RSS

mák bejegyzései

Intermezzó – Séta, évszakhatáron

Kimentem kószálni egyet, mielőtt végleg beszőnek a pókok, és hoztam nektek képeket is, mert talán ilyenkor a legérdekesebb a város, amikor még nem tudja pontosan, hogyan és merre: a lángososnál már sorállás van, a Duna-korzón csend, a bolhapiacon karácsonyfadíszek, a fákon még sehol egy levél, de a levegő már tavaszi, és ilyenkor is talál az ember színeket, ha keresi.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/02/20 hüvelyk ajándék, galéria, tavasz, tél

 

9/173 – Karambolha

Tegnap a piaclátogatás után a Repülő Kutató, aki nyilvánvalóan képtelen a seggén maradni, úgy gondolta, elugrik Párkányba némi sörökért meg más himmihummiért. Fel is kantározta Emesét, el is indult. Én a magam részéről úgy gondoltam, inkább itthon próbálok kihozni valamit a világból, és ugyan nem jutottam vele sokra, de azzal sem jártam volna jobban, ha én is elindulok velük, ugyanis csekély egy kilométer megtétele után máris sikerült karambolozniuk. Konkrétan beléjük csúsztak hátulról. A zebránál. Egy autómentő.

Gyorsan tisztáznám, hogy a RK nem volt hibás, ő és Emese is viszonylag ép bőrrel megúszták a dolgot* , az autómentő járt rosszabbul, mert annak viszont rögtön elfolyt a fűtővize. Mindemellett is, azért, na. Mint mondtam a RK-nak, ez legalább olyan hülye helyzet, mintha egy embermentő ütötte volna el őtet a zebrán.

Egyéb híreink nemigen vagynak, bár a lakás is most csúszik bele egy monstre karambolba, konkrétan úgy néz ki, mint a muhi puszta festhetett a csata idején. Kimostam az összes párnahuzatot a nappaliban, úgyhogy most tragikusan szedett-vedett hatást kelt az ambiansz, és a komódon még mindig karácsony utója van,

ez pedig tarthatatlan.

Gyűrd fel a ruhád ujját, leányom, ezt nem fogja helyetted megcsinálni senki.

* Annyira, hogy a betétlapokkal való szarakodás után természetesen azonnal folytatták útjukat a sörök és a spekácski irányába. A RK-nak semmidesemmibaja nem lett a hökkeneten túl, az öreglány (Emese) seggét meg majd plasztikáztatni kell, és addig a csomagtartót is nehezen lehet lecsukni, de ennyi.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/02/20 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz, tél

 

9/172 – Fatönk

Gondoltam, megmutatom nektek, hogyan festünk afféle natúr állapotban, helyreráncigálás és jótékonyan takaró kabátok nélkül a ruha, benne meg én.

Mint egy lila fatönk.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2022/02/19 hüvelyk eská, tél

 

9/171 – Rittyó

Ha minden jól megy (és nagyon ajánlom, hogy minden jól menjen) egy hét múlva már abbahagyhatom az onlány oktatás miatti vernyákolást, de addig még lesz itt szenvedés dosztig, ma például 14:30 és 18:45 között tartok órákat továbbképzősöknek, akik nyilván nem a lábukat lógatták egész héten, hanem dolgoztak, mint a güzü. Vidám lesz.

Az ébrentartó ancúgot mindenesetre felvettem,

diáim vannak, elszántságom dettó, úgyhogy innentől már az Úr kezében vagyunk.

Ja, meg a Teams-ében. Tegnap többször is kivágott minden figyelmeztetés nélkül a rittyóba, és egyik alkalommal, amikor megpróbáltam visszakapaszkodni, csak annyi időre sikerült, amíg meghallottam az egyik diákot, amint azt mondja: “Hát akkor boldog viharnapot, Malacka!”

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/02/18 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tél

 

9/170 – Barka

Kedves Naplóm, ma megint a laptop előtt rohaszt a sors,

és a délutáni óráimra már bekészítettem egy jóóó vastag kardigánt is, mert ettől az onlány oktatástól átkozottul fázom.

Közben meg odakint meglepetés-szerűen bebarkult a ház előtti mogyoróbokor,

az ablakomból meg ilyen vicces egeket látni:

Nem állítom, hogy mindez jót tenne a seggenülős munkamorálomnak.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/02/17 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tél

 

9/169 – Lila

Ebben a félévben nem tanítok szerdán, úgyhogy előreláthatólag ez lesz a háztartásvezető napom, amikor mosógépet etetek és felületeket suvickolok, de ezen a héten, amikor folyvást ott rohadok majd a gép előtt, egyúttal ez lesz a ki-a-házból napom is.

Jó, na, a bótig megyek, de akkor is.

Sajnálkozva ugyan, de nem jósolok hosszú jövőt a lila kötényruhának a szekrényemben. Nyakban meg vállban csúnyán eláll, minden irányból bő, és mivel béleletlen, idegesítő módon hozzáragad a harisnyámhoz. Nem azért hordok ruhákat, hogy állandóan húzkodjam őket, grr.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/02/16 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Eská 9/12 – Rendalelke

Ha már úgyis ide vagyok bekasztlizva a következő két hétre, bokámon egy Teams nevű láncos vasgolyóval, irgalmatlan rendet raktam a Bűnök Barlangjában. Tudom, hogy ez elvileg nem kéne nagy kunszt legyen, de én most igencsak büszke vagyok erre a produkcióra, és mivel ismerem az entrópia nevű állatot, addig mutatom meg nektek a gatyába rázott szobámat, amíg az nem rázza ki enmagát ebből a gatyából.

Ha van esetleg bármi kérdésetek, ne fogjátok vissza magatokat, egyelőre még ébren vagyok. 😀

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2022/02/15 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü

 

9/168 – Véletlenszám-generátor

A képet még nyolckor lőttem, mielőtt belevetettem volna magam az onlány oktatásba,

azóta pedig csak most merültem fel belőle egy pisiszünetnél hosszabb időre, ááááá. És négyig tanítok máma, áááÁÁÁááá.

Mindeközben pedig zárótevékenység-húzást is tartok a végzősöknek, és én ugyan nem vagyok egy virtigli luddita, de itt csapjon belém a ménkű, ha azt is digitális változatban csinálom meg. Úgyhogy íme, így néz ki az én véletlenszám-generátorom:

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/02/15 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tél

 

Szaporulat a szekrényben – Talányok és találatok

Az idei év folyamán eddigelé ezt a meglehetőst sovány eresztést tudtam produkálni (nincs is ebben semmi csoda, nemigen jártam ki, pláne turkálni nem), szóval tessék egy igazi vegyesfelvágott a “nem jellemző, hogy egy ilyet hazahoznék”-tól a “gyere szépen a mamához, valószínűleg nélküle a szemétdombon kötnél ki”-ig. Az egyetlen tuti közülük a kiskabát. Asszem.

Így együtt nézve mindennek olyan kis hóka színe is van, de hát így jártunk, no.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/02/14 hüvelyk turkálgat

 

9/166 – Zepe

Jáháháj, de irgalmatlan lusta vagyok én máma, pedig még mindig fel van fordulva a lakás. Ezzel együtt is egyre nagyobb késztetésem van arra, hogy beheverjek a káosz közepébe, aztán átszundikáljam a napot.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2022/02/13 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tél

 

9/165 – Laza Morál

Ez egy sör neve, de tényleg. Ilyet is vettem a piacon délutánra, amikor majd ellejtek lángossütő csajbuliba. Élni tudni kell, no.

(Azt csak afféle őtözködősbloggeri zárójelben jegyzem meg, hogy mindig viccesnek találtam, mennyire tartja magát a közhitben, hogy a szürke unalmas, miközben olyan cuccok is vannak a világban, mint ez a kiskabát, amit a legutóbbi esztergomi “kirándulásomon” turkáltam.)

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2022/02/12 hüvelyk újracucc, eská, tél, turkálgat

 

9/164 – Robban

A fodrászhoz menetel örömhírére a hajam önhatalmúlag felrobbantotta magát, és még csak nem is mondhatom, hogy nem értem meg, mert az onlány oktatás örömhírére én meg a Bűnök Barlangját robbantottam fel az emeleti folyosóval egyetemben (nem mindegy, mi látszik a hátam mögött, ugye).

Na, azóta valamelyik makka mindig bent ténfereg vagy óbégat vagy alszik a káosz közepén, hajnalban például testületileg megjelent mindkettő. A kép arról az öt percről van, amikor éppen nem próbáltak belemászni egy random dobozba, nem kajabáltak reggeliért, és átmenetileg szünetelt a Fapapucs Futam.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/02/11 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

9/163 – Árnyalatnyi

A Repülő Kutató úgy gondolta, három oltás és egy omikron után ideje a jövőre gondolni, úgyhogy elkezdte megtervezni aztat. A jövő nála egyelőre úgy fest, hogy Bern, London, Kolozsvár, Pozsony, Jéna, Regensburg, a többit elfelejtettem.

