RSS

otthoncsücsü kategória bejegyzései

8/264 – Vuzigál

A tegnapi nap legkellemesebb meglepetése az volt, hogy a Poli-Farbe az általam pipeződnek nevezett színt mohának hívja. Miután nagy elszántsággal lezuhanyoztam, majd leápoltam a bibiket a lábamon, és felapplikáltam a csülkeimre változatos elrendezésekben egy csomó ragtapaszt, sokadjára is elvuzigáltam a glettelt meg mélyalapozott meg mittoénmizélt faltól a Hauga szekrényeket, aztán uccuneki.

(Őtözködős bloghoz illő módon felhívnám a figyelmet remek áutfitemre, mely az új festőcuccom, mert meguntam a régit. Ebben már felkentem az Ezüst Zsályát (Friss Cement), az Ezüst Cserjét (Másfajta Friss Cement), valamint tegnap a Mohát (Pipeződ), úgyhogy úgy is néz ki, mint egy új festőcucc, az eddigitől eltérő színű foltokkal megszórva. Túl nagy capri jeggings, házilag ácsolt tunika, kínaibótos bebújós tornacipő, valamint a fejemen egy kendő, amit egy tizeniksz évvel ezelőtti nyáron találtam az utcán a Ferences Gimnázium előtt.)

Az az egy literke festék, amit próba-cseresznye alapon vettem, el se fogyott teljesen, de nédda, milyen szép szemkifolyasztó színe lett a falnak:

Nyilván nem ebből fogok megélni továbbra se, de azért erős büszkeség dagasztja kebelemet, milyen faszán sikerült a glettelés meg mélyalapozás meg izé. Ahhoz ugyan túl hülye voltam, hogy lefotózzam a “teljesen előtte” állapotot, de a kurva macskák a fellazult vakolattól fellelkesedve ezeket a darabokat vakarták ki a falból az ablakpárkány sarka alatt.

Minden ahhozképestet is belevéve elég jó munkát végeztem, asszem. (Nahát, ebben a megvilágításban tényleg teljesen ződ.)

És aztán megint visszavuzigáltam a Haugákat.

(Pocit nem kellett vuzigálni, ő erősen önjáró darab, jelenleg pl. a csöcsömön ül dorombolva, és minden erővel akadályozza a blogolást.)

Ma a folyosó túloldalára fordítom figyelmem, mert ott ácsorog a Lábaspolc, és arra vár, hogy majd mi lesz vele meg körülötte. Ideje végre vele is foglalkozni ekkicsit. (Fúrógépek is lesznek a partiban, azám.) Mindenesetre ezt még azelőtt kéne abszolválnom, mielőtt ránk zuhan a délutáni grillezés, mert anyósom roppant elszántan eldönté, hogy most már pedig csakazértis grillszezon van. Az mellékszál, hogy éppen vigasztalanul esik az eső, és olyan hideg van, hogy brr.

Na persze a tegnap esti eget elnézve örülhetünk annak, hogy legalább a vogonok nem szálltak meg minket, hm.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2021/05/23 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/263 – Gyökkettő

Láttátok azt a cipőt, ami tegnap rajtam volt? Amit a Repülő Kutatótól kaptam névnapomra, és már volt rajtam ezelőtt is, minden probléma nélkül? Na az tegnap nekem megette a lábam, de nem ám csak úgy, hogy kicsi sajgás, majdelmúlik, hanem úgy, hogy öt helyen nyitott rajta egy-másfél centi átmérőjű lyukakat, plusz még csinált két kisebb vízhólyagot is. Ez utóbbiak legalább nem fakadtak ki, miközben hazafelé vánszorogtam, ellentétben az összes többivel. Velem már évek óta nem bánt el cipő ilyen rettenetes csúful, az utolsó kilométert hazáig már gyökkettővel tettem meg, hátamon a macskakaja, és eredetileg tervben volt ugyan, hogy hazafelé bemegyek a Mogorvák Klánjához, de nagyjából abban a pillanatban, amikor a harmadik vízhólyag pukkant szét a cipőben, és én még mindig fél kilométerre voltam otthonról, erősen gondolkodtam, megéri-e nekem azt az ötven méter kitérőt. (Tényleg ötven méter, egy szállal sem több, a festékáruház ott lakik a főúton.)

