Mostanra már nagyrészt kiszellőzött az ordenáré festékszag, és az apróbb hibák egy részét is kijavítottam, úgyhogy ideje volt újrainstallálni Caracalla thermáit, mert minek nekem szép ződ fürdőszoba, amit nem tudok használni, ugyi. Képekkel terhelt poszt következik.

Mivel egy fél vagyont költöttem festékekre, új holmi nemigen került be a fürdőszobába, kivéve a héten a Lidl akciós ajánlatából vett mérleg és zuhanyfej. (Ez nem reklám, csak ténymegállapítás. Amúgy croissant-ért mentünk be, de ha már ott volt az akciós fürdőszoba-felszerelés, megragadtam az alkalmat. Tervben volt mind a kettő, szóval nem impulzusvásárlás volt, épp csak nem számítottam arra, hogy a sors még a héten szembehozza velem őket a Lidlben. A régi mérlegnek teljesen elöregedett a műanyag burkolata, kis darabok töredeztek le belőle, annyira. A régi zuhanyfej pedig abban a tragikus állapotban volt, amikor az ember már megfontolja, csiszatolja-e órákig vízkőoldóval, vagy inkább vegyen újat. Én újat vettem. Rossz, pazér háziasszony, fujj.) Minden más, ami a képeken látható, vagy már eredetileg is bent volt a fürdőszobában, vagy pedig a lakásból szedtem össze innen-onnan. Styling, kérem, állítólag mindennek ez a titka. (Disclaimer: a kozmetikumok sem reklámcélból vannak kiállítva, hanem azért, mert én ezeket használom, aztán minek mutogassak egy használatlan-pucér fürdőszobát? Az már megvolt, lásd az “ilyen lett” képeket itt ni.)

Kissé bizarrnak tűnhet, hogy a zöld csempét korallal-naranccsal-pinkkel-pirossal meg egy kiske égszínkékkel óhajtám akszeszorizálni, de a fejemben már akkor ott volt mindez, amikor kiválasztottam a zöld festéket. És nekem tetszik, ez meg nem mellékes tényező. (Az égszínkék elsősorban Poci almosvödre miatt van, de ő nagyon rendes kis társbérlő ebben a fürdőszobában, megtartom. Vödröstül. Az alomtálca persze most nem passzol az ambianszba, de nem csinálunk magunkból teljességgel bazári majmot, az is marad macskástul-vödröstül.)

(Az alábbi kupacban a képek kattintásra megnőnek, ha nagyobb méretben szeretnétek látni.)

Mint láthatjátok, ha én egyszer elkezdek festeni, nehezen hagyom abba, ezúttal is ez történt. Le lett mázolva minden, ami csak a kezem ügyébe került, de varrni is varrtam egyet-mást. Néhány apró részletkét egyenként is bemutatok, csak a móka kedvéért.

Például a régebben fehér színű keskeny polcot a tükör alatt. Két réteg sötétzöld zománcfesték, szivacshengerke, kalap.

A régi szennyestartónak ugyancsak a fenti módszerrel lefestettem a vázát, a vászonbetét gombjait meg lecseréltem zöldre. (Ezek a gombok még mindig a tamperei turkálós készletből vannak, juhé.)

Az előző fürdőszoba-posztban már említettem, hogy a kád szélét a csempéhez rögzítő részt szépen összemázolták anno rugalmas szilikonnal, amit nem fogott be a festék. Amíg végleges megoldást találnék erre a problémára, átmenetileg lefedtem egy vízhatlan, öntapadós tapétacsíkkal (ezt nem kellett vennem, volt itthon belőle), aztán nekibátorodván ugyanezt követtem el az általam ritka rondán megoldott csempe-fal találkozásnál is. Mind a két megoldás csak átmeneti, de legalább nem kell állandóan szembesülnöm a mesteremberek és jómagam balfékségével meg hanyagságával.

A kád szélére odakerült három ikeás kaspó, amiket már vagy tíz éve spájzolok az alagsorban, mert kidobni nem akartam őket, viszont mi a fenéért vettem én szürkéket? fel nem foghatom. A lakásban nem volt szürke soha semmi. (A ház belseje már akkor is úgy festett, mint a pávián segge, amikor én még főként feketében jártam.) De hát, hehe, itt volt nekem egy csomó festékem megmaradolva, úgyhogy a kaspókat szépen átkentem a világosabb zöld színre teddihengerrel és alapozófestékkel. És most végre van miben tartanom a mindenféle kis krémes meg arclemosós meg mittoménmilyen kis tubuskákat.

Mivel abszolúte reménytelen volt helyettesítenem a mindenféle felcsavarozott fali tartókat, bármennyire is szerettem volna (a csempébe fúrt lyukakat gletteléssel se lehet igazán szépen eltüntetni, tehát az se jöhetett szóba, hogy hagyjam a fenébe őket), némi dúlifúli után visszacsavaroztam azokat, csak előbb lefestettem sötétzöld zománcfestékkel minden megunt kék műanyagrészt, az elvénült nájlonpohárkákat és -szappantartókat meg kidobtam a fenébe, és szép felemás üvegpoharakat meg kerámiacsészéket dugdostam a tartókba.

A függöny anyagáért sem kellett messzire vándorolnom, ott volt a varrószobában. (Mi nincs az én varrószobámban.) A rögzítése a lehető legegyszerűbb: az ablakkeretbe behajtott szemescsavarokon átbújtatott farudak. Dicsérjetek meg, hogy ellenálltam a késztetésnek, és legalább azokat nem mázoltam le zöldre! Ja, és persze dekoráció gyanánt odapakoltam egy pipit is.

A rattan komód tetején két dolgot szoktam tartani: dzsuvát meg macskákat. A nap éppen odasüt, és gyakran heveredik fel egyik, másik, esetenként mind a kettő a tetejére. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy ez most már véglegesen macskatárolásra lesz kinevezve, így gyártottam rá egy afféle heverőpárnát.

Igen, bizony, jól emlékeztek, ha emlékeztek. Ez a negyedik számú átalakítandó paplanhuzatból van.

Most a kopás mértékének függvényében remélhetőleg egy-két évig nyugtom lesz – önmagamtól, ki mástól. Ha mégse, majd legfeljebb átcserélem a mozgatható kiegészítőket kékre vagy lilára…