Így retrospektíve, kicsit hunyorítva és mindent összevéve egész jól néztem ki reggel negyed hétkor. Aztán persze kirobogtam az ajtón, és nem is jöttem vissza csak tizenkét órával később.
eská kategória bejegyzései
3/189 – Péksüti
Többek között egy akkora képviselőfánk is, mint a két öklöm.
Az ilyen napokon szoktam feltenni magamnak a kérdést, egyáltalán mi a fenének nekem egy őtözködős blog.
3/188 – Egy igen rövid nap
Kidekoráltam a hercegnőtortát, betettem egy újabb mosást, felporszívóztam az emeletet is. Most viszont beveszek egy cataflamot, odébb lökdösöm a macskákat a kanapén, és begubózok egy pokrócka alá. Az a gyanúm, mára ennyi tellett.
3/187 – Horoszpók
Tegnap végül úgy döntöttem, a horoszkópom nem péntekre, hanem szombatra ír nekem porszívózást, és ez kiváló döntés volt, mert Celofán előjegyzési naptárába éppen tegnapra került be az az emlékeztető, hogyaszongya “Nem elfelejteni! Kelimszőnyeg lehányása! 2×!!!” És lőn. Mint egyébként este anyám felvilágosított róla, a horoszkópom péntekre éppenséggel kozmetikai kezelést írt elő, úgyhogy mégiscsak rezeghet a levegőben valami spirituális izé az éteri mozgás hullámain. (Apropó, az irodánkba bekerült egy plusz polc, amin – nem egészen értem, milyen megfontolásból, de sebaj – ott a komplett Révai Nagy Lexikon, és üres perceimben néha leemelem, hogy elolvassak belőle valami rettenetesen elavult szócikket. Az éterről mint világrezgető akármiről például kifejezetten mókás dolgokat ír.)
Mindenesetre, bár nem tudtam róla, hogy ezt írja elő nekem a Világmindenség, magamat és a lakást is kozmetikai kezelésben részeltettem tegnap. Utóbbi esetében kimostam majdnemösszes pokrócainkat, ágyneműt cseréltem, szekrényeket rendezgettem, és végre lebájoltam az ablakból a horizontális karácsonyfát. Ez volt az, amiről február elején azt mondtam, most már megvárom, amíg leesik magától. Nos, arra várhattam volna a jelek szerint ítéletnapig is, majdnem két és fél hónap alatt nem potyogott le róla összesen két tucat tűlevél se, pedig mindjárt itt a húsvét. Ma semmiképpen sem odázhatom már tovább a porszívózást, de előbb levonulok a piacra, adjunk a tradícióknak (“ha szombat, akkor piac”). Télen nincs sok értelme levándorolni, de ilyentájt már ott is elkezd mocorogni a világ, én meg továbbra is ki vagyok éhezve az apró zöld izékre.
Tehát akkor piac, porszika, pucolgatás, plusz még kreatív segéderő leszek egy hercegnő-torta legyártásában (Elza hercegnőt fogja ábrázolni, ki mást), mert holnap a sógornőm legkisebb lányának születésnapját ünnepeljük. Ezenfelül végzek az utolsó simításokkal a falvédőn, és ha még belefér az időbe, elmegyek a collegiumi öregbuliba is, de erre az utóbbira még egyelőre nem vennék mérget.
Teli lesz ez a nap anélkül is, mint egy hócipő.
3/186 – Lebegő bikaskorpió
Kozmetikushoz menni mindig roppant tanulságos, általában valaki mást is adjusztálnak éppen a másik székben, és Sartre szerint ugyan a Pokol a többiek, de én azért szeretem hallgatni ezeket a Többieket. Ezúttal különleges világnap volt, egy tőrőlmetszett ezoterikának gyantázták éppen a nemtommijét, a szisszenések között be sem állt a szája, én pedig intenzíven szenvedtem a tartós szempillafesték alatt, és közben akkora füleim voltak, mint Dumbónak, a kiselefántnak.
