Hadd küldöm be ma a helyetteseket. Ugyan ők is épp olyan ábrándosan müszmögve csinálják a nagy semmit, mint én, csak ők sokkal cukibbak.
tavasz kategória bejegyzései
9/232 – Pampog
Komolyan mondom, elegem van abból, hogy ha én valamilyen terméket használni kezdek, üstöllést kivonják a forgalomból, vagy, ami még rosszabb, megvárják, amíg már évek óta kizárólag csak azt az egyet használom, és akkor vonják ki. Végigcsináltam ezt már Triumph melltartóktól Essence szájceruzákig mindennel, ami csak elképzelhető. A legújabb, aminek búcsút inthetek, az Yves Rocher Elixir Jeunesse arckrémcsaládja*, amit azért néztem meg a honlapjukon, mert természetesen fogyóban van a fürdő polcán, és természetesen nincs belőle több doboz tartalékban, mert miért lenne, mindig megbízhatóan kapható. Ja. Mindig. Megbízhatóan.
Könyörgöm, itt küldözgetik a hírleveleiket halomszám, ugyan mibe fájna beletenni esetenként egy olyan lábjegyzetet is, hogy “végtelen bölcsességünkben ki fogjuk vonni a forgalomból a parfümcsaládot, amit használsz, a szemkörnyékápolót, amit használsz, a testápolót, arckrémet, arclemosót, amit stb. stb., úgyhogy tárazz be belőlük, baromarcú”. Most kergethetem ungon-berken keresztül, melyik boltban akad még belőle elfekvő példány, meg törhetem a fejem, mi a pipefost használjak majd a megszokott arckrémem, szemránckrémem, szérumom, stb. stb. helyett. Huh, de dühös vagyok.
A királyi kontraszt kedvéért itt hagylak titeket a virágzó cseresznyefán átkancsalító holddal (még a hétvégén lőttem), én meg beállok fejjel a szekrényembe, mert most már tényleg átkozottul ideje átrendezni tavaszba, ott egye meg a fene ezt a világot.
Lehet, hogy fotózni is fogom a szekrényrendezési folyamatot, mit nekem ti zordonbordon.
* Igen, tudom, nekem már valamilyen táplálóbb krémre lenne szükségem. Elméletben. A gyakorlat azt mutatja, hogy minden táplálóbb krém, ami egy lepkefing súlyú zselénél erősebb, elcsömöszöli a képemet, aztán hetekbe telik, amíg megszabadulok a pattanásoktól. A szemránckrémeknél még rosszabb a helyzet, ott konkrétan hámlani kezd a szemhéjam, amikor kipróbálok valami mást. Most is ezzel szopok éppen.
9/231 – D-day
Avagy a szakdolgozat-leadás napja. A négy produktumból, amit idén pásztorolnom kellett, mind a négyet leadják, bár az egyikre még keményen ráférne egy hét munka, de hát nem foghatom a kezüket állandóan, pláne ha ők nem akarják megfogni az enyémet. Istenbizony nem tudom, mit fogok csinálni jövőre, talán fogságban tartom őket bilinccsel és vasgolyóval a bokájukon, vagy mikrocsipet rakok beléjük, ami áramütéssel honorálja, ha nem válaszolnak a leveleimre. A tervek még kidolgozás alatt, mindenesetre rengeteg ötletem van – nagy részüket ugyan szigorúan tiltják mindenféle egyezmények és büntető törvénykönyvek, ráadásul a szokásosnál is több munkát igényelnek majd tőlem, de valamit mindenképpen muszáj lesz kitalálnom, mielőtt belenyugszom, hogy a tavaszi vakációimnak véglegesen lőttek. Kissé elegem van abból, hogy ilyenkor én pihi meg lakáspofozás meg varrogatás meg, urambocsá, saját szövegek gyártása helyett az idő jelentős részében várok, másik jelentős részében meg se-eleje-se-vége mondatokkal küszködöm.
Na persze a küzdelmek még mindig nem értek véget, most ugyanis elbuszozom Esztergomba, hogy aláírjam annak a három nőszemélynek a konzultációs lapjait, akiknek a vakáció előtt esélyem sem volt aláírni, mert a dolgozataik még messze nem voltak olyan állapotban. Rohadtul ajánlom, hogy jelen legyen mind a három.
9/230 – Nemtommi
Nagyon remélem, hogy ma értem le az aljára ennek a nemtomminek, ami növekvő létbizonytalanságból, háborúból, fejemre szaró szakdolgozókból és vízbevető hétfőből van összegyúrva, ráadásként pedig macskaszőr, bőrviszketés és megmagyarázhatatlan látásproblémák társulnak hozzá.
Innen már csak felfelé van, mondogatom, de hol a túróban az a csigalépcső?
9/229 – Marad
Általában húsvétvasárnapra el szokott múlni az a nyomottság, amivel egész nagyhéten küzdeni szoktam, de ezúttal még az se. Csináltam egy csomó fotót a villásreggelinkről meg a temetőről, ahol sétáltunk (a bolhapiac meg a Dumtsa Korzó uncsi volt), de most ezeket se nagyon van kedvem felpakolni.
Na, tudjátok mit, legyen itt mégiscsak valami vidámka, nesztek a mai terített asztal.
9/227 – Programváltozás
Tudom, hogy azt mondtam, későtavasz-koranyáron lehet majd számítani az Új Zsebek felvonulására, de tegnap délután olyan meleg volt, hogy felülírtam a terveket.
9/226 – Feslik
Holnapra állítólag újabb adag poharai szarvihar várható, úgyhogy addig fotózunk hajnalt az ablakon át, amíg még látható. A mai például extra pofás volt.
Az őtözködős fotót továbbra is a “mi volt rajtam tegnap” szellemében kapjátok, mégpedig a macskakajáért rohanós fajtából, ni:
Nem a legjobb formám, nem vitás. Cserébe a természet igazán feslőben van. Hinnétek, hogy ezt a főút mellett fotóztam a város benzingőzös leheletében?
9/225 – Roló
Már zsinórban második napja csinálom, hogy az előző napi fotót teszem be az aznapi bejegyzésbe, és ez nem is fog javulni mindaddig, amíg nem billen valahogyan helyre a zuniverzum rám eső része. (Például ha végre megszabadulok a szakdolgozóimtól, az sokat fog segíteni.)
A címben szereplő rolót viszont nem tegnap, hanem ma fél hatkor kaparintotta a mancsai közé valamelyik szőrös dög a kettőből. A roló még be volt csomagolva, és ott üldögélt békésen az emeleti folyosón, amíg meg nem támadta az Égetnivaló Hátramozdítók Bandája. Ezután a roló leszánkázott a lépcsőn, kábé olyan hanghatások kíséretében, mint mikor csapágygolyók kerülnek egy centrifugába, és szétszórta az alkatrészeit mindenfelé, még a földszintre is jutott belőlük. És még csak akkor volt fél hat.
A “jól kinézünk” már nyomokban sem képes leírni a helyzetet.
9/224 – Kocka
Mámegin rohadtul fázom. Az általános világállapot mellett ennek lehet némi köze az apósom által megbaszkurált radiátoroknak is, mert a földszinten 17,5 fok van celziuszban. Kissé kevésnek tűnik, no. Az is igaz viszont, hogy inkább veszek fel még egy plusz pulóvert, mintsem hogy áthívjam tovább matatni a radiátorokkal. Anyámnak felhúztam a legmelegebb gyapjúpaplant, hogy ő ne fagyjon kockára, mi meg legfeljebb magunkra halmozzuk az összes többit.
További híreink közé: tegnap írd és mondd három gépnyi lakástextilt mostam ki, és még lesz belőle, a díszpárna-huzatok is kriminálisan festenek. Emellett meg elmásztam masszázsra, hogy magammal is törődjek valamennyit, meg a nagybótba, hogy legyen mit főznöm máma vacsorára. Úgyhogy erről kaptok őtözködős fotót, amint éppen elindulok nekibele.
