Pár nappal ezelőtt azt jövendöltem, én már idén nem hagyom el a lakást, ma mégis kimentünk a takonyba meg ködbe bele én, az “új” szoknyám meg kétszázötven darab csokicsók.
Azt hiszem, a szoknyát megtartom.
eská kategória bejegyzései
Újracucc – Egy hosszú, egy rövid 3. Marsala
Ez volt az idei év Pantone divatszíne, meg ez volt az egyik forduló is az Árnika Műhely Colortrend-játékán, úgyhogy akkor most rettentő trendi leszek és aptudét: az egyik ügyben majdhogynem lekésem az évet, a másikban meg két hónap csúszásban sem vagyok, bagatell.
A marsala és csatolt haverjai színskáláját amúgy már évek óta hordom, és ettől a jó szokásomtól akkor sem fogok eltekinteni, ha már, huss, kiment divatból. (Ne vicceljünk, a Pantone a jövő évre a “rózsakvarc” és “derű” fedőnevű izéket kiáltotta ki az év színeinek. Hívja őket akárhogyan, bébirózsaszín meg bébikék az, nem egyéb. 2016-ban a legtrendibbek a tradicionális babaruhákat kedvelő szülők kéthetes gyermekei lesznek. Erről ennyit.)
A második számú kordszoknyával, a barnával kapcsolatban már megjövendöltem, hogy a) rövidebb lesz, b) nem marad egyszínű. A rövidítés nem nagy kunszt: lemértem, milyen hosszúra óhajtom őkelmét, aztán szép gondosan levágtam az aljából, és cikcakkal elszegtem, hogy kevesebbet szemeteljen nekem. (Nem hagytam ráhagyást a felhajtáshoz, mert a levágott csíkból levágott csíkkal akartam majd elszegni a végén. Majd meglátjátok.)
Igen, jól sejtitek: most jön a szajré előhozatala.
Ittfele nemigen szokott kárbamenni semmi, még az ilyen mikroszkopikus poláranyag-csíkok sem. A már tényleg semmire se használható méretű anyagokat nyírtam fel egyszer, és azóta ismét megszaporodott a rongyoszsák tartalma, úgyhogy majd valószínűleg elmelózom az újabb adaggal is, ha lesz rá érkezésem. A készletben vannak lilák, pirosak, barnák, bordók, narancsok, szépen összevissza. A marsala ugyan alapvetően bordó, és reményeim szerint a végeredmény is leginkább bordóra fog hajazni, de ha nem, akkor is játszottam egy jót.
Úgyhogy megfogtam ezt az irgalmatlan mennyiségű csíkocskát, és elkezdtem felvarrni a szoknya aljára, széles cikcakkal.
Mindehhez betettem egy kellően ostoba karácsonyi filmet, ilyentájt roppant szívesen nézek efféléket dekoratív emberekkel és a szerelem mindent legyőző hatalmával, nix intellektuális kihívás, minden sztori olyan egyszerű, mint a faék. Na ez is olyan volt, szerelem kazalszám, mondvacsinált konfliktusok, adventi sütik meg atipikusan viselkedő macskák, akik állandóan cukik és dorombolósak, és egyszer sem akarják leverni a gazdáikról a glazúrt.
És varrtam, és varrtam, és varrtam, és varrtam, és közben feljött az egyik igazi macska, aki bezzeg nem viselkedett atipikusan, mert undorral megfordult, és elment, és én tovább varrtam, és aztán egyszer csak körbeértem a csíkokkal a szoknyán,
a kaliforniai kisvárosban meg havazni kezdett, és a szerelem hatalma legyőzött mindent, a filmbeli macska meg ismét dorombolt, és odadugta a buksiját a gazdikhoz, akik éppen szerelmesen nézték egymást.
Én pedig fogtam a szoknya aljáról levágott csíkot, a megfelelő szélességűre vágtam, aztán azt is rávarrtam a szoknyára,
majd levonultam a földszintre, megnézni, mit csinálnak a mi macskáink. Éppen aludt mind a kettő, úgyhogy csak megnéztek maguknak fél szemmel, aztán aludtak tovább.
A szoknyát holnap felveszem, aztán meglátjuk, mennyire tetszik magamon. Ha egyáltalán nem, akkor várom azt a bátor jelentkezőt, aki hozzávetőleg 42-es méretű holmikat hord, és nem ijed meg egy szivárványcsíkos mini lámpaernyőtől.
3/117 – Visszaalvás helyett
Még mindig bánatosan szomorúcska idő van, és roppantul nagy a kísértés, hogy visszaguruljak az ágyba, úgyhogy csakazértis pörögni fogok, ennek pedig több mosógépnyi tiszta ruha, több tepsi süti és egy kis szerencsével több befejezett varróprojekt lesz az eredménye. Hát nem megéri?
