eská kategória bejegyzései

A tegnapi kínzatolás után megvettem a gyógyszertárban a doki által felírt antibiotikumokat, hazafelé a buszon pedig kínomban olvasgatni kezdtem a mellékhatások listáját. Éppen kezdett kimenni a zsibbasztó, ami új fejleményként arra volt jó csak, hogy fájni kezdjen a szétcsapott jobbik képes felem, arra viszont nem, hogy mozgatni is tudjam. Irgalmatlan tömeg volt, dögmeleg, légkondi minek, az előttem lévő ülésnél nyitva hagyott ablakon át a menetszél a pofámba csapkodta a függönyt (szerencsére a balikba, másként ordítottam is volna), én meg szomjas voltam, mint a fene. Víz volt ugyan nálam, de nem bírtam inni belőle, mert képtelen voltam rendesen ráilleszteni a számat az üvegre, és az éltető nedű folyton lecsorgott a nyakamba. És akkor ehhez olvasgattam olyanokat, hogy ritka mellékhatásként jelentkezhet fekete szőrös nyelv (wtf), esetleg hirtelen elhalhat a teljes bőrfelület 30%-a (wtf omg wtf). Gyakori mellékhatásként viszont 10 emberből minimum 1 esetében előfordulhat hányinger, fejfájás, szédülés és mozgáskoordinációs zavar. Átnyergeltem a másik antibiotikum mellékhatás-listájára, hátha az jobb lesz, de nem lett. Azt közölte, hogy ne igyak alkoholt egy cseppet se, mert megbánom, valamint azzal kecsegtetett, hogy a gyakori mellékhatása hasmenés, fejfájás, szédülés és mozgáskoordinációs zavar.

Mondanom sem kell, hogy ebben a pillanatban roppant plasztikusan megképzett előttem, amint ott ülök fejfájósan és szédelegve a vécén, eresztek alul is, felül is, és végül leesem róla, a mozgáskoordinációs zavarom miatt pedig fel se tudok kelni, és továbbra is jön belőlem alul-felül szimultán. A busz körülöttem üldögélő utasai tapintatosan nem néztek rám, végül is előfordul ilyesmi, hogy láthatóan sztrókos, papagájnak öltözött nőket, akiken kalap van (ja, azt is tettem végül a napsütéshez) könnyezésig ráz a röhögés. Komolyan, alig bírtam abbahagyni.

Ma már kevésbé vagyok hisztérikus, de azért ezzel együtt is, a kurva nagynénikéje térgye kalácsát ennek a parodontitisznek. Ráadásul, mint kiderült, évtizedek óta rossz technikával mosom a fogamat. Ne örüljetek, valószínűleg ti is. Mindannyiunkat egy olyan életkorban tanítottak meg rá, amikor a finommotoros mozgások még nem elég fejlettek a szakszerű fogmosáshoz, és az embernek egyébként is csak kicsike kevés tejfoga van, ami más eljárást igényel. (Abszolúte jellemző persze, hogy ez is olyan nagyon magától értetődő, ha az ember belegondol, de hát ki gondol bele.) Mindenesetre most meg kell tanulnom másként fogni a fogkefét, ami kábé olyan feladat, mintha hirtelen meg kellene tanulnom folyóírni cirill betűkkel, bár ez utóbbi esetben valószínűleg kisebb disznóólat hagynék magam után. A fürdőszobai tükröt minden fogmosás után le kéne pucolnom, mert tele van preckelve kis gombostűfejnyi fogkrémpöttyökkel.

Egyébiránt helyzetünk és állapotunk gyöngy, Poci fél hatkor megjelent, hogy balettozzon egyet rajtam, és hosszú sztrájk után ma reggel mind a két dögice megette a szaftos papit. Nem is igen volt más esélyük, a száraz elfogyott, és mostanra annyira hozzászokott a kényes ízlésük a drága kimért pöszörőzöttmacska-eledelhez, hogy csak ezt az egy márkát hajlandóak elfogadni. Ennélfogva máma is kénytelen vagyok nyakamba venni a világot, és elporoszkálni macskapapiért meg probiotikumért. Ez utóbbi nekem lesz, az egyik olyan funkcióm, amiért roppant hálás vagyok, az általában igen kiváló emésztésem, és épp elég lesz nekem a következő hétre a fejfájás, szédülés és mozgáskoordinációs zavar. Az alkoholmentes életmódot már nem is említem, az pipefing, amúgy is ökör iszik magában. Nyilván a foci-EB rajongói számára ez lenne az egyik legnagyobb csapás, és valamikor én is meccsnéző emberke voltam, de idén eddig még csak a nyitómeccs felét láttam (a második felébe belealudtam). Milyen érdekes.

