Ezt az alábbit hívjuk jobb híján “itthon-csücsülök-és-tanulmányt-próbálok-írni” öltözéknek.

Ez a szoknya+blúz kombináció már ugyan kétszer volt rajtam, de ti még nem láttátok egyszer se (meglepő, tudom). Egyszer egy vasárnapon volt rajtam, amikor nem volt szándékomban se befotózni, egyszer meg egy szeptemberi szerdán, de hát akkor nyilván nem látszott belőle csak alig valamicske.

A mai nap öltözködésileg amúgy is leginkább arról szól, kihajítsam-e a lábamon lévő cipőt, vagy sem. Direkt megnéztem nektek, mikor szereztem be, mert jóformán alig volt rajtam, és ha egy öt éve spájzolt szaladgálós-fajta cipő alig volt rajtam, az minimum gyanús, biztos van vele valami gikszer. Nos, van, a ballábas igazán érthetetlen módon szorít, mégpedig lábfejben. A RK meg én mindketten igen magas rüsztökkel élünk, világ csudája, hogy mégis elég bátrak vagyunk a neten rendelt cipőkhöz (bár azért nem vagyunk teljesen hülyék, csak meghatározott fazonú cipőket szoktunk venni, mokaszint például egyáltalán nem). Hát ez ugyan első pillantásra megfelelt a kritériumoknak, de valójában mégse.

Ha estig nem tágul annyit, hogy bizalmat szavazzak neki a jövőre, repül.