban, amihez persze a megfelelő hanghatások és rohangálások is társulnak. Tegnap este tizenegykor végigrobogott a lakáson az egész galeri, többször is, én meg közben olyanokat süvöltöztem, hogy “a bokádra vigyázz!”. Annak üvöltöttem, ofkorsz, akinek legalább elméleti esélye van arra, hogy megértse. Ha megint történik valami a lábával, én leütöm, és elásom a tuja alá.
Szóval már megint ott állunk, hogy én vagyok leginkább hadrafogható az egész vircsaftban. Fasza. Cserébe nem tudom, mi a nyavalyát adjak kétlábú népemnek vacsorára, mert azt meg ismét felszívta valami tanulmány, és különben is tegnap ő főzött.
10/142 – Alkudozik
Még bepácolom vacsorára a csirkét, összekavarok a kenyérhez egy öregtésztát, aztán visszaállok a rettenetesbe. Most jön az a rész, amikor azon alkudozom magammal, elővegyem-e ismét a fúrógépet, vagy sem. Ha előveszem, ahhoz megint fel kell fordítani mindent, még azt is, amit eddig nem sikerült.
Eh, előbb visszarendezem az eddigi tatárdúlás következményeit, aztán majd eldöntöm.
Eská 10/16 – Tárhely-bővítés
Kezdjük azzal, hogy “tadááá!”, oké?
Itt ezeken a tájakon mindig újabb és újabb tárolási trükkökön töröm a fejem, mert mink olyanok vagyunk, mint a gázok, betöltjük a rendelkezésünkre álló teret, és mindketten vadul burjánzunk szétfele, amíg csak van rá hely. A RK mindezt saccra húsz négyzetméteren csinálja, a Bűnök Barlangja viszont ennek csak a fele, és én szeretem ugyan, ha minden karnyújtásnyira van tőlem, de ha további rétegek alatt, azt nem komálom. Úgyhogy időnként átszervezések vannak meg minden más fityfenék.
Ezúttal annyira elegem lett az asztalom körül terjengő káoszból, hogy szétkaptam az egészet, mint foxi a lábtörlőt.
Ez a kép még azelőttről való, hogy kellő alapossággal lecsutakoltam volna mindent, de mindent. Az a fekete fót ott a Brezinán az asztal közepe tájt hátul például egy döglött poloska. Na ő már nincs ott. és az ablakot is megpucoltam, mert ráfért, hajaj, de mennyire.
Az asztal és környéke lepucolásával persze annyit lehet csak nyerni, hogy átmenetileg kevesebb lesz a dzsuva, de hát összességében ez nem sokat segít rajtam, mert eddig ezen az asztalon tengődtek a horgolókellékek meg varrókellékek meg hímzőkellékek plusz még pár akcidentális szarság, az elmúlt hetekben viszont ezekhez bejöttek a rajzkellékek is, és innentől már lehetetlenné vált a helyzet. Na de hát ezért lenni nekem barkácskellék. (Ők hálistennek kint laknak a folyosón ebben a szekrényben, mellesleg ott is ideje van újabb merényleteknek, jahahahaj.)
Mivel én mindent szétverek meg összerakok, de menet közben jóformán semmit se dobok ki, a Bűnök Barlangja asztalához ezúttal az előszobafal maradványait használtam fel, mégpedig azt a darabot, ami az alábbi kép felső részén található,
és amit én ezúttal is kezelésbe vettem a fűrészgéppel. (Erről nincs fotó, túl gyorsan történt. Tegnap este 19:08-kor megkérdeztem a RK-t, szerinte illendő-e még ilyenkor lakott területen fűrészgépet használni, aztán 19:11-re már kezemben volt a szétvágott rutyutyu.)
Azért kellett levágnom a maradványokból, mert az asztalomon Eriknek foglalt helye van, és az a hely marad, bármiféle más hobbitevékenységet is művelek azon az asztalon. Egészen konkrétan azért, mert a fene se fog egy tizenhét és fél kilós dögöt ide-oda cűgölgetni, pláne hogy akkor még külön helyet kell találni ilyen esetekre, és Erik méretéből és súlyából adódóan nem az a fajta, akit csak úgy könnyedén felhajinthatnék bármilyen polcocskára. Szóval egy olyan hosszúságú polc kellett nekem ide, ami mellett Erik is elfér. Ez hozzávetőleges méréseim szerint vala 62 centi, és miután szétcsavaroztam a maradványokat (imbuszkulccsal – ez azért fontos, mert utána ismét igénybe akartam venni az imbuszokat vagy minekhíjákokat), aztán lefűrészeltem a fölös részt, itt maradtam ezzel itt:
Erősen jobbra a levágott és félretett rész sarka látható. Az olyan huszonkevés centi hosszúcska darab, de azt se dobom ki, még történhet vele akármi. Fog is. Nem most.
