A mai nap még hátra van belőle, de azt úgyis itthon tötymörgöm végig félkész projektek között, látogatók nem várhatók, a macskák meg pont olyanok, mint tegnap is voltak. Galéria!
macs kategória bejegyzései
8/363 – Társadalmilag
Az “utánunk a vízözön” szellemében majdhogynem pizsiben maradtam mára, de végül győzött a józan ész konformizmus. Egyébként is egyre közelebb van annak pillanata, hogy társadalmilag hasznosnak vélt tevékenységet végezzek a lakás abajgatása helyett, már potyognak a hallgatók levelei kreditátvitelekről meg egyéb fincsiségekről, hajaj.
A macskákat bezzeg nem érdekli semmi, amíg nem táncolok a fejükön.
Fogózkodjatok meg, puszinyuszik, mert most már hogy felöltöztem, akár át is mehetek a Mogorvákhoz megnézni, van-e még Mentolos Zuzmójuk.
Intermezzó – Éjjel-nappal
Ma végül is nem jutottam le a városba csavarogni, mert ahányszor nekigyürkőztem volna, folyton eleredt az eső, és gyakorlatilag félóránként jelentették be egyébként is, hogy egy adott program “az időjárási körülmények miatt” átalakul, fedél alá költözik, akusztikus változatban tartatik meg satöbbi.
Nem baj, nesztek egy kis ízelítő, milyen volt a tegnap.
8/358 – Lustika
Ha arra lennétek kíváncsiak, hogyan vagyok én most, hát bizony nagyjából így:
8/356 – Két kiló
Nemes arcvonásaimon épp az a rádöbbenés látszik, hogy “Csak nem esik, a nyavalyába bele? De. Hogyaza.”
Mindezzel együtt is muszáj elmásznom macskakajáért, mert már csak a doboz alján van néhány szem, és ha Poci ilyen unott heverészésre képes, miután két vállra fektette a sárkányt,
én se számíthatok semmi jóra.
Merő véletlenből az a tervem, hogy két kiló macskakaját hozok, de a bejegyzés címe nem erről jutott eszembe, hanem a svéd gyermekversről, melynek lírai énje egészen addig gyűjt bélyeget, amíg az apja nem hoz neki két kilóval. Én ennél sokkal rosszabb vagyok, az efféle két kiló bélyegeket magamnak szoktam beszerezni, most például ezt vettem egy fonalturiból,
és amikor hazajöttem a macskakajával, valószínűleg hosszan, élvezettel fogok benne turkálgatni.
8/349 – Ma van a tegnap holnapja
Van egy halvány, de igen halvány sejtésem, hogy még mindig tegnap van.
Az is lehet viszont, hogy már a tegnap is egy hétfő volt, ezt nem merném teljes biztonsággal kizárni.
8/348 – Illusztráció
Ma afféle “haggyábékén” nap van, lásd mellékelt ábra.
Apropó ábra. Gondosan sorba raktam ezeket itt, most meg az az érzésem, hogy már a büdös életben fel nem fogom fúrni őket a falra.
8/347 – Kuckó
Lassan-lassan megint a civilizáció része leszek, például megkísérlek lejutni a piacra (szombat van, az árgyélusát neki). Ennek örömére a szokásosnál is nagyobb műgonddal pintyöltem, őtözködtem és pózoltam. Plusz katicák. Tessék értékelni.
A mucibogyók nyilván úgy gondolják, hogy a dögledezés ezeken a tájakon az ő privilégiumuk, hatkor ugyanis felkajabáltak álmomból azzal, hogy holareggeli. Maci leült a matracra a vállamnál, és dalolni kezdett, miközben Poci a térdemen topogott, és ezt abba sem hagyták addig, amíg le nem vánszorogtam etetőbe. Mostanra bezzeg beütött a kajakóma, úgyhogy bekuckóztak, és valószínűleg ők lennének a legjobban felháborodva, ha odamennék dalolni meg a térdeiken topogni.
8/346 – Kasza
Attól tartok, ahhoz elég jól vagyok, hogy itthon a macskabudit pucolgassam, de ahhoz nem eléggé, hogy a zempléni hegyekben dajdajozzak, ahol a sátrunktól a vécéig egy harmatos, frissen kaszált focipályán kell átvágnom. Zseblámpável.
