Na akkor induljon az a tancsitancsi, a kirelejzumát neki!
tavasz kategória bejegyzései
11/186 – Huzigált-forma
A tanítás első hete mindig olyan, mintha az embert egyidejűleg huzigálnák és taszajtgatnák mindenféle irányba, idén pedig ez különösen súlyosnak ígérkezik, hát nem csoda, hogy én is ilyen huzigált-formának látszom, miközben épp soraimat próbálom rendezni, mielőtt holnap belevetem magam a rettenetesbe.
És ha még tudnátok, mi van a fejemben!
11/185 – Sütős
Kellően hülye hét volt ez is. Sütöttem, jöttem-mentem, varrtam, sütöttem, sütöttem, Maci meg aludt. Galéria!
11/184 – Gombok
Ma rendkívül lusta piacozást tartottunk, értsd összekötöttük a hasznost a hasznossal, és elmentünk a heti bevásárlásra is egy füst alatt, ami azt jelentette, hogy kocsival vonultunk piacra, mint az urak. Mi. A gyalogbékák. Szerintem ilyesmi úgy három éve fordult elő utoljára.
Azt csak a poén kedvéért mondom el, hogy az autóba beszállás közben vettem észre, nincsenek a blézeremen gombok. Hát persze hogy nincsenek – csaptam a fejemre -, még valamikor tavaly tavasszal vágtam le azokat, hogy újakat varrjak a helyükre, mert megette őket az idő vasfoga.
Ennek a három és fél havi szünetnek, amíg a toszkán dombokon múlattam a szárnyas időt, még lesznek efféle érdekes következményei. Ha itthon lettem volna, nyilván valamikor korábban előveszem a blézert, és agnoszkálom a gombtalanságát. Sebaj, ami késik, nem múlik.
Intermezzó – Ibolyák
Korábban jöttek a szokásosnál, de ezen sem vagyok meglepődve. Igaz, hogy én eleve hendikepből indultam a toszkán dombokon, de összesen egyszer láttam havat ezen a télen. Az olasz-osztrák határon, hazafelé jövet.
11/181 – Zsúrfix
Mamáék egyik kedvelt tevékenysége volt a zsúrfix, ami abból állt, hogy az ÖTyE hosszú előkészületek után (kinél tartjuk, ki hozza a milyen sütit, meg merjünk-e próbálkozni Mariska házi martinijével*, és ki mondja meg Médinek, hogy ne hozzon képviselőfánkot**) kicsípték magukat, összeültek, aztán belikőröztek.
Nyilvánvaló volt, hogy előbb-utóbb nekem is lesz ÖTyÉm meg zsúrfixem, és ugyan még nem vagyunk ebben a topon, de a több heti tervezés meg a ki hoz mit már egész jól megy. A belikőrözés még odébb van, preferált piánk jelenleg a gintonic, és hálistennek senki se hoz Médi-féle képviselőfánkot. Mindenesetre ma letotyogtam a hétközbeni piacra, mert péntek este tartjuk ezt a zsúrfixet a barátnőimmel, és tradícióink szerint én vagyok a társulatban a kecskrémsajt-díler.
Amúgy hazafelé már kabát nélkül jöttem, nyáron konkrétan szénné fogunk égni, és mivel csak a jövő héten kezdődik a tanítás, ezt a szénné égést valószínűleg egy tanteremben fogom produkálni, miközben éppen a kétnyelvűségről vagy valami efféléről magyarázok.
* Megpróbálkoztak. Utána Mama elfeküdt a sezlonyon, és vihogva végrendelkezni kezdett. Örök élmény marad.
** Médi néni olyan irgalmatlan pocsék cukrász volt, hogy olyanra csak a mesékben van példa, de ennek természetesen nem volt tudatában, és nem is volt hajlandó elhinni. A képviselőfánkjai legendásan rosszak voltak, a belsejükben valami kocsonyaszerű masszával. Egyszer kínunkban odaadtuk azokat a tyúkoknak. A tyúkok sem ették meg.
11/180 – Nyimnyám
Azt hiszem, öltözködősbloggeri létem legfényesebb pillanatai azok, amikor ki kell találnom, mi a nyimnyámot vegyek fel ahhoz, hogy eltalpaljak macskakajáért.
Gondolom, sejtitek, mihez öltözöm ilyenkor.
11/179 – Április bolondja
Nem tudom, nálatok milyen évszak van, itt a lehető leghülyébb tavaszféleség ül a nyakunkon, de még csak nem is március, hanem afféle hidegebb április.
Megyek Esztergomba. A bokám még tart.