Mindeközben ráadásul hete jött, hete ment, egymásnak adták a kilincset a népek, a jelek szerint mindenki ismert mindenkit, én meg ott feküdtem továbbra is látáskárosultan, és a füleim lassan már el sem fértek a szobában. Avokádókrém és medvehagymapesztó receptek között megtudtam, hogy bizonyos Csilla már megint egy olyan férfival van együtt, aki eltartatja magát vele, és gyerekesen viselkedik, meg Nógrádban akar venni tanyát egy tehenészet mellett, és nincs szex, de már nem is beszélnek egymással semmiről, és ezen változtatni kéne (aha, gondolta Dumbó, a kiselefánt, kivágni azt a tökfejet a rittyóba), mert ha már Csilla benne van a reikiben, nem kéne elfelejtenie a hét fő szabályt, hiúság, kevélység, izé, na, a többit te is tudod. Egyébként is a férfi csinálja jól, mert használja a gyökércsakráját, miközben Csilla csak lebeg, és amíg lebeg, addig nem is lesz sem szex, sem beszélgetés, de hát mit várhatnánk Csillától, bikaskorpió. Eközben pedig megint bejött valaki, ó, sziaszia, régen láttalak, mivel foglalkozol mostanában? biorezonancia? hát mindenképpen meg foglak keresni, én most járok hidrokolon-terápiára, és majd megyek a Krisna-völgybe is, a lelki vezetőmnek olyan neve van, te, ki se tudom mondani, és zseblámpát kell vinni, mert reggel fél ötkor kezdődik a meditáció, ráadásul csupa vegetariánus étel lesz, úgyhogy amíg elindulnék, jól teleeszem magam tojással. Ja, juteszembe, tudtátok-e ti azt, a kicsírázott krumplit nem szabad megenni a férfiaknak, mert lassítja a spermiumok mozgását, ezt egy népi gyógyász mondta nekem.
Nna. A falmelléki spiritualitás-adagom is megvolt mára, a számat is befogtam, elröhögni se röhögtem el magam, lett látható szemöldököm és szempillám, most pedig mindjárt lehúzom a csizmáimat, és olyan materiális dolgokkal fogok foglalkozni, mint a porszívózás.
Bár valószínűleg előbb konzultálnom kéne hozzá a lelki vezetőmmel, a horoszkópommal meg a lakás báguá-térképével.
3/185 – Gondolkodjunk kicsiben
Mára nincsenek nagy ambícióim, kényelmet akarok, nemfázni, és megtartani az óráimat. Ez pedig mind csak rajtam áll.
Érdekes, ebben a megvilágításban nem is annyira piros a hajam.
3/184 – Ma van a tegnap holnapja
Mekkora mázli, hogy tegnap semmi kedvem se volt sem az aznapról*, sem az aznap tegnapjáról** beszélni, így már a humoros oldalát is látom mind a két napnak.
És ma gyönyörűen sütött a napocska is, bár én persze nem bírok magammal, és megint meglengettem kisbaltámat egy marha nagy fa előtt, szóval egyelőre meglehetősen be vagyok rezelve a saját terveimtől, de sebaj, majd csak kiforrják magukat. Mindenesetre ha valaki megjósolja nekem mindezt, akár alig két évvel ezelőtt is, tutira kiröhögöm.
* rohadt nyavalyás vízszintesen eső eső piszok hideg gyűlölöm gyűlölöm túl vékonyan öltöztem fel és a világ legrosszabb két sajtos croissant-ját ettem egész nap meg a kefét mikor tizenkét óra után hazaérek az kéne nekem hogy valaki megkérdezze tőlem kérsz-e egy meleg kakaót kicsim ne pedig csak két szőrös családtag érdeklődjön arról hol a kaja hát mi az ángyom csepszéért mentem én férjhez ha még egy kis meleg kakaót vagy neocitránt sem kínálgat nekem senki hüpp hüpp szegény én
** nyilván akkor kell bezárni és felújítani az egyetlen dm-et a városban amikor én végre elmászok odáig hogy hajfestéket szerezzek és a rossmann további egy kilométerre van a szakadó esőben édes jó körösztanyátok szilikonnal feltőtött ajakát enné meg a csákováci rosseb egyetlen drogéria van elérhető közelben az is csak olyan izéket árul amiket még nem próbáltam na mindegy kenjük fel a fejünkre jézus ereje hát ez a lemosóvíz teljesen telekomszínű
3/182 – Vissza a lóra
Végre felmerültem a falvédőkészítés gyönyöreiből, hurrá. A tegnapi napot inkább fedje a feledés kegyes fátyla – tönkreszurkáltak a gombostűk, és én meglehetősen méltatlan hangnemben reflektáltam minderre, grr. Végül este hétkor dühömben magamra hanyigáltam némi utcára való öltözéket, és elmentem a főtérre egy hambiért, az segített. A cucc már majdnemmajdnem kész, de ma ismét életünk apró-cseprő örömei vannak soron, órai anyagokat küldözgetek a diákoknak, mindehhez pedig mellékkörülményként elfogyott a macskák száraz papija, könyvtárba kell mennem, és a hajszínemre is veszettül ráfér a renoválás. A tartalék festéket persze (csak tudnám, milyen megfontolásból) az irodai íróasztalom felső fiókjába dugtam a teafilterek meg a nehéz napokra őrzött dugicsokik mellé, hát muszáj a tervezettnél is nagyobb expedíciót tennem, mert ezzel a fejjel nem vagyok hajlandó elindulni holnap tanítani. (Odabent a teremben értelemszerűen nem hordok sapkát, pedig, hajh, de jó is lenne.)
Az Oscar-díj-átadást amúgy természetesen átaludtam (miért, mi mást vártatok tőlem?), és most ugyan örülök, de némi aggodalmat is érzek a hetven körüli brit művészek iránt – amikor a Saul fia megnyerte az Arany Glóbuszt, meghalt David Bowie, amikor jelölték az Oscarra, meghalt Alan Rickman, és a mai napnak még nincs vége. Optimista-e vagyok.
3/181 – Derékszögek kora
Mindegy, hogy szöveg vagy falvédő, egy adott ponton vége a kreatív feladatoknak, és marad a kulimunka. Falvédők esetében ez az összeállításé – ezt próbálom ma estére letudni, hogy holnap ismét visszamásszak tanári állapotomba, és a jövő hét óráival foglalkozzam. Ez a stádium már nem a színes anyagficlik között álmodozásról szól, hanem derékszögekről, és én a falvédőkön nem vagyok nagy barátságban a derékszögekkel, úgyhogy ma igen sok káromkodás várható, miközben Erik tűje alá próbálok behajtogatni egy egyre nagyobb méretű szörnyeteget.
A teljes elkeseredés állapottyát késleltetendő a szokásos harminc réteg szürke mellé felvettem a kedvenc rózsás zoknimat is. Ezt ni.
3/180 – Folytatódik
Mint az alábbiakból is látható, ma ismét varrónap van meg a hozzá kapcsolódó “atyamáriám, mit vett fel már megint”. Holnapra sem várható jobb, de (hacsak bele nem köp valaki vagy valami a leveskémbe) hétfőig befejezem azt a falvédőt, amin már hetek óta dolgozgatok időnként, viszont most a hétvégén teljes fordulatszámra kapcsoltam vele.
Ha van rá igény, majd be is mutatom, hogy lássátok, miért kellett nekem ilyen semleges színűnek lennem munka közben.
3/179 – Praktikum
Aki rám néz ma, annak feltehetőleg az jut eszébe, hogy “atyamáriám, mit vett fel már megint”, nem pedig az, hogy “milyen praktikus kis összeállítás ez”, pedig de. Szinte a teljes napomat a varrógép mellett töltöm színes anyagficlik között, ehhez leginkább szürkékre van szükségem magamon, hogy ne káprázzon a kelleténél is többet a szemem. A varrógép előtt hol hideg lesz, hol meleg (attól függően, éppen működik-e a fűtés, meg hogy mennyire melegszem bele a munkába), így jó lesz az, ha esetenként meg akarok szabadulni néhány rétegtől, viszont a lábam szinte biztosan fázni fog az üldögélés közben. Mindehhez a melóhoz pedig egy olyan holmira is szükségem van, amire nem tapadnak fel a válogatott szöszmöszök, és simán le tudom seperni az ölemből a törvényszerűen lepotyogó cérnamaradékokat.