Nem vagyok nagyon-nagyon csalódott, jövőre is lesz borfesztivál. Hé, még tavaly is volt, a Szopornyica Ideje alatt, és én el is mentem becsülettel. Most viszont inkább heverészek még itt egy kicsinyt kelletlenke gyógycicámmal.
Meg talán, izé, rendelek magamnak új cipőt. Esetleg pláne új cipőket. A remény hal meg utoljára.
Eská – Takarók
Több mint egy éve húzódó projektet sikerült lezárni tegnap, amiről ugyan ti hallottatok időnként zöngeni, meg fel is tűntek ilyen-olyan fázisfotók a blogon, de a hülye nagynénik feladata nem egyszerű, amikor az unokahúgai közül ketten is olvassák a blogját, a harmadik pedig legalább megnézi a képeket.
Tavaly áprilisban kezdődött, mikor számbavettem kiinduló készleteimet,
bízván abban, hogy szopornyica ide vagy oda, valamiképpen pótolni tudom majd azokat, azt ugyanis előre tudtam, hogy mindahhoz, amit a fejembe vettem, ez bizony nem lesz elég.
És akkor nekiláttam.
Úgyhogy előbb elkészült ez,
aztán ez,
a harmadikra már Poci is elvesztette érdeklődését irántuk,
és még mindig nem volt vége.
Be kellett szegni, el kellett dolgozni mindegyiket, és jellemző módon mindez sokkal több időbe került, mint meghorgolni az összest, de tegnap reggelre végre-végre eljutottam a befejezéshez.
Meg az átnyújtáshoz, persze.
Perpéta rögtön fel is húzta a fejére a sajátját, és alatta maradt,
de annyira, hogy nem is volt hajlandó kimászni alóla.
Gondolom, sejtitek, hogy a távozás (a takarótól függetlenül) nem ment akadálytalanul, de Csicsóné végül mégiscsak beimádkozta kettő lányát retyerutyástól a kis kék szappantartóba, és elmentek.
A harmadik mindeközben már a teraszon ült sógornőm lányaival, és Jégvarázs Uno kártyajátékkal múlatta a szárnyas időt, minek annyit érzékenykedni, bleh. Ami az ő itt-tartózkodását illeti, egyelőre minden szép és jó, de még csak fél napja van egyedül, úgyhogy ki tudja, mit hoz még a következő hét. Mi mindenesetre részletes programot állítottunk össze karácsonymúzeummal, skanzeni vasutazással meg dunai hajókázással, szóval reméljük a legszebbeket.
Aki ráér, azért imádkozhat értünk egy kicsit.
8/336 – Medve
És lőn reggel, akárhányadik nap,
én meg okultam az eddigiekből, és lehoztam egy kicsiny nesszeszert a Repülő Kutató fürdőszobájába. Tegnap cédrus-grépfrút tusfürdőt kellett használnom (ami amúgy nem rossz) meg a Davidoff Cool Waterrel illatosítottam (ami pláne nem rossz), ámde arckrém csak olyan volt készleten, ami rövid szakállú férfiaknak ajánlott, én meg nem óhajtottam megkockáztatni, hogy ettől esetleg én legyek Lola, a szakállas nő. (Tudom, nem így működnek a dolgok, de akkor is.) Igen, eltaláltátok, tegnap is zsolozsma volt a macskabudi mellett.
Ma is zsolozsma lesz a macskabudi mellett, de ez az utolsó alkalom, mert valamikor a nap folyamán a húgom felkerekedik Filomélástul-Perpétástul, és hazagurulnak, Tosca meg itt marad nekünk hétfőig. Ő az egyetlen hármójuk közül, aki még nem részesült a szentendrei nyaralás és a bolond nagynéni meg bolond nagybácsi hosszas társaságának örömeiben, úgyhogy bátorak voltunk és vakmerőök, és bevállaltuk. Ezt még lehet, hogy cefetmód megbánja mindenki, Tosca ugyanis még sosem volt ilyen hosszú ideig Anyu meg a testvérei nélkül, és hát valljuk be, öt gyereket is kitesz egyszemélyben. Szegény mi.
