RSS

eská kategória bejegyzései

6/13 – Váltó

Ma egész nap a másodévesekkel leszek különböző órákon, amivel nincs is semmi baj, baj csak az időjárással van, és az is csak afféle luxusprobléma. Most vagyunk ugyanis abban az évszakváltó időszakban, amikor az embernek döntenie kell, reggel fagy meg, vagy délután fő meg, esetleg mindkettőt kiparírozza ugyan valahogy, de akkor vagy bent hagyja a munkahelyén a kardigánnyát, vagy pedig olyan mértékben összekreppeli hazáig a táskájába gyömöszölve a mondott kardigányt, hogy az mehet is rögvest a mosóba. Na hát nekem már amúgy is van bent az intézményben három kardigányom (korábbi efféle balesetekből kifolyólag), és mosóban is van három a fentnevezett okokból, úgyhogy ma úgy döntöttem, inkább vacogok kicsinyt így reggeliben.

Mindehhez viszont olyan dolgok estek rám máma a szekrényből, hogy önmagamhoz képest szinte ijesztően decens lett az összhatás. Sebaj, a másodévesekkel leszek, őket meg valószínűleg úgyis akkor tudnám meglepni leginkább, ha kétrészes kiskosztümben mennék be az órákra.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/13 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

6/12 – Folyóka

Miután tegnapelőtt este gondosan összecsomagoltam kicsiny böhöm nagy táskámat, reggel a buszmegállóban tapasztaltam meg azt az örök bölcsességet, hogy minden jótett elnyeri méltó büntetését, az egyik zsebben ugyanis sunyin kinyílt a kézfertőtlenítő lötyke flakonja, és végigfolyókázott mindent, ami útjába akadt. Ilyesmi eddig természetesen sose esett meg velem akkor, amikor csak úgy belehajigáltam mindent a táskába, aztán kirohantam vele az ajtón, ezúttal viszont igen, és Tahitótfaluig szórakázhattam azzal, hogy letörölgessem a lötykét mindenről, amire ráfolyott. Ott pakolgattam a buszülésen, mint Bogdán az üres boltban, és higgyétek el, még a szokásoshoz képest is extra látványszámba mehettem táskám dús és változatos és folyókázó tartalmával Cataflamtól svájci bicskáig és horgolótűtől szemüvegtokig, nem is beszélve a tyehnyikai eszközökről. Grisette (a laptop) tokban volt, így gond nélkül megúszta, de a pendrájv, amin elégedetten csücsült a tegnapi tanítási napom (és nem mellesleg az egész félév) komplett ppt-anyaga, bizony csöpögött, engem pedig Visegrádig tört a frász, hogy vajon nem adta-e be a kulcsot. (Azért Visegrádig, mert csak akkor mertem megreszkírozni, hogy bedugjam Grisette-be, és megnézzem, műxik-e még. Működött. Phű. Ugyan ezen a világon bármi megoldható, töröltem én már táblát a saját kardigánommal, amikor muszáj volt, de azért jelentős megnyugvást jelentett, hogy ezúttal nem kell.) Mindenesetre most nekem van a legalaposabban kifertőtlenített táskám a környéken. Ez is valami, no.

Ma a hatos busszal rohanok elfele, úgyhogy nix fotó, azon pont annyi látszana belőlem, amennyi ilyen körülmények között elvárható. Egy maszat. Nagyrészt zöld. (Az a ruhám.) Ki kell majd találni valamit ezekre a szerdákra, meh. Talán délután, mire hazacaplatok, lesznek olyan fényviszonyok. Most még.

Kieg, du: Már asszem mindegy, de azért ne érje szó a ház elejét: ímé, paidagógosz néni az ő keserves lehordottságában.

6.12

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/12 hüvelyk eská, ősz

 

6/11 – Sünik

Ha van tökéletes alkalom, amikor egy ennen presztízsére és tiszteletreméltóságára valamit is adó negyvenes tanerő kellően puccba vágja magát, hogy ámuljon a világ, az minden bizonnyal a gólyákkal való találkozás legelső felvonása. Akkor még el lehet kápráztatni őket elegánsziánkkal, mely a szakmai ranglétrán elért kakasülős pozísziónkkal korrelál, ach.

Én felvettem erre a nemes alkalomra a sünimintás felemás zoknijaimat, felragadtam az újonnan mentett táskámat, valamint rádobtam robbantott hajamra egy sapkát.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/11 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Címkék:

6/10 – Bele a sűrűjébe

Ma kezdődik az őszi félév, és ezáltal a célzott rohangálások időszaka, egyúttal meg az a lehetőség is, hogy hasznosnak érezhessem magam ebbe a muncas vilagbele.

Úgyhogy akkor most futok is, értekezletem lesz.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/10 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Intermezzó – Ufók 1.

UFO, esetünkben UnFinished Object, vagyis befejezetlen projekt.

Időnként úgy érzem rendezéskor, hogy más sincs, csak ufók halomszám.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/09 hüvelyk újracucc, eská

 

6/9 – Festi magát

Igazi partiállat vagyok, aki most fullos és pazér vasárnapot tart – tegnap éjjel fél tizenkettő környül keveredtünk haza a flékenyezésből, ma reggel pedig felébredtem ugyan fél hétkor, és enni adtam a macskáknak, de aztán édesdeden visszaaludtam, egészen tizenegyig. A sminket persze nem mostam le este a pofámról, ennélfogva úgy néztem ki máma, mint egy pandamatzi.

Mivel úgyis restaurálnom kell a képem, és mára úgysem igen terveztem mást, mint molyolgatni, munkába járós táskákat pakolgatni, mosni és magamat regenerálni, most roppant lustaságomban a tegnap reggel lőtt fotómat teszem be nektek. Táska meg szatyor ugyan nincs nálam, mert nem piacra megyek, de a ruha ugyanaz, a robbantott haj ugyanaz, és én is ugyanaz vagyok, szóval tulajdonképpen nem olyan nagy hazugság ez. Ugye.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/09/09 hüvelyk eská, ősz

 

6/8 – Ellejt

Ha nem jöttetek volna rá, máma a szatyromhoz akszeszorizáltam magam, mert abban fogom vinni a kenyérkéket, amikor ellejtek flékenyezni a tizenhatkerbe.

A kenyerek sajna még most is kelnek, és magamhoz képest dicstelen csúszásban vagyok, mert másfél hónap sztázis után tegnap vettem elő a kovászt a hibernációból, és egyelőre még nem szedte össze magát eléggé.

(Mindezek után pedig képzeljétek el, vajon mit gondolhat az előző két mondat alapján egy véletlenül idetévedő illető, aki még nem találkozott velem, a napjaimmal meg a szövegeimmel. Aujnye.)

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/08 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Címkék:

Eská 6/1 – Táskamentés

A turkálókban, mint minden értelmes ember, én is az olcsó, érdekes, jó minőségű és ízléses holmikat keresem, de néha kitör belőlem a földanya, aki azzal hoz haza egy darabot, hogy “jaj te szegény, el nem tudom képzelni, kinek kellenél, gyere haza szépen a mamához, ő majd megment”. Ugyanez szokott kitörni belőlem néha a piacon is girbegurba cukkinik meg sebesült paradicsomok láttán, és ha rákérdeznétek: mivel tisztában vagyok ezzel, hogy vannak ilyen rohamaim, némi bűntudattal, de távol tartom magam a “fogadj örökbe egy macskát” oldalaktól is. (Mikor múltkoriban egy nem túl lelkistabil időszakban bementem tallózni egy ilyen oldalra, iszonyúan megesett a szívem egy kidobott felnőtt cicán, aki az óbudai Auchan mellett kérincsélt simiért meg kajáért, amíg az állatmentők be nem fogták. Csorba volt a fogsora meg volt egy gyógyult-törött bordácskája, és a képeken olyan kétségbeesetten nézett szembe az emberrel, hogy egyből a lelkibe bele neki. Ha nem jöttetek volna rá eddig, Pociról beszélek. Valószínűleg villámgyorsan el tudnék jutni a “kilenc macskánk van” állapotig, úgyhogy inkább nem kísértem a sorsot. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha megjelenne a teraszon óbégatva és örökbefogadásért könyörögve egy gazdátlan példány, nem az lenne az első, hogy “jaj te szegény, gyere szépen a mamához”.)

Na hát a mostani földanyai rohamomnak ezúttal csak igen mérsékelt lelki vonzatai voltak, egy nyavalyás táska nem egy bundás és dorombicázó élőlény, de az alapelv ugyanaz volt: ezt a nyomorultat jó eséllyel nem fogja elvinni senki. Hát gyere szépen a mamához, bmeg.

Hogy miért gondolták úgy a gyártók, hogy egy amúgy jó beosztású, praktikus méretű, szép karamellbarna pakolós táska csak nyerni fog attól, hogy egy bulldogfejet cseszerintenek rá flitterekkel meg gyöngyökkel kipitykézett napszemüvegben, plusz még más értelmetlen szarságokat is – fel nem foghatom. Sebaj, erre van a fércbontó.

Nyilván ezúttal is a Murphy-féle szabály egyik változata érvényesült, miszerint ha valaminek tartósnak kellene lennie, azt ragasztják, amitől pedig meg szeretnél szabadulni, azt varrják. Meg is maradt a nyoma az összes rávarrt prücikének, el kellett valahogyan takarni. Hát jó.

Stratégiám az vala, hogy a nagyon feltűnő varrásnyomok eltakarásához egyrészt hímzőcérnát fogok használni, másrészt meg tallérokat. Kábé nyolcvan százalékukat sikerült is szépen eltakarni (vagy, a hímzőcérna esetében, kiemelni). A többiről meg remélhetőleg eltereli a figyelmet az összkép.

Az előlap kicifrázásán túl még egy valamivel gondoskodtam arról, hogy ez egy “kuss, én így szállok le a bicikliről” projekt legyen: a cipzár húzókáját akartam kicserélni, mert ez rémes volt.

A műbőr rojtok ugyan nem keltenek minden esetben olcsó hatást, de amikor igen, akkor nagyon. Nem akartam súlyosan belenyúlni az egészbe, csak a műbőr izét eltávolítani, és ezúttal nagy szerencsém volt. Merthogy, látjátok a fenti a képen azt a kis csavart ott a fémharangocskán? Nos, ez tartotta magát a rojtot, így miután kicsavaroztam,

problémamentesen kijött az egész. A pótlásához egy hosszú csík hulladék polárt használtam fel, amit feltekertem és összekötöttem így:

aztán belenyomtam a harangocskába, visszatekertem a csavart, megrángattam párszor a polárt, hogy bent marad-e, majd szétvágtam a kilógó hurkokat, hogy rojt legyen belőlük.

Hát ez volt a nagy táskamentés, ez meg itt a végleges(nek mondható) eredmény.

Nyilván nem az örökkévalóságnak dolgoztam, de most van egy hordható és egyedi (de még milyen egyedi!) táskám, és idén ősszel valószínűleg sokat fogjátok látni őtet, mert ha már van az embernek egy “új” táskája, amibe belefér egy fél disznó, hát hordani is fogja.

A bulldogfejet amúgy kegyelettel kidobtam a Bűnök Barlangja hulladékos zsákjába, de ha valamelyikőtök úgy érzi, éppen az kell a boldogságához, ne fogjátok vissza magatokat. 🙂 (A flitteres napszemcsit sajnos már nem tudom prezentálni, mert én arról a “soha semmi nem mehet kárba” szellemében lefejtettem a gyöngyöket meg flittereket. Egyszer kelljen, s jó, ha van…)

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/08 hüvelyk újracucc, eská, turkálgat

 

6/5 – Nagyjából körformában

Ez volt a használati utasítás az Alice Csodaországban körbecsukó-pályájának kijelölésekor, és azt is hozzátették, hogy “nem fontos, hogy pontos legyen”. Az én mai körbecsukó-futásom is ilyesformán fest: az indulás meg az érkezés helyszíne adott, fő feladatom macskakaja meg péksütemény beszerzése, plusz még ami esetleg belefér.

Az “esetleg belefér” lista viszont szerfölött eklektikus és pazér. Egyrészt például erős vágyam támadt egy okkersárga pakolós táskára, mert (skandalum, tudom) nekem nincs olyanom. Egy másik “esetleg belefér” beszereznivaló még ennél is röhejesebb: eltörött a horgolótűm. Tényleg. Jó, az egyeurós boltban vettem, és olcsó húsnak nyilván híg a leve is, de mit tehetnék, az olcsó húsnak a legszimpatikusabb a formája. Nem a nyele, ami kreccs, hanem a hurkája neki, ami nem túl gömbölű, nem túl hegyes, és pont megfelelő méretű. Ugyan van mááásik, szép, drága, törhetetlen, szilikonyos, és elvileg ugyanaz a méret, de a gyakorlatban teljesen más vele dolgozni, és ez engem idegesít. Dilinyós-e vagyok. (Gondolom, az idelátogató horgolónépek azt fogják erre mondani, hogy nem.)

Oké, akkor elugrándoztam toronyiránt, bele a ködbe. Már kilenc óra, és én nem látom az egy kilométerre lévő dombot sem, nesze nekünk ősz meg körbecsukók szezonja.

Ez a mai áutfit nyilvánvalóan nem a 10×10 része, de már mondtam, hogy nem folyamatosan csinálom meg, ennyi szabadság nekem is kell az önszabotában, és ma ezekre szottyant inkább kedvem.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/05 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

6/3 – Csimpilimpi

“Éc-péc, kapuléc, Csimpilimpi, hová mész?”

Ne viccőjjünk máá, tessék csak rám nézni, nyilvánvalóan sehová. Itthoncsücsü napot tartok majdhogynem pizsiben, és soraimat rendezem.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/03 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Címkék:

6/1 – Abenteuer

A nap, amikor majdnem fent ragadtam a vihar miatt a Shöcklin (1439 m.), mert a villámcsapások és zivatarok miatt nem üzemelt a lanovka.

A helyzet innentű kezdve valószínűleg csak romlani fog, este ez volt a szerencsesütiimben az all you can eat kínaiban:

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/01 hüvelyk újracucc, eská, nyár, ősz

 

Évnyitó – A hatodik

Ahhoz képest, hogy csak egy évre terveztem eredetileg, most lépünk a bloggal a hatodikba. Penszér, sámpányt ide.

Ami nem romlott el, azt nem érdemes megjavítani, úgyhogy a következő évben is maradunk annál, hogy minden új holmi, ami bejön a házba, találkozik egy kifelé tartó régi darabbal. Tényleg nincs szükségem több ruhára-cipőre, mint amennyi most van. Az ötödik év újítása, a blogévenként 52 darab eská-bejegyzés is marad, mert én még nem unom, meg különben is, az elmúlt évben nem sikerült igazán jól megoldani. Hol nagyon sok volt egyszerre, hol pedig hosszú szünetek két efféle bejegyzés között, szóval teremteni kell benne valaminő rendszerességet, és én eléggé elszánt vagyok ebben a tekintetben, úgyhogy uccuneki.

Mivel ugyebár a közönséget szórakoztatni kell valami újdonsággal is, nehogy unatkozzék, lesz egy újabb önszabotálási projekt is, mégpedig ezúttal a 10×10 program (itt lehet elolvasni, hogy mi ez). Nyilván nem ebben a formában fogom megcsinálni, ez nekem egy kicsikét túlságosan is steril. A múltkor összeírtam magamnak nagy vonalakban, hogyan és miként csinálnám meg, ha olyanom van, úgyhogy most ismét beteszem ide, lássuk csak.

Először is: megpróbálkozom azzal, hogy a következő évben minden hónapban legyen egy ilyen 10×10 csomag. Minekutána nekem volt már olyan évem is, amelyben tizenkét hónapon át (két hét kivételével, amikor besokalltam) végigvittem a 30×30 önszabotálást, tehát azt, amikor egy egész hónapra csak harminc darabból kell öltözni, ez a 10×10 most nem tűnik sem megvalósíthatatlannak, sem túlságosan kiakasztónak. Végül is, minden hónapban lesz további húsz napom, amikor azt veszek fel, amihez kedvem szottyan, az meg igencsak túlélhetőnek látszik. Mivel viszont most tényleg nem elsősorban az a cél, hogy megmutassam magamnak meg a világnak, hogy “hejhó, nézzétek csak, de jó vagyok az önszabotálásban”, hanem csak valamiféle csapásirányt akarok adni a következő évre a blogomnak, mielőtt mindannyian elunnánk: nem fogok szigorúan ragaszkodni ahhoz, hogy a hónap 10 egymást követő napján legyen a 10×10. Ezzel az inkorrekt kiskapunak is tekinthető döntéssel nyilván jelentősen könnyítek a dolgomon, de, hogy még egyszer kihangsúlyozzam, amúgy sem a mindenároni önszabotálás a cél, és a 30×30 tapasztalatai után marhára nem vágyom arra, hogy esetleg ismét azon kelljen siránkoznom, hogyan ütközik a projekt az időjárás-változással meg a hirtelen felbukkanó programokkal, amelyek esetleg valami teljesen más ruhadarabokat igényelnének.

Cserébe viszont beépítek (mint ez a fenti cetlin is látható) olyan plusz elemeket, amelyeket az eredeti kihívás nem tartalmazott, mert ha könnyítek valamivel, nehezítenem is kell valamivel, így korrekt. Ilyen például a legalább 3 eská/újracucc. Ha már varrok meg bütykölök, hadd legyen ennek nyoma, nemdebár.

Nem szerepelt az eredetiben a legalább 3 mintás darab sem, ami úgyszintén saját fejlesztésű része lesz ennek a mostani énfajta önszabotának. Most, őszintén, mitől lenne kihívás, ha csak tíz egyszínű ruhadarabot tologatnék ide-oda, amelyek ráadásul talán közvetlenül egymás mellett vannak a színpalettán? Bármikor össze tudnék csapni egy lila vagy egy piros készletet, és még a fejem se fájna.

Valószínűleg nem fájna a fejem akkor sem, ha az eredetihez tartozó jótanácsok szerint pakolnék össze egy nagyon kulturált és nagyon kevéssé izgalmas kapszula-ruhatárat. Jó, lehet, hogy mégiscsak fájna egy kicsit, mert ott például az szerepel, hogy érdemes a semleges színű holmikat preferálni. Tudjátok: egy bézs blúz meg egy fehér blúz meg egy fekete nadrág meg egy sötétkék ceruzaszoknya, és mindehhez egy nude pömpsz, amit ha casual stílusra akarsz váltani, felveszed hozzá a csinosra kihasogatott farmeredet meg a tengerkék csíkos blúzot, ami… Brr. Tévedés ne essék, hordjon mindenki, amit akar, és virágozzék minden virág, de nézzetek rám, aztán képzeljetek el nude pömpszökben meg sötétkék ceruzaszoknyákban! Na ugye. Meg tudnám csinálni, de piszkosul unatkoznék, és én, talán nem fogok ezzel meglepetést okozni, továbbra sem azért öltözködöm, hogy unatkozzak. Úgyhogy a 10×10-be nálam mindig csak legfeljebb 3 semleges darab fog bekerülni. Olyasmikre gondolok, amelyek a színük meg a szabásuk alapján is megtalálnák a helyüket valahol egy nude pömpsz mellett. Bézs meg teveszőrszín meg krumplibarna meg semmilyenszürke meg tengerészkék meg fekete darabok, amiken nincs semmi extra. (Nyilván itt részben egyéni megítélés kérdése az is, mi számít semleges darabnak, mégpedig az én egyéni megítélésemé: maradjunk annyiban, hogy például a szürke selyem kameezt a batikolt mintájával nem tekintem semleges darabnak, akármennyire is szürke.)

Azon még mélázom, hogy, “ha már lúd, legyen döglött” alapon összehozhatnék egy olyan hónapot, amikor csupáncsak kísérleti jelleggel kipróbálom azt, hogyan lehet csupa semleges holmiból megoldani a 10×10-et. Nude pömpsz így se lesz, de azért azon el lehetne mulatni, hogy öltözöm banktisztviselőnek vagy gépírókislánynak vagy valami effélének. Erre nézve viszont szeretnék véleményeket kérni tőletek, kedves Olvasók, már mint hogy csináljam majd vagy ne csináljam, mert ez csak akkor lesz jó móka, ha van rá érdeklődő közönség.

A cetlin a ruhalista egy erősen provizórikus lista: afféle csapásirány ez is, hogy például miket érdemes éppen beválogatni az aktuális 10 darabba. Eltérések majd persze nagy számban várhatók, ez ettől lesz buli, ha buli lesz. Ami viszont már az eredeti kihívásban is benne volt, úgyhogy nem térek el tőle: a kiegészítők nem számítanak. Zene füleimnek. Azon még vacillálok, hogy a télikabát számítson-e: az eredeti kiírásban számít, ezen a blogon viszont téli időszakban leggyakrabban azt mutatom be, mi van rajtam a télikabát alatt, úgyhogy ezt most még nem tudom, de mire télikabát kell, úgyis eldől valamiképpen, hogyan csináljam.

Na szóval, lesz itt továbbra is minden, mint a búcsúban, én meglehetős optimizmussal nézek elébe, és köszönöm, ha továbbra is velem tartotok

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/01 hüvelyk blabla, eská, nyár, tavasz, tél, ősz

 

Eská 5/51 – Foltozzunk abroszt!

Ez az ötlet sem lesz sem forradalmi, sem új, sőt, nagyon friss sem – még júniusban készültem el ezzel a régóta tologatott projekttel, de persze azóta sem blogoltam be. A vicces az egészben csak az, hogy minden, amit felhasználtam hozzá, még a kétezres évek elejéről származott, és azóta várták, hogy történjen velük valami.

2001-ben vettem talán Marennes-ben, de mindenképpen valahol a franszia atlanti tengerparton egy szép zsakárdpamut abroszt, amit azóta jócskán kiszívott a nap, megevett az idő vasfoga, kimoshatatlan foltok kerültek rá, sőt, néhol még néhány lyukacska is.

Milyen szerencse, hogy még úgyszintén a kétezres évek elejéről, amikor sokat szórakoztam patchworkkel, megmaradt egy csomó kedves-szép pasztelles színű vászondarabkám:

Merthogy ezeket összeillesztve, trará, máris ott volt a remek módszer, hogyan mentsem meg az abroszt.

Mindenekelőtt kivágtam ragasztófátyolból sok-sok köröcskét különböző méretekben, és rávasalgattam a vászondarabkákra.

Több mint két tucat köröcske lett végül, bizony.

És mind megtalálta a maga folttakarásra alkalmas helyét, ami elég sokat elmond az abrosz állapotáról.

Ezek után már csak rá kellett vasalni a köröket,

majd pedig sűrű cikcakkal körbevarrni azokat, hogy ötven fokon mosva is a helyükön maradjanak.

Teljesen jellemző amúgy, hogy közvetlenül azután, hogy feltettem a teraszon az asztalra, de még azelőtt, hogy lefotóztam volna, valaki jó alapost leöntötte kávéval. Az a folt szerencsére kijött, de ha nem tette volna, még mindig van a házban pasztellszín vászondarabka és ragasztófátyol quantum satis.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2018/08/30 hüvelyk újracucc, eská

 

5/364 – Hullámvasút

Akkor szép, ha zajlik, de azért mégiscsak a jebezeusát ennek a világnak, hogy vagy toporgás és totojázás van, vagy pedig mindenegyszerre. Most éppen mindenegyszerre. Lássuk csak.

1. Harcaim a bürokracicás feladatokkal. Ma pl. hajnali négykor ugrottam neki a tantárgyleírások végének meg előadás-absztraktoknak, mielőtt még seggembe harapnának a határidők. Ezáltal mára le is van tudva minden, na persze ha közben nem talál el egy gellert kapott feladat, amiről eddig nem tudtam. Két dokumentummal még így is folytköv., tudjuk már le mindet, amíg csak ezek vannak, és nem több.

2. Miután az egész vakációnak hívott izét itthon töltöttem, naná hogy holnap fogok világgá menni. Kicsi világgá, mármint hogy rövid időre és nem túl messze, anyámat látogatjuk meg a hétvégén a Repülő Kutatóval, ámde

3. Itt ezen a blogon eddig mindig tartottam évvégi értékelőt meg éveleji beharangozót, márpedig nem tapodhatom lábbal a tradíciókat sem, a rossebbe. Márpedig a blogév vége holnapra, blogév eleje holnaputánra esik. (Ja, én így szállok le a bicikliről.)

4. A tavalyi éveleji beharangozóban megígértem, hogy lesz itt ötvenkét eská-poszt is, és jelentősen többet bütyköltem ez alatt az egy év alatt, mint amennyit blogoltam róla, szóval van még két bejegyzésnyi elmaradásom. Az már tuti, hogy mikről fognak szólni ezek a bejegyzések, de attól még meg kell írni őket, nemde.

Summa summárum, készüljetek fel arra, hogy ma-holnap durva bejegyzésdömping várható, viszont a hétvégére nem tudok garantálni semmit. Igen, ez a blog is úgy fest, mint az életem: vagy toporgás és totojázás, vagy mindenegyszerre.

Biztonsági öveket becsatolni, indul a húúú-háááá-húúúú-háááá.

Elképzelhető, hogy fogok még ennél kulturáltabban is festeni valamikor a mai nap folyamán, de erre nem vennék mérget, legfeljebb a tekintetem lesz kevésbé üveges. Amúgy pontosan ahhoz vagyok öltözve, amiről a nap szólni fog: itthoncsücsühöz meg irkáláshoz. És, mint ezt már gyakorta elharsogtam errefelé, ez nem divatblog. Hajaj, de még mennyire hogy nem.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2018/08/30 hüvelyk eská, nyár

 

Eská 5/50 – Félkész

Nem Celofán, ő úgy komplett, ahogy van. Komplett dilinyó.

Az izé ott hátul a támlán, na az nincs még most se készen, pedig ezzel kezdtem a vakációmat.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2018/08/30 hüvelyk eská, macs

 

Eská 5/49 – Morzsák

Annyiféle kenyeret meg zsemlét sütöttem az elmúlt évben, teljesen el vagyok képedve, hogy csak háromnak találtam meg a fotóit.

Mi a fenét csinálhattam vajon a többivel? Már azt leszámítva, hogy megettük mindet.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2018/08/28 hüvelyk eská

 

5/362 – Annyiba

Jáj, ti papírállatok meg tájékoztatók meg útmutatók meg minden összevissza, jáj, virágos paplanruhám meg kóci-borzi fejem, jáj. Mindjárt itt az év vége a blogomon, és ezzel sem érek rá foglalkozni, mert már megint annyiba kell szakadnom, mint Jugoszlávia, és még a napi fotómat se volt időm összeütni délutánig.

Jáj.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/08/28 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

5/361 – Lézengő

Nahát, este végre sikerült lejutnunk a forgatagba, amit persze addigra kellően leamortizált a 16 fok meg az időnként cseperésző eső, így forgatag helyett inkább lézengő lett belőle, de mi nem zavartattuk magunkat. Ettünk-ittunk, és megpróbáltuk a lehető legjobban érezni magunkat. Az eső hol esett, hol nem, de általában a legkevésbé sem volt bulizásra alkalmatos időjárás,  úgyhogy mikor hősi elszántságunkban átpislantottunk a nyárzáró eseménysorozat utolsó koncertjére, azzal kezdtünk hozzá, hogy “oké, negyedórát még lézengünk, aztán hazamegyünk a melegbe a macskákhoz”. A zenekar viszont keresztbe tett mizantróp terveinknek, egy “Lóci játszik” nevű banda valának, és nyilván hallanunk kellett volna már eddig róluk, ha nem lennénk öregek és nem laknánk barlangban. Mivel viszont koros barlangi morcok vagyunk, rendkívül kellemes meglepetésben volt részünk másfél órán keresztül. Még táncoltunk is, bizony. És végül majdnemhogy tizenegy óra volt, mire hazaértünk. Szitáló esőben.

Mivel semmi sincsen ingyen, én szendén, de határozottan ugatok, és az orrom is folyik némiképp, de ma itthoncsücsü napot kell tartanom papírmunkával, úgyhogy végül is tökmindegy.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/08/27 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

5/359 – Kéménybe

Ilyesmi is ritkán szokott történni, írjuk csak fel szépen a kéménybe korommal: ma reggel, hiába van szombat, én bizony szépen elaludtam, és hagytam a dagadt ruhát másra, a Repülő Kutató úgyis szakavatott piaci vásárló, majd csak megoldja. Meg is oldotta szépen.

Mielőtt viszont lustaságomon kezdenénk siránkozni, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy renováltam a fejemen a pipirost, pedig az se nem rövid, se nem szórakoztató, és még csak nem is illatos feladat.

Mivel délután-este valószínűleg lelejtünk a városba megnézni, mi folyik ott (nyárzáró háromnapos hepaj van, és ilyenkor egy tűt sem lehet leejteni), nyilván át fogok öltözni házilötyögősből valami kulturáltabba, szóval lehet, hogy még lesz itt mára egy áutfit. A való világban mindenképpen, az biztos.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/08/25 hüvelyk eská, nyár

 

5/358 – Oltás

Tájainkon (így alakult) a nyár az az időszak, amikor begyömöszöljük a makkákat a hordozóba, és elfuvarozzuk őket a kötelező éves védőoltásukra. Idén ez erre a hétre esett, Celofán kedden ment el a szuriért, Porcelán tegnap. Nem kis kalandok árán.

Amíg a Repülő Kutatót Jénában, Palo Altóban, Regensburgban meg még ki tudja hol ette a fene, én voltam a főfuvarozó, pláne hogy a piszok kis sötét dögök ezekre az alkalmakra időzítettek minden olyan szabadprogramot is, amit állatorvoshoz futkorászással kellett kiegészíteni, lett légyen ez Celó harmincezer körömgyulladása, bizarr és megmagyarázhatatlan szájgombái vagy éppenséggel Poci akciója, amikor belezabált húsvétvasárnap a nárciszba, aztán kihányt egy adag orsóférget. Ennélfogva ezúttal a RK fuvarozta a dögicéket, én meg itthon élveztem (volna) a dolce vitát.

Volna, hangsúlyozom. Celofán ugyan mindvégig szépen viselkedett, bár kicsikét le akarta kapni a hordozó ajtaját, amikor beadták a nyakába a szurit. Olyat már csinált egyszer, hogy letörte a hordozóajtót az állatorvosnál, csínján kell bánni ezekkel a két és fél kilós princesszekkel, mert sose tudni, mikor tör ki belőlük a vadállat. Akkor például nekem csontig harapta a mutatóujjamat, grr. Ezúttal nem volt az állatorvosnál semmi extra, viszont hazajövetel után olyan allergiás reakciót produkált, mint az álom – feltéve persze, hogy az álom az ágy alatt ül lógó fejjel, kancsalít, és csorog a nyála. Na de ez legalább gyorsan elmúlt, bár nyilván ott pánikoltunk mind a ketten két telefonnal, a RK a sajátján az állatorvost hívta, én meg az enyémmel lámpáztam az ágy alá, hogy pontosan le tudjuk írni, mi történik.

A két makka közül viszont mégiscsak Poci volt az, aki leszarta a kalapács nyelét, és ezúttal még nem is csak képletesen és nem is a kalapács nyelét. Celóval szemben, aki kitartóan ellenkezik a dobozba gyömöszölés közben, Poci, ha a megfelelő helyen szorítják sarokba, megadja magát, és nagy, passzív szőrzsákká változik, ami aztán könnyen bekanalazható a hordozóba. Ezen tények ismeretében a RK nem is igényelt asszisztenciát az akcióhoz, úgyhogy én éppen kint ültem békésen a teraszon egy kávéval meg a laptopommal, mikor meghallottam, hogy valaki üvölt. A nevemet üvöltötte, meg azt, hogy gyeregyoooooorsan, úgyhogy, gondoltam, nem Poci az. A felhívásnak engedelmeskedve fel is sprinteltem az emeletre, ahol a belezős horrorfilmek legszebb tradícióinak megfelelő jelenet fogadott, bélsár és más testnedvek, a Repülő Kutató például úgy vérzett, mint egy leszúrt disznó. Mint kiderült, Poci ezúttal nem a formájának megfelelően viselkedett, nuku passzivitás, ott szökdécselt összevissza, mint egy kénguru, amikor pedig sikerült végre elkapni, előbb telibefosta a Repülő Kutatót, aztán csuklótól ujjbegyig végigkarmolta a kezét két körömmel is. Három ragtapaszt használtam el a pasasra plusz két kozmetikai vattakorongot, mert ebben a vircsaftban van minden, de fásli meg géz speciel nincs. Alkoholos fertőtlenítő készakarva nincs, tíz évvel ezelőtt egy Harley Davidson Route 66 borotválkozás utáni pacsmag lett kijelölve erre a szerepre, mert kidobni nem volt értelme fösvényéknél, emberi orcára kenni viszont még annyira sem, annak a löttynek olyan szaga van, hogy a szúnyogok már fél méter hatótávolságból berúgnak tőle. Na hát most a fürdőszobámban valószínűleg még a pókok is összeölelkezve éneklik a La Cucarachát, és csak remélni tudom, hogy előbb-utóbb kiszellőzik.

Poci most persze vérig van sértve, különösen, hogy az oltás miatt huszonnégy órás simogatási tilalom is van, nehogy mi is beüljünk végül kancsalítva az ágy alá nyálat csorgatni. Viszont, ha nem szarja le valamelyik dög (képletesen! ezúttal tényleg csak képletesen!) a kalapács nyelét, egy évig újra nyugivan.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/08/24 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár