Az én hétfőim csak igen mérsékelten hasonlítanak a normális emberek hétfőire, általában ugyanis ez nálam nem munkanap abban az értelemben, hogy “fel a cipővel, aztán sipirc a munkahelyedre”. A hétfő rendszerint a “készülj az óráidra, irgumburgum” napja énfelém, és ez ugyan egy rövid hét lesz (pénteken már indul a hosszú hétvége, és még Pexre sem kell elvágtatnom), de azért mindig akad munkamunka.

A munkamunka mellé a lakást is most ráncigálom át éppen tavaszba. Ráncigálnám, hogy pontosak legyünk, mert a fő műveleti területen éppen ott hever kiájulva a szőrös bűnszövetkezet. A kezdetekben, amikor milliomosa valék az időnek, minden évszakra új dekort kapott a lakás, de mostanra ez tavasz-nyárra (zöld-sárga-narancs) meg ősz-télre (piros-lila-narancs) redukálódott, és így március közepe felé már tényleg ideje volt lépni. Ez persze ezúttal azzal járt, hogy kénytelen voltam realizálni: több a párna, mint a huzat. Végül is logikus: az ősz-tél folyamán négy új párnahuzatot gyártottam, de most azokra a párnákra nincs tavasz-nyári huzatom. Afranc. A múlt héten éppen lett volna lehetőségem is effélékkel tökörészni, de nyilván most kellett rájönnöm, mikor kimostam a tavaszi-nyári szortimentet.

Ahogy elnézem, lehet, hogy ez az egész a hosszú hétvégére marad, addig meg élünk tovább a szokásos káosznál is nagyobb káoszban. És ha azt hinnétek, hogy túlzok: tessék, így fest most éppen a fő műveleti terület.

És én sem vagyok egy matyóhímzés.