3/115 – Cukrozott szilva
Legalább a karácsony legyen illatos és tarkabarka. Boldog ünneplést mindenkinek, én elmentem horizontális karácsonyfát építeni.
3/111 – Grrmrr
Ma már újrafestettem a hajam, sütöttem háromféle sütit, és rávettem a Repülő Kutatót, hogy felporszívózza az emeletet. Valamiért viszont továbbra is morcos és “mi-a-francot-kéne-még-csinálni” hangulatom van.
3/110 – Menjél haza, időjárás, részeg vagy
Ma mindössze a pékségig vonultam, és ott is elvitték az orrom elől az összes krémest, pedig komolyan kacérkodtam azzal, hogy azt veszek. Végül inkább egy úgynevezett mandulás csemegét vettem, bár minek.
Tisztában vagyok azzal, hogy az időjárás az egyik leggyatrább beszédtéma, de akkor is, mi van most, november eleje vagy mi a fészkes? Ezt a kabátot már nemigen szoktam december vége felé egy szál pólóval hordani. Sál meg kesztyű is csak a nagyobb dekorativitás céljábul volt rajtam, nem másért.
Sapkára viszont garantáltan szükségem volt, a hajam úgy néz ki, hogy ujuj.
3/109 – Ború, derű, hejehuja
Posztolni ugyan nem volt időm, de tegnap is volt nap, sőt, még találkozóm is volt a barátnőimmel sörök, csokicsókok, minitusfürdők, whiskey ízesítésű trüffelek meg általam varrott szövetpipik közepette, sok röhögéssel.
Aztán persze mikor hazajöttem, az egyik hallgató levele várt, akinek elrontottam a jegyét, úgyhogy most úgy szégyellem magam, mint a kutya. (Javítottam, de akkor is.) Hiába, no, a világ továbbra is mintaszerűen teljesíti a hunfent-hunlent feladatát.
3/106 – Szembesítés előtt
Amíg az ember diák, nagyjából úgy képzeli, hogy a vizsgaidőszakban a tanár nem csinál semmit, holott ő az, aki megcsinálja és kijavítja a dolgozatot, közben pedig kicsikét zokog. Bizony, éppen ez az a szakasz a félévben, amikor a legkellemetlenebb meglepetésekre kell felkészülnie, megacélozván lelkét, grr.
Néha igencsak pucér és kíméletlen látlelet van azokban a dolgozatokban arról, mennyire feleltünk meg szövegmagyarázó kisiparosi feladatainknak. Most még vigyorgok-forma, de estére lehet, hogy kicsikét zokogni is fogok.
3/105 – A tradícióknak megfelelően
Ma délután a Repülő Kutató könyvbemutatója van, én meg ahelyett, hogy A Szerző Feleségét alakítanám, itthon molyolok dolgozatokkal meg effélékkel. Ketten eddig összesen hat kötetet hoztunk össze, és az eddigi ötnél se sikerült A Szerző Feleségének/Férjének megjelennie, hát gondoltuk, most már nem tapodjuk lábbal ezt a szép tradíciót.
3/104 – Bundabélés
A kialvatlanság továbbra is csuda jó buli, mostanra már bekerültem abba az ördögi körbe, hogy éjjel annyira keveset alszom (mármint ahhoz képest, amennyire feltehetőleg szükségem lenne), hogy muszáj szundikálnom egyet délután, amiből kifolyólag persze nem tudok eleget aludni éjjel és így tovább. Mindez persze nem az elvárható módon történik, miszerint este nagyra nőtt szemekkel nyüzsögnék, nem – ehelyett továbbra is eldőlök kilenckor-tízkor, aztán bumm, hajnalban fel.
A mai hajnalt legalább megpróbáltam hasznosítani, és bedurrantottam a sütőt. Ugyan már majdnem fél éve cseréltük le, de még mindig kísérleteznem kell azzal, hány fokon és a tizenöt fokozat közül melyiken. Mikor kísérletezzen az ember ezzel, ha nem adventkor. Ugye.
Tegnap amúgy a nagy bevásárlás közepette bedőltem a világ legöregebb trükkjének – konkrétan annak, hogy “Mi van, McFly, nyuszi vagy?”. Ott lődörögtünk a cipőboltban, és amikor a Repülő Kutató meglepődését fejezte ki afölött, hogy nahát, itthagyom ezt az aranyos kis cipőt? sóherebb vagyok, mint hitte – én hirtelen ott találtam magam a pult előtt, amint éppen megveszem azt a harminc százalékkal leértékelt, teljesen értelmetlen, bundás-bélelt bordó hasítottbőr cipőt, aminek még három hónapon át nem lesz szezonja, utána is csak két hétig, amíg bele nem fő a lábam. Úgyhogy ma ebben flangálok a lakásban. Frailty, your name is woman.
