A hajnali egy után vízszintes esővel érkező vihar, ami ronggyá csupálta a fűszernövényeimet, és lucsokká verte a teraszt (benne a festőállomásomat is, ó jaj), ránk küldte a Maci névre hallgató elemi csapást is, aki óbégatva keresett fel előbb engem, aztán a RK-t, majd megint engem, megint a RK-t, ésígytovább a végtelenségig. Amekkora nagy dög (hét kiló), épp olyan beszari, amikor hirtelen változó időjárási körülményekről van szó, ebből még igen kellemes és szórakoztató helyzetek fognak adódni (nem). Kettőnk, sőt hármunk, desőt négyünk közül* persze én voltam az, aki nem tudott visszaaludni, csak hat óra körül, aztán hét előtt kevéssel elment az áram, attól meg a riasztó kezdett el óbégatni (hülye a drágám, és nem tud különbséget tenni aközött, hogy az áram elmegy, vagy sanda csíkostrikós betörők** vágták le). Ennek megfelelően most tragikus módon groggy vagyok, pedig már második kávémat fogyasztom a terasz romjain. Romjaiban.

Leszezmégígyse!

* Nyilván Poci is aktivizálta magát, mert miért ne. Mikor kénytelen voltam belátni, hogy ebből nem lesz elalvás, kicsit maszatoltam még a nagymerényletemen, őfelsége pedig betelepedett meózni. Asszem akkor Maci éppen a RK-nál óbégatott.

** Eddig nem is gondoltam bele, mekkora szerepet játszhattak egyes koncepcióim kialakításában a Willám Will képregények meg a Rózsaszín Párduc rajzfilmek.