Macskapapi, probiotikum. Harcra fel. Az ég állapottyát elnézve valahol menet közben valószínűleg egy esővel is találkozni fogok. Heh, akkor szép az élet, ha zajlik.

A bús fejemen látható hajjapántot még elutazás előtt ütöttem össze tíz perc alatt egy kis maradék anyagból meg maradék gumiból. Ha érdekel, hogyan készült, tessék jelezni, és bemutatom.

Tegnap, miután visszataláltam kedvenc helyemre a kanapémon, ábrándosan pótoltam mindazt, amit manikűrözés terén mulasztottam egy hétig, és közben valaminő agyrágóbogár hatására olyan lilára festettem ki a körmöm, mint az őszi kikerics (Colchicum autumnale). Amúgy is olyan kedves őszies idő van, hát miért ne. Ezt a lakkot amúgy még valamikor két héttel ezelőtt vettem egy szintén igen félelmetes árnyalatú narancssárgával együtt, most pedig úgyis minden eszközre szükségem lesz, hogy eltereljem a figyelmet a fejemről, különös tekintettel a bamba nyáladzásra, amit megígértek nekem jóelőre. Olyan lelkesedéssel nézek a mai és holnapi nap elé, hogy azt én el se tudom nektek mondani.

Lassan ideje lenne annak is, hogy valami értesítés-félét küldjenek nekem a doktori felvételivel kapcsolatban, lévén hogy holnap lesz két hete a jelentkezési határidő lejártának, és (röhejes módon) nem az a legfőbb félelmem, hogy nem vesznek fel, hanem hogy nem tudok eljutni a felvételire időpont-ütközés miatt. Nyilván nem tudok lelépni az államvizsga vagy valami más nagyonfontosdolog napján, és természetesen ezúttal is a Szokásos Eljárás nevű ételről van szó (tudjátok, amit Micimackó még nem evett), június 24. után ugyanis nincs több vizsga meg efféle, és két hétig szabad vagyok, mint a madár. Addig viszont lényegében minden napra van valami móka és kacagás, vizsga, évértékelő értekezlet (amit ráadásul én szerveztem meg), államvizsga meg nyáladzás is, persze.

Juteszembe, ne felejtsek el ma papírzsepit vinni magammal. Sokat.

Időnként olyan eccerű és közvetlen tudok lenni, mint őfelsége Don Fülig James, az Almira-szigetek uralkodója. Tegnap például délelőtt fél tizenegykor én is levettem a cipőmet, mint királyi kolegám, gondosan elhelyezkedtem az irodámban a szőnyegen, betettem a fejem alá a zakómat, és szundikáltam egy órát. Ha ezt nem teszem meg, talán sose jutottam volna haza, hanem valamikor még a nap közepén kimúlok. Így is csak arra voltam jó, hogy a fotópályázati díjkiosztón, amikor azt mondták, itt repül a kismadár, valami olyasféle vigyorba feslett szét a képem, amilyet a Joker is megirigyelhetne. Nem megy ám a mosolygás ezzel a szétvert és összevarrt pofával.

Ma szerencsére csak afféle rövidnap várható, kilenctől tízig vizsga, majd az egyik elbírált szakdolgozat szerzője óhajt konzultálni (most már, hogy megkapta a jegyét, úgy őszintén, miről?). Remélem, nem sírva megy ki, azt ugyanis muszáj lesz elmondanom neki, ha annyira akar konzultálni, hogy kérdőíves kutatásban 12 fős minta alapján “az emberiség véleménye ezek szerint az” bevezetővel levonni a következtetéseket igen méltatlan amatőrizmus, és a közepessel rettentő jószívű voltam, desőt. (Nem csak ebből a “kutatásból” állt a szakdolgozat, szerencsére, mert ha igen, visszadobtam volna, ne vicceljünk már. Tisztában vagyok vele, hogy ez a lány soha a büdös életben nem fog többé semmiféle tudományos kutatás-szerűbe kezdeni, de hát éppen azért ez egyszer csinálja meg jól. Esküvőzni is csak egyszer akar majd, aztán mégis mennyi energiát fektet majd bele, hogy a megfelelő ültetésrend, meg a koszorúslányok hajában a rezgő meg a libatop. Még nemigen láttam olyat, aki úgy kezdett volna esküvőszervezésbe, hogy ha most nem jön össze minden a terv szerint, semmi baj, majd a következőt.)