Na de visszatérvést a fürdőszobai helyzetekre, tegnap azért nem tudtam kivárni, amíg a reggeli áhítat végetér a pipereszereim mellett, mert el kellett gyalogolnom hajnalost a nagybótba, vacsorára ugyanis carnitast terveztem tortillákba töltögetve (itt a recept, ha valakit érdekel, igen-igen finom). Hogy kissé előreszaladjak a nappal, a vacsora természetesen nyávogásba fulladt, ez is csíp, az is csíp (pedig a carnitasból direkt kihagytam a jalapenót és a borsot is), és teljesen fölöslegesnek éreztük igyekezetünket, mert a népek végül olyan abominációkat ettek, mint tortilla görög joghurttal megkenve, rajta pedig három cikk miniparadicsom.
Addigra már túl voltunk a délelőtti rajzfilmnézésen* (balszélről Bucó, a macskamászókán meg Maci, aki úgy döntött, hogy amíg csendben vannak, veszélytelenek),
aztán ebéd után én végigráncigáltam az egész népséget a városon, húgomat is beleértve. Lődörgés volt, fagylaltozás meg Duna,
utána pedig még strandolni is elmentek, úgyhogy nem mondhatni, hogy nem teszünk meg mindent a szórakoztatásukért.
Cserébe ők is mindent megtesznek a szórakoztatásunkért, a szobájuk például így nézett ki tegnap, ni:
Van egy olyan tervem, hogy a többi lökött nőszemély távozása után Toscával gatyába rázzuk ezt a förmedvényt. Reményeim nem teljesen megalapozatlanok, már másfél évvel ezelőtt is ő volt az egyetlen, akire számíthattam, ezúttal ráadásul a saját privát szobájáról lesz majd szó, ahol ő fog uralkodni egyedül majdnem egy egész hétig, szóval az iniciatíva adott, a többit pedig majd meglássuk.
Én viszont végre visszakapom a Bűnök Barlangját, juhé. Nem zavar, ha azt gondoljátok rólam, hogy önző liba vagyok, az ott az én birodalmam, és nekem kell az a birodalom. Az elmúlt pár napban egy hipermega tripla projekt utolsó simításain dolgoztam sutyiban: a hálószobában, a teraszon, a hencseren, mikor hol, amikor éppen nem kellett valami azonnali vészhelyzetet elhárítani, meg amikor strandoltak a népek, meg az alvásidejükben, és akkor is, amikor éppen nem néztek oda. Hálistennek egyik sem kérdezte meg sose, mit hurcolok magammal abban a szatyorban
És végre kész. Beetetésül most még csak ennyit mutatok meg nektek,
remélhetőleg tudok majd egy bővebb vetítettképes bemutatóval is szolgálni. Az a tarkabarka ott kábé négyszázötven eldolgozás és nyisszantás eredménye, úgyhogy nagyon ajánlom a recipienseknek, hogy örüljenek, de mint majom a farkának.
* A Meridát nézték meg, és amikor Perpéta pisiszünetet tartott közben, közölte a húgommal, hogy “Anyu, mi téged nem fogunk medvévé változtatni”. Asszem átjött az üzenet.
8/335 – Barackos paradicsomleves
Mivel egy kép állítólag többet mond száz szónál (bár én azért időnként kifejezetten büszke vagyok verbális tornagyakorlataimra), hadd mutatom be, miről pofáztam nektek tegnap:
Helló, középső szandál, mintegy ismerős vagy nekem. (Utolsó kép.) Mindig kellemes érzés, amikor egy ruházati vagy cipőzeti darab túlteljesíti az elvártakat. Én azt hittem, ez a tőlem kapott kínaibótos fröccsöntött rózsaszínke maximum egy nyarat fog kibírni, ehhez képest meg már a második tulaj nyűvögeti.
A fenti kép még tegnapelőtt készült a strandon, és a húgom lőtte. Ezek a kölkök mind a hárman megátalkodott vízinyuszik, mint afféle tiszai gyerekek, Perpéta épp múlt csütörtökön tette le az úszóvizsgáját, és a nyaruk mindig a strandolás jegyében telik. Lövésem sincs, hogyan oldjuk meg majd Tosca strandoltatását, kedden ugyanis a többiek felkerekednek, és ő itt marad nekünk egyedül jövő hétfőig. Szerdán anyósom is elpályázik nyaralni öszves unokájával, úgyhogy szegény Toscának csak mi maradunk. A Repülő Kutató igen mérsékelten fog ráérni, én meg (ha nem sejtettétek volna) nem vagyok egy strandolós típus, mert ott csak három dolog van, ami nem a szívem csücske: a nap, a víz meg a tömeg. És azt még nem is említettem, hogy valószínűleg engem kéne majd újraéleszteni, amikor Tosca éppen kézenáll a medencében. (Nagyon alapos beszámolót kaptam arról, mire jó a leányfalusi strand, hidegmedence, melegmedence, itt sekély, ott mély, ugrálni nem szabad, kézenállás, bukfenc. Jáj.)
