Igen, jól sejtitek, cipők. Nagyon sok cipő. Konkrétan hét pár. De meg tudom magyarázni. Bármit meg tudok magyarázni.

Először is, ezeket én jutifalatnak szántam magamnak, ha végre kint van a kötetem, meg végeztem a szakdolgozatokkal. Kötet kint, a szakdolgozatokból meg eddig hatot adtak le, és technikailag a hetedik is készen van, mármint ezt még nyomtatni meg köttetni kell, de nekem már nincs vele több dolgom. Mindehhez viszont roppant lendülettel kitört tájainkon a nyár (egen, megint az van, hogy a télből szinte átmenet nélkül a nyárba ugrottunk), és itt az új készletben van néhány igencsak kedves, nyárias darab, úgyhogy ideje nekilátnom hordani is őket, ha már megvettem. Amúgy nem egyszerre vettem meg őket, hogyisne (ez a “másodszor is”), hanem volt a télvégi akció meg volt a tavaszi akció meg volt a törzsvásárlói különakció – summa summárum, három részletben veszegettem cipőket azzal, hogy majd be is blogolom, amikor szezonjuk lesz, most pedig már az van.

Na mindegy, nem a pofázásért jöttetek ti ide, hanem cipőket nézni, úgyhogy lássuk a macikákat.

Mindenekelőtt: vettem ugyan hét pár cipőt, de ki is hajintok hetet, konkrétan ezeket.

A csizmák a hordatlanság és lehordottság előrehaladott állapotaiban vannak, a szürkét egész télen nem vettem fel, a barnát meg már asse tudom, mikor. A további három konkrétan a kukába megy helyrehozhatatlan kopásokból és repedt talpból meg effélékből kifolyólag. Az utolsó  kettő valószínűleg Hosszunál fog kikötni, az ilyesmik nála szoktak. A fekete szandálcipő szinte új, de összesen talán háromszor volt rajtam kilenc év alatt, és ennyiért nem érdemes spájzolnom a szekrényben. A szép kis szürke tépőzáras izékét sajnálom legjobban, azt anutámtól kaptam, de mindig is kicsi volt egy pöppet, úgyhogy búsan ugyan, de leépítem.

És akkor, tadá, az újak.

Piros cipő, a sokadik a szekrényben. Nincs olyan, hogy túl sok piros cipő.

Olyan sincs, hogy túl sok tornacipő.

A tavaszi-nyári kiscsizmákat is nagyon szeretem.

Nyári papucsot ritkán hordok, de ezúttal megreszkírozom, ezüst cipőm még úgyse volt.

Kicsi hülye farmercipőre szükségem van, slussz.

Egyik tépőzáras-sportos szürke izéke ki, másik be.

Ez mondhatni kakukktojás, mert ez még nem is valamilyen brutális leárazásban volt, hanem egészpézér. Viszont már két éve vágyom rá. Tényleg.

Na, ennyi. Mostantól pedig szeptemberig ráülök a kezemre, és nem költök többet cipőkre, hacsak nem járok úgy, hogy egy gonoszabb darab lyukat vágjon a lábamra, és kénytelen legyek besántikálni egy kínaibótba valamilyen olcsó-puha vászontutyiért…