RSS

március 2019 havi bejegyzések

6/196 – Zip

Idus napja, széllel és esővel. Állítólag negyvennyolcban is szar idő volt, legalább ragaszkodunk a tradíciókhoz. Az utóbbiak (mármint a tradíciók) itt loco is éppúgy ketyegnek, mint általában, nekem például az ünnep tiszteletére ötkor sikerült felkuvikolnom. Tegnap este némi méla horgolgatás közben-után ráadásul tangóharmonika formátumban nyomott el az álom a futonon, úgy kellett kicsomagolnom magam belőle, mint egy zip-fájlt.

Ami, úgy tűnik, most már szintén a tradíció része lesz: idén is az ment ébredéskor a fejemben, mint tavaly. Ez.

Menni az égegyadta világon sehová nem szándékozom ebben a remek időben, úgyhogy kokárdát sem teszek, pedig ezúttal nem is ette meg a nyehőce, megvan mind a kettő. Cserébe viszont, úgyszintén a tradíciók szellemében, én öltözöm (hozzávetőleg) kokárdának.

Igen, tudom, megígértem, hogy átalakítom ezt a ruhát (megint – eredetileg ez egy bokáig érő szoknya volt), de még nem jöttem rá, mit csinálhatnék vele. Az ihletet ki kell várni, anélkül csak nyiszálgatnék összevissza.

Amúgy ami az ihletet illeti, tegnap elvergődtem végre turkálóba meg rövidáruboltba, beszereztem pár új cuccot, és vettem új sztrecsvarrótűket meg korallszínű cérnát, az igenigen hiányzott. A hosszú hétvége alatt remélhetőleg arra is lesz majd időm, hogy kezdjek valamit a buszútjaimon összefabrikált “egyszer kelljen, s jó ha van” nagyinégyzetek egy részével, úgyhogy valószínűleg igen termékeny napok elé nézünk blogice…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/03/15 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/195 – Zordonbordon

Íme, Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon.

A zöld a remény színe meg a libafosé, és én ezúttal megacélozott lélekkel és harcrakészen, valamint végre fejfájás nélkül  távozom a dolgozóba. Ha ez mégsem látszik, nem az Önök készülékében van a hiba.

Közben persze csupán a móka és kacagás kedvéért ma van a Pi Nap (március 14., vagyis 3.14), amikor én általában megpróbálok pirosba öltözni, de most ehelyett a zöld volt soron. Shit hap-pipipipi.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/14 hüvelyk eská, tavasz

 

6/194 – Gyöngy

Itthoncsücsü nap, melyben én soraimat rendezgetem, és a susnyásban próbálok rendet vágni, mindehhez pedig úgy fáj a hülye fejem, hogy majdnem szétdurran. Mit mondhatnék, ezek a tavaszok egyre nehezebben túlélhető időszakai az én gyöngyéletemnek. Lehet, az egész magasztos sorrendezgetésből is csak annyi lesz végül, hogy belődörgök a Bűnök Barlangjába egy kosárnyi színes fonallal, aztán utánam a vízözön, de ha ezt csinálom, előbb-utóbb tényleg jönni fog, és nem utánam, hanem a pofámba bele. A levegőben lehet amúgy valami, a Repülő Kutató is hörögve-morogva csapkodott egész reggel a konyhában azzal, hogy “holabicskám”. (A sajton akarta használni, nyugi, nem rajtam.)

Már megint sűrűsödik a gedva, mintha eddig nem lett volna bajom elég. Idén tavasszal három olyan konferencia van, amelyeken jó lenne részt vennem, mert ha nem konferenciálok és publikálok, megeszi a fene a doktorimat, de ebből a háromból természetesen kettő is olyan időpontokra esik, amikor én orrba-szájba tanítok, és sehogy de sehogy nem tudom megoldani, hogy valahogyan máskor bepótoljam az aznapi óráimat. Emellett fel kellett volna töltenem egy prezentációt valahová, de természetesen az oldalon semmilyen “feltöltés” vagy “ide lökjed” opció nincs, leszámítva egy derűs, ámde határozott kijelentést, hogy “Ön nem jogosult megjegyzéseket írni”, pedig én marhára tudnék most olyan megjegyzéseket tenni, hogy csak úgy füstölne tőlük a monitor. Ó, és természetesen a jövő heti doktori óráimról semmilyen információm nincs azt leszámítva, hogy lesznek, pénteken és szombaton is, és valószínűleg ezúttal is kitaláltak a teljesítésükhöz valami válogatott hülyeséget és marhaságot, amiről én még nem tudok. A fejem pedig tényleg mingyá háromba szakad, mint Gallia.

Hej, élet, de gyöngyélet, ennél szebb sem lehet.

