Úgy fest, most fogunk átrobogni a novemberből az augusztusba – amikor negyed kilenckor letotyogtam masszázsra, éppen az időjárásnak megfelelően voltam öltözve, visszafelé pedig már melegem volt.
tavasz kategória bejegyzései
10/259 – Nemvagy, Vödörke és Haragos
Jaj, de mogorva fejem van nekem máma, mintha én magam lennék a Haragos, pedig nem – ez itt a címben ugyan úgy hangzik, mintha meseszereplőket emlegetnék, de ezek valódi igazi személynevek voltak a magyar nép viharos századainak egy igen régi felvonásából, konkrétan a tizenkettedikből. És én ma ezzel a címmel tartok majd előadást a gyakorlóiskolában, ahol tavaly a kökörről, az őnéről és a belörmészről meséltem a helyesírási verseny szünetében, tehát valamit mégiscsak jól csinálhatok, hogy visszahívtak. Ugyanoda. Ugyanazokhoz.
Jelen pillanatban ugyan sok mindenre érzem magam alkalmasnak, de előadást tartani csak mérsékelten. Ezt persze nem fogja tudni senki, csak én (meg most már ti is), mert mutassatok nekem emberfejeket fülekkel, és belendülök, mint a sárlavina. Cserébe az őtözködési modzsómat megint megette valami lúdvérc: úgy érzem, hogy az elmúlt időszakban más sem volt rajtam, csak a bagolyhárpiás ruha, ami persze nem igaz, mert ez csak az ötödik jelenléte itt a blogon az elmúlt másfél hónapban, amióta megvarrtam. Őtözködős bloggertől persze ez is csúnya dolog, de abban már megegyeztünk szerintem néhányszor, hogy én úgyse vagyok igazi őtözködős blogger, úgyhogy a Rapülők dalszövege szerint cselekedtem, miszerint ha már semmi se jó, legalább dőlj hátra, és élvezd. Ennek szellemében megnéztem a textilbolt honlapján, hogy van-e még bagolyhárpiás anyag. Nem voltam túl optimista, abban a boltban úgy fogynak az anyagok, mint a cukor, ezt pedig én még tavaly novemberben szereztem be, de nagy meglepetésemre kiderült, hogy van még belőle egy csomó. Ezt én úgynevezett jelnek tekintettem, mely jel persze leginkább azt jelenti, hogy én vagyok Strigoniumban és környékén talán az egyetlen olyan nőszemély, akinek tetszik ez az anyag, de az ilyesmivel én vidáman együtt tudok élni. Úgyhogy vettem belőle további négy méterrel, ott egye meg a fene a világot.
Csak tudnám, mikor varrom meg, ebben a kuplerájban már most is több anyag van, mint amennyi időm nekem efféle világi hívságokra, meg amennyi szekrénytárhely van a már megvarrt holmiknak, meg amennyi energia van bennem ilyen merényletekre, meg egyáltalán.
Na sebaj, ezt a hidat is akkor gyújtjuk fel, ha majd odaértünk.
A jebezeusát neki, hogy május 18-án tíz fokban és bús cseperészésben kell nekem világgá menni. Olyan holmikat kellett elővakarnom, amiket igen nagy nyugalommal pakoltam el még márciusban, és amióta a fotót lőttem, előkotortam egy sálat is.
10/258 – Alulmúl
Újabb hat órakor indulás, juhé. Holnapra 11 fokot jövendöltek Esztergomba, ami minden képzeletet alulmúló szám május harmadik hetében. Mára csak 16-ot. Sok esővel.
Én is eléggé alulmúlt-formán érzem magam, mi tagadás.
10/257 – Császár
Már megint az oviba megyek, az élet császáraihoz. Később majd persze ők is megszívják, szegénykéim.
10/256 – Pajzs
Már megint olyan nap van, amikor inkább a macskát küldöm be magam helyett, mert aaannyira, de annyira elegem van már ebből a folyamatos fázásból meg esőből meg miabokámból, hogy azt én el nem mondhatom.
