És lőn reggel, akárhányadik nap,

én meg okultam az eddigiekből, és lehoztam egy kicsiny nesszeszert a Repülő Kutató fürdőszobájába. Tegnap cédrus-grépfrút tusfürdőt kellett használnom (ami amúgy nem rossz) meg a Davidoff Cool Waterrel illatosítottam (ami pláne nem rossz), ámde arckrém csak olyan volt készleten, ami rövid szakállú férfiaknak ajánlott, én meg nem óhajtottam megkockáztatni, hogy ettől esetleg én legyek Lola, a szakállas nő. (Tudom, nem így működnek a dolgok, de akkor is.) Igen, eltaláltátok, tegnap is zsolozsma volt a macskabudi mellett.

Ma is zsolozsma lesz a macskabudi mellett, de ez az utolsó alkalom, mert valamikor a nap folyamán a húgom felkerekedik Filomélástul-Perpétástul, és hazagurulnak, Tosca meg itt marad nekünk hétfőig. Ő az egyetlen hármójuk közül, aki még nem részesült a szentendrei nyaralás és a bolond nagynéni meg bolond nagybácsi hosszas társaságának örömeiben, úgyhogy bátorak voltunk és vakmerőök, és bevállaltuk. Ezt még lehet, hogy cefetmód megbánja mindenki, Tosca ugyanis még sosem volt ilyen hosszú ideig Anyu meg a testvérei nélkül, és hát valljuk be, öt gyereket is kitesz egyszemélyben. Szegény mi.

Na de visszatérvést a fürdőszobai helyzetekre, tegnap azért nem tudtam kivárni, amíg a reggeli áhítat végetér a pipereszereim mellett, mert el kellett gyalogolnom hajnalost a nagybótba, vacsorára ugyanis carnitast terveztem tortillákba töltögetve (itt a recept, ha valakit érdekel, igen-igen finom). Hogy kissé előreszaladjak a nappal, a vacsora természetesen nyávogásba fulladt, ez is csíp, az is csíp (pedig a carnitasból direkt kihagytam a jalapenót és a borsot is), és teljesen fölöslegesnek éreztük igyekezetünket, mert a népek végül olyan abominációkat ettek, mint tortilla görög joghurttal megkenve, rajta pedig három cikk miniparadicsom.

Addigra már túl voltunk a délelőtti rajzfilmnézésen* (balszélről Bucó, a macskamászókán meg Maci, aki úgy döntött, hogy amíg csendben vannak, veszélytelenek),

aztán ebéd után én végigráncigáltam az egész népséget a városon, húgomat is beleértve. Lődörgés volt, fagylaltozás meg Duna,

utána pedig még strandolni is elmentek, úgyhogy nem mondhatni, hogy nem teszünk meg mindent a szórakoztatásukért.

Cserébe ők is mindent megtesznek a szórakoztatásunkért, a szobájuk például így nézett ki tegnap, ni:

Van egy olyan tervem, hogy a többi lökött nőszemély távozása után Toscával gatyába rázzuk ezt a förmedvényt. Reményeim nem teljesen megalapozatlanok, már másfél évvel ezelőtt is ő volt az egyetlen, akire számíthattam, ezúttal ráadásul a saját privát szobájáról lesz majd szó, ahol ő fog uralkodni egyedül majdnem egy egész hétig, szóval az iniciatíva adott, a többit pedig majd meglássuk.

Én viszont végre visszakapom a Bűnök Barlangját, juhé. Nem zavar, ha azt gondoljátok rólam, hogy önző liba vagyok, az ott az én birodalmam, és nekem kell az a birodalom. Az elmúlt pár napban egy hipermega tripla projekt utolsó simításain dolgoztam sutyiban: a hálószobában, a teraszon, a hencseren, mikor hol, amikor éppen nem kellett valami azonnali vészhelyzetet elhárítani, meg amikor strandoltak a népek, meg az alvásidejükben, és akkor is, amikor éppen nem néztek oda. Hálistennek egyik sem kérdezte meg sose, mit hurcolok magammal abban a szatyorban

És végre kész. Beetetésül most még csak ennyit mutatok meg nektek,

remélhetőleg tudok majd egy bővebb vetítettképes bemutatóval is szolgálni. Az a tarkabarka ott kábé négyszázötven eldolgozás és nyisszantás eredménye, úgyhogy nagyon ajánlom a recipienseknek, hogy örüljenek, de mint majom a farkának.

* A Meridát nézték meg, és amikor Perpéta pisiszünetet tartott közben, közölte a húgommal, hogy “Anyu, mi téged nem fogunk medvévé változtatni”. Asszem átjött az üzenet.