Ez az a fogalom, amit mindenféle röhejes narancsszínűre szolizott emberkék szoktak emlegetni selypegve az általam vizionált varróműsorokban, és akkor kerül elő, amikor az a kérdés, megvenné-e valaki az adott ruhadarabot, ha csak úgy belógatják eléje egy vállfán.

Lelőném a poént, ha lenne olyan, de nincs: minden, amit a múlt héten turkáltam ki magamnak Esztergomban, annyi hanger appeallel rendelkezik, mint egy gumis lepedő. De annyira ám, hogy én ezeket fel is próbáltam, ami ugyan a “Bevezetés a turkálásba” órák első tíz percének anyaga (“Próbálj fel mindent, mielőtt megvennéd! A ruhaszámozás épp olyan megbízható, mint a béljóslás!”), én mostanra mégis inkább szemmértékkel dolgozom. Na, ezeknél még én se bíztam a szemmértékemben.

Ennek itt legalább az anyaga izgi,

de tényleg: egy úgynevezett colorblocking technikával készült cucc, ami annyit tesz, hogy összesen négyféle anyagból van összevarrva. Ráadásul még mindegyik anyag önmagában mintás is. Egen, ezek azok a ruhák, amik azt mondják nekem a turkálóban, hogy “hellóóóó”. Na mármost lehet, hogy mindenkinek azt mondják, de én le is veszem őket az állványról, aztán gyere haza a mamához.

A turkálás sajátosságai közé tartozik, hogy ha valamiből szembejön veled valami, amit leakasztasz az állványról, fél perc múlva megjelenik a kistesója is. Na így jártam én anyátokkal ezzel a két alábbi darabbal.

Mint láthatjátok, az itthon, szekrényajtón fotózás még csak emeli ezt az ún. hanger appealt. Sebaj, majd előbb-utóbb felveszem őket, aztán akkor tényleg meglátjátok. Azt előre mondom, hogy a fekete esetében némi beavatkozás lesz szükséges, ennek a példánynak olyan ménkű nagy négyszögletes dekoltázsa van, hogy muszáj csinálnom vele valamit, másként egész nap húzogatnom kell majd ide-oda, és én nem azért őtözködöm, hogy ilyen marhaságokkal is foglalkozzam közben.