Az én életkémnek nagyrészt évszakfüggetlen öröme a frissen sült kenyér, de télen még talán a szokásosnál is jobban megörvendeztet.
Holnapra ebből keresünk valami örülnivalót:
eská kategória bejegyzései
Jóleső Január 2023/11 – “ízzé-porrá”
Nyilván lesz közben “jajgatás” és “jajveszékelés”, de még “izzadság” is, de ma heroikusan szétverem eztetet, mielőtt szétesne magától.
A probléma sajnos nem friss, már több hónapja megadta magát a polc a fél tonna hát-ezeket-meg-hová-rakjuk meg dobd-be-oda-majd-helyére-tesszük-egyszer kategóriájú könyv alatt, de amíg ezeket le nem szedem róla, fogalmam sincs, hogyan tudnám megjavítani. A Jóleső Január rész persze akkor fog beütni, amikor végre megoldottam, de már az is nagy megkönnyebbülés, hogy végre nekikezdek.
Holnapra meg ez várható (höh, én optimista, azt hiszem, ezt még ma megoldom):
Jóleső Január 2023/10 – “kontroll”
Controlfreaknek lenni szívás. Hogy a nyavalyába maradhatott benne ez az elgépelés, mikor háromszor is átnéztem leadás előtt; írjuk át még egyszer a szabályzatot, hogy félreérthetetlen legyen, hová kell tennie a pecsétet a fogadó és a küldő óvodának; mi az, hogy mások nem adják le határidőre?; ez az értekezlet éppen ötven perccel volt hosszabb a kelleténél, ha kipucoljuk belőle az üresjáratokat; tegye le azonnal! az a szövetvágó olló! A munkahelyi íróasztalom fiókjaiban pótharisnya, pótbugyi és mini nesszeszer van arra az esetre, ha ott rekednék éjszakára, a szekrényemben esernyő, csereruhák és cserecipő. Morcos leszek, ha nincs itthon a házban legalább öt kiló liszt, két hétre előre elegendő macskakaja, a következő festéshez a pipiros, ha a családtagjaim szétnyomkodják a nagy seggükkel a díszpárnákat, ha az étkezőasztalra csak úgy lazán lesuhintva ott van három tanulmánykötet meg öt levél, mert azoknak másutt van a helye. Utálok várakozni valakire, lényegében bárkire. Előre akarok tudni olyan dolgokat, hogy hol, hánykor, kikkel, mit. A táskámban mindig van betét, a horgolószütyőmben pót-horgolótű, a vécémben két plusz guriga papír. És 2015 januárja óta még sose késtem le munkába menet a buszt.
Nagyon lassan lehet leszokni az ilyesmiről, és nem is akarok leszokni mindenről, de az elmúlt néhány évben rájöttem, hogy muszáj néha elengednem dolgokat, ha nem akarok afféle besavanyodott csoroszlya lenni, nyugdíjas balerina, aki a nézőtéren ülve is állandóan spiccel, és vércseként lesi, mikor tér el valaki a koreográfiától.
Nem véletlen, hogy éppen a vízfestéket vettem elő a múlt héten. Isten a megmondhatója, elővehettem volna bármit, mert itt még a backup backupjának is van backupja. Az akvarell viszont nem más, mint egyfajta elengedési gyakorlat: olyan közeg, amelynél vannak kontrollálható dolgok, és vannak olyanok is, amelyek fölött minimális hatalmad van. Amit befolyásolni tudsz, az leginkább az eszközökben rejlik – igen, kell a direkt erre a célra gyártott papír, a nem-szőrehulló-ecset, a megfelelően előkészített munkafelület, mert ezek nélkül garantált a frusztráció. Amit viszont el kell engedned, az a rajz fegyelme, a színezés kiszámíthatósága. A vízfesték maga a véletlen öröme, hát nem csoda, hogy idén helyet kapott az én Jóleső Januáromban.
Amin épp pacsmagolok, kinagyított részlet:
És a holnapi kihívás:
10/131 – Applomb
Nyilván az a nap, amikor én kellő applombbal vissza óhajtok térni a civilizációba, nem csak bánatos taknyos idővel, de csepegő esővel is köszöntött ránk. Nem érdekel, sálálá, én most ki akarok menni, és ki is fogok menni, ha a fene fenét eszik is.
