Mivel egy kép állítólag többet mond száz szónál (bár én azért időnként kifejezetten büszke vagyok verbális tornagyakorlataimra), hadd mutatom be, miről pofáztam nektek tegnap:

Helló, középső szandál, mintegy ismerős vagy nekem. (Utolsó kép.) Mindig kellemes érzés, amikor egy ruházati vagy cipőzeti darab túlteljesíti az elvártakat. Én azt hittem, ez a tőlem kapott kínaibótos fröccsöntött rózsaszínke maximum egy nyarat fog kibírni, ehhez képest meg már a második tulaj nyűvögeti.

A fenti kép még tegnapelőtt készült a strandon, és a húgom lőtte. Ezek a kölkök mind a hárman megátalkodott vízinyuszik, mint afféle tiszai gyerekek, Perpéta épp múlt csütörtökön tette le az úszóvizsgáját, és a nyaruk mindig a strandolás jegyében telik. Lövésem sincs, hogyan oldjuk meg majd Tosca strandoltatását, kedden ugyanis a többiek felkerekednek, és ő itt marad nekünk egyedül jövő hétfőig. Szerdán anyósom is elpályázik nyaralni öszves unokájával, úgyhogy szegény Toscának csak mi maradunk. A Repülő Kutató igen mérsékelten fog ráérni, én meg (ha nem sejtettétek volna) nem vagyok egy strandolós típus, mert ott csak három dolog van, ami nem a szívem csücske: a nap, a víz meg a tömeg. És azt még nem is említettem, hogy valószínűleg engem kéne majd újraéleszteni, amikor Tosca éppen kézenáll a medencében. (Nagyon alapos beszámolót kaptam arról, mire jó a leányfalusi strand, hidegmedence, melegmedence, itt sekély, ott mély, ugrálni nem szabad, kézenállás, bukfenc. Jáj.)

Tegnap is alig úsztam meg újraélesztés nélkül, mert a vízinyuszik ezúttal is strandolni akartak, mi meg radarképeket böngésztünk egész nap, aztán végül négykor, amikor éppen elvonult az egyik vihar, és még csak a Balatonnál járt a következő, a húgom behajigálta népeit a kocsiba, aztán irány Horány, a következő viharig épp hazaérünk. Hát hazaérni hazaértek, de aligéppen, csak harmincadik próbálkozásra sikerült kiböstörködni a vízinyuszikat a medencéből, úgyhogy a legnagyobb zuháré közepén kellett bemenekíteni a kompániát a kertkapuból.

A címbeli merényletet ezúttal nem én követtem el, a húgomnak sikerült fagyasztott sárgarépának néznie egy adag fagyasztott sárgabarackot, úgyhogy ebédre gasztronómiai kísérlet volt betűtésztával. Még ettek is belőle, bizony. A húgom volt annyira tapasztalt, hogy csak post quam árulta el nekik, de volt annyira becsületes, hogy elmondja. A vacsora gasztronómiai kísérlete viszont az én reszortom volt, és abból állt, hogy megeszik-e a nasi gorenghez a szójaszószos koktélgarnélát. Én is voltam annyira tapasztalt, hogy külön edénykében szervírozzam, és rájuk bízzam, kérnek-e a saját rizsükre. Végül mind a hárman megkóstolták, már ez is siker. Filomélának meg Perpétának ízlett is, további siker.

Más sikerekről egyelőre nem tudok beszámolni, a mai nap is hosszú lesz, és démonoktól megszállt szőrös gyermekeim epedve várják a reggelijüket,

úgyhogy intézkednem kell, mielőtt beindulna a Fapapucs Futam. (A képminőségért elnézést, a jobbik gépem bent van a húgommal és Perpétával a Bűnök Barlangjában, én meg nem akarom alvó oroszlánok bajszát vuzigálni.)

A sógornőm és Máli ezúttal egy sátorban aludtak a kertben. Ha esetleg kíváncsiak lettetek volna erre.