Látjátok, kedveskéim, a dolgok néha másként festenek, mint első pillantásra. De azért persze egyetértek azzal is, hogy “atyamáriám, mit vett fel már megint”.
3/178 – Kötelesség
Kötelességgel, kötelezettségekkel , elkötelezettséggel tele a padlás, de nem feledkezhetem meg arról, hogy magamnak is tartozom, legalább azzal, hogy elviselhető állapotban legyek a kötelezettségeim betartásához. Úgyhogy elmentem masszázsra, kirecsegtették a hátamból a letapadt izémicsodákat, és most megint harcimarcinak érezhetem magam. Vagy legalábbis harcimarcellának.
3/177 – Szélfújta
Mátyás napja vagyon, törnivaló jég sehol, viszont olyan rohadt szél fúj odaki, hogy attól tartok, repülve jutok el a buszmegállóig. Ehhez viszont legalább magamra hanyigáltam egy adag tavaszt.
Pontosítsuk: nagyon nagy adag tavaszt.
3/176 – Semmi meglepetés
Álmomban fenségesen koszlott palotákban és szűk sikátorokban kóboroltam magányosan, perzselt a nap, fahéj és kardamom illata úszott a levegőben, a távolban müezzinek és piacozók zaja, valahol valószínűleg kobrát is táncoltattak, mert némelyik kanyarban furulyaszó szivárgott át a száradni kiteregetett csíkos selymek közül, és bármerre mentem, egy láthatatlan kéz lángbetűket írt a falra.
De nem azt, hogy “Mene, tekel, ufarszin”, francokat azt. Hát mit képzeltek ti az én álmaimról. Azt írta ki minden sarkon, hogy “Hekk”.
3/175 – Sztahanova
A hallgatók nagyrészt mind elmentek gyakszira, ennélfogva ezen a héten csak szerdán kell bemennem tanítani azokat az áldozatokat, akik csak március második hetében mennek gyakszira. Ehhez képest viszont hirtelen roppantmód felpörgött a hallgatói részvétel a postaládámban, tegnap este öt diáknak is lett valami sürgős tudakolnivalója hirtelen (közülük kettőnek pláne az, hogy jajkedvestanárnő, jó irányba haladok-e a szakdolgozatommal). Hiába, ha az ember tanár, szünet nélkül az.
Kivéve, amikor éppen a macskavécét pucolja, bár ahhoz is szükséges némi elszánt pedagógusi attitűd. A képen látható jelmezben viszont nem macskavécét pucolni, hanem péksütiért igyekszem. Na ahhoz semmi spéci attitűd nem kell, csak egy üres kenyeresfiók.
3/174 – Galambbegy és galambepe
A tavasz elszánt és csámpás léptekkel közeleg, a madarak már ötkor elkezdenek üvölteni kint a kertben, én meg salátákat akarok zabálni. Így hát tegnap, miután dicsőségesen lenyomtam a négyszer negyvenöt percemet, vettem magamnak egy zacskó galambbegysalátát meg egy új laptopot. Ez utóbbi persze nincs semmiféle összefüggésben a tavasszal, és az is teljesen évszakfüggetlen, mekkora hisztit vágtam ki, miközben megpróbáltam beüzemelni. Sajna a nagyja (mármint a hisztinek) teljesen kárbament, mert csak a macskák voltak jelen, hogy reagáljanak rá, ők meg testületileg letojták az egészet. Igaz, Anasztázia nagyhercegnő egy adott ponton megirigyelte tőlem a rivaldafényt, és úgy döntött, mégse járja, hogy csak én nyüffögök a lakásban. Úgyhogy levonult a pincébe, és áriázni kezdett. (A pincébe jár nyávogni a legszívesebben, feltehetőleg azért, mert annak a legjobb az akusztikája.)