10/270 – Tartalék
Ma még nem állok semmivel sehogy, és hajat is akarok mosni, de hát ezért csinálok én önfotót olyan napokon is, amikor aztán nem teszem be. Tegnap ebben a jelmezben vonultam el bodzavirág-szedőbe, mert ugyan a múlt héten bontottam fel egy 2018-as évjáratú szörpöt, de azért idén sem hanyagolhatjuk el. Fogjuk a neveltetésemre, hogy egy csomó mindennel az az álláspontom, egyszer kelljen, s jó, ha van.
QED.
10/269 – Eper és lonc
Plusz még egyebek a hetemből, például némi Esztergom meg buszonhorgolás. Csiriz úr ezúttal nem képviselteti magát, de ne tessék aggódni, az egészsége gyöngy, és rengeteg fotó készült róla is, épp csak azok még nincsenek feltöltve Fapipára. Galéria!
10/268 – Gyömöszöl
Hogyan öltözzünk fel egyidejűleg a) piaclátogatáshoz, b) a tanév legislegutolsó óráihoz.
Szoktam én ugyan nyígni amiatt, hogy hétvége van, és tanítani kell mennem, de ezúttal tényleg minden összejött, aminek össze lehetett jönnie: a félév legutolsó órái, közvetlenül azután, hogy a diákok félévzáró dolgozatot írtak egy másik tárgyból. A hallgatóságban két mindenórás kismama (konkrétan május 30-31-re vannak kiírva), valamint két négyhónaposnál fiatalabb bébi anyukája (a bébik óralátogatása fakultatív, de igen gyakori – tartottam én már órát úgy, hogy a hátsó padban éppen szoptatott valaki, mert csak ezzel lehetett leállítani a bömbölést). Mindehhez pünkösdi hosszú hétvége, túrázáshoz és a Dunakanyar látogatásához tökéletesen megfelelő időjárással, ami általában délutánra már szardellakonzervre emlékeztető buszjáratokat produkál. Ezek fél óra alatt teszik meg a “Dömös, Templom” és “Visegrád, Hajóállomás” közti tízperces utat, mert a szardellák be akarnak gyömöszölődni a konzervdobozba, aztán persze végiglamentálják a következő fél órát, hogy miért jött ilyen későn a busz, miért ilyen lassan haladunk, és miért vannak ilyen sokan. A többiek, persze. Nem ők. Mindig csak a többiek.
Ezúttal is innen szép nyerni, de én most nem nyereményre hajtok, beérem azzal is, ha mindenki életben marad, és senkinek sem folyik el a magzatvize, miközben én a logogén és a kohorsz modellt magyarázom.
10/267 – Haj, hajaj
Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy jól nézzétek meg a fejem, mielőtt rendbe teszik. Ja, fodrászhoz megyek.
Lívia ezúttal is le fog szúrni, mint a pengős malacot, hogy miért kenyegetem én itthon a pipirost, mikor ott az uccán túl a fodrászat. Be kell vallanom nektek, azér, mert a szépítési hadműveleteket én iszonyúan unom, már a hajvágás-szárítástól is lábrázást kapok, hát még attól, amikor ott kell ücsörögnöm egy bűzbombával a fejemen, és még egy öregtésztát sem tudok menet közben összehanyigálni.
10/266 – Handduk
Nem dicsekvésből mondom (de!), ha itt bejön a házba egy új ruhadarab, sose kérdés, hogy “ezt pedig mivel vegyem fel”.
Az évekkel ezelőtt ajándékba kapott múminos törölköző csak ráadás. Végül is, ma van a törcsinap, nekem pedig az elmúlt évizedekben elmúltak a skrupulusaim azzal kapcsolatban, hogy “jaj, mi van, ha hülyének néznek”.
10/265 – Még három
Utsó tancsihét ebben a félévben, a maival együtt már csak három tancsinapom van hátra, aztán persze vizsgaidőszak. Ennek örömére ma zárótevékenységre is megyek, és ennek megfelelően ki is csíptem magam középcsoportosba.
A szemetek nem csal, ez egy újabb pöttyöske, sőt ezúttal egészen szörnyeteges nőszemély voltam, nemcsak két példányom van ebből a fazonból, de négy.
Nekik sincs igazi hanger appeal-jük, az tény. És még egy ötödiken is morfondírozok, rút szibarita váz, aki vagyok…
10/264 – Kehehe
Újabb robbantott hajú itthoncsücsü-nap, amit nekem tanulmányírással és dolgozatjavítással kell töltenem, de egyikhez sincs kehehehehedvem.
