Ismerkedjetek meg az új komódommal. Öt óra meló van benne meg egy valag péz.
Egyelőre csak visszahajigáltam a környéken csellengő dzsuvát a tetejére. Ki lesz ez itt rittyentve, ígérem, de most már csak egy Tuborgot szeretnék.
8/107 – Vegyes lábaksz
Képzeljétek el, hogy itt ülünk Macival eltepsenve, és minden csupa dolce far niente.
Egy nagy frászt. Maci éppen nyivákolva lódörög az emeleten, én pedig felgyűrtem a nyafogóruhám ujját, és nekiugrom lécekből komódot gyártani, helló, IKEA.
Adventi dekkolás 14. – Kakaó
A vizsgamanóknak állandóan a körmére kell nézni, így hát máris tetemes lemaradásban vagyok az adventi terveimmel, mára is csak annyit tudtam összehozni, hogy a (vasárnap) az Ikeában vett képkeretbe beletettem a (vasárnap) a piacon vásárolt grafikát. Egyszer majd a falra is felkerül. Egyszer. (Sóhaj.)
Egy vasat sem adnak nekem a reklámért, de hadd mondjak ennyit: Parti Medve. Csodás grafikákat tartanak. Ha megérjük, néhányat még idén felrakok a falra. Ha megérjük. (Sóhaj.)
8/106 – Vizsgamanók
Az egyetemisták körében van egy olyan meggyőződés, hogy a vizsgaidőszak direkte az ő szopatásukra van kitalálva, és vizsgaidőszakban nem dolgozik senki más, csak ők. Úgy gondolják, hogy ebben a másfél hónapban a tanárok csak hédereznek – nyáron függőágyban isszák a pina coladát, télen duplafotelben a habos kakaót, a dolgozatok pedig mindeközben csak úgy megteremnek és kijavítódnak maguktól.
Hadd árulom el nektek a tanári lét legnagyobb titkát: ez mind igaz. Rögtön ki is fejtem, csak előbb hadd löttyintek egy kis Courvoisier konyakot a habos kakaómba, amihez inka szüzek szüretelték a kakaóbabot, és válogatott svejci tehenektől köpülték bele a habot. Mmmm. Máris jobb.
A vizsgaidőszakban mi nem csinálunk semmit. Az, hogy mégiscsak vannak vizsgák (amik ter-mé-sze-te-sen kizárólag a diákok szopatására lettek kitalálva), az egy még az eddigieknél is nagyobb titoknak köszönhető. Hajoljatok közelebb: vizsgamanók.
Bizony. Mindenkinek, aki úgy dönt, hogy a felsőoktatásban fog tanítani, pályája kezdetén kiutalnak fél tucat vizsgamanót. Igénytelen lények ezek, elélnek pormacskán, mohán és zuzmón, ha meg nem akad más, használt papírzsepiken és elszórt félzoknikon. A szorgalmi időszak alatt színüket sem látni, legfeljebb akkor, ha zárthelyit akarunk íratni, főszezonjuk a vizsgaidőszak. Ilyenkor a tanár kiáll a lakás közepébe, füttyent egyet, és máris megjelennek a vizsgamanók. Megkapják az instrukciókat (melyik tárgyból, hány kérdés, hány pont, hány százaléka bukjon meg a diákoknak), és utána mindent ők intéznek, még a habos kakaót is. Amikor egy dolgozatban elpacsálódik valami, és nem áll össze a pontszám, esetleg nem bukik meg elég nagy hányada a hallgatóknak, a vizsgamanók plusz habos kakaót hoznak, és sorba korbácsolják egymást előttem, másként bármikor visszaküldethetem őket a vizsgamanó-ellátóba, ahonnan kiutalnak nekem új, szorgalmasabb, kevésbé balfasz példányokat. (Azt ne kérdezzétek meg, mi történik a visszaküldött manókkal. Nem akarjátok tudni. Tényleg nem. Azt sem akarjátok tudni, mi van beledarálva a virslibe, és ezt most nem csak úgy random példaként mondom, ha értitek.)
Ahá! – mondhatnátok erre -, és akkor hogyan magyarázom el azt, hogy vannak tanárok, akik szóbeli vizsgákat tartanak? Nekik nem utaltak ki vizsgamanókat?… Ó, dehogynem. Drága kincseim, köztünk tanárok között nem csak lusta dögök vannak, akik beérik a habos kakaóval, de vérbeli szadisták is, akik igenis látni akarják a diákok elfehéredett arcát, és kéjjel hallgatni a hebegésüket. (Ezek a tanárok azok, akik nem érik be azzal, hogy a vizsgamanók egymást korbácsolják előttük, ehelyett saját kézbe veszik a feladatot. Blöe.)
