Ha legjobb és egyúttal legrosszabb tulajdonságaim listáját kéne összeállítanom, minden bizonnyal valahol elöl szerepelnének az alábbiak:

• A hülyeségig makacs vagyok. Amikor más már rég belátta, hogy nem érdemes strapálnia magát, én még akkor is próbálkozom.
• Túlműködik a fantáziám.

Enélkül a kettő nélkül például valószínűleg sohadesoha nem jutott volna eszembe, hogy ennek a cuccnak a szabásmintájával kezdjek foglalkozni:

El tudtok képzelni engem benne? Na ugye.

Eleve: nem nagyon kedvelem a kötős ruhaujjacskákat, amelyek minden bizonnyal az ujjhegyeimen is túlérnek kötő nélkül – húsz éve varrok Burdákból, nekem elhihetitek, hogy orangutánokra tervezik a ruhaujjakat. (Vagy ha nem is orangutánokra, semmiképpen sem hozzám hasonló magasságú nőkre. Ez itt a képen tippjeim szerint még magas sarkak nélkül is megvan százhetvenöt.) Nem tetszik igazából a kötős mellrész sem, különös tekintettel arra, hogy olyan mélységű dekoltázst tartalmaz, amiből csak azért nem fittyen ki a csaj melle, mert kevés van neki. Szóba se jöhetnek olyannyira magas sliccek, amikből kilátszik az ember micsodája. Azt pedig felejtse el mindenki, hogy ilyen kínzóeszközöket vegyek a lábamra, mint ez a szegény zsiráfcica.

Ilyenkor minden normális ember odébblapoz, kivéve engem. Én megpróbálok kisbencézni. Pláne, ha van egy széép használatlan paplanhuzatom, ami tökéletes lenne egy kisbencézéshez.

Az ujjakat rövidebbre, a dekoltázst kevésbé mélyre, az egészet tunikahosszban, amihez majd kapcsolható egy ruhafodor. Ó, jóleszaz.

Egy frászt lett jó. Az eredményt már ismeritek. Jaja, A Kék Tehén. Oááá, drága anyag oda.

Meg fogom én menteni ezt is, de előbb tényleg próbáljuk ki, hogy van-e egyáltalán esély ebből a szabásmintából valami hordhatót csinálni.

Úgyhogy jó szokásomhoz híven elővettem a trikotázst, mert ha nekem kétségeim vannak, trikotázst varrok. Dekoltázst még magasabbra, ruha hosszát hosszabbra, az ujjakat meg ilyen kis vicceskére:

És, világ csodája, a végén kikerekedik belőle egy hordható darab:

Nem állítom, hogy ez a végső stádiuma a kisbencézés folyamatának, sőt, azt sem, hogy a ruhát már holnap felveszem (a lábamon most fordult sárgába a múltkori buci, egyelőre még maradunk a hosszú slafrokoknál), de egyelőre igenis elégedett vagyok.

Még a kéket kell megmentenem valahogyan, de azon vagyok, tekintetes bíróság, azon vagyok.