RSS

6/43 – Fokhagyma és fahéj

13 okt

Istenbizony nem szponzorál az efféle bejegyzésekért senki (miért is tenné), de így a harmadik használat táján már valószínűnek látom, hogy ezen az őszön-télen a CrockPot lesz az én egyik legjobb barátom. Nyilván alapos megelőző logisztikát igényel a dolog, de akkor is, maga a tény, hogy az ember hazavonszolja magát, aztán nem főznie kell, hanem csak elégedetten beleszippantania a levegőbe, és felemelnie a fedőt a gőzölgő kajáról… mmmMMMmmm. Tegnap csirke-qdrát főztem benne, úgyhogy mikor este bebokáztam az ajtón, sáfrány- és citrom- és fokhagyma- és fahéjilat fogadott, ami bizarrnak hangzik ugyan, de tényleg olyan volt, hogy mmmmMMMMmmm. Na persze az előzetes tervezés ezúttal még a szokottnál is több logisztikával járt, mert a csirkecombokat még csütörtökön délelőtt vettem meg Pécsabán, amíg arra vártam, hogy jöjjön a busz, aztán felvittem magammal Esztergomba és betettem a tanszéki hűtőbe, majd este hazacocókáztam vele Szentendrére. (Mivel nem bíztam magamban a hosszú nap alatt, a laptopomon egész délután ott virított a post-it, hogy “CSIRKECOMB!!!”, nehogy ott felejtsem. Nem is felejtettem ott, hehe.) Tegnap reggel összedobtam a kaját, belehajintottam a főzőkébe, estére pedig kész volt. Mire jó a tervezés csodája, nemdebár.

Az októberi 10×10-zel viszont, tervezés ide vagy oda, kicsinyég elkalibráltam magam, merthogy októberre készültem vele, nem pedig augusztus végére. No sebaj, már nem változtatok rajta, sodorjuk le a kötelező köröket. Irány a piac.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/10/13 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Címkék:

4 responses to “6/43 – Fokhagyma és fahéj

  1. Zsuzsi

    2018/10/13 at 15:44

    Barátságos berendezésnek hangzik ez a CrockPot, külföldi bloggerek is igen dicsérik. 🙂

     
    • mák

      2018/10/13 at 15:51

      Nyilván én is onnan vettem az első ötletet. 🙂 A főzősblogokon, amiket nézegetek, ősszel-télen rengeteg slow cookerben készített étel volt már tavaly is, idén meg még annál is többel kezdték, úgyhogy gondoltam, kipróbálom. Egy kicsit féltem attól, vajon mennyi áramot pazarol, de aztán kiderült, hogy nem többet egy százas égőnél.

       
      • Kandikó Éva

        2018/10/15 at 06:02

        Nekem is van kb. 300 éve, im2, úgyhogy receptért h hálás lennék.

         
        • mák

          2018/10/15 at 06:09

          Én arra jutottam, hogy mindent meg lehet csinálni benne, ami a) elég bő lében készül b) nem kell lepirítani a tetejét c) valami olyasféle szerepel a receptjében, hogy “két óra alatt alacsony hőfokon”. 🙂

           

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: