Pont ma van a húszéves évfordulója annak, hogy lejöttem reggel a nappaliba félig még alva és csipásan azzal, hogy “káávéééét”, aztán észrevettem, hogy résnyire van a teraszajtó, és mikor becsuktam, azt is, hogy egy ujjnyi vastag átfúrt lyuk van a kilincs alatt. Mondanom se kell, onnantól már nem kellett nekem kávé.
Nem mintha olyan sok mindent tudtak volna elvinni a betörők, még fél éve sem volt, hogy véglegesen idehurcolkodtunk. Ugyan már túlvoltunk a legeslegkezdet szakaszán, amikor a lakás komplett berendezése úgy festett, hogy a konyhában ott volt a beépített bútor (tokkal-vonóval, hűtővel-sütővel-mosogatógéppel), valamint a hálószobában egy ikeás duplaágy, de attól még piszok messze, mint most vagyunk, hogy mozdulni se lehet a sok lomtól. Hálistennek nem voltak bonyolult lelkek, ékszerre mentek meg készpénzre, és azokból nem volt itthon sok (most sincs), de még a helyszínelő rendőr is kényelmetlenül érezte magát attól, amikor megkérdezte, tudok-e fotót mutatni a háromsoros gyöngy nyakláncról aranysodronyon, ami ebből a bordó ékszeres dobozból hiányzik, állítólag, én meg szó nélkül felcsaptam neki az esküvői albumot.
Nem került meg az elvitt cuccokból semmi, naná hogy nem, valahol egy orgazda valószínűleg lefitymálta kicsit a kétféle aranyból készült art deco karkötőt, amit Mamától kaptam úgyszintén az esküvőmre, aztán adott érte pár gombot a betörőnek. Mi viszont ezután néhány évig azzal “ünnepeltük meg” az évfordulót, hogy december 5-én rituálisan megágyaztunk magunknak a nappaliban, és itt aludtunk, aztán ez elmúlt. Innentől kezdve lett a hálószobai ágyneműtartó állandó berendezési eleme egy kisbalta, és ez ugyan nem múlt el, de leginkább azért, mert olyan mindegy, hol tartjuk, így meg legalább pontosan tudjuk, hol van.
Mindent összevéve viszont a legsúlyosabb következménye az lett az egésznek, hogy ebben a házban soha senki nem pucolta ki a cipőjét, hogy az ablakba tegye, és nem készített ki tejecskét meg sütikét a Mikulásnak, mert vannak dolgok, amik nem évülnek el. Mi abban az évben egyáltalán nem voltunk rossz gyerekek, és igazán nem érdemeltük meg, hogy a krampuszokat küldje maga helyett, úgyhogy, amilyen a mosdó, olyan a törölköző, nix neked sütike meg tejecske, te dagadt, előítéletes, besurranó szemétláda.
(Ha csizmát nem is teszünk az ablakpárkányra, tomtékat igen. Poci nem bántotta őket tavaly meg tavalyelőtt, úgyhogy most Macin a sor, érdeklődve várjuk a fejleményeket.)
Minden nap más - mindennap más 