Tegnap is alig úsztam meg újraélesztés nélkül, mert a vízinyuszik ezúttal is strandolni akartak, mi meg radarképeket böngésztünk egész nap, aztán végül négykor, amikor éppen elvonult az egyik vihar, és még csak a Balatonnál járt a következő, a húgom behajigálta népeit a kocsiba, aztán irány Horány, a következő viharig épp hazaérünk. Hát hazaérni hazaértek, de aligéppen, csak harmincadik próbálkozásra sikerült kiböstörködni a vízinyuszikat a medencéből, úgyhogy a legnagyobb zuháré közepén kellett bemenekíteni a kompániát a kertkapuból.
A címbeli merényletet ezúttal nem én követtem el, a húgomnak sikerült fagyasztott sárgarépának néznie egy adag fagyasztott sárgabarackot, úgyhogy ebédre gasztronómiai kísérlet volt betűtésztával. Még ettek is belőle, bizony. A húgom volt annyira tapasztalt, hogy csak post quam árulta el nekik, de volt annyira becsületes, hogy elmondja. A vacsora gasztronómiai kísérlete viszont az én reszortom volt, és abból állt, hogy megeszik-e a nasi gorenghez a szójaszószos koktélgarnélát. Én is voltam annyira tapasztalt, hogy külön edénykében szervírozzam, és rájuk bízzam, kérnek-e a saját rizsükre. Végül mind a hárman megkóstolták, már ez is siker. Filomélának meg Perpétának ízlett is, további siker.
Más sikerekről egyelőre nem tudok beszámolni, a mai nap is hosszú lesz, és démonoktól megszállt szőrös gyermekeim epedve várják a reggelijüket,
úgyhogy intézkednem kell, mielőtt beindulna a Fapapucs Futam. (A képminőségért elnézést, a jobbik gépem bent van a húgommal és Perpétával a Bűnök Barlangjában, én meg nem akarom alvó oroszlánok bajszát vuzigálni.)
A sógornőm és Máli ezúttal egy sátorban aludtak a kertben. Ha esetleg kíváncsiak lettetek volna erre.
8/332 – Bónusz
Reggeltől mostanáig heroikus munkával kiganéztam az emeletet, és ágyakat vetettem Csicsónénak meg a három lányának.
Itt is,
aztán itt is.
Ráadásnak megkapják a macskákat is. (Höhö, nem. Szerintem mindkettő fejvesztve menekülni fog.)
8/331 – Forma
A mai napra Maci vállalta el, hogy bemutatja általános közös állapotunkat,
én például egy nyavalyás hajnali műszak után hatkor befejeztem-forma azt a szájbavert tanulmányt, és most teljesen használhatatlannak érzem magam.
8/330 – Kiskalap
Még mindig innen szép nyerni, különösen a jelen időjárási és másegyéb körülmények, valamint lelki belülmények tekintetében. Úgy el vagyok kenődve, mint kis tubus sertésmájkrém egy túrahátizsák zsebében.
Az hagyján, hogy a hőség kieszi az agyam, de az az érzésem, eredetileg sem lehetett sok. Még mindig a tanulmányon nyűglődöm, és nyilván meglesz péntekig, mert a határidő szent, a kötelesség pedig még szentebb, de akkor is, bleh. A tudományos angolom egy kalap fos (még csak nem is egy nagykalap, hanem egy kiskalap fos), a mondanivalóm rém soványkának tűnik, és én ezt az egészet olyan szavak mögé dugdosom el, hogy insofar meg curricula meg well-separable social micro-environments, de az egész úgy fest, mintha a gúgli fordítója írta volna meg helyettem. Ó, jaj.
