Volt nekem egy olyan téves, szimpatikus elképzelésem, hogy a tegnapi nap után, miként a hamuból kikelő féniks, itt állok majd trillázva és vakációsan, tillárom, haj, sosehalunkmeg. Nos, a zuniverzumra bizton lehet számítani, ugyanis egészen pontosan ötvenegy perccel azután, hogy beírtam a legeslegutolsó vizsgajegyet, és hátradőltem megtervezni életem hátralévő napjait, a húgom átlőtt egy negyvenkét oldalas dokumentumot, hogy én azt neki lektoráljam yol.

Nem tudom, van-e még feladat, amit olyan görcsös és torokszorító módon utálnék, mint az ilyesmit, százszor inkább a mosogatószifon meg a blöe. Ugyanaz pepitában, mint a szakdolgozati témavezetés, és azzal is az a legproblémásabb, hogy ha már muszáj csinálni, csináljuk meg alaposan. Most megint jön a prokrasztinálás meg az utálomutálomutálom, és közben eszembe jutottak konferencia-absztrakt leadási határidők is, én meg itt állok a világ leggyűröttebb házilipityánkájában, és ennek a félévnek már soha de soha nem lesz vége.