Amúgy a jelek szerint a zuniverzum csak mérsékelten támogatja, hogy kimásszunk a házból, a RK alatt a HÉV robbant le Békáson.
10/130 – Rien
Mivel a képeim nagyobbik részét felszívta a Jóleső Január meg az igyekezet, hogy egy szopornyicás hetet valahogy mégiscsak érdekessé tegyek, itt most nagyrészt a tegnapi sétám leletei, macskák meg némi süti látható. Galéria!
10/129 – A spájzolásról és terjeszkedésről
Szögezzük le: rémséges kis hörcsögöcskék vagyunk mind a ketten, a Repülő Kutató meg én. Több tényező közös jelenléte szükséges az ilyesmihez, de a csillagok együttállása éppen ezt forgatta ki, úgyhogy inkább az előnyeit próbáljuk megélni, nem a hátrányait.
Először is, mindkettőnkre erős hatást gyakoroltak a nagyszüleink, akik a második világháború idején voltak fiatalok. A RK egyikági ősei még svábok is voltak, bár a másik ág sem maradt le abban, hogy az “egyszer kelljen, s jó, ha van” szellemében komplett fészereket, szerszámoskamrákat és éléskamrákat, komódokat és sufnikat tömjön tele mindenfélével. Én a nyolcvanas évek Romániájában szocializálódtam, ami külön súlyosbító körülmény, ráadásul több alkalommal is tanúja voltam olyasmiknek, hogy apám egy építkezésihulladék-kupac mellett elhaladva megáll az utcán, aztán végigböngészi, van-e benne valami használható. Egyszer, világosan emlékszem, azt mormolta maga elé, “ez egy nagyon jó drót, kár lenne itthagyni”, majd elővett a dzsekijéből egy csípőfogót. Nem csoda, hogy ilyen bolondgomba lettem, na. Ja, és mindehhez egy akkora hodályban tengetjük az életünket, hogy vajmi kevés akadálya van a spájzolásnak és terjeszkedésnek.
Mindezzel oda akarok kilyukadni, hogy amikor a szopornyica első hulláma alatt egy csomó ember afféle hisztérikus felhalmozásba kezdett, mi pünkt ugyanúgy vásároltunk be, mint azelőtt.* És most, hogy már tavaly óta (höhö) nem hagytuk el a körletet, még csak most kerítek sort ilyesféle előpácolt husicsomagok felolvasztására:
Azért most már lassan ideje lenne kimászni a világba, ha csak egy kis egészségügyi séta erejéig is, mert ilyen gyöngyörű reggelünk van,
és úgy érzem, már kezdek némiképp megdohosodni.
* Néha azért dühös voltam arra, hogy a népek úgy elkapkodták a lisztet meg az élesztőt, mintha a) nem lenne a boltokban kenyér, b) tudnák, mit kezdjenek azzal a liszttel meg élesztővel. Valaki ráérő csinálhatna egy nagymintás felmérést arról, vajon hányan sütnek még most is kenyeret azok közül, akik 2020 tavaszán belevetették magukat.
10/128 – Amit akartok
Vízkereszt tiszteletére le kéne bontani a vízszintes karácsonyfánkat, de van egy aprócska akadálya, olyan hétkilós. Ott alszik alatta.
Alvó macskát nem bolygatunk, slussz. Oké, lehet, hogy valójában csak lusta vagyok, a dekadencia jegyében ugyanis tényleg annyi mindent kentem a pufámra, hogy afféle nyájas ki-nem-szarja-le nyugalomban és kisimultan tudok tojni a világra.
Eská 10/13 – Vegyes technika vajmi
Azt hiszem, évtizedekben mérhető, mikor dolgoztam utoljára akvarellel. Az, hogy volt a házban belőle, nem számít semmit, van itt minden. A vízfestéket speciel a gengsztereknek vettem, akárcsak az ecsetfilceket, a viaszkrétákat, a két színesceruza- és három filctoll-készletet, a temperákat és ecseteket, meg persze mindenféle papírt is quantum satis. A kölköknek egyik kedvenc elfoglaltsága az, amit a húgom kreatív mocskolásnak nevez, és én az ilyesmit igenigen értékelem. Egyrészt mert paidagógiai becse is van, másrészt meg legalább addig sem egymást gyapálják. (Bevallom, az akrilfestékeket mindig gondosan eldugom előlük. Inkább nem adok a kezükbe olyasmit, amit ha megszárad, plazmavágóval sem lehet lerobbantani a felületekről.)