Közben Csiperke halálosan utálja a fejemet, ideje legnagyobb részét a lakás legsötétebb és legkoszosabb zugában kuksolja végig, és ez is három napba telt, amíg kiderítettem, mert csak annyi volt biztos, hogy a macska időnként nyit egy dimenziókaput, aztán a következő étkezésig nincs sehol. Na hát megvan, az alagsorba vezető lépcső alatt ül sáros túrabakancsok és portesók között, és utál engem.
Macit nem utálja, ez eddig jó,
de ilyenkor még pisilni se tudok kimenni, mert Poci azonnal, hátracsapott fülekkel, laposkúszásban és marha gyorsan távozik a túrabakancsok közé.
Mindehhez persze ma el kellett mennem nagybótba,
mert pénteken beözönlenek Sisera hadai és maga Sisera is, nekem meg vacsorát kell prezentálnom. A bótbamenetelt addig akartam lebonyolítani, amíg nem volt harmincöt fok, úgyhogy már megjártam a hadak útját, zsírosra kenegetve napvédő krémmel, és általában is vidáman, mint egy halottas menet. (Pedig milyen jó kis zsebes sátrakat varrtam magamnak. Ezt a példányt még nem is láttátok, pedig már két hete megvan.)
Na szóval mindent összevéve ugyan haladok előfele, de azért szegény én. Teljesen magamra hagyatottnak érzem szegény ént, és ha megjelennek majd népeim, abban sem lesz köszönet, mert a péntek estét már bébiszittyóként töltöm, míg a RK és a húgom ellejtenek valami dzsesszes szoáréra.
Ja, és tegnap este ilyen volt az ég,
én meg elkezdtem reménykedni, hogy a vogonok lesznek, de nem.
Jól kinézhetek, ha abban reménykedem, hogy “ó, hátha a vogonok”.
8/328 – Három deci
A dolgok ott szoknak gajra menni a lakással kapcsolatos pöszmögéseimben, hogy ha az ember áááát mondott, viszonylag gyorsan bét is kell mondania, mert ha nem, akkor az a bé addig várat magára, amíg már hamu van meg mamu. Igaz, a viszonylag gyorsan mondott bék általában bmeg, bmeg, bmeg formában érkeznek.
Elmagyarázom.
Az ember (esetünkben én) nekilát valami közepes-kicsi méretű felfordulásnak, és ezekben mindig van egy “point of no return”, ahonnan nem csak visszafordulni nem lehet, hanem megállni se, ha nem akarsz a továbbiakban egy csinos kis sitthalom közepén létezni. Lásd például azt az esetet, amikor az arasznyi hosszú csavarokkal felrögzített falipolcot letéped a helyéről, és csinálsz neki plusz lábaksz. Addig nem lehet megállni, amíg nincsenek meg a plusz lábaksz (mert átkozottul instabil a polc nélkülük, azér), a falon maradt likakat meg muszáj eltüntetni (mert nem csak rondák, de törmelékport szitálnak magukból, ami tovább koszolja a lakást, azér). Ha a likakat beglettelted, addig kell befestened a falat, amíg nem tologatod végleges helyükre a bútorokat, mert azután már újabb tologatás és felfordulás kell ahhoz, hogy ezt megoldd, és ilyenkor jó eséllyel beüt az “ej, ráérünk arra még”, te meg még évekig nézegetheted a beglettelt likakat. Nade! Ha már befestetted a falat, és visszatologattad a bútorokat, marha nehezen veszed rá magad arra, hogy felfúrd rá a képeket, mert ez valószínűleg újabb tologatást, glettelést, festést meg más anyámkínját eredményezne.
Summa summárum, egy csomó projekt ott rekedt a limbóban (főként olyanok, amelyek képekkel meg falvédőkkel, na meg persze rendrakással vannak kapcsolatban), egy csomó más meg, ha már elindult, nem hagyható abba. Gondoljatok csak a kamrára. Amikor nekiláttam, nyilvánvaló volt, hogy három napom van rá, slussz. Na ugyanez van most a fürdőszobával, ahonnan hálistennek legalább nem kell több köbméter csetreszt kicűgölni, de amikor észrevettem, hogy a tetőablak mellől kijött egy kisadag vakolat, és a plafonon is van egy repedés, intézkedni kellett, aztán a beglettelt likak olyan mámorító rondán néztek ki, hogy festeni is, aztán persze menet közben elfogyott a maradék Mentolos Zuzmó (három deci kellett volna még, három deci! hát hogy ne kapjon agyfaszt az ember), és most a plafonon van másfél befestetlen négyzetméter, amit marha gyorsan meg kell oldani, mielőtt mindent visszacűgölök, márpedig vissza kell cűgölnöm a dolgokat, mert pénteken érkezik a húgom az összes gyerekével. Természetesen így már kell egy második réteg is, mert próbáltam kihozni a legtöbbet a túl kevés festékből, és így nem lett egyenletes, fujj.
