A dolgok ott szoknak gajra menni a lakással kapcsolatos pöszmögéseimben, hogy ha az ember áááát mondott, viszonylag gyorsan bét is kell mondania, mert ha nem, akkor az a bé addig várat magára, amíg már hamu van meg mamu. Igaz, a viszonylag gyorsan mondott bék általában bmeg, bmeg, bmeg formában érkeznek.

Elmagyarázom.

Az ember (esetünkben én) nekilát valami közepes-kicsi méretű felfordulásnak, és ezekben mindig van egy “point of no return”, ahonnan nem csak visszafordulni nem lehet, hanem megállni se, ha nem akarsz a továbbiakban egy csinos kis sitthalom közepén létezni. Lásd például azt az esetet, amikor az arasznyi hosszú csavarokkal felrögzített falipolcot letéped a helyéről, és csinálsz neki plusz lábaksz. Addig nem lehet megállni, amíg nincsenek meg a plusz lábaksz (mert átkozottul instabil a polc nélkülük, azér), a falon maradt likakat meg muszáj eltüntetni (mert nem csak rondák, de törmelékport szitálnak magukból, ami tovább koszolja a lakást, azér). Ha a likakat beglettelted, addig kell befestened a falat, amíg nem tologatod végleges helyükre a bútorokat, mert azután már újabb tologatás és felfordulás kell ahhoz, hogy ezt megoldd, és ilyenkor jó eséllyel beüt az “ej, ráérünk arra még”, te meg még évekig nézegetheted a beglettelt likakat. Nade! Ha már befestetted a falat, és visszatologattad a bútorokat, marha nehezen veszed rá magad arra, hogy felfúrd rá a képeket, mert ez valószínűleg újabb tologatást, glettelést, festést meg más anyámkínját eredményezne.

Summa summárum, egy csomó projekt ott rekedt a limbóban (főként olyanok, amelyek képekkel meg falvédőkkel, na meg persze rendrakással vannak kapcsolatban), egy csomó más meg, ha már elindult, nem hagyható abba. Gondoljatok csak a kamrára. Amikor nekiláttam, nyilvánvaló volt, hogy három napom van rá, slussz. Na ugyanez van most a fürdőszobával, ahonnan hálistennek legalább nem kell több köbméter csetreszt kicűgölni, de amikor észrevettem, hogy a tetőablak mellől kijött egy kisadag vakolat, és a plafonon is van egy repedés, intézkedni kellett, aztán a beglettelt likak olyan mámorító rondán néztek ki, hogy festeni is, aztán persze menet közben elfogyott a maradék Mentolos Zuzmó (három deci kellett volna még, három deci! hát hogy ne kapjon agyfaszt az ember), és most a plafonon van másfél befestetlen négyzetméter, amit marha gyorsan meg kell oldani, mielőtt mindent visszacűgölök, márpedig vissza kell cűgölnöm a dolgokat, mert pénteken érkezik a húgom az összes gyerekével. Természetesen így már kell egy második réteg is, mert próbáltam kihozni a legtöbbet a túl kevés festékből, és így nem lett egyenletes, fujj.

Na hát így haladunk a pokol felé a jó szándékkal kikövezett úton, és mindeközben tanulmányt kell írnom, plusz jelenleg két macskát is gyógyszerezek, mert anyósom elutazott, de Lócinak be kell adogatni a gyogyit a pityikélőjére, ezenfelül meg Poci néhány békés év után már megint itt ül szájgombával, és szívből utál engem, amikor elkapom a grabancát, és gombaölővel kenegetem a szája körül.

Innen szép nyerni, mi?

Azt hiszem, nem lesz semmi meglepi abban, ha magam helyett most Csiperkét küldöm be.

Itt épp csak mérsékelten utál, de ha megpróbálnám megsimogatni, úgy futna el, mint egy nyúl.