Mamiii, ez aztán mindennek az alja. Éppen úgy festek, mint ahogyan érzem magam.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/13 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/193 – Konzerv

Tegnap délután, mikor konzervet készítettem mára, ezeket terveztem felvenni.

Szerintem maradjunk is ennyiben.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/12 hüvelyk eská, tavasz

 

6/192 – Műveleti terület

Az én hétfőim csak igen mérsékelten hasonlítanak a normális emberek hétfőire, általában ugyanis ez nálam nem munkanap abban az értelemben, hogy “fel a cipővel, aztán sipirc a munkahelyedre”. A hétfő rendszerint a “készülj az óráidra, irgumburgum” napja énfelém, és ez ugyan egy rövid hét lesz (pénteken már indul a hosszú hétvége, és még Pexre sem kell elvágtatnom), de azért mindig akad munkamunka.

A munkamunka mellé a lakást is most ráncigálom át éppen tavaszba. Ráncigálnám, hogy pontosak legyünk, mert a fő műveleti területen éppen ott hever kiájulva a szőrös bűnszövetkezet. A kezdetekben, amikor milliomosa valék az időnek, minden évszakra új dekort kapott a lakás, de mostanra ez tavasz-nyárra (zöld-sárga-narancs) meg ősz-télre (piros-lila-narancs) redukálódott, és így március közepe felé már tényleg ideje volt lépni. Ez persze ezúttal azzal járt, hogy kénytelen voltam realizálni: több a párna, mint a huzat. Végül is logikus: az ősz-tél folyamán négy új párnahuzatot gyártottam, de most azokra a párnákra nincs tavasz-nyári huzatom. Afranc. A múlt héten éppen lett volna lehetőségem is effélékkel tökörészni, de nyilván most kellett rájönnöm, mikor kimostam a tavaszi-nyári szortimentet.

Ahogy elnézem, lehet, hogy ez az egész a hosszú hétvégére marad, addig meg élünk tovább a szokásos káosznál is nagyobb káoszban. És ha azt hinnétek, hogy túlzok: tessék, így fest most éppen a fő műveleti terület.

És én sem vagyok egy matyóhímzés.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/11 hüvelyk újracucc, eská, macs, tavasz

 

6/191 – Szordínó

Vasárnap tiszteletire ma valószínűleg reggeltől estig zúgni fog a mosógép, mert Celofán éjjel lehányta az egyik rongyszőnyeget, amellyel ordenáré módon romos huzatú sarokkanapénkon mímeljük a civilizált körülményeket. (Amúgy egy nagy frászt mímeljük, én mímelem. A Repülő Kutató egészen jól be van oltva lakberendezés ellen.) Ha már úgyis ki kell mosni a lehányt rongyszőnyeget, akkor miért ne mosnám ki mindkettőt, meg még további rongyszőnyegeket, meg díszpárna-huzatokat, meg… Asszem értitek az általános szisztémát, melynek eredményeként egyszer csak ott találjuk magunkat, hogy én kimostam egy csomó lakástextilt, és ha már úgyis ez történik, miért ne rántanám át a lakást tavaszba, az már bagatell. A tavasz amúgy is vadul vicsorog az ablakon túl, apósom tegnap elővette a lombfűrészt, de nem volt igazi formában, nem vágott ki tőből semmit. A nyírfáról viszont eltávolított egy pofás alsó ágat, amit én aztán elkunyeráltam egy halványan körvonalazódó merénylethez. Még nem tudom pontosan, mi lesz vele, egyelőre a teraszon áll haptákban.

Nekem, bár ez tulajdonképpen rémesen hangzik, ezúttal sikerült kihagynom a már megszokott március eleji ugrásra-kész hisztérikus állapotot, amikor rám jön az írásdüh. Ilyenkor afféle őrült-asszony-a-padláson állapotok uralkodnak, világgá akarok menni egy laptoppal, és hetekig nem nézni hátra. Ezúttal még lett volna is egy hetem, hogy beszippantson az űr, de erre nem elég egy hét, úgyhogy gondosan elfoglaltam magam Erikékkel meg más ilyesmivel, és remélhetőleg megúsztam, hogy kitörjön rajtam a dili. Azt persze nem lehetett megúszni, hogy ne társalogjanak közben fiktív alakok a fejemben, de egyelőre szordínóval teszik, és ez remélhetőleg így is marad, mert nyárig nem érek rá ilyen hívságokkal foglalkozni.

Olyan kedves-szép békés létezésem lehetne, ha beérném annyival, hogy tanítgatok, blogolgatok, új cipőket vásárolok, és időnként varrogatok magamnak egyet-mást, de neem, nekem írni is kell meg második doktorit csinálni meg még mit nem. Ha lenne két életem, garantáltan tudnék mit csinálni mind a kettőben, de mivel csak egy van, ebbe az egybe kell megpróbálnom belezsúfolni mindent, amit tenni akarok, és istenbizony jobb lenne nekem, ha kevesebb volna bennem az akarás.