Na hát így haladunk a pokol felé a jó szándékkal kikövezett úton, és mindeközben tanulmányt kell írnom, plusz jelenleg két macskát is gyógyszerezek, mert anyósom elutazott, de Lócinak be kell adogatni a gyogyit a pityikélőjére, ezenfelül meg Poci néhány békés év után már megint itt ül szájgombával, és szívből utál engem, amikor elkapom a grabancát, és gombaölővel kenegetem a szája körül.
Innen szép nyerni, mi?
Azt hiszem, nem lesz semmi meglepi abban, ha magam helyett most Csiperkét küldöm be.
Itt épp csak mérsékelten utál, de ha megpróbálnám megsimogatni, úgy futna el, mint egy nyúl.
8/327 – Láma
Mi újat mesélhetnék arról a diliházról, amit jobb híján életnek hívunk, és amelyben fél hatra már lecsiszoltam a glettet a fürdőszobában, beeresztettem mélyalapozóval, aztán leradíroztam a saját pofámat, és feltettem egy maszkot, majd megetettem a macskákat,
akik a tradíciónak megfelelően félúton cseréltek,
közben pedig a felhők elkezdtek sárga fényt hajigálni a fákra, ami fényképen visszaadhatatlan, de azért mindig meg kell próbálni.
A RK ma megint elpályázik hazulról kutatni, ezúttal Emesével meg egy ígéretes ifjú kutatóval a kutatócsoportjából. (A kutató történetesen nőnemű, de rossz az, aki rosszra gondol, hejj.) Nagybányára mennek levéltárazni, csak előbb még fel kell kanalaznia a csajt egy lámafarmról, ahol éppen lámagondozói vagy miabokám vizsgát tesz.
Na ugye, hogy mégiscsak tudtam valami újat mondani. Most megyek, körberagasztom a világot maszkolószalaggal, aztán erisszed Mentolos Zuzmó.
8/319 – Óbégat
A hajnali egy után vízszintes esővel érkező vihar, ami ronggyá csupálta a fűszernövényeimet, és lucsokká verte a teraszt (benne a festőállomásomat is, ó jaj), ránk küldte a Maci névre hallgató elemi csapást is, aki óbégatva keresett fel előbb engem, aztán a RK-t, majd megint engem, megint a RK-t, ésígytovább a végtelenségig. Amekkora nagy dög (hét kiló), épp olyan beszari, amikor hirtelen változó időjárási körülményekről van szó, ebből még igen kellemes és szórakoztató helyzetek fognak adódni (nem). Kettőnk, sőt hármunk, desőt négyünk közül* persze én voltam az, aki nem tudott visszaaludni, csak hat óra körül, aztán hét előtt kevéssel elment az áram, attól meg a riasztó kezdett el óbégatni (hülye a drágám, és nem tud különbséget tenni aközött, hogy az áram elmegy, vagy sanda csíkostrikós betörők** vágták le). Ennek megfelelően most tragikus módon groggy vagyok, pedig már második kávémat fogyasztom a terasz romjain. Romjaiban.
Leszezmégígyse!
* Nyilván Poci is aktivizálta magát, mert miért ne. Mikor kénytelen voltam belátni, hogy ebből nem lesz elalvás, kicsit maszatoltam még a nagymerényletemen, őfelsége pedig betelepedett meózni. Asszem akkor Maci éppen a RK-nál óbégatott.
** Eddig nem is gondoltam bele, mekkora szerepet játszhattak egyes koncepcióim kialakításában a Willám Will képregények meg a Rózsaszín Párduc rajzfilmek.
8/318 – Aksi
Az én tervem eredetileg az volt, hogy egy adott ponton kikulturálom magam annyira, hogy lőhessek egy képet erről, de így délután négy tájban már nyilvánvaló, hogy erre esély sincs.
Nézzetek macskákat, amint éppen az aksit töltik az éjszakai Fapapucs Futamhoz.