3/102 – Önként és helyben
Hogy megmondjam az őszintét, olyan ocsmány köd van máma, hogy a legszívesebben itthon maradnék a pokróc alatt, kakaót kortyolgatva. Ehelyett viszont leballagok az adventi vásárba az Igazgyöngy Alapítvány standjához, mert megígértem, hogy ma ott önkénteskedek nyolc órát eladólányként.
Nem, egyáltalán nem vagyok olyan nemes szívű, mint ebből hinnétek. Tényleg.
3/100 – Télanyóka visszatér
Avagy mi az istencsudáját vegyünk magunkra, ha háromtól a magatartási és tevékenységi modellek elsajátításának közvetett módszereiről beszélünk, fél öttől viszont adventi ünnepség keretében nézzük végig, amint jobb sorsra érdemes tanítványaink hópihének öltözve táncikálnak a Jingle Bells dallamára.
3/99 – Kísérletek szezonja
Ma nemcsak hogy találkozni fogok valakivel, hogy írói munkásságomról (muhaha) beszélgessek vele, de mindezt az új zöld pulcsimban, ami egészen csodásan formátlan, és ezért egyre kedvesebb az én hideg kicsi szívemnek.
Ti mivel hordanátok? Gyanítom, a mindentudó bölcs divatlapok fekete ceruzaszoknyával ajánlanák és extramagas sarkú cipővel, szóval ezen kívüli javaslatokat kérek szépen.
3/98 – Dédaikék
Voltam már ennél jobban trallala meg pritty-pretty-prütty, de hiába szeretnék eldőlni és szundikálni, muszáj lekúsznom a bankba.
Viszont legalább ismét felvettem a dédaikék bakancsomat. Meg az “új” szoknyát. Ez utóbbitól nem vagyok különösebben elragadtatva, de még meglátjuk.
3/97 – A Mikulás raktára
Mivel mi vagyunk az egyetlen család az utcában, ahol ilyentájt nem jelentenek veszélyt az ajándékok után kíváncsian kajtató négyévesek, elvállaltuk az utca Mikulás-raktárának szerepét, és a Repülő Kutató ízlésesen szétterített jegyzetei közé került a Mikulás jelmeze, plusz meg a puttonyába szánt ajándékok. Amikor ezeket a sorokat írom, éppen egy vadidegen fiatalember bajmolódik azzal a dolgozószobában, hogy kispárnákat tömködjön a piros nadrágjába.
Ach, ez az élet mégiscsak bolondulásig gyönyörű.
3/96 – Toporog
A tegnapi nap épp úgy alakult, mint erre számítani lehetett: fele gyógyulgatós szundikálással telt, a másik fele meg a kecsappal. Csak hogy, úgymond, kimaxoljuk a humorfaktort (böee, micsoda kifejezések ezek): a Repülő Kutató valamikor a nap közepén vette észre, hogy minden igyekezete ellenére a fejbúbján maradt egy méretes kecsapfolt. Azt hiszem, az észlelés pillanatában épp valamilyen értekezleten lehetett.
Kezdek nyűgös lenni amiatt, hogy beteg vagyok meg lassú, és egyáltalán nem haladok sehová semmivel. Basszus, a rektori szünet miatt szerdáig szabad vagyok, ezt pedig ki kéne használnom, mert ilyenkor decemberben minden perc számít. Őszintén, már el se tudom képzelni, hogyan csináltam én ezt korábban, amikor adventre átcseréltem a lakásban az összes saját kezűleg kreált kiegészítőt, falvédőt, díszpárnahuzatot, terítőt – sőt, nemcsak átcseréltem, de újakat varrtam. Ehhez képest most még mindig a tulipános tavaszi falvédő lóg a falon, a párnahuzatokat meg tavaly december óta nem variáltam sehová. Kimostam ugyan néhányszor ez alatt az egy év alatt, de arra sose volt érkezésem, hogy lecseréljem. Ma azért megpróbálok matatni egy kicsit a lakáson, többek között felrakom az ablakba a mécsestartó porcelánmikulásokat is, akik már tavaly se kerültek elő, mert mi van, ha lelöki őket a macska. Na hát most már két macska van, de azért megreszkírozom, hátha túlélik. (A mikulások.) Drukkoljunk.
Ugyan ma nagyrészt itthon fogok motyogni kinyúlt háziruhában, de most begyömöszöljük magunkat az autóba, és elvonulunk bevásárolni a jövő hétre. Ki kell használnunk, hogy éppen kivételesen mindketten itthon vagyunk, sőt, a kocsi is. Emellett meg előbb-utóbb mégiscsak összeszedem magam annyira, hogy sütiket is süssek, és ehhez nem árt, ha van itthon pár alapanyag. Pláne, hogy idénre jótékonysági céllal is bevállaltam vagy öt tepsi csokicsókot.
3/95 – Kecsap
Tegnap, miután az állapotomtól elvárható színvonalon megtartottam az óráimat, hazakúsztam, aztán egyből elfeküdtem, akárcsak a nap túl a nádas réten. Mára persze úgy gyártottam programot annak idején, hogy nem tudhattam előre, milyen csuhaj állapotban leszek december 4-én, pénteken, úgyhogy reggel az összes takonykórommal egyetemben bevonultam a kozmetikába. Gyártattam magamnak látható szemöldököt meg szempillát, aztán úgy gondoltam, egye fene, kérek egy arcmasszázst is, ha belefér az időbe, öreg vagyok meg roskatag, ide nekem valami luxust.
A sors kiszámíthatatlansága folytán persze lövésem sem volt arról, amikor indulás előtt úgy döntöttem, lerobbantságomat máma csupa-piros öltözékkel kompenzálom, hogy épp a mai reggel lesz az is, amikor a Repülő Kutató kezében minden figyelmeztetés nélkül felrobban a kecsapos flakon. Hű. A szabotőr lötty beterített kétméteres körzetben mindent, de mindent: a padlót, az edényeket, a konyhapultot, a fűszerpolcot, a gáztűzhelyet meg a csempét, még az ablakra is jutott egy kicsi. A nagyja persze ott landolt a Repülő Kutatón, aki felnőtthöz méltó higgadtsággal fogadta mindezt. (Muhaha. Nem. Nem volt azokban a reakciókban semmi felnőtthöz méltó higgadtság. Ha igazán tudni akarnátok, csak abban különbözött a következő kilenc perc műsora mindattól, amit egy hasfájós kétéves produkált volna, hogy nem próbálta felmártogatni önmagával a padlót, de amúgy olyan bemutatót kaptam a különösképpen a dackorszakra jellemző hisztikből, hogy csak na. És tényleg kilenc percen át tartott. Mértem.)
Ezek után nyilvánvalóan szükségem volt arcmasszázsra, ti is megérthetitek. És, talán mondanom sem kell, előrehozott karácsonyi nagytakarítás várható a konyhában. Bakker, még a fal is kecsapos.
3/94 – Rozzant
Már másodjára tapasztalom meg az elmúlt év során, hogy egy másfél órás buszút alatt is meg lehet betegedni – valamikor január végén vagy február elején a Szentendrétől Esztergomig tartó szakaszon fordultam fel minden figyelmeztetés nélkül, tegnap pedig visszafelé. Búbánatvölgynél elkezdett kaparni a torkom, és Leányfalunál már egészen rendesen rázott a hideg is, úgyhogy hazaszédelegtem, megetettem a macskákat, és bevacogtam egy dupla pokróc alá teával meg Mebucainnal, ahogy ezt kell.
Most már valamivel jobb, de így is olyan messze vagyok a csúcsformámtól, amennyire ez lehetséges. Mindez persze nem tántoríthat el attól, hogy megtartsam a mai óráimat, most már nemigen tudnám mikor pótolni.
3/92 – Hajítófa
Az utolsó keddi tanítónap, jövő héten rektori szünet, majd szép lassan végetér a szorgalmi időszak. Mit ne mondjak, ma reggel kétszer nyomtam be az ébresztőn a szundit. Most már tényleg vaksötétben indulok és vaksötétben érkezem, a reggeli fotó meg hajítófát sem ér, de azért itt vagyok, tessék, vaku által homályosan, ráadásul az új sapkámban és új (nekem-új) kabátban, merthogy tegnap megint elszaladt Cifra Pannival a ló.
Majd ha lesz annyi szabad időm és annyi fény, hogy megörökítsem, bemutatót is tartok. Most viszont irány az ovi, majd zárthelyi és tanítás.
3/90 – Paella
A mai nap olyan lesz, mint egy paella, ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi. Tetyekvetyek, mosás, varrogatás, ppt-k, zárthelyi-gyártás. Viszont a fejem már legalább nem fáj.
És ma látjátok utoljára ebben a formában a kötényruhát is, vegyünk tőle érzelmes búcsút, szipp. (A “nép dönt, én meg varrok” felhívásban utcahosszal vezet a kék, úgyhogy ha valaki más színű izéket akar látni rajta, most szóljon, november 30-ig adtam meg a határidőt.)
Valamit ezzel a kardigánnal is kezdenem kéne, az anyaga még egészen kiváló állapotú, de a gombjai elég csúnyácska és lehordott állapotban vannak.
Minden nap más - mindennap más 