Utána viszont hazajövök, és feltehetőleg aludni fogok, bár most elkezdtem kissé kacérkodni a gondolattal, hogy esetleg inkább bodzaszörpöt kéne befőzni, mielőtt teljesen elnyílik. Ma reggel fél hatkor már eljártam kis menüettemet a párzó csigák fölött a temető mellett, de igen soványka volt a termés, pedig a buszból még jól meghízott fehér tányérokat látok a bokrokon, ah, Dunakanyar és a te csakráid. Na, majd meglátjuk, lesz-e még bennem annyi energia, hogy elmenjek további bodzavirágokat vadászni.

Azt hiszem, ebben a nyavalyás félévben ez az első eset, hogy laptop nélkül megyek munkába, és le is szakajtom ennek minden kistáskás gyimilcsét, le én. Az élvezetek fokozása érdekében felvettem még három olyan darabot is, amit eddig csak a padlóra terítve mutogattam, teljessé téve “kékzöld hippikirálylány” jelmezemet, including a nagyon drága fűzöld cipő, akinek ajánlom, hogy ennyi pénzért jól viselkedjék.

A tíz évvel ezelőtti önmagam kétségbeesetten röhög, a húsz évvel ezelőtti meg elégedetten bólint. Végre fel merek venni olyasmiket is, amilyeneket akkoriban nem.

Tegnap hazaverekedtük magunkat húgomék barátságos és soktagú káoszából a mi sokkal kevésbé barátságos káoszunkba, menet közben kihasználván az olyan csodás világi hívságokat, mint a vasárnap nyitva tartó üzletek, negyven kiló macskaalom rendel, hóóóórukk. Legalább a vizet megadták azóta, hogy leléptünk, ez is valami. Ennek örömére ma reggel mindenféléket magamra kentem és a hajamat is megmostam, mert keddtől péntekig minden reggel ott fogok kukorékolni a hetes busznál, és oda-vissza több tonnányi papírt hurcolok magammal plusz meg a laptopot is, ráadásul esténként zúgok haza, és a fene tudja, mikor lesz alkalmam újra hajat mosni, pfühp. A héten lesz mindezek mellé az alkalmassági vizsga is, Gombóc Artúr menüje meg a rácpácegresi Nagyszederfa meg effélék, és ezúttal a jelentkezők száma úgy felszáguldott a sztratoszférába, hogy három napon át nyomjuk két bizottsággal. (Én nem sírok, királyné – sok jelentkező sok felvételizőt jelent, sok felvételiző pedig sok tanítványt, és mi sem kedvesebb a tanár szívének, mint hogy tömegeket szadizhat.)

A Repülő Kutató amúgy már elrohant, úgyszintén laptoppal és több tonna papírral felszerelkezve, hajh de szép az akadémiai szféra élete. Mindehhez a rohanáshoz csak mellékszál, hogy szerdán amerikai alvóvendégünk is lesz, akit Komáromban fog felcsippenteni az autóval délután a RK, aztán átjön Esztergomba, hogy engem is felcsippentsen. Az alvóvendégnek persze per definitionem el kell aludnia valahol, a vendégszobánk meg jelenleg raktározási célokat szolgál, ezen is javítani kellene. Ennélfogva mai programom ismét az véghetetlen harc lészen az entrópiával és az határidőkkel, opcionálisan pedig sikoltozás és ennen magamnak az földhöz verdesése.

Aztán utána elmegyek skandináv lottót játszani masszázsra.

A hirtelen jött nyár örömére a dekoltázsomban megint pattognak a hajszálerek (ezt a jelenséget hívják pókhálónívusznak, ha tudni szeretnétek), és én már kilézereztettem azokat úgy hét évvel ezelőtt, de ezúttal valószínűleg hagyom őket a fenébe, öreg vagyok, plöttyedt, ráncos és hóka, kit érdekelnek még a pókhálónívuszok. A ruhát viszont előbb-utóbb tényleg szét fogom vágni, de mint a patyolat. Megvan a határa annak is, a kényelem mennyire párosulhat előnytelen szabással.