RSS

Eská 10/13 – Vegyes technika vajmi

05 jan

Azt hiszem, évtizedekben mérhető, mikor dolgoztam utoljára akvarellel. Az, hogy volt a házban belőle, nem számít semmit, van itt minden. A vízfestéket speciel a gengsztereknek vettem, akárcsak az ecsetfilceket, a viaszkrétákat, a két színesceruza- és három filctoll-készletet, a temperákat és ecseteket, meg persze mindenféle papírt is quantum satis. A kölköknek egyik kedvenc elfoglaltsága az, amit a húgom kreatív mocskolásnak nevez, és én az ilyesmit igenigen értékelem. Egyrészt mert paidagógiai becse is van, másrészt meg legalább addig sem egymást gyapálják. (Bevallom, az akrilfestékeket mindig gondosan eldugom előlük. Inkább nem adok a kezükbe olyasmit, amit ha megszárad, plazmavágóval sem lehet lerobbantani a felületekről.)

Az, hogy most miért kotortam elő, a tatárok kimenetele utáni állapotoknak köszönhető, ugyanis miközben összeszedtem a széthanyigált rajz- és festőkellékeket, feltámadt bennem egy afféle egészséges önzés, miért csak ezeknek a tulili madaraknak legyen öröme a kreatív mocskolásból, énisakarom. Úgyhogy rárepültem az akvarellkészletre, sálálá.

Nyilván nem vagyok benne túl jó, de ez nem azt jelenti, hogy ne ugorhatnék neki minden kezem ügyébe eső eszközzel egy papírnak, csak úgy. És akkor hívjuk ezt jobb híján vegyes technikának, meg miért ne.

Attól tartok, ez csak a kezdet volt, mert tényleg nagy örömömet leltem benne, még ha a pepecselés közben nem is mindig tudtam, mi jön ki belőle.

Persze ebben a vircsaftban, ahol tényleg van minden, éppen ennek megfelelő méretű képkeret nincs. Sebaj, egyelőre itt jól ellesz.

Huh, ezen a falon is hogy elburjánzott a kupleráj, ideje lenne rendet rakni…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/01/05 hüvelyk eská, otthoncsücsü, projekt

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: