eská kategória bejegyzései

Épp csak tegnap nyígtam arról, hogy ide nekem egy kis viszonylagos normalitást, a zuniverzum viszont iszonytató-rettentőmód gyors volt, és máris meghallgatott. Én ugyan arra gondoltam, hogy hadd csepegtetek tudást a hallgatók fejibe, a zuniverzum ezzel szemben viszont adminisztratív, bürokratikus és körmölési tennivalókat adott, de ne legyünk telhetetlenek.

Egyúttal viszont arra is rádöbbentem, hogy annyi készpénz sincs már a bukszámban, amennyiért egy önérzetes kertvárosi kutyának megérne lepisilnie, úgyhogy a mai napot a bankban kezdem tiritarka nyári izébe, szalmakalapba és négyféle napvédő pacsmagba csomagolva.

A tegnapi sütögetőbuli spontán videodiszkóba torkollott a teraszon. Grisette (ő a laptopom), két minihangszóró és a YouTube segítségével akkora hepajt csaptunk, hogy az csak negyed tizenegykor ért véget, és az “eklektikus zenei kínálat” csupán nagyon nagy vonalakban fedi le, mi mindenre pattogtunk. A skála a Bee Geestől a Welhellóig, a Boney M-től David Guettáig és Rick Astleytől (1987) a Foo Fighters + Rick Astley-ig (2017) terjedt, közben irgalmatlan mennyiségű Tankcsapdával.

Valamiért (én az elfogyasztott alkoholra tippelek) úgy éreztük a Repülő Kutatóval, hogy meg kell védenünk a kora középkorú generáció becsületét a tizenhárom éven aluliakkal szemben, és ez valószínűleg sikerült is, de ennek természetesen következményei vannak. Én például egy rövidke hajnali pisilési intermezzó után visszavonszoltam magam az ágyba, és háromnegyed tízkor ébredtem fel. Nyöszörögve. Hja, nem kellett volna végigpogózni a “Mennyország Turiszt”-ot, de különösképpen nem kellett volna élő demonstrációt tartani arról, mit csinál pontosan Shakira a semekével. Neki valószínűleg nem fáj ezek után minden porcika a bal bokájától fel egészen a bal csípőjéig. Nekem igen.

A mai napot ennélfogva rehabilitációs tevékenységekkel fogom tölteni, például dögledezni fogok, mintha csak vasárnap lenne. De hát, hé, éppen vasárnap van. Tényleg.

Azon, hogy miként alakul eddig ez a mai nap, akár röhöghetnék is, ha az nem fájna. Hajnal óta görcseim vannak, az mp3-lejátszóm, ami nélkül majdhogynem képtelen vagyok felülni bármiféle tömegközlekedési eszközre, eltűnt valahol a lakásban, ráadásul a szemüvegemből kiesett a csavar. Ez utóbbi természetesen akkor, amikor éppen arcmosáshoz vettem le, úgyhogy a csavar azóta már jó eséllyel a Dunában van.

Mindehhez még ma délután két találkozóm is van Budapesten, ahová tömegközlekedéssel kell bemennem, és közben az sem árt, ha látom, merre megyek.

Innen már csak felfelé, innen már csak felfelé.

A macskakaja szokás szerint elfogyott (igazán felháborító, hogy ezek a szőrös disznók nem élnek levegőn vagy napfényen, mennyivel könnyebb dolgunk lenne), úgyhogy valakinek le kell kutyagolnia az állateledel-boltig. Természetesen ebben a házban ketten élnek kétlábúak, de az egyik egy komoly dolgozó ember, aki ma is hosszúnadrágban megy be a munkahelyére hosszan baszni a rezet messzeföldön híres tudományos munkássága újabb gyöngyszemeit növesztgetni agya kagylójában vagy mittomén. Tévedés ne essék, én valójában eléggé jól tudom, mivel foglalkozik, de mindent összevéve a mai napra ez annyit jelent, hogy vagy elmegyek macskaeledelt venni, vagy a büdös kis mókusnyuszik kiverik a huppot, és nem fogja érdekelni őket, hogy melyikünk ment hosszúnadrágban reprezentálni egy negyven négyzetméteres irodába, és melyikünk ült a teraszon fülig bötűben, mindkettőnket utálni fognak.

A piacra is le kell menni, mert egyrészt igen jó az, ha van a házban friss zöldség, másrészt meg a hétvégén teljesen belepistultunk az ott kapható kecskekefirbe, ami olyan krémes és vastag, hogy szinte könnyebb villával enni, mint kiinni az üvegből. Ezenfelül elfogyott a házból a kuszkusz, ami ugyan sokak számára egy nagyúri huncutság, de nekünk ilyenkor nyáron alapeledel, merthogy lényegében nem kell főzni, és mi igen értékeljük azokat az eledeleket, amelyeket hétszáz fokban szinte főzés nélkül elő lehet állítani.

Mindeközben a vakációm is fogyik elfele, jövő héten már muszáj lesz munkaügyekkel is foglalkoznom, de amíg nem fogynak el a bötűk, addig igen kevéssé vagyok jó bármi másra. És fogyóban van a blog ötödik éve is, általában pedig ilyenkor kezdődnek a hogyantovább töprengések arról, hogy mit, miért, minek, kinek.

Azt kellene elérni nyilván, hogy ne essek szét ezer pici darabra, amelyek aztán külön-külön gurulásznak a padlón, mindegyik más irányba. Nos, ezúttal sem lesz könnyű.