Az, hogy most miért kotortam elő, a tatárok kimenetele utáni állapotoknak köszönhető, ugyanis miközben összeszedtem a széthanyigált rajz- és festőkellékeket, feltámadt bennem egy afféle egészséges önzés, miért csak ezeknek a tulili madaraknak legyen öröme a kreatív mocskolásból, énisakarom. Úgyhogy rárepültem az akvarellkészletre, sálálá.
Nyilván nem vagyok benne túl jó, de ez nem azt jelenti, hogy ne ugorhatnék neki minden kezem ügyébe eső eszközzel egy papírnak, csak úgy. És akkor hívjuk ezt jobb híján vegyes technikának, meg miért ne.
Attól tartok, ez csak a kezdet volt, mert tényleg nagy örömömet leltem benne, még ha a pepecselés közben nem is mindig tudtam, mi jön ki belőle.
Persze ebben a vircsaftban, ahol tényleg van minden, éppen ennek megfelelő méretű képkeret nincs. Sebaj, egyelőre itt jól ellesz.
Huh, ezen a falon is hogy elburjánzott a kupleráj, ideje lenne rendet rakni…
10/127 – Átmenet
Ma sem vagyok egy matyóhímzés, de tegnap tényleg egészen irdatlanul el voltam butulva. Most már valószínűleg jövök kifelé belőle, bármi is volt ez, mert egyre nyűgösebb vagyok,
és egyébként is elfogyott a házból a teljes kiőrlésű búzaliszt, rozslisztet kellett helyette tennem a kenyérbe,
márpedig én ezt a receptet hosszú, gondos munkával optimalizáltam ilyenre, és minden változtatás újratervezést igényel, ami nekem tegnap nem volt erősségem. Ezt a veknit például öt perccel korábban kellett volna kivenni a sütőből.
Szóval, mindent összevéve, valószínűleg javulunk, de ez most egy átmeneti szakasz, és elvileg ennek is megvan a szépsége. Sajnos lövésem sincs, mi lenne az.
10/126 – Outrecuidance
Ezt, ha jól emlékszem, az Ivanhoében (szigorúan ezzel a kiejtéssel, mint mindent, amit azelőtt olvastam, hogy tudtam volna, hogyan kell, vö. Old Shatterhand, Old Firehand, de különösképpen Old Death) használták a normann urak a szászokra, és annyit tesz, hogy gőg meg elbizakodottság. Arra már nem emlékszem, miben állt ez az elbizakodottság, de biztos fontos lehetett, talán nem tudtak fhansziául, vagy nem ették meg a fokhagymát.
Na de ez csak azért jutott eszembe, mert tegnap merő outrecuidance-ból addig virgonckodtam, hogy ma szarabbul vagyok, mint tegnapelőtt. Ez persze nem nagy ügy, továbbra is csak azt jelenti, hogy bamba vagyok meg álmoskás, és sok a torkomban a zöld létforma, valamint a tárgyak kipotyognak a kezemből. Ennélfogva ma nem bütykölöm tovább ezt a párnahuzatot sem,
pedig erre tényleg már csak a hátlap hiányzik. Inkább példát veszek Maciról,
mert ő aztán tudja, miért érdemes élni.
10/125 – Forgatókönyv
Ezt most csak azért, hogy demonstráljam, megvagyok, de még nem is festek túl roggyantul.
Ebben a világban ugyan nagyjából semmi sem biztos, csak a halál meg az adók, de az ezévi szopornyicánk egyelőre mintaszerűen követi a tavalyit: két nap fejfájás, majd miután az elmúlt, a RK torokkaparásra panaszkodik, én még arra se, csak a légzőrendszeremből távozó kis zöld létformákra. Ha ezek után nem történik valami váratlan, ezen a héten megint megpróbáljuk kienni a fagyasztót, ez megint nem sikerül, a hétvégéig meg egyre nyűgösebbek leszünk, végül nagy mocoroghatnékunkban teszteket fogunk köpködni, majd befejezettnek nyilvánítjuk a hülyeséget és marhaságot.
Ez egy remek forgatókönyv, és én szeretném is magam tartani hozzá. Dixit.