Hasonló paraméterek birtokában (három oltás plusz omikron) én is elkezdtem tervezni a jövőt. Péntek du. fodrászhoz megyek.

Árnyalatnyi különbség, csakugyan.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/02/10 hüvelyk eská

 

Eská 9/11 – A Nagy Szopornyica Projekt

Amikor ott ültünk a pozitív gyorstesztjeink fölött, a fejemen kábé harmincöt gondolat vágtázott át egyidejűleg, és ezek közül az egyik az volt, hogy “na, akkor most már tényleg ideje megcsinálni a Nagy Szopornyica Projektet”. Mondanom se kell, már úgy másfél éve volt bennem egy homályos terv arra, miként lehetne “megünnepelni” ezt a monstre méretű hülyeséget és marhaságot, ami a fejünkre esett, de most már ideje volt élesíteni is.

Mint arról itt hűségesen beszámoltam, így indult,

aztán csak folytatódott,

és folytatódott,

aztán abbahagytam a közvetítést, de ravasz és tapasztalt olvasóim már sejthették, hogy a végén itt fogunk kikötni:

Bár persze az is nyilvánvaló volt, hogy itt nem állunk meg, desőt.

Na, ezt ki mondta eredetileg?

Már egy ideje a fejemben volt, hogy ez olyan, hogy pólóra kéne nyomtatni vagy párnára hímezni.

Egyelőre a párnánál maradtunk.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/02/09 hüvelyk eská, projekt

 

9/161 – Kalimpál

A mai napomat eddig korrektúrával szoptam végig, ami jellemzően “az embernek kél káromkodni kedve” program, ugyanis ilyenkor mindig újra és újra rádöbbenek, hogy

a) mennyi írástudatlan és grafomán tudományhozkalimpáló ember van a világon,

b) mennyire kevés nekem a türelmem hozzájuk.

Úgyhogy most kimegyek a házból fejemet szellőztetni, piszkosul ráfér. A könyvtárt is meg kell látogatnom, hajh.

Bezzeg Csipa Gyuri, annak semmi dóga a világon.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/02/08 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

9/160 – Nézet

Végre kimehetnék a házból, de hát még a kutyámat se nagyon küldeném ki, ha lenne kutyám. Éppen ezért inkább nem nézek a tetőablakra, ahol vigasztalanul folyik lefelé a víz.

Az ágyon jobb a látvány.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/02/07 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

9/159 – Lájf iz lájf

Egyeseknek nagyon bejött az élet,

de azért nekünk sincs okunk panaszra.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/02/06 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

9/158 – Kotlik, mőköl, nyivácskol

Tegnap estére jutottunk el a nyűgös nyivácskolás (egyik) csúcspontjára, és ennek az a legfőbb oka, hogy van internet, mert ha nem vóna, nem lenne fogalmunk arról sem, hogy ma a piacon lesz rukola a kedvenc zöldségesünknél és kecskekefir a kedvenc kecskésünknél, mi meg közben itthon ülünk lakásfogságban, fene ami megeszi.* És még a nap is ilyen szépen süt, grr.

Nemes bánatomban vacsorára a pho maradékából rittyentettem a Repülő Kutatónak egy dupla adag hamisított Tom Yum levest a kerítésszaggató fajtából, és ettől ugyan minden jóravaló keleti szakács elsírná magát, de panang currypasztát és gochujangot is tettem bele quantum satis, hadd csípjen. A RK is elsírta magát, de se nem bánatában, se nem a meghatottságtól, hanem azért, mert az izé tényleg csípett. Azt persze nem tudjuk, hogy a nyűgösség vagy a hamis Tom Yum-e az oka, de ma reggelre a RK azt a helyzetjelentést adta, hogy a torokfájása javulóban van, szóval a célt ugyan még nem értük el, de közelítünk feléje.