Ma éppen úgy érzem, mintha valamelyest hűvösebb lenne, de lehet, hogy csak az érzékelők sültek ki az exoszkeletonban.

Ma éjjel minden erőfeszítés ellenére is csak 24,5 fokra sikerült lehűteni a földszintet, és onnan már kúszott azóta felfelé fél fokot. Az emelettel nem is próbálkoztunk, ott 28,5-ról kellett volna indulni.

Egyre elhasználtabb vagyok a munkától és a melegtől, ebből kifolyólag meg egyre kétkedőbb abban, mit és miért csinálok, ez a kétkedés pedig egyre jobban elhasznál, és így tovább körbekörbe. Tudom, hogy nálam ez a menete a dolgoknak, minekminekek halomszám, sose volt másként, és nyilván nem is lesz másként sose, mert ha tudnék változtatni rajta, már megtettem volna, de azért ilyenkor nem a legjobb érzés az én fejemben lakni.

Cserébe viszont milyen fasza paplanruháim vannak, nédda.

Tegnap délután elmentem masszázsra, mert mire jó az élet, ugye, ha nem fér bele egy kis lüxüs. A levegőben faszénparázs és az aszalódó természet illata úszott, augusztus volt a javából vagy rosszából, ízlés szerint. Az utcában lakó kutyák, ahányszor én masszázsra megyek, lankadatlan éberségükről óhajtják biztosítani a nagyérdeműt, hisztérikusan ugató ebek sorfala között vonulok el mindig, hogy kigyúrassam a vállamból a laptop fölött töltött órákat. Ezúttal csak egyetlen kutty eresztett meg felém egy bágyadt vaut, ő sem vette a fáradságot, hogy felkeljen ehhez az oldaláról a saját kertkapuja mögött.

Már két hete, hogy hajnali kettő és fél három között kelek. Megmosom négyféle kefével bánatos fogaimat, főzök egy kávét, adok a macskáknak jutifalatot, aztán ha megették, felkergetem őket az emeletre, és kereszthuzatot csinálok a földszinten a konyhai üvegajtó meg a teraszajtó segítségével. Kiülök a teraszra a laptoppal, napi első cigi, napi első kávé. Negyed ötkor szokott megszólalni valahol két utcával odébb egy kakas, büszkén hirdeti, hogy megszolgálja ám ő azt a takarmányt, tessék elfeledkezni a húslevesről, különben is ki az az idióta, aki ebben a rekkenő hőségben húslevesfőzésre vágyik. Háromnegyed hat körül megnézem a benti hőmérőt. Néha akár két fokkal is sikerül lenyomni a földszint hőmérsékletét, huszonötről huszonháromra. Estére ismét huszonöt lesz, kezdhetem majd másnap elölről az egészet. Becsukom az ajtókat, visszaengedem és megreggeliztetem a macskákat. Újra megtöltöm a kávéfőzőt.

Reggel hatra már túl vagyok három kávén, nem is akarom tudni, hány cigin (mindig tudom, a hajnali első előtt kiürítem a hamutartót, ez is része a rituálénak, szembesülni az önpusztítással). Túl vagyok már ötezer leütésnyi szövegen, néha, különleges kegyelmi pillanatokban, ennél többön is. Ha csak kettő vagy három jött össze, az baj, az ütemtervem rovására megy. Még délutánig dolgozom, de a nap legtermékenyebb része mindig ez, a hajnali órák. A szomszédék vörös macskája egy ponton végigvonul a kerten, éjszakai portyából jön, lustán lépked. Vet felém egy gyanakvó pillantást, aztán odaslattyog a madáritatóhoz, iszik. Hat óra múlt, töltök egy újabb kávét. Akár sikerült addig megírnom annyit, amennyit akartam, akár nem, az agyam vadul zsibong, az ég alján meg diadalmasan és dühöngve halad felfelé a Nap, hogy elperzseljen mindent, ami útjába kerül. Ez nekem a nyár.

Hallgassunk inkább egy kis zenét a télről.

Nyilván ma is fel vagyok öltözve, viszont azt hiszem, ez most nem annyira fontos. De azért tessék, ne érje szó a ház elejét.

Kezdek már belekukulni abba, hogy folyton itthon ülök, és a meleg meg a napsütés elől bujkálok, úgyhogy ma reggel eldöntöttem, lekúszom a bankba meg a piacra, mielőtt ránk zuhan a beígért 35 fok.

Mindezt természetesen a megfelelő nyárias elegánszijában. Avec kalap.

Dögmelegben vonszolódni a minekminekek között mindig is mókás és szórakoztató tevékenység volt, most sincs ez másként. A Repülő Kutató a múlt héten felállított egy elméletet, ami nagyjából olyanformán hangzott, hogy van valahol az én fejemben egy agysejt, ami harminc fok fölött bekapcsol, és akkor nekem írnom kell. Bevallom, nem követtem pontosan, mi a nyavalyáról povedál. Éppen írnom kellett.

Ma viszont szombat van, ami még akkor is piacot jelent, ha éppen harminc fok fölött van a hőmérsék, nekem az agyamban pedig izék kapcsolgatnak ki-be. Úgyhogy fussunk, mielőtt még porrá omlanak a macskakövek, és megolvad talpunk alatt az aszfalt.

Tegnap amúgy, mint ez az előző bejegyzésből is látható, némiképp bepöccentem, és varrtam magamnak egy új paplanruhát. Kezeket fel mindenki, aki sejtette, hogy úgysem bírom ki a nélkül, hogy ma felvegyem.