Lövésem sincs, mitől lettem ilyen rohadtul fázékony. A múltkor az üzemorvos tippje alapján nemcsak vérképet, de még pajzsmirigy-ultrahangot is csináltattam (én! aki csak akkor megy orvoshoz, ha viszik! mentővel!). Természetesen nem találtak semmit.
Nyugtassatok meg, hogy valamikor mégiscsak ki fog tavaszodni, mert a RK-val vetettem magamnak egy indigókék pöttyös ruhát is a zöld mellé, és annyi remek cuccom van húszfokos májusi napokra, mint Himnuszban a balsors. Ezzel szemben itt ülök picsogva egy pokróc alatt, a kenyér a konyhapulton kel egy másik pokróc alatt, és ha ez így megy tovább, új nyafogóruhákat kell varrnom magamnak, pedig ahhoz sincs semmi kedvem.
10/255 – Romok
(Megint azt próbáljuk ki, vajon hány éjjeli bagoly olvassa ezt a blogot. Mivel mostanáig Eurovíziót néztem, semmi garancia nincs arra, hogy reggel emberi időben keljek, úgyhogy akár most is beblogolhatom a heti galériámat.)
A lerottyant állapotok bája, vagy hogyismondjuk. Az ember néha meglepő dolgokat talál turistavárosok legbelső belvárosaiban is, a saját hűtőjéről nem is beszélve, ahol mindig akad pár kallódó-vénülő zöldség, ezek meg egyszer csak összeállnak valamivé, amit hívjunk az egyszerűség kedvéért bibimbapnak. Galéria!
10/254 – Cumi
Volt a collegiumban egy olyan sztori, amelyben A szobatárs feldúltan bejött egy rossz tanulmányi hírrel*, amelyet az álmából frissen felébresztett B szobatárs végighallgatott, azt mondta rá: “Hát ez bizony szopó”, majd visszafeküdt aludni.
Itt most éppen nincsenek rossz tanulmányi hírek meg semmi efféle, de olyan kidöglött-forma vagyok a tegnap meg a tegnapelőtt maratonja után, hogy én se vagyok képes másra, mint hogy (félig-meddig képletesen) visszafeküdjek aludni. Mivel viszont egy kép többet mond száz szónál, nesztek az is, még a múlt héten lőttem piacra menet.
* A RK fontosnak tartotta, hogy pontosítsam, nem csak afféle rosszacska tanulmányi hírecske volt, hanem annál sokkal-sokkal nagyobb horderejű. Ő úgy emlékszik, hogy az alanyt kirúgták a collegiumból, én úgy, hogy jelezték neki, ha nincs fél éven belül egy középfokú nyelvvizsgája, na akkor rúgják ki. (Úgy emlékszem, ez rohadtul nem tűnt esélyesnek, mármint fél év alatt letenni hirtelen egy középfokú nyelvvizsgát.) Summa summárum, a “Hát ez bizony szopó” azóta is annak az adekvát reakciója, amikor éppen világvége van, de akit nem érint, az alszik tovább.
Most, hogy ezt tisztáztuk, visszamegyek aludni. (Többé-kevésbé képletesen.)
10/253 – Ív
Már megint a helyesen felolvasós versenyre döngetek, hogy én legyek a lapocskásnéni, aki a zsűri tagjait hajkurássza. Eredetileg valami mást vettem volna fel, de Szt. Pancratius ezúttal is belefingott a nulláslisztbe (bár ezen miért is lennénk meglepődve, a csávó a legenda szerint 14 évesen mondta azt Diocletianusnak, hogy elefes).
Mielőtt rákérdeznétek: nem, nem az volt a tervem, hogy elegánsabb legyek, mint most itt. Sőt.
Mi tagadás, a kezdetektől egész szép ívet írtam le mostanáig hülyeruházkodás terén, és még nincs vége.