Na hát ezt akartam megosztani veletek így a vizsgaidőszak kezdetén. Hé, Putyu vagy minekhínak, hozzál nekem egy újabb bögre habos kakaót!
Adventi dekkolás 13. – Luca kenyere
Ahhoz képest, hogy a délutánt nagyrészt végigaludtam (boldogan és csámcsogva, csupa hülye álom között), mégiscsak sikerült termelnem valamit mára.
Szicíliai Luca-kenyér. Az egyik máris megy a szomszédba, mert amúgy egy hétig ennénk a kettőt…
8/104 – Cuccok
A Repülő Kutató fél hétkor ébresztett egy csésze kávéval, hogy menjünk el átvenni a click and collect cuccainkat az Ikeából. Azóta voltunk ikeába, lidlibe, szentendrei piacba, és csak félórája értünk haza,
én viszont olyan ólmosan fáradt és szédelgős vagyok, hogy most vízszintbe helyezem magam a futonon, és az sem érdekel, hogy közben így fest éppen a nappali.
Majd az Úr szétválogatja. Vagy Luca, akinek máma épp napja van.
Adventi dekkolás 12. – Kinő
Ez két órája és tizenkét perce történt.
Azóta már több alkalommal eldefiláltam a Repülő Kutató előtt. Beszélgettünk is egymással. Rám is nézett közben.
Érdeklődéssel várom, mikor veszi észre.
Update: Hamarabb olvasta el a blogbejegyzést, mint hogy észrevegye. A pasimnak nincs szeme, de olvasni legalább tud, no.
8/103 – Macskák és manók
Hajnali fél egykor akkora ordítás volt odalent, hogy nem lehetett kihagyni az ellenőrzést, egymást eszik-e a macskák vagy mi van. Mikor leértem, Poci meg Maci ott ültek tátott szájjal a teraszajtó előtt, odakint pedig Picur és Berci, a kosztosmacskák verték egymást üvöltve. Jól kinézünk. Nyár elején még ez úgy festett volna, hogy “Berci egy falatra lenyeli ezt a pofátlan bigyót”, ősz elején úgy, hogy “Berci leoszt egy pofont, az egyre pofátlanabb vakarcs pedig berepül az asztal alá”, most meg ott gyepálták egymást teljesen egyenlő felekként. Gőzöm sincs, miért lett ennyire halaszthatatlan a leszámolás, sose voltam macska. Kiléptem az iccakába, hogy rájuk üvöltsek, erre odébb mentek pár méterrel, és folytatták, úgyhogy megint rájuk üvöltöttem, mire a két hülye testületileg átrohant a kerítésen, és odakint verték tovább egymást vernyákolva az utcán. Éppen utánuk kiáltottam, hogy “vigyázzatok magatokra, marhák, nehogy elüssön valaki!”, amikor rájöttem, hogy kijárási tilalom van és fél egy, ötig pedig tán csak abbahagyják ezek a vadszamarak. Mindettől rövid, de heves röhögőgörcsöt kaptam, úgyhogy visszatértem lakásunkba, mielőtt felkacagom az utcának azt a részét, akiket nem vert fel a macskabalhé. Idebent meg persze itt vártak teljesen paff képpel a lokális pitypangfújókák, Pocinak még az is rá volt írva a pofijára, hogy ez összességében very shocking és egyáltalán nem ladylike. Érdekes ez a szociális szukcesszió, Poci mostanra teljesen pótolja mindazokat az arisztokratikus allűröket, amiket anno Anasztázia nagyhercegnő produkált. Rém megvetően tudja például szemlélni Macit, aki a maga lompos módján bárhol elfekszik, bármikor vehető egy kis rohangálásra a lézerpötty után, és bármelyik macskabudiba beleszarik. (Jaj, a macskabudik. Azokat pucolni kell.)
Mivel most itt ülök demobilizálva (Poci rám ült, mert mikor máskor), csak archív képekkel tudom bemutatni, milyen terveim vannak mára: fogni a tavasztól őszig az ablakban héderező manócskákat
aztán varrni nekik új ruhát. Egyelőre még csak homályos elképzeléseim vannak, de annyi biztos, hogy úgy fognak a végén kinézni, mint én, robbantott piros haj és hatszáz fölösleges réteg.
Tudja fene, talán én is úgy fogok kinézni, mint ők. Ki tiltja meg, hogy a babáimnak meg magamnak is ugyanolyan ruhát varrjak? Na ugye.