A fúrógép azért kellett nekem, hogy kreáljak egy új lyukat a polclap rendezői jobbjára, és így visszarakhassam rá a lecsavarozott részt az imbusszal vagy minekhíjákkal.
Lőn. Miután alaposan lecsutakoltam a polcot. Amikor összeszereltem, csiszoltam egy sort a megviseltebb felületeken, majd festés!
A világosszürke Trinát Unitopot már ismeritek. Na belőle jött rá két réteg az izékére. Az első rétegnél kellett kizárnom Pocit. A másodiknál zártam be Macit. Maci nagyon kedves fiú, miután a kaparászásra végre kinyitottam neki az ajtót, hangos u-u-u kíséretében odatrappolt a futonhoz, és hanyatt vágta magát rajta, hogy simizzem. Mondtam neki, mi a nyavalyáért nem szóltál, hogy be vagy zárva, te töketlen. Ő azt válaszolta erre, hogy mrrrrr, az állam alatt is. Maci tényleg kedves fiú.
Miután megszárada mind a két réteg festés, fél órával ezelőtt végre behurcoltam a polcocskámat a Bűnök Barlangjába, odaraktam az előre eltervezett helyre,
és látám, hogy az nekem jó.
Itt még persze nem értek véget a merényletek, mert tárolásügyben még teszek további lépéseket, de most éppen ez van, úgyhogy gondoltam, beblogolom. Meghajlás, taps.
10/141 – Olajozott
Úgy érzem, kezdem visszanyerni az itthon-őtözködős modzsómat. Elég nyilvánvaló volt, hogy betegeskedik néhány hete, de egyrészt túl kedvesek voltatok, hogy szóvá tegyétek, másrészt meg, gondolom, továbbra sem főként az én csámpás lábaim, hanem egyéb kontentek miatt jártok ide. Az egyéb kontentek is kedvesek, gondosan elfedik, hogy valójában kiveszett az őtözködésemből a fantázia meg a lelkesedés, vagy legalábbis abból a részéből, amit itthon abszolválok. Mindezek után viszont teljesen meglepő lökést adott a kedden turkált ruha, amit tegnap hordtam, és amiből akarok többet is, mégpedig most. Nyilván van hozzá anyag meg kellő öszvéri makacsság is, hogy ezt végrehajtsam, de épp itt nyígtam, hogy már ott ül a Bűnök Barlangjában harmincöt befejezetlen projekt, és a kupi miatt valójában nem tudom befejezni egyiket se.
Nem hiszem, hogy meglepődnétek: a ruhavarrás előre rukkolt a listán, de még így sem tudta leelőzni azt a projektet, ami nem szerepelt a jelzett harmincötben, de még homályos elképzelésként se, viszont tegnap már elővettem hozzá a fűrészgépet, a fúrógépet, a bútorfestéket, majd szándékosan kizártam Pocit a vendégszobából, egy későbbi mozzanatban viszont véletlenül bezártam Macit ugyanabba a vendégszobába. (Mindenki jól van, és a sarokba se kakkantott be senki. Gondoltam, ezt megjegyzem.)
Zajlik, na. Erről a zajlásról természetesen még ma kaptok beszámolót, mert ezúttal olyan gyors voltam, mint az olajozott villám, és ez az olajozottság remélhetőleg kitart addig, amíg végigjátszom az asztalom körül a muhi csatát, de az mindenképpen sokat segít, ha még meg is ígérem. Megyek is összetrombitálni hadaimat.
Jóleső Január 2023/19 – “házibuli”
(Kinek a pap, kinek a paplan.) Még csak az előkészületeknél tartunk,
a bulivonat akkor fog igazán beröffenni, amikor megjelenik Maci, Tarzan Csitájának stílusában azt mondja, hogy u-u-u, majd beugrik mellém berregve, mint egy permetező repülőgép.
És akkor majd szundikálunk egyet.
Holnapra:
Jóleső Január 2023/16 – “lazsál”
Hajnalban pörög, délben lazsál. Mindezt természetesen hétfőn. Nem bánok semmit se.
Holnap:
Minden nap más - mindennap más 