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/03/10 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

Eská 6/26 – Tunikaruhák

Vénségemre igencsak megkedveltem azokat a kényelmes, bő felsőket, amik kicsivel térd fölé érnek, kiválóan felránthatók egy farmer titanadrág (=jeggings) fölé, de ha minden kötél szakad, akár ruhaként is be lehet vetni őket. Na mármost kábé tavaly nyár óta kísérletezem A Tökéletes Tunika Szabásmintával, és az a gyanúm, amit mostanra sikerült összehozni a Burda segítségével és hátráltatásával, kábé a maximum, amit el tudok érni ezügyben.

Mint tudjuk, én igen lusta vagyok, vagy ha nem is éppen lusta, de nagyon kényelmes, a varrnivalóimat mindig a lehető legkevesebb strapával akarom megoldani. Emellett éppen megpróbálok minél többféle izét feldolgozni a Bűnök Barlangjából: átalakítandó holmikat, ilyen-olyan anyagokat, mindenfélét.

Úgyhogy a fentieket is figyelembe véve most éppen két elvénült póló és némi kellemes tapintású trikotázs nyakára akartam hágni, ni.

A pólók ujját kioperáltam, hogy majd beleilleszthessem a tunikákba, és ezzel spóroljak egy csomó időt meg melót magamnak, a törzsük anyagából lettek a zsebek (imááádom a zsebeket), a nyakkivágáshoz pedig egy színben harmonizáló trikotázsból vágtam ki egy-egy csíkot. A kék-zöld anyagból (legalábbis ebben a darabban) nem volt annyi, hogy a tunika térdigérőre sikerüljön, úgyhogy az a nyakkivágás paszpóljából kapott az aljára egy szegélyt, a rózsaszín-drappot meg egyszerűen körbecikcakkoltam.

Jelzem, az egész nagyon addiktív, már legyártottam azt a kettőt, amit akartam, de még mindig tunikavarrhatnékom van…

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/09 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/190 – Ocsúdik

Ezúttal tényleg olyan gyorsasággal estek fejemre a dógok a szekrényből, hogy mire felocsúdtam, ugyan miket válogattam össze, már úgyis mindegy volt. Tanulság: így jár az, aki még azelőtt elkezd öltözködni, mielőtt rendesen felébredne.

Eh. Elmentem piacra.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/03/09 hüvelyk eská, tavasz

 

6/189 – Suttyom

A mai nap hajnali háromkor kezdődött azzal a jólismert érzéssel, hogy valaki éppen tompa fűrésszel próbálja leszedni a helyéről suttyomban és orvul a medencémet. Csak tudnám, mire kellett neki, én ebben a pillanatban akkor is kétszer meggondolnám, kell-e nekem ez a medence, ha utánam dobnák, teljesen ingyér.

Jobb híján persze felcihelődtem, fogat mostam, kávét főztem, tápláltam Celofánt, aki továbbra is stabilan dolgozik azon, hogy kicsellózzon az orvostudománnyal, és a korai óra ellenére ott állt a tálka előtt, hogy müeee, aztán két fordulónyi kaja után még fésülgettem is egy ideig, mert akkor meg arra volt igénye. Megetettem a kovászt is, ha már arra jártam. Ezek után pedig nagy meglepetésemre roppant édesen visszaaludtam, és boldogan csámcsogva álmodtam válogatott marhaságokat mindaddig, amíg fél nyolckor üvölteni nem kezdett a telefon, én meg pánikban riadtam fel, és botorkáltam hozzá, hogy ki halt meg. Csak anyám akart boldog nőnapot kívánni, mert mindenki tudja, hogy én ilyenkor már fent vagyok. Nos, ezúttal nem. És ezúttal tényleg bírtam volna még aludni.

Itt közben ez a hét szintén suttyomban és orvul úgy elszelelt, mintha sose lett volna, ma már péntek van, a nemzetközi nőnap mellé pedig böjtidő is, mert minek egyszerűen, ha lehet bonyolultan, neszpá. Én amúgy annak a híve vagyok, hogy potenciálisan nagyobb bűnt hordoz az, ami kijön az ember száján, mint ami bemegy rajta, de azért a Repülő Kutató ma este halétterembe visz vacsizni, így mindenki megkapja a magáét. Estére ki is puccantom magam, mert ugyebár ezt teszi az ember, amikor a férje vacsorázni viszi, de addig sem hagyhatlak titeket kontent nélkül, úgyhogy nesze, így festek éppen.

Most befordulok a Bűnök Barlangjába, és ott is maradok délutánig. Mivel a vacsorához nyilván fel kell vennem a pizsiből-ruhámat, mert ha varrtam valamit, addig nem nyugszom, amíg másnak is ki nem üti a szömit, délután majd újabb fotó is lesz, várjatok türelemmel.

Du. Na ez az. És még felveszek rá egy szőrös gallérú kiskabátot is, jollári-hóóó.

6.189b

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/08 hüvelyk eská, tavasz

 

Eská 6/25 – Pizsiből ruha 2.

Nem akarok beszélni róla. Gyakorlatilag ugyanaz történt, mint a múltkor. Fércbontók, véletlenszerű szűkítők, girbegurba varrások, a fatönk meg az irokéz kenu, még a bugyigumi is.

Most pedig, ha megbocsátotok, megyek és felkeresem a Von Trapp családot, hogy énekeljek nekik az élet szépségeiről.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/07 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/188 – Lestrapa

A tegnapi értekezlet nagyjából éppen olyan volt, mint amire számítottam. Nyilván minden efféle előre mozdítja a dolgokat (nem, nem fog rám szakadni a plafon, én ezt tényleg komolyan mondom), de azért mindannyian eléggé lestrapáltan jöttünk ki róla. És az én peripeteiáim csak ezután kezdődtek.

Mindennek az édes anyatermészet az oka, persze, és a tegnapihoz hasonló napokon csak az vigasztal, hogy ez a hülyeség és marhaság már maximum tíz évig tart, bár nyilván a menopauza sem lesz egy sétagalopp. A hazafelé buszon már felszálláskor sem voltam a legjobb formámban, bevettem a táskám egyik zsebében kóborló egy szál Ibubetát, és Dömösnél elkezdtem számolni a kilométereket meg a megállókat, mert egyre határozottabban éreztem, hogy én nem jutok haza soha de soha, itt fogok elájulni a buszon, és közben ereszteni fogok alul is, felül is, mint egy rotavírusos középcsoportos. Hát majdnem. Tahitótfalunál kénytelen voltam leszállni, abban bízva, hogy ott van civilizáció meg vendéglátó helyiség vécével, és onnan akár már haza is taxizhatok, ha nem jön elég gyorsan a következő busz. Egy hányás meg egy hasmenés után már valamicskével jobb volt a helyzet, de persze taxit nem tudtam fogni, úgyhogy negyedórát báloztam ülve egy padon, és úgy rázott a hideg, hogy csattogott bele a fogam. Miután végre hazaértem, eldőltem, és szinte azonnal elaludtam, három órával később ébredtem fel. És akkorra már nem volt semmi bajom.

Mindezzel együtt továbbra sem szimpatizálok az édes anyatermészet ajándékaival, legutóbb akkor voltam ennyire rosszul, amikor a húgom éppen terhes volt valamelyik prüntyőkével a három közül, ezúton is csókoltatom a cihémet. Gondolom, most a Repülő Kutató unokatesója miatt van az egész, nyárra vár egy Talán-Mátyás-De-Még-Nem-Döntöttük-El-A-Nevét.

Most viszont nem akarok a cihémmel foglalkozni, varrni akarok egész nap, mert nemsokára megint tancsitancsi, én meg le akarom szakajtani ennek a többé-kevésbé szabad hétnek minden virágát, punktum.

A kép ezúttal leginkább annak illusztrációja, hogy a) még megvagyok, és egészben vagyok, b) ezt a ruhát elég alaposan elpacsáltam anno, akkora, mint egy bálna, c) a rózsaszín cicás zoknik mindig jól jönnek, d) a szürke házi tornacipettyűt nem bírom kidobni, pedig tényleg el van repedve a talpa.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/03/07 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/187 – Értekez

Elvileg ez itt gyakszihét, de a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy végre van egy alkalom, amikor minden kollégát össze lehet kergetni, mert éppen nem tartanak órákat. Úgyhogy most módszertani értekezletre robogok.

Ismervén ezeket az értekezleteket, nem tudom garantálni, hogy utána nem robogok-e el turkálóba, felzaklatott idegeimet lecsillapítandó.

A rózsás polárpizsivel sajna sehogy se haladok, mindenféle illesztési malőrökön kell újra és újra átnyiszálnom magam fércbontóval, úgyhogy abbéli gyanúmban, talán elvesztettem a modzsómat, elkeseredetten összeütöttem magamnak egy ruhát a jól bevált recept alapján. Igen, ez az. És ez sem sikerült valami jól.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/06 hüvelyk eská, tavasz

 

6/186 – Húshagyó

Húshagyó kedd van, Atilláné pedig éppen öszves termeinket redvázza, ergo a makkák karcerben vannak a Bűnök Barlangjában.

Én nem vagyok ennyire mutogatnivaló, a házi tornacipőmön kilazult az egyik fémpöck, a talpa pedig mint ma reggel észrevettem, eltörött. A zokni éppen kilyukadni készül (kár érte, nagyon jó kis zokni volt), és az egyre szöszmösösebb orgonalila tunikámhoz felvettem a múltkoriban turkált lila jeggingset, ami a mai nappal már háromszor lesz rajtam: először, utoljára és soha többé. Nyilvánvalóan nem az én seggszerkezetemre van tervezve, mert negyedóránként fel kell ráncigálnom derékban, ez pedig nálam kizáró ok. Pápá, jeggings.

Azt mondanom sem kell, hogy valószínűleg mindannyiunknak jobb, ha a fejemet nem is látjátok.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/05 hüvelyk eská, macs, tavasz

 

6/185 – Maszogós

Észrevettétek-e, lelkecskéim, hogy tegnap nem is volt őtözködős bejegyzés?

Na, ma van. Annyit is ér. Iszonyúan lustácska, itthonmaszogós, kócos napom van. Soha jobbat.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/04 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

Eská 6/24 – Pizsiből ruha 1.

A “nagy fába vágtam a fejszémet” egyáltalán nem írja le pontosan, mibe fogtam bele. A pontos meghatározás inkább az lenne, hogy “életlen macsetével gázolok a susnyásban, és folyondárok béklyózzák a lábam”. Nem is jön össze egyhuzamban, pláne, hogy még mindenféle szőrös hátramozdítókkal is kell számolnom.

Csak ismétlésként: éppen szezonális az anyaga-színe-mintája, úgyhogy nekiláttam szétvágni ezt az S méretű polárpizsit:

És ruhát akartam belőle. Hja, nem vak az a lú, csak bátor.

Nyilván a pizsi önmagában semmire sem lett volna elég, úgyhogy hozzácsaptam egy a blog előtti időkből származó poliészter trikóruhát meg egy adag maradék kreppanyagot.

(A kreppanyagból nekem van egy ruhám meg egy szoknyám, ez a maradék viszont önmagában szintén nem elég semmire.)

Amíg én azon gondolkoztam, mivel egészítsem ki a fentieket, minekutána a három együtt sem lesz elegendő (a trikóruhát alsóruhának szántam, szóval az lényegében nem játszik), bejött Poci, és teljes természetességgel elfoglalta a helyét.

Miután kigondolkoztam magam, elhajtottam Pocit (nyugi, szinte azonnal visszajött), és összeraktam az alábbi kupacot.

Hm, majd meglátjuk.

Először is nekiláttam összeácsolni a pizsifelsőből egy ruha felső részét. Kegyelettel kivágtam az ujjakat, aztán előkotortam egy hétszáz éves Burdát (konkrétan egy Miss B-t, 95/3).

Abban volt egy olyan szabásminta, amit valamikor már próbáltam, úgyhogy gondoltam, újrapróbálom. (Ehhez persze előbb előszedtem az összes már kivágott szabásmintámat, hátha még megvan valahol, de persze nem találtam meg, így újra kellett gyártanom. A szoba ebben a pillanatban már határozottan emlékeztetett egy disznóólra, és ez a későbbiekben sem javult, desőt.)

A ruhaderék elöl három, hátul négy, tehát összesen hét darabból állt, így az eleje középsővel kezdtem, ahhoz kellett a legnagyobb darab, gyerünk pizsifelső hátulja.

Sajna már előre látszott, hogy meg leszek én ezzel lüve, rövid lesz. Na majd megoldjuk, mire odajutunk.

Kivágtam az eleje darabjait, (az oldalrészeket a pizsifelső elejéből), összevarrtam.

Ekkorra a pizsifelsőből már nem volt csak ennyi, én meg szívtam a fogam, hogy már megint mit követtem el.

Na jó, nézzük a pizsialsót.

A polárpizsiknek van egy angyali jó szokása, általában egyetlen darabból készítik a szárakat, nuku oldalvarrás. Miután szétnyírtam, ez állt előttem:

A tervem az volt, hogy a szárak aljából afféle paneleket fogok készíteni a ruhaalj elejére meg hátuljára, és le is nyírtam szépen a felső fücköket róluk,

ezekből meg éppen kijött a ruhafelső hátuljának középső két része. A két szélsőhöz addig forgattam a pizsifelsőt, amíg sikerült azokat is kiszabni belőle.

Úgyhogy ezen a ponton így festett a projekt, ni.

Én pedig ezen a ponton elkövettem azt a hibát, hogy visszavarrtam az ujjakat. Ez tényleg hiba volt. Nagy. Előtte megadjusztáltam ugyan, hogy pontosan beleilleszkedjenek a karkivágásba, de akkor is, valami csúnyán félrement, én pedig hangos káromkodások közepette mókázni kezdtem a fércszedővel. Mire befejeztem, túlságosan be voltam pöccenve ahhoz, hogy folytassam a melót, abból csak baj lett volna, úgyhogy most így állunk.