Ilyenek a fényviszonyok délután ötkor, na. Lehet, hogy később sikerül összeszednem magam, és akkor azt a fotót meg holnap kapjátok meg, de most határozottan rottyon vagyok, a fél éjjelt ébren töltöttem, és mire visszaaludtam, jött a Fapapucs Futam meg a holakajám.
Ne tévesszen meg, hogy itt most milyen ártatlankán és szendén ülnek, mert egyrészt ez már reggeli utáni fotó, másrészt pedig azt pihenik ki, hogy az összes szőnyeget összehúzták a lakásban.
9/223 – Pucc
A rózsaszín állítólag az a szín, ami eksztatikus lelkesedést áraszt. Ajánlom is neki.
Nyilván nehezebb ezt az eksztatikus lelkesedést összehozni, amikor az ember öreg nyafogóruhában a lakást redvázza, a laptopja törött, a macskái felverték ötkor, most viszont ott alszanak, ahol jó lenne porszívózni egyet,
a szakdolgozói meg le se szarják a fejét (aztán majd egyszer csak megjelennek mindannyian, de mint a lavina. Nekem lenni tapasztalat.).
A szárazpapi fogyóban, a lakás futóban, apósomék tegnap valamit machináltak a pincében a radiátorokkal, amihez mindent elhúzgáltak, aztán persze nem húzgálták vissza, a RK holnap jön haza fáradtan (és feltehetőleg a buszutazástól kiújult isiásszal), plusz úgyszintén holnap megérkezik anyám is, aki ugyan mindig azt mondja, hogy nem kell neki puccba rántani a lakást, de az mégiscsak az alapvető minimum, hogy le tudjam fektetni valahol, az a szoba pedig jelenleg egy festőműhely+lomtár+macskaszőrgyűjtő.
Még mindig innen szép nyerni, mi?
9/221 – Busz
A “Macska a galambok között” című Agatha Christie-regényben van egy olyan jelenet, amikor mindenféle gyilkosságok miatt sürgősen elő kellene keríteni bizonyos Mrs. Upjohnt, de ez nem könnyű, mert éppen busszal utazgat Anatóliában. Ezt az anatóliai buszozgatást a regény minden szereplője olyan természetességgel kezeli, mintha Mrs. Upjohn csak a sarokra ugrott volna le fél pint melaszért (úgymint black treacle), kivéve Poirot-t, aki annyira nem érti az egészet, hogy kénytelen afféle angol dolognak elkönyvelni.
Nyilván a maga világutazói múltjával Poirot sem lát semmi különöset abban, hogy miért éppen Anatólia. A busz az, amin meglepődik. Nos, a jelenlegi helyzetben én vagyok Poirot. A Repülő Kutató már sokat és sokfelé utazott közös életünkben, úgyhogy a szemöldököm sem emelem meg, amikor közli, hogy két hét múlva New Orleans vagy Helsinki vagy Bern. Ezúttal viszont, amikor bemondta Belgrádot, azt is hozzátette, hogy “busszal”. Na hát ez új.
Mindent összevéve persze logikus a dolog: Belgrádba nincs röpcsi (csak Bécsből, ami fölös köröket jelentene), Emese pedig még mindig a plasztikai műtétjére vár a nyírfa alatt.* A gombperec viszont gombperec, ott kell lenni teljes díszben avec Professor Krtek. Úgyhogy a RK buszozgatni fog Szerbiában.