10/124 – We are still not amused
Ézös feleim, úgy fest, hogy mi benyaltuk a szopornyicát, megint. Ne aggódjatok nagyon, három oltásunk van per kopf, szaglás-ízlelés oké, a RK krákog, én még azt se, lázam nincs, a fejfájásomra meg bevettem egy Ibubétát. Mennünk nem kell sehová, kajánk meg annyi van, hogy azzal hónapokig is kihúznánk.
Kilátásaink, mondhatni, elég jók. Az enyém például így fest, ni:
Jóleső Január 2023/2 – “Albrecht”
Erre nem számítottatok, mi? 😀
Nagyjából amióta felértem a könyvespolcon a művészeti albumokat, és voltam már elég erős ahhoz, hogy le is vegyem bármelyiket, nagyon szerettem Albrecht Dürer tizenhárom évesen készített önarcképét.
Megvan már benne minden kicsiben, ami majd a nagy Albrechtben meglesz: az intenzív koncentráció, a részletekre fordított figyelem, és igen, a hiúság is (“hajaismijen”) meg az “én fontos vagyok” meggyőződése. Nézzétek csak azt a kéztartást!
Ritkábban rajzolok meg színezek, mint kéne, és ezzel eszem ágában sincs azt mondani, hogy düreri magasságokra törekszem, de néha ki szeretnék próbálni pár új technikát, aztán elhessegetem a gondolatot, mert annyi más tennivalót találok magamnak. Most viszont Jóleső Január van, nem? Úgyhogy tegnap előkotortam néhány rajzcuccot, kinyomtattam fekete-fehérben a kis Albrechtet, aztán uccuneki.
Azok ott a tányéron gyümölcstea-filterek, mert kíváncsi voltam, milyenre színezik a papírt. Képzeljétek, zöldre!
Végül ez lett az egész maszatolgatásból meg vonalkázásból meg színezgetésből, és nem mondanám elégedetlennek magam, mert igencsak jóleső érzés volt eljátszani vele.
A holnapi oldal pedig ez lesz:
Jóleső Január 2023/1 – “bűnbarlang”
Oké, egyszerű vagyok, mint egy pof, de miért is ne lennék, ez az én Jóleső Januárom meg az én bűnbarlangom, rendezői jobbomon koreai krimisorozat, balomon harminc deka praliné, körülöttem tarkabarka káosz, középen meg én, nyafogóruhában és horgolással. Soha jobbat.
A holnapi oldal meg a következő lesz, és erről még tényleg lövésem sincs, mit fogok választani:
10/123 – Semmi új
Mivel egyáltalán nem meglepő módon átaludtam az éjfélt az összes durrogtatással együtt, most pedig már itt vagyok a hajnali felkukurikúmban, a mai nap pedig egy vasár-, semmi okom nincs arra, hogy ne lőjem fel a szokásos heti galériámat. Kaják, déli verőfény, napkelte, na meg persze a tatárok bejövetelének és kimenetelének körülményei – előtte a frissen vetett vendégágyak, utána a kreatív dzsuva egy kis részének fotódokumentációja meg a távozásuk utáni rumos kávém. (Tudok élni, hej. Cserébe tegnap egy árva korty alkoholt sem ittam, nem hiányzott. Egyébként is, a tegnapi nap csak egy szombat volt, bár zajosabb a szokásosnál, sok süstörgős istennyilával.)
Eská 10/12 – Itt repül a kismadáár!
Láttam a Pinteresten valami hasonlót, aztán kíváncsi voltam, vajon hogyan lehetne megcsinálni.
Nos, így.
Ebben a vircsaftban továbbra is van mindenféle elképzelhető hülye alapanyag, például szilikonos töltővatta, de a filceket speciel a Bábkészítés órámra vettem. A félév végére világossá vált, hogy majd a jövőben muszáj lesz külön tanfolyamot tartanom “hogyan használjuk gazdaságosan alapanyagainkat” témában, mert annyi hulladékot termeltek, hogy csuda. A legelső képen ott abban a nesszeszerben csak egy kis része látható mindannak, amit összegyűjtöttem az “ezeket majd én jól megmentem” magánprojekt keretein belül.
Tessék csak kivárni türelemmel.