Továbbra is a remény hal meg utoljára, és ma is szabadnapom van, úgyhogy tessék várni türelemmel, majd csak lesz belőle valami.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/03/04 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

A HT projekt 3. – február

A februári rohangálások következtében igen csúfosan el voltam maradva a nagyinégyzetkéimmel, úgyhogy a tegnapi szundikálások szüneteiben leginkább azzal foglalkoztam, hogy bepótoljam a hiányzó darabokat. Szerencsére ahhoz még volt a vesszőfutás közben is elegendő eszem, hogy legalább könyvelni kéne a napi hőmérsékletet meg időjárást, úgyhogy gond nélkül sikerült.

A múltkor csak annyit mondtam a hóközi tárolásról, hogy az is macskabiztos (értsd: nem tudja senki szőrös családtag elhordani a négyzeteket, hogy aztán végül ne tudjam, melyik volt február másodika és melyik tizenhetedike), de nem mutattam be. Nos, ez az:

Lövésem sincs, hogyan és mikor került be a házba ez az izé, de tippjeim szerint a Repülő Kutató valamelyik méretre csináltatott zakójával vagy ingével együtt küldték a velsziek.* Azok olyan akkurátusan hajtogatnak, merevítőznek meg csomagolnak, kitelik tőlük, hogy egy ilyen monstre gemkapcsot is beleraktak valamelyik ruhadarabba.

Mindenesetre, ha szétteregetjük a négyzetkéket, ilyen volt a február.

Ugye jól látható, mekkora farkasordító hideg volt a múlt hétvégén? (Alsó sor, kék mücőkék a zöld tengerben.)

* És még a szemem sem rebbent, amikor ezt leírtam. Egen, ebben a házban nem csak én őtözködöm.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/03/03 hüvelyk blabla, eská

 

Intermezzó – Előszó tavaszi varrogatáshoz

A múltkoriban, mikor körülnéztem pukkadásig töltött polcaimon, ahol több köbméter anyag alatt jajongnak a farostlemezek, nagy szent fogadalmat tettem arra, hogy addig nem veszek új anyagot a Bűnök Barlangjába, amíg nem varrok legalább tíz holmit magamnak. Azóta ugyan már befigyelt két új cikcakkruha, de ez csak mikroszkopikus lyukat ütött a készletben, ráadásul utoljára januárban volt itt eská-bejegyzés, mégpedig Zuzi sárkányos ruhája. (Remélem, azóta nem esett szét. Vagy nem nőtte ki. Vagy legalább azt remélem, hogy volt rajta. Ilyesmire nem kérdez rá az ember, csak átnyújtja a szajrét, aztán reménykedik.)

Summa summárum, a blogolvasóknak szállítanom kell időnként új kontentet, másként úgy itthagynak, mint kutya a szarát, és amúgy is dolgoznom kell a készletcsökkentésen. Ezen felül ha ez itt most egy igazi hétvége, amikor én azt csinálok, amit akarok meg amit nem szégyellek, akkor bizony ideje varrni valamit, mielőtt Eriket belepik a pókhálók. Úgyhogy szépen beálltam a szoba közepibe, és körbeforogtam, haddlám, mit hoz az ihlet.

Na most a Bűnök Barlangjában felhalmozott tengernyi dzsuva értékes kincsek nem csak méteráruból állnak, de nem ám. Látjátok ezt a polcot itten?

Hát kérem ezen túlnyomórészt nem anyagdarabok találhatók, hanem újracuccolásra ítélt cuccok: olyan holmik, amiknek az a sorsa, hogy szíjjel legyenek vágva irgalmatlanul. Baloldalon alulról a második rekeszben például ott agnoszkálható az a kék meg az a lila pulcsi is, amiket január elején mutattam be, hogy ez a sors vár rájuk. Majd. Előbb utóbb sorra fognak kerülni. Egyelőre a rózsaszín sem fogyott el egészen.

Az efféle holmik esetenként még annál is több helyet foglalnak összességében nézve, mint a szépen összehajtogatott méteráru, meg aztán a méterárus polcokon (a fenti képen jobbra) úgyszintén vannak “ebből már legfeljebb egy babaruha jön ki” méretű anyagok, amiket természetesen nem dobhatok ki, mert akkor hová lenne a világ. Hé, én vagyok az a nő, aki az ujjbegynyi polárficliket is megőrzi, nyilván nem dobok ki fél méter árválkodó anyagot csak úgy.

Nna. Azért kaptátok meg ezt a hosszú bevezetőt, hogy érthető legyen, kábé hogyan érdemes elképzelni a következő időszak varróprojektjeit. Beállok a szoba közepére, körbeforgok, aztán csak úgy ihletre kiveszek valami(ke)t az újracuccolandók közül, hozzácsapok babaruhára-sem-elég maradék(oka)t, és ha ez nem elég, akkor a régóta itt spájzolt méteráruból is sorra kerül valami.