Szaporulat a szekrényben 10/8 – Az ún. “hanger appeal”
Ez az a fogalom, amit mindenféle röhejes narancsszínűre szolizott emberkék szoktak emlegetni selypegve az általam vizionált varróműsorokban, és akkor kerül elő, amikor az a kérdés, megvenné-e valaki az adott ruhadarabot, ha csak úgy belógatják eléje egy vállfán.
Lelőném a poént, ha lenne olyan, de nincs: minden, amit a múlt héten turkáltam ki magamnak Esztergomban, annyi hanger appeallel rendelkezik, mint egy gumis lepedő. De annyira ám, hogy én ezeket fel is próbáltam, ami ugyan a “Bevezetés a turkálásba” órák első tíz percének anyaga (“Próbálj fel mindent, mielőtt megvennéd! A ruhaszámozás épp olyan megbízható, mint a béljóslás!”), én mostanra mégis inkább szemmértékkel dolgozom. Na, ezeknél még én se bíztam a szemmértékemben.
Ennek itt legalább az anyaga izgi,
de tényleg: egy úgynevezett colorblocking technikával készült cucc, ami annyit tesz, hogy összesen négyféle anyagból van összevarrva. Ráadásul még mindegyik anyag önmagában mintás is. Egen, ezek azok a ruhák, amik azt mondják nekem a turkálóban, hogy “hellóóóó”. Na mármost lehet, hogy mindenkinek azt mondják, de én le is veszem őket az állványról, aztán gyere haza a mamához.
A turkálás sajátosságai közé tartozik, hogy ha valamiből szembejön veled valami, amit leakasztasz az állványról, fél perc múlva megjelenik a kistesója is. Na így jártam én anyátokkal ezzel a két alábbi darabbal.
Mint láthatjátok, az itthon, szekrényajtón fotózás még csak emeli ezt az ún. hanger appealt. Sebaj, majd előbb-utóbb felveszem őket, aztán akkor tényleg meglátjátok. Azt előre mondom, hogy a fekete esetében némi beavatkozás lesz szükséges, ennek a példánynak olyan ménkű nagy négyszögletes dekoltázsa van, hogy muszáj csinálnom vele valamit, másként egész nap húzogatnom kell majd ide-oda, és én nem azért őtözködöm, hogy ilyen marhaságokkal is foglalkozzam közben.
10/263 – Rüszt
Ezt az alábbit hívjuk jobb híján “itthon-csücsülök-és-tanulmányt-próbálok-írni” öltözéknek.
Ez a szoknya+blúz kombináció már ugyan kétszer volt rajtam, de ti még nem láttátok egyszer se (meglepő, tudom). Egyszer egy vasárnapon volt rajtam, amikor nem volt szándékomban se befotózni, egyszer meg egy szeptemberi szerdán, de hát akkor nyilván nem látszott belőle csak alig valamicske.
A mai nap öltözködésileg amúgy is leginkább arról szól, kihajítsam-e a lábamon lévő cipőt, vagy sem. Direkt megnéztem nektek, mikor szereztem be, mert jóformán alig volt rajtam, és ha egy öt éve spájzolt szaladgálós-fajta cipő alig volt rajtam, az minimum gyanús, biztos van vele valami gikszer. Nos, van, a ballábas igazán érthetetlen módon szorít, mégpedig lábfejben. A RK meg én mindketten igen magas rüsztökkel élünk, világ csudája, hogy mégis elég bátrak vagyunk a neten rendelt cipőkhöz (bár azért nem vagyunk teljesen hülyék, csak meghatározott fazonú cipőket szoktunk venni, mokaszint például egyáltalán nem). Hát ez ugyan első pillantásra megfelelt a kritériumoknak, de valójában mégse.
Ha estig nem tágul annyit, hogy bizalmat szavazzak neki a jövőre, repül.
10/262 – Borsó
(Ha nem vigyázok magamra, ebből is tradíció lesz ezeken a tájakon, hajnali kettőkor posztolni szombatról vasárnapra virradólag.)
Újabb vasárnapi finomvegyes, dokumentáció arról a hétről, amikor hirtelen kitavaszodott. Hétfőn még téli illatmécsest gyújtottam, köd volt, és spulnik törtek, szombaton meg már friss zöldborsót hoztunk a piacról.
10/261 – Egyenruha
Végre kegyes hozzánk az időjárás, megengedte, hogy belecibáljam magam a “negyven fölötti szentendrei asszony piacra megy” egyenruhába, ami farmerdzseki+buggyruha+csüngü kombinációt jelent. A felemás zokni (most már hat év gyűjtögetés után van belőle vagy ötven pár, alig maradt a készleteimben olyan zokni, ami nem felemás) meg a horgolt sapka (a hajam kriminális állapotban van, jövő héten fodrászhoz viszem) csak ráadás.
