Controlfreaknek lenni szívás. Hogy a nyavalyába maradhatott benne ez az elgépelés, mikor háromszor is átnéztem leadás előtt; írjuk át még egyszer a szabályzatot, hogy félreérthetetlen legyen, hová kell tennie a pecsétet a fogadó és a küldő óvodának; mi az, hogy mások nem adják le határidőre?; ez az értekezlet éppen ötven perccel volt hosszabb a kelleténél, ha kipucoljuk belőle az üresjáratokat; tegye le azonnal! az a szövetvágó olló! A munkahelyi íróasztalom fiókjaiban pótharisnya, pótbugyi és mini nesszeszer van arra az esetre, ha ott rekednék éjszakára, a szekrényemben esernyő, csereruhák és cserecipő. Morcos leszek, ha nincs itthon a házban legalább öt kiló liszt, két hétre előre elegendő macskakaja, a következő festéshez a pipiros, ha a családtagjaim szétnyomkodják a nagy seggükkel a díszpárnákat, ha az étkezőasztalra csak úgy lazán lesuhintva ott van három tanulmánykötet meg öt levél, mert azoknak másutt van a helye. Utálok várakozni valakire, lényegében bárkire. Előre akarok tudni olyan dolgokat, hogy hol, hánykor, kikkel, mit. A táskámban mindig van betét, a horgolószütyőmben pót-horgolótű, a vécémben két plusz guriga papír. És 2015 januárja óta még sose késtem le munkába menet a buszt.
Nagyon lassan lehet leszokni az ilyesmiről, és nem is akarok leszokni mindenről, de az elmúlt néhány évben rájöttem, hogy muszáj néha elengednem dolgokat, ha nem akarok afféle besavanyodott csoroszlya lenni, nyugdíjas balerina, aki a nézőtéren ülve is állandóan spiccel, és vércseként lesi, mikor tér el valaki a koreográfiától.
Nem véletlen, hogy éppen a vízfestéket vettem elő a múlt héten. Isten a megmondhatója, elővehettem volna bármit, mert itt még a backup backupjának is van backupja. Az akvarell viszont nem más, mint egyfajta elengedési gyakorlat: olyan közeg, amelynél vannak kontrollálható dolgok, és vannak olyanok is, amelyek fölött minimális hatalmad van. Amit befolyásolni tudsz, az leginkább az eszközökben rejlik – igen, kell a direkt erre a célra gyártott papír, a nem-szőrehulló-ecset, a megfelelően előkészített munkafelület, mert ezek nélkül garantált a frusztráció. Amit viszont el kell engedned, az a rajz fegyelme, a színezés kiszámíthatósága. A vízfesték maga a véletlen öröme, hát nem csoda, hogy idén helyet kapott az én Jóleső Januáromban.
Amin épp pacsmagolok, kinagyított részlet:
És a holnapi kihívás:
Minden nap más - mindennap más 
Zsuzsi
2023/01/10 at 18:54
Én meg épp az ellenkező irányban használom ma a kontroll szót, vagyis megpróbálok odafigyelni arra, hogy végre ne folyjon szét az estém, és a munkából hazaérve (na jó, a vacsora után) ne veszítsem el a fonalat, és lógjak kb. éjfélig a neten, többnyire haszontalanul, bár néha legalább jól mulatva. 🙂 (Igaz, ezt részben a télre fogom, sötétben érek haza, fáradtan, hát minek álljak még neki? Ja, az olvasásnak legalább, nemde, mégis csak értelmesebb elfoglaltság.)
De bekúszott még a kónusz is, amiről tegnapig azt sem tudtam, hogy eszik-e, vagy isszák. Ma meg eltört az ernyőm, és újat kellett vennem. Becsukva elég kúpos, szóval megfelel. Már egy ideje vágytam átlátszó ernyőre, de amúgy abból nem tartok tartalékot, szóval a törés katalizálta, hogy most lett egy. A szélén meg még tarka virágminta is fut, irigykedve néznek majd rám a szembejövő óvódások. 😀
mák
2023/01/10 at 20:49
A télre sajnos nagyon sok mindent rá lehet fogni (pláne az ilyen vacakra, mint a mostani), én például ma nem csináltam szinte semmit.