10/122 – Katáng, meténg
Kezdünk már belefúlni itt a tradíciókba, nemde. A múltkorában azt sütöttem ki, hogy minden szilveszterkor az aktuális év Pantone-színébe fogok öltözni – sajna a 2022-es Very Peri, amiről azt akarták elhitetni velünk, hogy energikus meg optimista meg mittomén, leginkább afféle bánatos kombinélila volt,
úgyhogy ez a maximum, amit nagyon-nagyon hozzávetőlegesen fel tudok sorakoztatni mára:
Ez is inkább katángkék, mintsem meténglila, de most már le van tojva a Very Peri, 2023 Pantone-színe a Viva Magenta lesz, kábé az a szín, amit én málnapirosnak szoktam hívni, és amely színben már van a szekrényemben egy csomó holmi.
Ha nem jönnék valami újabb hülyeséggel a nap folyamán, csuhajgós szilvesztert meg boldog új évet annak, aki most tartja.
A második Jóleső Január elé
Ah, a szárnyas idő miként suhan, már megint itt vagyunk az istenbizony meg a sohatöbbé szezonjában, alig pár hétre a natudodmitvilág és az ottegyemegafeneazegészet stádiumától. Hát akkor gyürkőzzünk neki.
Tavaly ilyenkor hirdettem meg az első Jóleső Januárt, most a másodikon a sor. Amit itt a belinkelt szövegben írok, továbbra is áll, de ezúttal egy pöttyöt változtatok a kivitelezésen, oké? Töltsetek egy kávét, elmagyarázom.
Mint azt tudjátok (mert ugye tudjátok), 190 éve jelent meg A magyar helyesirás’ és szóragasztás’ főbb szabályai. A magyar tudós társaság’ különös használatára czimü munkátska, mely azt hivatott elérni, hogy tegyünk már végre pontot a jottisták meg ypszilonisták, katolikusok és protestánsok, dunáninneniek és dunántúliak helyesírásbeli balhéira, plusz legyen mivel kínozni a kisdiákokat, akiknek ezentúl be kell vágni, hogyan köll leírni azt, hogy gellérthegy, gólyafészek, dióhéj meg császárikirályicímzetestanácsos. Igen, ez volt az első Akadémiai Helyesírás, bár akkor még nem volt Akadémia sem, de értitek.
Nem bántlak tovább a helyesírás-történettel, most már szegény ötödikeseknek is be kell magolnia, mi a részleges hasonulás meg miben áll a szóelemző elv, úgyhogy feltehetően mindenkinek tele a töke az egésszel. Kár. A magyar helyesírás története sokkal viccesebb és szórakoztatóbb, mint hinnétek, és itt most képzeljetek el három további bekezdést, amelyben a magyar oktatás általános elkeféltségéről teszek magvas megállapításokat. Ezt a három bekezdést ugyanis most nem írom meg, Jóleső Januárról beszélünk, nem pedig Szopató Szeptemberről meg Jahahahaj Júniusról.
A lényeg ezzel a magyar hejesírás nevű katyvasszal az, hogy időnként nekifutnak, oszt addig kalapálják, amíg meg nem születik egy újabb Akadémiai Helyesírás (a továbbiakban AkH), és akkor az előző megy a levesbe. Nem teljesen, naná hogy nem, rendszerint olyan súlyos és fontos változtatások történnek, hogy ezentúl hány m-mel kell írni a mamutot meg hány szótagtól van egybeírás-különírás meg hogy Mariann-nal vagy Mariannal? Mindenesetre ilyenkor kihirdetik, hogy van egy új AkH, és ha van a lakásban egy korábbi könyvformájú AkH, innentől ebből hajtogathatod a papírrepülőidet.
A jelenleg érvényes AkH a 12. sorszámú, nálam meg természetesen van a lakásban egy AkH11. Na innentől fordulunk rá a Jóleső Januárra. Én ugyanis úgy döntöttem, hogy a 2023-as JJ-t ennek segítségével fogom abszolválni.
A tavalyi felvonásban összeraktam egy meglehetősen előrelátható szólistát, amelynek mentén alakintgathatom a Jóleső Január tematikáját, idén viszont úgy gondoltam, legyünk kreatívabbak, és bízzuk magunkat többé-kevésbé a véletlenre. Úgyhogy megfogtam az AkH11-et, három dobókockát meg persze tollat-papírt, és nekiláttam.
