tavasz kategória bejegyzései

Új hónap, régi takony. Ma is ződ hajnalban vertek fel a hörgőimben lakozó ződ létformák, a macskák persze rögtön azt kérdezték, hol a kaja, majd úgynevezett ráutaló magatartást tanúsítottak, Poci például rám telepedett dürrögve, nehogy visszaaludjak. (Ez már egyébként haladás. Tegnap megint én voltam az ősellenség, aki dobozba gyömöszöli szegénykémet. Ezúttal célzottan pajzsmirigy-hormonra keresnek rá a laborban, aztán a folytatás attól függ, mit találnak. Pocinak amúgy az az általános véleménye, hogy levált retinákkal nagyon kafán el lehet élni, de az felháborító, hogy az embert folyton dobozba dugják, autókáztatják összevissza, aztán vért vesznek tőle. Együttérzek, cicu, de még mennyire.)

Ha már úgyis felvertek a ződ létformák, tápláltam a szőrösöket, majd nekiláttam krumplit főzni, mert elfogyott a kenyér. Ez így együtt nem tűnik túl logikusnak, de higgyétek el, az. Amióta a kenyérsütés nem az “ó, csak kísérletezgessünk új receptekkel, mert milyen kellemes a frissen sült kenyér illata” típusú luxy tevékenység, hanem a “na ne hülyéskedjünk, hogy ennyibe kerül egy negyvendekás vekni!!!” kényszere, ráálltam egy alapreceptre, ami mindig jól működik, viszonylag kevés szopást igényel, és még három-négy nappal később is kenyérszerű kenyeret eredményez. Cserébe ehhez mindig kell két-három főtt-reszelt krumpli.

Na szóval ott álltam a krumplikkal, és ebben a pillanatban, mint derült égből lecsapó gumibot, hirtelen összeállt a fejemben valami, aminek ugyan nincs sem haszna, sem értelme, sem másegyebe, de rögtön ki is mondtam, hogy “Hát persze, a negyedike lesz az, mi más lehetne?” Úgyhogy most újólag meg vagyok lüve, mert amíg az ember fejében idióta narrátorok pofáznak, addig még nyugi van, de nálam általában akkor vadul el a helyzet, amikor már van idővonalam is hozzá. Az eddig nem volt, csak narrátorom, konfliktusaim, esetenként két-három oldalnyi kész párbeszédeim (mind a fejemben), de most idővonalam is van.

Egy valamim nincs, időm. A redves életbe, hogy ezek az ihletek sose akkor jönnek, amikor ráér az ember, hanem amikor jövő héten kezdődik az oktatás, de a hétvégére már javítanivalóim is vannak meg csúnya kis excel-táblázataim, és nagyjából március végéig arra sincs időm, hogy lélegzetet vegyek. Mekkora mázli, hogy a lélegzetvételben úgyis akadályozva vagyok, így legalább tényleg nem tudok szügyig beleállni a hülyeségbe és marhaságba. Ráadásul, azt hiszem, ezt eddig nem is mondtam, de a Repülő Kutató ma megint lelép. Bécsbe. Egy komplett hónapra.

“April is the cruellest month”, mondá tíeszeliot. Hahh. Látta volna az én márciusaimat.

Volt/van nekem egy hősnőm, aki, midőn teljesen összement a szar a májjal, általában bejelentette, hogy ő akkor most sminkelni fog. Gondoltam, ez is van olyan jó stratégia, mint bármelyik.