10/251 – Túl
Ismeritek azt, amikor az ember nem tud mit csinálni jódolgában, mert lenne ugyan tennivalója, de semminek sem esik éppen tegnapelőttre a határideje? Na az van most. Ha nem így lenne, talán nem pizsiruhában ülnék a teraszon, amiatt zsörtölődve, hogy nem bírom felemelni innen a seggem, mert éppen aktuálisan nem muszáj rohanni éppen valahová.
Sebaj, holnap bepótolom. Mármint a rohanást. És holnapután is.
Csak tudnám, mi a nyavalyáért vagyok ilyen nyűgös és tehetetlen, amikor éppen túl jó dolgom van. Voltaképpen.
10/250 – Tény
Újabb bizonyíték az “ezért nem lesz belőlem sose menő őtözködős/lakberendezős/diy/ésatöbbi blogger, akit tízezrek követnek az instán, és cégek bombázzák ajánlataikkal” tényére.
Ez volt a ma reggel hét órai állapot a Bűnök Barlangjában. (A képet természetesen a RK lőtte.)
10/249 – Pöttyös
Tegnap lementünk a helyi Gasztropiknikre enni meg inni, és mindkettő kiválóan sikerült. Én kellő mértékben ki is csippentettem magam az új pöttyös ruhámba, és mivel ma minden bizonnyal nem tudom ezt überelni (csak kozmetikushoz caplatok át délután, semmi extra őtözködésre nem lehet számítani), nyilvánvalóan be fogom itt blogolni, bezony.
Nesztek egy galéria is, hadd irigykedjetek. 🙂
Nyugi, ma már mindkettőnknek munkanap van, még ha nekem nem is kell elkutyagolnom Esztergomba. Excel-táblázatok és más effélék, brr.
10/248 – Rebarbara
Már megint van itt nektek mindenféle: rebarbarás lepény, szabóinas, növények úton-útfélen, plusz többé-kevésbé turitnyai fotók abból a két nemkicsit dekoratív városból, amelyek között ingázva telik az életem. Galéria!
10/247 – Akár
Szombati tanítás, szeretlek. (Nem.)
Nyilván csak és kizárólag azokon a napokon tudnék akár – akár! – fél nyolcig is aludni, amikor a hatos busszal kell indulnom.
10/246 – Ideiglen
Mivel még mindig itt csücsülök erőt gyűjtve (hajat kéne mosni és kenyeret sütni, én pedig mindkettőhöz lusta vagyok*), ezúton szeretném jelezni, hogy még élek, és nem lettem egy pöttyel sem kevésbé buggyant, amióta nem láttatok.
Igen, mostanában ilyeneket gyártok a buszon nagy unalmamban.
Ha minden jól megy, du. mutatok magamról is fotót. Frissen mosott hajjal, lehetőleg.
* Tegnap is hatkor indultam, holnap is akkor fogok, és ma már ötkor mindenféle izéket töltögettem fel a Neptunba, szóval a lustaság is viszonylagos.
Sokkal, de sokkal később: nna, legalább a hajmosás megvolt. Plusz ellejtettünk az Aranysárkányba megszabadulni a játékpénzeim (= a SzÉP-kártyámon parkoló összeg) picike töredékétől. Ha jól számolom, kábé másfél százalékától. Röhejesen sok játékpénzem van.
10/245 – Mármint
Hat óra ötkor robogtam ki az ajtón. Háromnegyed kilenckor fogok visszavánszorogni rajta.
Mármint este háromnegyed kilenckor.
10/244 – Szedett
Meglehetősen szedett-vedett vagyok ezen a szerdán, és nem kevéssé méla, afféle jólesően, lustácskán, molyolgatósan méla.
Meglesz ennek a böjtje hamarost (mármint a jólesőn lustácskának), de ma, tudjátok mit, nem érdekel.
10/243 – Vízum
Röhögni fogtok, éppen az amerikai nagykövetségre indulok vízuminterjúra. Nem kell betojni, nincsen szándékomban hosszú távra Ámerikába távozni, de turitnyavízumra van szükségem ahhoz is, hogy egyáltalán betehessem a lábam az ígéret földjére.
A dolgok, kéremszépen, ott szaródtak el, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás jóvoltából mindenféle gyanús elemek is viszonylag könnyen jutottak magyar állampolgársághoz – hé, pár évvel ezelőtt még azt is lehetett tudni, hány szerb dinár annak a tarifája, hogy megfelelően dörzsölt emberek elintézzék neked akkor is, ha amúgy semmi jogcímed nincs rá. Ennélfogva ezek a gyanús elemek úgy jártak ki-be Ámerikába, ahogyan csak kedvük szottyant, ez ellen pedig csak annyit tudott végtelen bölcsességében kitalálni a világ legerősebb állama, hogy most már minden magyar állampolgárnak, aki nem a jelenlegi Magyarország területén született, turistavízum kell a beutazáshoz, slussz. Na mármost a Repülő Kutatónak november végén Philadelphiában lesz egy konferenciája, előtte meg héderezne egy hetet New Yorkban néhány professzorhaverral, és tavaly ősszel azt sütöttük ki, hogy engem is vinne magával.
Azóta a terveink kicsit összekuszálódtak (bár ettől továbbra sem kell betojni), úgyhogy messze nem biztos, el akarok-e én menni novemberben New Yorkba és Philadelphiába, de a vízuminterjút attól még megejtem. Ha arra a döntésre jutnak a nagykövetségen, hogy nem jelentek veszélyt rájuk, és megkapom a vízumot, az tíz évig érvényes lesz, és akkor utazom oda, amikor kedvem szottyan. Ha és amennyiben kedvem szottyan, ugye. Az ilyen hosszú távú tervek hajlamosak összekuszálódni, ezt a mai interjúmat is tavaly decemberben intéztük, és idén november végére esne a konferenciálás, oszt már félig-meddig tárgytalan az egész.
Na persze az amerikai nagykövetségre bejutni legalább annyi megkötéssel jár, mint ha repülőre akarnék szállni, úgyhogy horgolást például nem tudok magammal vinni a Szabadság térre, és dohányterméket sem. Azt is csak remélni tudom, nem veszik el tőlem a világ legostobább Nokia telefonját, és cipőben maradhatok.
Ha mégse, majd sztorizik nekik a felemás zoknik és Torontó összefüggéseiről.
Eská 10/27 – Uncsika
A “nem vagyok formában” még hozzávetőleg se írja le a helyzetet. Három napom volt annyi mindent és olyat varrni, amire és amennyire csak kedvem szottyan, oszt mi sikerült belőle, ez.
Nincsen vele semmi baj, de olyan, mint egy hatalmas ásítás. A fények se kedveznek neki, az is igaz.
10/242 – Sorszám
Némi gyanakvással néztem utána, vajon az elmúlt években is ilyen későn lett-e elviselhetően meleg – nekem ugyebár itt van a seggem alatt ez a blog, szóval minden lehetőségem adott az ellenőrzéshez. Nos, tavalyról nincs dokumentált nyavalygásom a hőfokokról, de két éve sem volt melegem, három éve se, négy éve se, szóval nem tudom, mitől vagyok meglepődve.
Egyúttal viszont újólag konstatáltam, hogy megint elvesztettem az évből egy napot (az archív bejegyzések sorszámából ítélve), és ez valószínűleg az lehetett, amikor nem volt kedvem blogni, viszont a sorszámozást jámboran folytattam tovább is. Hát ezúttal sem tudok mást mondani, mint hogy több is veszett Mohácsnál.
A nap mindenesetre szépen süt,
én viszont nyafogóruhában vacogok a teraszon, arra meg nem hinném, hogy kíváncsiak lennétek.
Kellemes dalköszöncsét mindenkinek, én visszakúszom a Bűnök Barlangjába a szabnivalóimhoz.