Remélhetőleg nem jár úgy, mint Mrs. Upjohn, akit végül a lerobbant busz mellől kanalaz fel a brit külügyi szolgálat, mert sürgősen meg kell oldani azokat a fránya gyilkosságokat. Én viszont azt ígértem, hogy ma meglátjátok, mit hoztunk össze Erikkel igen sok vernyákolás árán a rókás futterből meg az egyszínűből (okos lány vagyok én kéremszépen, tudtam, hogy az egy méter tíz centi nekem nem lesz elég ruhagyártáshoz, úgyhogy vettem valamennyicske sötétkéket is).** Ez lett belőle:
A cipő is új, pontosabban nem új, csak még nem láttátok. A januári mindent-leáraztak időszakban vettem magamnak új tornacipőket is, ez például farmeranyagból vagyon. Itt most amúgy éppen afféle termékeny tavaszi eső potyog az égből, hol elindul, hol eláll, de természetesen sose lehet tudni, épp mi lesz a következő tíz percben. Ez igen szép és hasznos, de a szombati piacolás elé néminemű akadályokat gördít. No sebaj, ezért van nekem kis virágos bakancs meg szép pipeződ esernyő, hogy az ilyesmit letojhassam.
A szombati piacolás azért is fontos, mert állítólag ma délben megint mindenféle izénapok vannak a szomszédban, ezúttal felnőtteknek, és ehhez nekem valamiféle ajándékot is kéne vinnem, de semmi kedvem a) csinálni valamit, b) befutni ungot-berket és a szombat délelőtti Bürgüncfalvát valamiféle ajándékért.
Nyugi, azért nem egy csokor retket kapnak. Mármint ha minden jól megy, és nem futott szét a piac is a remekül kiszámíthatatlan időjárástól.
* Emese ugyan kiválóan használható heti nagybevásárlásokhoz meg, tudomisén, olyan expedíciókhoz, mint a “hozzuk haza az asszonyt Esztergomból”, de továbbra is javításra szorul a csomagtartója, azt ugyanis nem lehet csak úgy simán lecsukni, csapkodni kell, mint szél a budiajtót.
** Rugalmas anyagnál nemigen teheti meg az ember, hogy ide-oda forgassa a szöveten a szabásminta darabjait, irányított mintáknál meg pláne arra is figyelni kell, hogy ne a fejükön álljanak végül azok a rókák. Emellett pedig tavasszal különösképpen preferálom a hosszú ruhákat, mert azokat időjárás függvényében zoknival meg harisnyazoknival is tudom hordani.
Eská 9/17 – Rókák
Ma du. ezzel múlattam a szárnyas időt,
mert eltökéltem, hogy addig nem vehetek semmiféle ruhaanyagot, amíg nem vágok legalább egy kisebb csapát a meglévő készlet dzsungelében. Csakcsupán rókás anyagból kettő van a házban, ebből meg itt egy méter tíz centit vettem még 2020 őszi esztergomi száműzetésem idején. (Azért annyit, mert összesen ennyi volt a boltban.)
Jelentem, a futter egy rémes, morzsalékos anyag, amit kínszenvedés varrni, mert folyton összepöndörödik a széle. Nekem és Eriknek lenni trikotázsban elég sok tapasztalat, és nem is szokott nyivogni egyikünk se, de ezt most mind a ketten nagyon utáltuk.
Na sebaj, azért megharcoltunk vele. Holnap fel is veszem az eredményt.
9/220 – Csicseri
Nekem mától elméletben vakációm van, a gyakorlat persze teljesen más tészta, szakdolgozókkal (ó, jaj), szakdolgozaton kívüli korrektúrázni valókkal (ó, jajaj), meg egy múzeumokéjszakájás akármivel, amiről estig ki kell találnom, hogyan, mit és merre, például el kell döntenem, hajlandó vagyok-e megreszkírozni, hogy ötévesek csicseriborsóval dagonyázzanak valamelyik kies termünkben. Hm.
Viszont elfogyott a cigim, úgyhogy irány az út túlfele.
Megjegyzem, tegnap elmentem turkálni, és egy monstre nagy kupac akármit hoztam haza. (Tegnapelőtt árucsere volt a bótban, na.) Addig sajna nem tudom megmutatni, amíg ki nem mostam az egész kupacot, viszont mára a RK kolonizálta a mosógépet, mivel ő holnap elmegy világgá, és keddig vissza se jön.