Elsőre például ezzel az S méretű polárpizsivel indul a mese, amit eleve csak az anyag miatt turkáltam ki hajdanában-danában.

Ha minden jól megy, délutánra már azt is látni fogjátok, milyen merényleteket terveztem vele.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/03 hüvelyk újracucc, blabla, eská, tavasz

 

6/183 – Galóca

Az álmaim, mint általában, ezúttal is megbízhatóan referálnak arról, mi lakozik az agyam legsetétebb bugyraiban. Ma éjjel például azt álmodtam, hogy duci vörös macskánk, akinek széle-hossza egy, és Galóca az ő neve, ott pofozkodik a napsütötte kelimszőnyegen Pocival, és nyilvánvalóan mindketten roppantul élvezik a dolgot.

Természetesen azonnal felébredtem, de úgy, mintha gongot ütöttek volna meg a fülem mellett. És ébredés után természetesen azonnal lemásztam a nappaliba megnézni, megvan-e még Celó. Megvolt. Azt is mondta nekem, hogy müeeee, és odament a tálkájához.

Anasztázia nagyhercegnő alapjáraton nagyanyámra emlékeztet, merthogy ugyanazzal a súlyosan helytelenítő arckifejezéssel szokott rám nézni, amivel nagyanyám kérdezte meg mindig, hogy “jól meggondoltad-e ezt, fijam”. Ezzel szemben mióta a limbóban, azazhogy Schrödinger dobozában van, leginkább dédanyám jut eszembe róla, ő csinálta ugyanis azt, hogy folyton temettük, aztán mégis mindig megvolt. Mindeközben nyilván számos esetben ráhozta a családra a frászt, mert például tél elején gyakorlatilag hibernálni kezdett, aztán amire mindenki kivasalta a fekete ruhákat meg megbeszélték a zsoltárok sorrendjét a kántorral, eljött a tavasz, dédanyám pedig kimászott az ágyából, és lement salátákat palántálni. Na hát Celofán ugyanezt csinálja pepitában, most például megint csúfot űz az orvostudományból, és éppen nem is támolyog meg nem fossa le magát, pedig a hetet azzal kezdte.

Ezúttal is egészen egyenes vonalban ment oda a tálkához, aztán müeee. A következő röpke húsz perc során kipróbáltunk összesen négyféle eledelt, melyikből hajlandó csemegézni. A harmadik után Schrödinger végtelenül zakkant állatkája tüntetően átvonult Poci tálkájához, és belezabált a szárazpapiba. Ja, abba, amihez már két hónapja nem hajlandó hozzá sem szagolni. Mit volt mit tenni, ezek után elővettem a pillanatnyi aduászt (=a sajtkrémes izét, ami garantáltan nem tesz neki jót, és két napja ez a kedvence, úgyhogy még kábé két napig az is lesz, utána megint kereshetünk valami mást), abból meg hajlandó volt végre kegyesen fogyasztani is egy kicsikét. Kérdezhetitek persze, miért nem azonnal a sajtkrémes papival kezdtem, de hát könyörgöm, a remény hal meg utoljára, és a lakás tele van rohadtul drága gyógypapikkal. Ehhez képest ez a finnyás dög természetesen valami olyat akar, ami nem májbeteg mucikáknak való. Meh. Mondtam neki, hogy becsülje meg magát, Galóca már ott áll lesben a sarkon, de ő persze le sem szarta az én kukliprédikációmat.

Most viszont megpróbálok magammal is törődni végre. Nuku tanítanivalók meg előadások meg egyéb fontos és halaszthatatlan feladatok, ehelyett mostantól két napig egészen nagyon hétvége van. Szabadszombat meg szabadvasárnap, egy mukk pofázás meg elolvasandó háromszáz oldalas könyvek meg ácsolandó ppt-k és általában munka nélkül. El sem hiszem. Óóóó, Bűnök Barlangja, készülj, jövök. Lehet, hogy nagyrészt szundikálni fogok, de akkor is.

De előbb piac. Meg sajtkrémes papi ennek a hercegnőnek.

Na itt tartottam fél nyolckor, bejegyzés vázlatának mentése, remek. Felvittem a Bűnök Barlangjába a laptopot, aztán leültem kicsit a futonra. Meg egy kicsit eldűltem oldalt. Meg egy kicsit lehunytam a szemem.

A következő pillanatban arra ébredtem, hogy Poci (hogyan és mikor került ide Poci?) leugrik mellőlem, és hanyatt vágja magát a szőnyegen, hogy a Repülő Kutató, aki éppen jön befelé az ajtón, dögönyözze kicsit a hasát. Kérdeztem, he?, bár ez nagyjából úgy hangzott, hogy hrrrrmm. Mire ő, hogy fél kilenc van, izé.