Adventi dekkolás 11. – Szaharába homokot
A mai expedícióm alatt bementem a HÉVnél a turkálóba, és kijöttem mindenféle lakástextilekkel, amikre olyan nagy szükségem volt, mint a Szaharának homokra. Ilyenkor amúgy szinte minden turkálós lakástextil tele van karácsonyi gyertyákkal meg mikulásokkal meg effélékkel, de hát engem nem olyan fából faragtak, hogy az ilyen egyszerű megoldásokat válasszam, hehe.
Nyilván ebből kerülni fog a karácsonyi asztalra is, hajaj. De előbb elmennek szépen mosóba.
8/102 – Bumfordi
Muszáj elhagynom a körletet, mert már kezdek megkukulni idebent, egész héten csak a munkamunka, és ma délután is zárthelyit íratok onlány, plusz vár egy bírálandó szakdolgozat. (Ha ma nem bírok nekiesni, hétfő lesz belőle, mert holnap és holnapután nemnemnem akarok dolgozni.)
Legyünk őszinték, a “ki az utcára, ki a térre” fő indoka (azon felül, hogy tényleg elegem van az itthoncsücsüből) az, hogy Macinak kifogyott a lézerpointeréből az elem. Macskák rabszolgái vagyunk, bmeg.
Mindeközben Maxim, a Kajla éppen kiterült a kanapén.
Piszok nagy hazugság lenne azt állítani, hogy azért tartjuk, mert szép és kecses állatka. Ez egy bornyú. Amióta megjött, Pocit egyre kisebbnek és csinosabbnak látjuk, Poci meg minket kötözni való bolondoknak. Nézzetek csak rá, mennyire megvan a véleménye a világról.
Ezt a véleményt ráadásul az előszobafal aljában felgyűlt holmikon gyakorolja, mert miért ne. Ajj, de rendet kéne rakni már ott is.
Előbb viszont ki az utcára, ki a térre, mert tényleg teljesen be vagyok már pudvásodva.
Adventi dekkolás 10. – Öldökpinga
Mindent sikerült megcsinálnom, amit munkaügyben már nyakamba ejtett a sors, ennélfogva mindenre jutott időm, csak magamra meg a lakásra meg a kreatív izécskéimre nem.
Viszont legalább most kipingálom a szemöldököm.
8/101 – Dukál
Rosszul aludtam, sok ébredéssel, az egyiknél ráadásul éppen arra riadtam, hogy köhögök, és nem bírom abbahagyni.* Most is posványul vagyok, mindehhez pedig további dolgozatjavítás dukál, fél tizenkettőtől onlány tanszéki értekezlet, utána pedig a tizenhét már emlegetett kisfilm zsűrizése.
Ez a hét még nehéz, ez a hét még… ehh.
* Nyugi, szagok meg ízek még vannak, és különben is, hol a lócsicsben tudnám felszedni a szopornyicát? Nem járok én már sehova, de sehova. A macskák se. A Repülő Kutató az egyetlen, aki jár valahová, ő is csak katalóguscédulák közé, mert senki más nem tudja elolvasni a cirillbetűseket. (Ő elolvasni elolvassa ugyan, de nem nagyon érti, újabb pofon a szarnak.)
Adventi dekkolás 9. – Tizenhét kisfilm
A dolgozatíratás meg -javítás mellé meg kell néznem máma tizenhét kisfilmet is, a hallgatóim produkcióit (nem az én tárgyamhoz csinálták, de zsűritag vagyok), úgyhogy kellő svunggal nekikészültem a feladatnak.
Nézzétek, feleim, én ezt a konferencia előtt kezdtem el idegizgatottságomban, és ha ez így megy tovább, jövő hétre be is fejezem, vagy legalábbis elfogy a drapp fonal, ami nélkül úgysem tudom folytatni. Mindenesetre a kettős munkafolyamat közepébe betelepült Poci őfelsége is,
mert akkor szép a zélet, hogyha zajlik.
Még hátra van két kisfilm. És közben megsül a “pótkenyér” is, aki a tegnapi búsan elpacsált rozsos helyett készül. Összességében nem mondanám, hogy tétlenül folyt a mai nap, no.
8/100 – Boing
Vannak dolgok a világon, amelyeknek van logikája, és vannak, amelyeknek egy szál se. Még mindig a rozskenyér miatt füstölgök, ami gyakorlatilag ehetetlen lett. Hetven deka tömör gumi, amivel ha odasuhintanék a konyhapulthoz, azt mondaná, hogy boingboing. Gondolom, mondanom se kell, úgy csináltam mindent, ahogyan a recept mondja. Sőt, úgy csináltam mindent, ahogyan máskor is szoktam. Saccra ötből egyszer ez szokott történni vele, a többi esetben meg kellemes, nemmorzsálódós, tartós rozskenyér lesz belőle. Én ezt az egészet, úgy ahogy van, nem értem. Muszáj lesz sütnöm egy másik kenyeret, mert a) ezzel csak hajigálózni lehet b) vissza kell nyernem péki önbizalmam.
De előbb dolgozatíratás meg – javítás, melyről most ezt festettem nektek:
Megnyugtatásul(?) közölném, az eredetije se jobb:
A ragya ezekbe a szopornyicás időkbe, amikor az összes életeim felemás zokniban zajlanak Lénával a futonon.
Adventi dekkolás 8. – Rozs
Miután a mai napot leginkább dolgozatokkal és alvással töltöttem, nem tudok semmi mást felmutatni ezeken kívül, mint a leglaposabb bús rozsveknit, amit a konyhám valaha is látott.
Mondanám, hogy “majd holnap”, de holnap is dolgozatokkal kell múlatnom az időt.
Adventi dekkolás 7. – Fürdőpucu
Jobb helyeken ez szóra se lenne érdemes, de kitakarítottam a fürdőszobámat!
Ja, persze, fényfüzér. Meg mécses.
Nyugi, nem csak ebben a mélysötétben merem megmutatni.
Ha még emlékeztek a múltkori felvonásra, Poci azóta új budit kapott, mert ő továbbra is jó kis albérlő, és megtartom. (Ezzel amúgy Maci érkezése óta vannak apró gondok, mert Maci irtó lazán kezeli az enyém-tied-másé fogalmát, de még eddig egyikük se szart minket arcon, szóval a helyzet nem teljesen tragikus. Az énbudim-tebudid relációkat mindenesetre elfelejthetjük, mióta ez a hippi bevette magát a lakásba.)
A kád környéke is ki van pucolva, hell yeah.
A komód meg a szennyestartó között a szobainas látható, amiről még februárban megérdeklődtem, szerintetek milyenre fessem, de aztán beütött a szopornyica meg minden, úgyhogy végül zöld lett, mint a padló.
Következő állomásunk a fürdőszobai felújítós munkálatokban ez a kissszekrény lesz,
azki korábban éjjeliszekrény volt a hálószobában, de azóta ott mindenfélék történtek, amikről az a gyanúm, be se számoltam.
Na majd. Ha megérjük.
8/98 – Susnyás
Ez a szorgalmi időszak utolsó hete, de persze az idei év bolondokházájában ez is olyasmi, ami nem oszt, nem szoroz, meló az van dosztig és folyamatosan, tehát úgy fogunk átcsúszni a vizsgaidőszakba, hogy én továbbra is ott kopácsolom Lénát a futonon, mint az előző hetekben is szinte mindennap. (Ne tessék félrehallani, Léna a laptop.)
Annyiban viszont mindenképpen tartom magam a hagyományokhoz, hogy ma is elsiránkoztam magam, mint tavaly (meg tavalyelőtt meg mégazelőtt), ugyan miért tettem decemberre vizsgákat ahelyett, hogy a jövő hetet jinglebellsszel tölthettem volna. És ma is, mint tavaly (meg azelőtt stb.) megnéztem a vizsgajelentkezéseket, aztán ugyanazt láttam, mégpedig hogy a diákjaim kábé nyolcvan százaléka a decemberi vizsgaidőpontokra jelentkezett fel, tehát végső soron jól tettem ezt, bár továbbra is brr, és ezúttal még az Unipollal is meg kell vívnom harcaimat.
Ma viszont éppen nincs távtancsi, úgyhogy ideje lenne némi rendet vágnom a susnyásban, a lakás ugyanis olyan derűsen fut elfele, mintha egy tök normális időszakot élnénk, nem ezt az idiótát. Úgyhogy uccuneki robbantott hajammal és többszörösen renovált ősöreg nyafogóruhámmal egyetemben, takarítás.
8/97 – Zserbó
A hajam mosás után úgy felrobbant, hogy végképp nem merném sapka nélkül megmutatni a fejem, konkrétan úgy festek, mint egy szénaboglya és egy puli bűnös szerelmének gyümölcse.
Hajvágás lesz ebből, akárki meglássa, ezekben a szopornyicás időkben meg az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy én magam leszek az a papírvágó ollóval.
Az advent örömére megint lekószáltunk a piacig, úgyhogy hoztam nektek nézegetni templomot,
idegen cicát egy idegen ablakból,
meg egy tányér sütit.
Az Úr áldja meg a vásáros sütisütőket, akik megküzdenek helyettem a zserbóval, mert ha van süti, aminél meghúzom a határt, ez az. A búbánat se fog végtelen sokat szopni valamivel, aminek kapcsán amúgy az a várható reakció, hogy a fogyasztók érzelmesen visszarévednek gyermekkoruk zserbóira, hajh, mennyivel jobbak voltak azok, hajh.
Minden nap más - mindennap más 