Az AkH azon része érdekelt, amely a szótárat tartalmazza, ez ebben a kiadásban a 127. oldaltól a 414-ig terjed. Január 31 napos, ennélfogva az elsejétől kilencedikéig tartó időszakra jutnak a százasok, tizedikétől tizenkilencedikéig a kétszázasok ésígytovább. Megvan?
Na akkor jönnek a dobókockák. Ha csak kettőt használnék, sose mehetnénk az X66 fölé (X=1 vagy 2 vagy 3 vagy 4), ezért kellett három. Innentől viszont meglehetősen random módon döntöttem el, az első kocka lesz a tízesek és a másik kettő összege az egyesek számjegye, mert végül is tökmindegy, a véletlen az véletlen, pláne amíg nem látom, valójában melyik oldalt dobta a lottó. Ha olyat dobtam, hogy pl. 6+5+6, akkor a második számjegyhez összeadtam az eredmény számjegyeit is, lásd 5+6=11, 1+1= 2, a végső szám pedig akkor X62.
Ilyenformán tessék elképzelni a folyamatot, ni:
És aztán dobtam, és dobtam, és számoltam, és írtam, és végül ez lett belőle:
Az utolsó kettőnél csak egy dobókockát használtam, mert adott volt, hogy a számnak 41X-nek kell lennie (emlékeztetőül: a szótárrész 414-ig tart). A január 25-i szám helyett pedig azért dobtam újat, mert a lista áttanulmányozása után rájöttem, hogy a január 20. ugyanannak a lapnak a másik oldalán van, és nincs garancia arra, hogy nem nyírom szét a lapokat valamilyen művészi agymenés következtében. Egy kollázs hátoldaláról nehezen tudnék szavakat választani, ugyebár. (Mert nem látom, mik azok, azér.)
Na szóval ismételten csak a hülyeség meg a marhaság terjeng errefelé, a Jóleső Januárba a véletlen meg a szabad asszociáció aranykapuján keresztül fogunk bebukdácsolni, és soxeretettel hívom játszani ezúttal is a kedves olvasókat. Minden nap felteszem a következő napra érvényes oldalt, aztán uccuneki. A január 1-i oldal ez lesz:
Höhö, ott van benne az is, hogy “bűnbarlang”…
10/121 – Szándék
A mellékelt ábrán szándékaim szerint megnyerő bájjal mosolygok a jövőbe, bár ne felejtsük el, hogy Hosszú blognevű baratinám szerint akkor vagyok a legfélelmetesebb, amikor mosolygok. A RK legalábbis egészen gyorsan ugrott, mikor ezzel a mosollyal ráparancsoltam öt perce, hogy reggelizzen, de most.
A RK-nak persze a szokásosnál is több oka van arra, hogy beszarjon az én mosolyaimtól, végtelen bölcsességében ugyanis vacsoravendégeket hívott mára. Jó, na, én mondtam rá végül a vendégekre meg a kapcsolt vacsorára az ámentet, de akkor is, tegnap léptek le a húgomék, ma meg tovább folytatódik a bolondokháza, pedig épp sikerült visszagatyálnom eredeti állapotába a Bűnök Barlangját, és én ellennék benne yol anélkül, hogy kecskehúsos raviolit gyártsak vacsorára.
Nédda, milyen nyamnyam lett.
És én most ezt otthagyom, és rendet meg tisztaságot gyártok a földszinten, összes többi családtagom segítségével és hátráltatásával. Meg a kecskehúsos ravioli. Meg a normandiai almás kenyér. Ez utóbbi legalább már megvan, ez volt a mai hajnali műszak.
10/119 – Nyávogás
Tegnap este megjöttek Sisera hadai. Azóta mintegy felfokozott twixtmas üzemmódban vagyunk, amikor az ember asse tudja, hányadika van, milyen nap, és őt hogy hívják. Az imént elmentem a “gyerekszoba” ajtaja előtt, ahonnan hangos és égre kejátó sirámok törtek fel éppen, de amikor megkérdeztem, hogy “mi ez a nyávogás?”, rögtön olyan csend lett, mint egy kriptában.
Mindenesetre én kiadtam a parancsot, hogy 11:30-kor kimegyünk sétálni, akár jönnek, akár nem. Azt hiszem, jönni fognak, a nyávogás ugyanis más frekvenciára kapcsolt, és olyanok hangzottak fel, hogy “holacipőm”.
Minden nap más - mindennap más 