Én már nem is taknyolok egyáltalán, aminek szintén erős nyűgösségfokozó hatása van, mert amikor az ember lenni jól, de mégsem hagyhatni el a körletet, az marhára idegesítő. Ráadásul mindez tényleg csak azért van, mert olyan rendes gyerekek vagyunk (és megtehetjük, hogy azok legyünk), ugyanis még a hivatalos szopornyica-statisztikában sem vagyunk benne a gyorstesztjeinkkel, tehát technikailag lődöröghatnénk összevissza kedvünk szerint, és például elmehetnénk rukoláért meg kecskekefirért is. Ehelyett meg mi lesz, na mi, a RK tovább építi nemzetközi hírnevét**, nekem meg ott a rendezgetés a Bűnök Barlangjában, a mőkölés a Mystery Projecten,

meg újabb kulináris gyönyörök a “jobb híján” kategóriából. Mivel ismételten rám döglött pár banán, tegnap ez volt a reggelim,

ma pedig thai halpogácsákat fogok sütni.***

Szóval továbbra is elvagyunk, de azért most már szívesebben lennék el valahol másutt, pláne hogy a tavaszi félévem első két hetét úgyis a Teams előtti kotlással fogom tölteni, és ezt már előre rühellem.

Nna, megyek hajat mosni. Az ember adjon magára, neszpá.

* Pedig mi ezeket még akkor is beszereztük, amikor 2020 idióta tavaszán zárva volt a piac, és a facebookon kellett összevadászni a környékbeli őstermelőket, aztán mindenféle parkolókban venni át a szajrét. A RK konkrétan azzal mutatkozott be ebben az időben piaci kontaktjainknak, hogy “a színes ruhás vörös hajú nő férje vagyok”, és ők rögtön tudták. Ha volt valaha valami haszna annak, hogy én vagyok én a pipiros boglyától a papagájsegg színű áutfitjeimig, ez volt az.

** Ezen a héten volt már minden, tanulmányírástól kéziratjavításon át értekezletig és konferenciarészvételig. Nekem is van valami bötűalapú szopás a palettán, amit “nyelvi lektorálásnak” híjnak pusztán csak az elegancia kedvéért (korrektúra az, bmeg!), de ma nem vagyok hajlandó foglalkozni vele.

*** Megpróbáljuk kienni a fagyasztóból mindazokat a dolgokat, amik helyett máskor veszünk inkább valami frisset. Az a két halfilé például már nagyon megérett arra, hogy kikerüljön onnan.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/02/05 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, projekt, tél

 

9/157 – Logika

Ma már annyira rendbejöttem, hogy nem érzem igényét annak, fényképpel is bizonygassam, mennyire jól vagyok. Logikus, nem?

Úgyhogy képzeljetek csak el nyugodtan öreg nyafogóruhában a káosz közepén, amint próbálom több-kevesebb sikerrel gatyába rázni a Bűnök Barlangját, a Mystery Project pedig szépen haladgál.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/02/04 hüvelyk eská, otthoncsücsü, projekt, tél

 

9/156 – Regula

Ma éppen Balázs napja van, ő meg a felső légúti kutykuruttyok védőszentje*, szóval gyakorlatilag hozzá kell fohászkodni azért is, hogy úgy menjen át az emberen az omikron, mint fos a libán. Egyúttal a diákokhoz is van némi köze, ilyenkor tartják a Balázs-járást, és én még most is egész jól el tudom énekelni aztat, hogy

“Emlékezzél, házigazda, ma van Balázs napja,

Dobd el búdat az ágy alá, mondjad:  heje-huja!

Lám minékünk van jó kedvünk, semmivel mi  nem törődünk,

Tanítónk regulájától éppen ma nem félünk.”

Apró részletkérdés, hogy már több mint két évtizede a barikád másik felin vagyok, regula et al., valamint e pillanatban olyan dallamos hangom lehet, mint egy ír szetternek. Énekelni, na azt pláne nem fogok, hogy kipróbáljam, mindennek van határa.

Megvanni továbbra is megvagyunk, abban nincs hiba, bár a fejem helyett inkább a ruhámat tessék nézni, az szép tarkabarka,

a vizsgáztatás és más kellemetességek tovább folytatódnak**, tegnap este remek pho-t ettünk a fagyasztóból plusz wontonokat dettó a fagyasztóból,

a Mystery Project Szopornyica Idejére tovább folytatódik,

a tüneteink listájára pedig csak az került fel tegnap óta, hogy egyre nyűgösebbek vagyunk.

Persze ennél rosszabb sose legyen.

* Mármint nem a felső légúti kutykuruttyokat védelmezi, hanem az embereket azoktól. Értitek, na.

** Most az előbb tanultam meg ügyfélkapuilag hitelesített elektronikus aláírást gyártani egyéni tanrend-kérelemre. A világ egy hülye hely.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2022/02/03 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, projekt, tél