Ez utóbbiról majd természetesen szintén fogok mesélni (higgyétek el, van mit), ámde nem most, valamivel ugyanis fenn kell tartanom az érdeklődést a mi legizgalmasabban unalmas életeink iránt.
9/219 – Suvadt
Hiszitek vagy sem, ma reggel tíz percen át “öltözködtem”, már ha annak tekintjük azt a kaotikus folyamatot, amelynek során egyik holmit a másik után rántom elő és teszem vissza, közben pedig kivasalok egy ruhát és egy kardigánt, de végül azokat is visszasuvasztom a szekrénybe (legalább vállfán, no), mert rájövök, hogy így most nincs rajtam zseb!!!
Kárbament tíz perc volt, mit ne mondjak, minden erőfeszítés ellenére is úgy festek, mint akire vasvellával hányták fel a cuccokat, de legalább színben többé-kevésbé passzentosan.
Ma van a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap. Nem szívesen kötnék fogadásokat arra, vajon hányan döntenek úgy a diákjaim közül, hogy “na akkor ezt most ellógom”.
9/218 – Töltő
A cicukák töltőn,
én meg a szemközti kanapén egy korrektúrázandó szakdolgozattal.
Mindenki teszi a dolgát, ahogy kell.
9/217 – Stádium
A délutáni tanítás sose lesz a szívem csücske, rondán kettőbe vágja a napomat, előtte nem tudok mást tenni, mint például excel-táblázatokat töltögetni nyafogóruhában, utána pedig valószínűleg szakdolgozatot korrektúrázni ugyanabban a nyafogóruhában, de ha már ki kell menni a házból, a két nyafogóruhás stádium közé most kirittyentettem magam tavaszias-virágozsba, mint Szaros Pista Krisztus nevenapján.
9/216 – Menza
Ezt a képet még tegnap lőttem a szilvabokor alatti tél-van-vagy-tavasz-vagy-miabokám helyzetről:
Ma leginkább úgy érzem magam, mint aki megint ott van a menzán, ahová mások fizették be, a tányérban ugyanaz a híg, ízetlen krumplifőzelék, sőt mintha még a szokásosnál is több lenne benne a liszt és kevesebb a krumpli, a konyhásnéni meg önelégült arccal várja, hogy dicsérjék a főztjét, a jelek szerint pedig még csak nem is hiába. Hát jó. Valahol a táskámban van még eldugva egy kis csoki. Egy egészen kevés.
Viszont a nap süt, a szakdolgozóimnak segítségre van szüksége, a macskák pedig teletojták a budijukat, aztán elégedetten elhevertek a macskaszőrös kanapén. Tegyük, ami tőlünk telik. Ennél se többet, se kevesebbet nem tudok mondani.
9/215 – Csuszamlás
Csicsergős szép tavaszi reggelt, vagy mi. Nálunk speciel ilyen volt:
Csak a móka kedvéért: négy éve így mentem el szavazni,
most meg így:
Megjegyzem, az is április eleji időpont volt. És milyen szépen csúsznak orcámon lefelé a rétegek, öröm nézni. Mint egy lassított földcsuszamlás.
Nos, nincs még négy évem erre a szarra. Ahhoz meg különösképpen nincs semmi ingerenciám, hogy ez alatt ostoba, káros és értelmetlen hülyeségekkel foglalkozzam. Úgyhogy ezeket én beikszeltem így,
most meg beülök ide,
mert ha már lúd, legyen döglött.
Menjetek el szavazni. Kivéve persze, ha nektek megfelel, ami most van. Nekem nem.
9/214 – Nárcisz
(Mérsékelten vagyok beszédes kedvemben máma.) Piacon jártunk. Virágot is hoztam.
A szőrös bűnszövetkezetnek is megmutattam, hogy “Nézzétek csak, cicukáim, ezt fogom kivinni a teraszra, mielőtt megzabálnátok.”
A piacon amúgy megdicsértek, hogy milyen egyedi stílusom van. Én pedig örültem.
Minden nap más - mindennap más 