(Itt ülök Regensburgban, és újracucc-posztot gyártok, de meg tudom magyarázni. Egyrészt már felvettem a holmit, amit be akarok mutatni, másrészt meg tegnap reggel indulás előtt ütöttem össze – és igen, valóban húsz perc alatt. Előre szólok, nem lesz nagy truváj, de továbbra is azt gondolom, hogy az újracucc-gyártás legfőbb feladata egy hordható holmi gyártása egy hordhatatlanból, ennek a kritériumnak meg tökéletesen megfelel.)

A múltkori szekrényszaporulatos posztban szerepelt a képrejtvények között ez a szép kékzöld darab, a hetvenes éveket idéző mintával:

Nos, ez tulajdonképpen egy nyári ruha volt, nyakbakötős, maxihosszú – ideális nyaralódarab. Ehhez képest mikor pár héttel ezelőtt csak úgy szúrópróba-szerűen benéztem a Hádába, már ott volt, és mikor a múlt héten visszatértem, ezúttal komoly vásárlási szándékkal, ugyancsak. Utolsó nap volt teljes készletcsere előtt, ki tudja, hol végezte volna szegényke, gyere szépen a mamához, ő majd megment.

Nyilvánvalóan adódó kérdés, hogy miért nem vitték el hetekig, és egyáltalán, miért nem vittem el én, ha már ilyen alaposan emlékszem rá. Tessék, itt a válasz:

A ruha egyrészt igen látványosan a padlót sepri, másrészt meg, khm, izé, nincs rajtam, csak a nyakamba van akasztva. Mégpedig azért, mert nem tudtam volna átpréselni magam a mellrészén. A jelek szerint vagy nem jártak a turkálóban 36-os méretű ruhát viselő 175 magas csajok, vagy nem ilyen holmit kerestek. Pedig, mint látható, szép, nemgyűrődős, alábélelt holmi, tényleg ideális nyári utazódarab.

Megpróbálkozhattam volna azzal is, hogy ruhaként próbáljam magamra alakítani, de ezúttal lusta voltam – majd talán legközelebb, ha megint szembejön egy efféle darab. Most beértem azzal, hogy szoknyát varrjak belőle, mégpedig igencsak ripsz-ropsz, húsz perc alatt.

Az első lépés ilyen esetekben az, hogy megkeressük, hol van az a pont a ruha derekánál (esetleg, khm, lejjebb), ahol már átfér a fenekünk.

 A recept, mint látható, igen egyszerű: kettéhajtani a cuccot, majd rámérni a csípőbőség felét. Ahol jó, ott nyissz.

Alábélelt anyagoknál persze nem megy olyan egyszerűen ez a nyissz: én azt a megoldást szoktam választani, hogy gondosan végigjelölöm a vágás vonalát, az anyagot és a bélést egymáshoz gombostűzöm néhány ponton, hogy ne csússzanak el, aztán mielőtt vágnék, előbb végigvarrok a két anyagon.

Utána már lehet persze vágni is:

A foszlós szélét visszahajtva elszegtem cikcakkal,

aztán egy alkalmatos ponton, a guminak megfelelő szélességben kialakítottam a gumiházat is, egyszerűen csak ismét végigvarrva anyagon-bélésen.

Gumit bele,

és már kész is.

Nyilván még lehet rajta szépíteni, például még egyszer visszahajtani a fent maradt kis cikcakkos csíkot, hogy igazán nett és kilógó szálacskáktól mentes legyen a végeredmény, de én most lusta voltam hozzá, addig csak kibírja, amíg hazamegyek, meg aztán a Repülő Kutató már nekifogott kicűgölni a saját holmijait, én se totojázhattam sokáig a csomagolással.

Ma pedig már rajtam is van.