Újabb hónap telt el, az elszántság még tart.
A blogolás novemberi haszna: tavaly ilyentájt szinte kizárólag krumplibarnákban, egérszürkékben és bús feketékben lődörögtem, ehhez képest viszont idén alaposan áttúrtam a szekrényt, hogy az őszvégi nyamvadást minél tarkább holmikkal próbáljam átvészelni. (A “muszáj beblogolni” mindenképpen sokat segít ebben, alig hordtam ebben a hónapban feketét.)
Emellett végre megtanultam jobb fotókat készíteni. Az eredmény most se az igazi, többször szóltak már, hogy a képről “nem jönnek át” eléggé a színek, de ezzel a géppel én sajnos nem tudok jobbat. Ebben feltehetőleg közös a felelősségünk.
Szombaton az is kiderült, hogy valószínűleg nem ártana legalább azt beírnom, mit varrtam magam a hacukáimból, még ha nem is tartok tárlatbemutatást minden egyes darabról. A továbbiakban ezt is megteszem.
Mivel megembereltem magam, és a posztokat a facebookon is megosztom (még mindig jobb bevallani az ilyesmit, mint véletlenül lebukni vele), végre olvasók és hozzászólók is vannak. Ez mindig öröm. Számítottam arra, hogy lesz olyan is, aki kiröhög – nos, olyan is volt, mindenesetre jobban örültem volna annak, ha a képembe mondja. Sebaj.
Mindenesetre töretlen lendülettel döngetek tovább, vagy legalábbis úgy, ahogyan ez az évnek ebben a szakában lehetséges…
Minden nap más - mindennap más 