Az a gyanúm, igen sokat és igen édesen fogok még szundikálni ezen a hétvégén.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/03/02 hüvelyk eská, tavasz

 

6/182 – Tüchtig

Hét. Egész. Óra. Alvás. Majdhogynem a hála örömkönnyei csillogtak ébredéskor a szememben, csak sajnos nem fértek el a csipától meg a szemfestéktől, amit le se szedtem tegnap este, mielőtt elzuhantam.

Tegnapi bejutásom a székesfőfaluba még annál is kalandosabbra sikerült, mint eredetileg terveztem, merthogy az utolsó órám egyik tanítványa felajánlotta, hogy elvisz Solymárig kocsival, ő ott lakik, Solymáron meg bőséggel találok majd magamnak ekvipázst befelé, volánbuszot, békákábuszot, amit csak akarok. Én ezt elfogadtam, mert nekem akkor már úgyis mindegy volt. Nahát nyilván az én időskori prekoncepcióimmal van baj, meg a húszéves lányokról alkotott tévképzeteimet kellene sürgősen revideálni, mert én egy kiske szappantartóra számítottam, amibe cipőkanállal kell belepakolnom magam. Ehhez képest a kocsi egy akkora batár nagy városi terepjáró volt, hogy szinte sámlira volt szükségem, hogy felmásszak belé, odabent pedig minden új és csillogós, olyan tüchtig patikatisztasággal, hogy ha ezt Emese látta volna, sírva vágja fejünkhöz a féklámpáit. Igen, Emesének sürgős tavaszi nagytakarításra lenne szüksége, de legalábbis arra, hogy valaki kegyelettel kihajigálja belőle az üres ásványvizes flakonokat, csipszes zacskókat meg a régi újságokat, meg legalább összesöpörje a padlójába törölt kekszet. Emese szegénykém egy disznóól.

Mindenesetre a tüchtigen karbantartott nagy batárral már akkor ott voltam Solymáron, amikor még csak elindult volna Esztergomból a buszom, úgyhogy kellő ráéréssel tudtam bebálozni a programomra, és oda is értem egy egész órával azelőtt, mint amikorra terveztem. Ez persze hiba volt, erre a szakaszra már olyan ólmos fáradság köszöntött rám, hogy attól féltem, leáll a rendszer, és nem tudok visszabútolni. Ha most én itt leülök és várakozásra kapcsolok, meg fogok krepálni, gondoltam, sürgősen tenni kéne ez ellen valamit. Úgyhogy előbb behajintottam a Jedermannban egy lórúgással felérő adag koffeint, aztán elkezdtem társalogni a program szervezőjével, aztán mikor némileg később berobogott, a beszélgetés moderátorával is, és majdnem egy egész órát pofáztam az előtérben csak úgy. Aztán bementem a könyvtárba, és megint pofáztam egy órát. (Ezúton is szeretném megköszönni azoknak, akik a) már húsz éve ismernek (én akkor se voltam jobb), b) könyvbemutatómon is részt vettek (én akkor se stb. stb.), c) a blogomat olvassák (én nemhogy akkor, de most se stb. stb.), aztán mégis bejöttek meghallgatni, amint éppen pofázom. Mintha nem mindig azt tenném.)

Ma úgyszintén a pofázásomért tartanak engem, délután 5×45 percig osztogatok meg társadalmi ismereteket a levelezősökkel, hej de mókás lesz. Ők is az egész munkahét után, én is ezután a csudálatosan szájbacsűrt hét után, hát nem jósolok magunknak valami nagy élményzuhatagot.

Utána viszont hazakúszom, és ha kicsit is kegyes hozzám ez a gyönyörű elviselhetetlen élet, hétfőig ki se nyitom a számat, vagy legfeljebb csak olyasmikre, hogy “Két kecskekefirt kérek”, meg hogy “Egy csokor bébimángold lesz meg tíz deka rukola”. Holnap ugyanis, hacsak kisbalták nem potyognak az égből, piac.

Schrödinger kicsiny nyürrencse ma reggel ismét a tálkája mellől köszöntött, és három részletben be is zabált egy komplett zacskónyi sajtkrémes extra macskapapit, ami nyilvánvalóan nem az ő májának való, de egyrészt az ő máján már semmi sem segít, másrészt meg ezt akarta enni. Utána még simogattatta is magát, aztán összegömbölyödött a kanapén, és elaludt.

Továbbra is annak örülünk, amink van. Ez az ancúgomra is érvényes, amit nem tudok és nem is akarok megmagyarázni. Tekintsetek rám úgy, hogy Emese vagyok, nem pedig egy tüchtig városi terepjáró.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/01 hüvelyk eská, tavasz