Erőfeszítéseimnek és a jószerencsének köszönhetően (tippjeim szerint fele-fele arányban járultak hozzá a végeredményhez) sikerült használható állapotba hoznom a gépet, úgyhogy ezt a bejegyzést már azon írom, hurrá. A billentyűzet méretét meg beosztását még szoknom kell, persze – lényegében az elmúlt nyolc évet tízhüvelykes bigyókákon dolgoztam végig, ez meg egy mérettel nagyobb, 11,6-os. A hangerőszabályzója amúgy épp olyan, mint Celofánnak, időnként önműködően felhangosodik, de majd csak sikerül ezt is megfejtenem, miért csinálja.
Mindenesetre majdnem minden szép, majdnem minden jó, majdnem mindennel meg vagyok elégedve, sikerült túlélni a hetet, és egy használható-forma gép is rendelkezésemre áll. És ma, végre, hála a pipéknek, vasárnap van. Bár persze megint esik.
3/173 – Puttonyomban a takonymanókkal
Megtévesztő-gonosz kis időjárásunk van ma, a nap időnként fényesen süt, mintha meleg lenne, de nincs. Én is megtévesztően harcrakésznek látszom, pedig kifejezetten pocsékul vagyok. Na sebaj, lenyomom a levelezősöknek azt a négyszer negyvenöt percet így is, le én.
3/171 – Rohanócsütörtök
Ma végre úgymond emberi időben indulok hazulról, de arra nem számítottam, hogy kétszer is megnyomom majd az ébresztőn a szundit. (Bele volt kalkulálva, az ilyesmi mindig bele van kalkulálva nálunk controlfreak népeknél).
Viszont rájöttem arra, hogy összes túlpopulált szekrényeimben nincs egy ember elé való kockás ing, vagy ha igen, olyan mélyen, hogy ásatásokat kellene végeznem hozzá. Sebaj, a ruha is megteszi.
3/170 – Szita-szita szerda
Újabb hajnali indulás, újabb betárazott fotó. Még mindig hülyén érzem magam. Ezenfelül nyavalyásan rosszul aludtam, és ez különben is egy nehéz hét, valószínűleg a legnehezebb a félévben. Hogy mást ne mondjak, szombaton is tanítani fogok.
Az már csak hab a tortán, hogy folyik az orrom, és a szám is még mindig fáj a hétfői naptól, amikor lerobbantották a fogköveimet. Tortahabon cseresznye, hogy mindehhez egy kétdecis üveg antibakteriális plakkmegelőző lötykét hurcolok magammal, amivel öblögetnem kell.
3/169 – Képrejtvény helyett
Egyszer olvastam egy bejegyzést egy igen népszerű őtözködős blogon (már elfelejtettem, melyiken, de olyanon, aminek több ezer követője van), amiben a bloggerina kissé hüledezve mondta el, hogy képzeljük, ma éppen az van rajta, amit aznap beblogolt, és ez milyen fura. Egy másik hasonlóan népszerű valaki pedig azt magyarázta el, hogy az őtözködős blogoláshoz előre kell tervezni, neki például hat hétre előre be vannak tárazva a bejegyzések fotóval meg mindennel.
Én mindezt értem, de azért mégsem értem, vagy legalábbis el se tudom képzelni, hogy így csináljam. Nyilván mások másként állnak hozzá az őtözködős blogoláshoz, nekem például teljesen evidens, hogy a mindennapjaimról van itt szó, akár pizsiben is, nem pedig művészien beállított fotókról, amelyeken a legfrissebb beszerzéseimet lengetem meg az olvasók előtt tizenöt felvételen, melyek mind természetes fényben készülnek, jó minőségű géppel, alkonyattájt, amikor mindenki jobban fest, még a vadiúj Michael Kors táska is. Nem is ezért találtam ki az egészet.
Ennek a sok beszédnek csupáncsak annyi az alja, hogy ezt a fotót meg bejegyzést még tegnap követtem el, most csak élesítem, mert ha nem teszem meg, megint képrejtvényekkel fog telni a hét. Cserkészbecsületszóra az van rajtam most is, ami a fotón (plusz a karórám, tanítani megyek), de azért rém furán érzem magam.
Minden nap más - mindennap más 