Végül, számot vetvén azzal, hogy a cipőben érzett mészárszék miatt valószínűleg nem akaródzik a következő napokban elhagyni a lakást, bevánszorogtam. Ott ért a nap egyetlen sikerélménye, nem vicc, mert rögtön felbukkant a klán egyik mogorvája, és megkérdezte, miben segíthet, mire én, hogy japán spatulyát keresek, mire ő odavitt egy állványhoz, és azon én találtam meg hamarabb, nem ő. Istenkém, micsoda szánalmas életem van nekem, hogy ezt győzelemként könyveltem el. Mindenesetre fizettem, majd délceg léptekkel távoztam, hogy az ajtó előtt visszaváltsak az eddigi nyomorult vánszorgásra. És még mindig háromszáz méterre voltam hazulról.

A japán spatulya azért kellett, mert a glettelési hadműveleteket én eddig a Repülő Kutató egyik lejárt bankkártyájával végeztem, szégyen fejemre. Az okos jutyúbvideók, amikből én megtanultam glettelni, szigorúan hangsúlyozták ugyan, mennyire nélkülözhetetlen egy glettvas, de hát könyörgöm, nem egy komplett lakást akarok én kiglettelni, csak a falainkon lakó kisded folytonossági hiányokat, minek nekem ahhoz egy akkora nagy dög. Utána csak elrakom valahová, hadd egye a rozsda, hát inkább kösz, nem. No de Kingha azt mondta, a japán spatulyát szeretni fogom, és az meg kicsi, úgyhogy megvettem, és ma azt fogom forgatni, mint egy marsallbotot. Mezítláb.

Amúgy persze nem kéne nekem egy glettvas és a tárolása miatt nyivogni, mert vettem magamnak Igazi Gépeksz. A kérdés persze a megfelelően röhejes formában úgy hangzott el eredetileg, hogy “nna, mit vegyek most magamnak, barkácsgépeket vagy cicifixeket”, mind a kettőre ugyanis nem volt keret az előirányzott büdzsémben. A reszelővel való szarakodás viszont eldöntötte nekem a dógokat, cicifixem van már néhány, de fűrészgépem nincs. Úgyhogy ebből ez lett, nédda.

Természetesen ilyenkor rögtön megjelenik Poci is, hogy lemeózza. Olyanok ezek, mint a mongúzok.

A Repülő Kutató persze azt mondta, hogy “na így kezdődött az is, ami a szerszámkamrában van, és így lesz az embernek féltucat fúrógépe”, de én azt válaszoltam erre, hogy te kukufej, nekem csak egy kell, az viszont enyimé, saját fúrófejekkel és saját csavarhúzófejekkel, mert a szerszámkamrában egy szál csavarhúzófej nincs, elhányták valakik, akik nem én voltam, és a fúrófejeket is vadászni kell.

Mondanom sem kell, ezek a gépeksz az emeleten lesznek tárolva összes kiegészítőikkel, mert nem bízok én ezekben a faszikban. A macskákban is alig.

Úgyhogy most mezítláb és sántikálva harcra fel.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/05/22 hüvelyk ajándék, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/261 – Bhaji

Remek nap volt.

Fél egytől pakolászás (festék, festék, kupi, festék, fúj), fél öttől nyolcig alvás, nyolctól tovább pakolászás (festés nyomai eltüntetve, Bűnök Barlangja visszarendezve), tizenkettőtől kettőig alvás a kolleginával,

utána egy tepsi zsemle megsütése, négytől vizsgára felkészítő konzultáció a harmadéveseknek, majd vacsora az indiai étteremből, házhoz szállítva.

A Repülő Kutatónak is remek napja volt, reggel fél tíztől konferencia, aztán megbeszélés, aztán megint konferencia. Vacsora ugyanaz, csak neki csípős volt a hagymás bhajija.

Mintegy mellesleg ma van a huszonegyedik házassági évfordulónk. A napunkat elnézve, valóban mellesleg.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/05/20 hüvelyk újracucc, blabla, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/260 – Harmadszor

Akkor adtam fel, és kúsztam ki az ágyból, amikor a ma reggeli Fapapucs Futam harmadszor rohant át a hajamon. Ez már egy órával ezelőtt volt, de nekem még mindig össze van ragadva a szemem, úgyhogy úgy vélem, az lesz tőlem a legkedvesebb, ha megkímélek mindenkit a látványomtól. A lakást nem érdemes fotózni, mert az emeleti tetrisz még mindig folyamatban van, a kert meg, hát na, az végképp érdektelenül fest.

Sok beszédnek sok az alja, még megvagyok. A folyosó is.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/05/19 hüvelyk újracucc, blabla, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/259 – Glett

Kicsikét egysíkú vagyok mostanság, de hát nincs ebben semmi meglepi. Jelenleg így fest a világom alulról,

felülről,

meg természetesen oldalnézetből is.

Nyilvánvaló, hogy az átfestést nem tudjuk megúszni a folyosón. Arra a felvetésemre, hogy esetleg átkenhetném sárgára, a Repülő Kutató meglepő vehemenciával óvást jelentett be, mert neki hiányozna a pipeződ. Elrontottam a faszit, nem vitás. Mivel viszont a pipeződet hatszáz évvel ezelőtt kevertettem be, lövésem sincs már, milyen kóddal és milyenfajta diszperziós festékbe, most újabb fejesugrás következik a hülyeség és marhaság tengerébe.

Meg a reményhal.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/05/18 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/259 – Vödörke

Micsoda nyamvadt idő van, te jó ég, márpedig ma már nem halogathatom tovább, hogy csináljak is végre valamit, mert a tegnapot végighédereztem, toll a világ fülébe.

Voltak hozzá bűntársaim is, naná.

Most viszont már ténylegtényleg ideje felragadni azt a piros vödörkét, és elindulni a spaklival, a glettgipsszel és a mélyalapozóval, mert a büdös életben nem lesz ebből semmi, ha csak a pofámat tátom napszámba, miközben macskák bámulnak rám az összegyűrt szőnyegekről.

Mintegy mellesleg megjegyzem, hogy a tihanyi apátság 1211-es birtokösszeírásában szereplő személynevek között volt egy Vödörke is (jó, na, valójában Wederey, de kicsire nem adunk). Ő volt a mosónő. Nem viccelek.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/05/17 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/258 – Harmat

Tegnap megtartottam a nettó nyolc óra pofázás helyett hét negyvenet, mert a végére már úgy néztem ki, mint akit kiklopfoltak. A diákjaim is. Ugyan mi a túrót vártunk, szombat délután fél ötre már akkor is keresztbe állt volna a szemünk, ha offlány mennek a percepciós elméletek meg Morton logogén modellje, amivel szemben viszont a kohorsz-modell azt állítja, hogy… mamiii, ugyan kit érdekel, hogy mit állít a kohorsz-modell.

Vannak tanárok, akik számára az az alap, hogy ülnek, mint a kopott gyöngy (nekik találták ki a katedrát a székkel meg a kis távirányítót, amivel kényelmesen váltogatni lehet a ppt diái között), de én mászkálós-gesztikulálós tanár vagyok, mindig is az voltam, úgyhogy ezek a seggenülős szeánszok a gép előtt jobban lefárasztanak, mint amikor karomat lengetve kilométerórázok a tábla előtt. Ennélfogva amikor berekesztettem az ülést, épp arra voltam csak jó, hogy lekússzam a nappaliba, megigyak egy viszkit, megegyem a RK által elém tálalt vacsorát (tepsiben sült újkrumpli és harmatgomba, az utóbbi fele juhtúróval, fele taleggio sajttal töltve), majd visszakúsztam az emeletre, és eldőltem, mint egy zsák. Háromnegyed tizenegykor megébredtem, beírtam a neptunyba a gyakorlati jegyeket, hogy ne érje szó a ház elejét, majd ismételten visszaaludtam negyed hétig, amikor a Fapapucs Futam zajszintje elérte azt a decibelhányadot, amelytől már nem lehet tovább aludni, ehelyett olyan dógokkal kell foglalkozni, mint a holakaja.

Ma amúgy glettelni akartam, meg lemenni a piacra, ahol minden hónap harmadik vasárnapján válogatott himmihummikat lehet kapni, de olyan vigasztalan szemerke van, hogy gőzöm sincs, mi jön össze mindebből. Addig is nesztek random macskafotó tegnapelőttről, amikor épp mindenki rajtam akart hemzsegni.

Szemfülesek az ajtó mellett felfedezhetik a tervezett lakásfelújítós merényletek kicsiny halmát is, vödörke meg minden.

U.i.: Juteszembe, hadd dicsekszem el azzal, a férgyem micsoda nóbel úr, tegnap hozott nekem rózsákat a piacról. (Én oktatási elfoglaltság miatt nem tudtam lemenni.)

Egyébként épp most olvasom, hogy a szemerke miatt a mai himmihummis piac elmarad. Hát jó. Akkor már csak a gletteléssel kéne kezdeni valamit…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/05/16 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/257 – Hosszú

A szorgalmi időszak legutolsó hosszú napja, avagy másnéven Az ÁÁÁÁááááÁÁÁÁ.

Amivel tölteném, ha lehetne:

(Igen, az ott a leffentyű, már gyógyulóban.)

Amivel töltöm majd, mert muszáj:

(A dilinyós a pokolban is dilinyós, lásd a munkázó asztalomon hemzsegő cuccokat: Erik, fonalak, gombos dobozok, a Beethowen gumikacsa, plüssállatok és 2,5 liter Ezüst Cserje. Nyilván velük is szívesen tölteném a napot.)

Elölről egy pöttyel jobban festek, de aligéppen:

Húzzunk bele, grrr.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2021/05/15 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/255 – Koncepció

Tongeren pispeke, Servatius idén is azzal örvendeztetett meg, ami neki a munkaköri leírásában van, mégpedig hogy ő fagyosszent. Hideg van meg szemerke. Az egyik fejemmel ugyan roppantul értékelem, ha ebben az összezavarodott világban valaki továbbra is következetesen ugyanazt képviseli, mint eddig, de a másikkal jobban örülnék egy kis melegnek. Az idei évben eddigelé tegnapelőtt, kedden volt az a különleges világnap, amikor éppen nem fáztam, és én az ilyesminek most már nagyobb mennyiségben is roppantul tudnék örülni.

Valójában az esőnek is tudok örülni, de a sarkantyúkák még nálam is jobban.

Vadul közeleg annak a napja, amikor fel kell kötöznöm őket, hadd másszanak szemük világába felfelé. Idén az összes tohuvabohuval együtt is sikerült őket két héttel korábban elásnom, mint tavaly, cserébe viszont az idei volt a 21. század leghidegebb áprilisa (ezt nem csak én éreztem így, tényleg ez volt), szóval fene se tudja, mi lesz belőlük. Az ülősarkantyúkákból még csak egyetlen darab jelent meg a cserépben, ez nem túl biztató.

A kertben mindenesetre most már az összes bokor meg fa nekizöldült, még ez a későkása is:

Sajnos a terasz viszont szalad elfele, és amíg az ujjamon nem gyógyul be a leffentyű, ez így is marad. A félkész emelet is így marad,

(gondolom, azért most már kezditek látni a káoszban a koncepciót, mármint hogy mi is van itt a szürkékkel),

és ezek is ott rekednek a “máma már nem hasad tovább” állapotában.

Nem mintha ma amúgy ráérnék efféle világi hívságokkal foglalkozni, a szorgalmi időszak kitartóan trappol a vége felé, és persze ez is a végén fog durranni a legnagyobbat, szombaton ugyanis egész nap előadásokat tartok a levelezősöknek, jáj. A mai nap épp hogy egy kicsivel jobb, de ez is 17:30-ig tart, és én addig még igen sok kávét fogok meginni, úgyhogy el is indulok a főző felé, hajrá, Marinéni.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2021/05/13 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

8/254 – Leffentyű

Ezzel az én bal hüvelykujjammal csak a baj van, de tényleg. A múltkor szálka ment bele most meg, ááá.

Tegnap, miután hazakúsztam Esztergomból*, konstatáltam, hogy a Repülő Kutató ezúttal is azon a nemzetközi történész workshopon van, amin tegnapelőtt is. Ez persze normális körülmények között úgy festett volna, hogy “még mindig nincs itthon a csávó, heló, macsekok, BULIVAAAAN!”. Ehhez képest most négy jegyzetfüzet, irgalmatlan sok cetli és két laptop között találtam a teraszon, amint éppen ángliusul magyaráz. Barátságosan integettem feléje egyet, majd nekiláttam csinálni magamnak egy sajtos szendvicset.

A következő pillanatban hüvelyujjammal a számban zokogtam hangtalan, mert a sajtszelővel sikerült lenyisszantanom a nevezett ujj begyéből egy darabot.** Képzelhetitek, mekkora késztetésem volt, hogy jajongva keringéljek a lakásban, és bibis ujjamra panaszkodjam a RK-nak, de én az önuralom mestere vagyok, és némán szenvedtem, mint Mucius Scaevola, mert nem üvölthettem be a workshop közepébe egy csomó nemzetközi történész füle hallatára. Úgyhogy bőgtem egy kicsit hangtalan, aztán véresőt szitálva betámolyogtam a fürdőbe, és ragtapaszoltam. (Muszáj lesz rendezni sorainkat a ragtapaszpark ügyében is, mert csak a harmadik dobozban találtam végre egy használható méretű darabot, addig az összes afféle pöttyinkényi köröcske volt, ami asse tudom, mire jó, talán leragasztani egy szúnyogcsípést, de azt meg minek.)

Egy történet persze csak akkor ér valamit, ha van poénja, ennek is lett. A délután folyamán, miközben a workshop méltóságteljesen vonszolódott a végtelenbe és tovább, apósom és unokaöcsém, akiknek nincsenek hozzám hasonlatos skrupulusai, több órányi munkával kicsomagoltak, majd összeraktak egy új grillsütőt. A teraszon, hol másutt. A komplett kaporszakállú grémium*** szeme láttára és füle hallatára, természetesen.

Ma tanítok (nem a teraszon, bár már össze van rakva a grillsütő, hehe), holnap is tanítok, aztán szombaton is tanítok reggeltől estig, és akkor vége a szorgalmi időszaknak, hurrá. Előtte viszont még behajintok néhány mosást a gépbe, mert a fenti fürdőszoba úgy fest, mint aminek a közepén felrobbant egy ruhásszekrény, és ez tarthatatlan.

Mivel ebben a pillanatban én is úgy festek, mint akinek a közepében felrobbant valami, inkább beküldöm Macit, akinek tegnap egészen különleges keccsel sikerült elhelyezkednie a párnácskájukon (váltásban használják). A képminőségért elnézést, valamit elállítottam a ketyerén, és nyilván lövésem sincs, hogyan fogom visszaállítani. Talán a képméret lesz az, talán nem. Majmegláttyuk.

* Valamit vagy nagyon jól csinálok, vagy nagyon rosszul, de mindenképpen emlékezetesen. Amikor reggel felszálltam a buszra, a sofőr már azelőtt mondta, hogy “Á, Béke tér!”, mielőtt kinyithattam volna a számat. Utoljára több mint két hónapja jártam Esztergomban, és szerintem akkor nem is ez a sofőr vitt.

** Miután feltakarítottam a mészárszéket, és végre többé-kevésbé elállt a vérzés, azt is megállapíthattam, hogy még az egész ujjam megvan, csak afféle kis csapóajtót vagy leffentyűt sikerült nyitnom a tetejére. Elnézést a blöe miatt.

*** Jó, na, ez egy költői túlzás. Nincs is kaporszakálluk. Vagy legalábbis nincs mindegyiküknek.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2021/05/12 hüvelyk eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/252 – Szög

Szerintem ezt a napot nagyrészt azzal fogom tölteni, hogy a nekem-új szobámat csodáljam.

A megfelelő szögből nézve csodás. A nem megfelelő szögből persze azt is látni lehetne, hogy az egy lityi festék csak másfél falra volt elég, és az ablak fölött majd glettelnem is kell, szóval lesz itt még meló.

Majd. Jövő héten. Ezen a mostanin más dolgaim vannak.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2021/05/10 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

Eská – A Friss Cement

Pikk-

pakk.

Néha nem baj az, ha az ember Bummbele Máté.

(Az ablak előtti fák meg a még mindig sárga plafon kicsit bezavarnak abba, hogy pontosan milyen színe van, de majd még úgyis látni fogjátok. A fotel meg azért nincs visszatolva a polcok elé, mert Poci éppen rajta alszik a hálószobában.)

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2021/05/09 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

8/251 – Bummbele Máté

Na az vagyok én. Vettem a Mogorvák Klánjától afféle impulzusvásárlásként egy lityi szürke falfestéket, amit úgy híjnak, hogy Ezüst Zsálya. Egy őszinte világban az lenne neki a becsületes neve, hogy Friss Cement, de ebben a dilinyósban Ezüst Zsályának hívják, és én Zsályát/Cementet már tegnap délelőtt felkentem a falra egy foltban, mert én meg Bummbele Máté vagyok.

Megnéztem délben. Megnéztem délután.

Megnéztem este. Megnéztem most reggel is.

Én most nagy vihogások közepette nekigyürkőzöm, előkotrom a festőgatyámat meg a festőcipőmet, lepucérítom ezt a falat, aztán felkenem rá Cementet, azt az egy lityit. Délre be is fejezem.

Ha jó lesz, fasza. Ha nem, akkor átkenem Napraforgóval (ami egyébként egy őszinte világban valószínűleg Narancsos Limonádé Sok Tartósítószerrel lenne, de hát a festékek névadói nem a legőszintébb népek). És ha az se jön be, még mindig csak háromszáz méterre van tőlünk a festékáruház, sálálá.

Most pedig, Mesdames et Messieurs, tegyék meg tétjeiket!

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2021/05/09 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

8/248 – 15%

Nem tudom, tifelétek milyen időjárás volt tegnap este, de nálunk akkora vihar, hogy elment az áram, és nem is jött vissza vagy másfél órán át. A Repülő Kutató némiképp aggódva megkérdezte, van-e a házban mécses, és ha igen, tudom-e hol. Hahh, naná hogy van, és naná hogy tudom. (Bárcsak a külső memóriát is tudnám, azt két hét alatt sem találtam meg, grr.)

Tíz perccel később már úgy néztünk ki, mint egy New Age bolt, én meg elővettem jobb híján a horgolnivalót, mert azt félvakon is tudom (be lett ez már gyakorolva Sz. e., vagyis szopornyica előtt a 880-as buszon, esténként munkából haza). Igaz, éppen egy olyan projekten dolgozom, amiben van két rózsaszín, egy bordó és egy furalila, a többi meg az a fajta szürke, krumpliszín és zöld, ami sötétben mind szürkének látszik. Eh, mit nekem Hekuba, jóleszaz.

Elég jó is lett.

És ekkor a RK konstatálta, hogy a telefonján már csak 15% töltés van, ami nyilvánvalóan tragédia. Gondolom. Nekem a telefonom még mindig csak egy ébresztőóra meg egy olyan hely, ahová beesnek a banki esemesek, hetente egyszer használom beszélgetésre, akkor is anyámmal, és az esetek nagy többségében ő hív fel.

Mindenesetre a telefont cumira kellett tenni, és az adott pillanatban áram híján csak Emese állt rendelkezésre, úgyhogy a RK bedurrantotta a kocsit, rátette töltőre a telefont, ő meg kiült a teraszra viharkabátban egy whiskyvel, mert mi van, ha valaki éppen ebben a dögletes időjárásban akarna ellopni egy hétéves kocsit egy zárt udvarból. A következő fél óra azzal telt, hogy én békésen ültem itt bent a horgolásommal mécsesek lobogó fényében, a macskák dekoratívan széthajigálva szundikáltak körülöttem, a RK meg ült kint az orkánerejű szélben, és időnként kommentárokat fűzött hozzá. Nem hallottam jól, miket mondott (elég kafa a szigetelés), de nem tűnt különösképpen elégedettnek.

Aztán a vihar, amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan elállt, a villanyt visszaadták, Mr. Jég Dupla Whiskyvel pedig bevacogott a teraszról, boldogan újságolva, hogy plusz 13%-ot sikerült ráverni a töltésre. Köszönjük, Emese.

Ma hajnalban ötkor már ilyen csuda napfelkelténk volt,

a szőrös terroristák meg rögtön azt kérdezték, hol a kaja.

Egy ideig várniuk kellett, mert ki kellett csomagolnom A Szőnyeg. Ma van a RK szülinapja, és mivel semmit sem tudott kitalálni, hogy mivel örvendeztessem meg, eldöntöttem önfejűleg, hogy kap egy szőnyeget. (Vö. az ősöreg vicc a papagájjal és a babkávéval, eszi, nem eszi, nem kap mást.)

A Szőnyeg már hétfő délelőtt megérkezett, de én az önuralom mestere vagyok, és egészen máig nem csomagoltam ki, mert mégiscsak ajándékba lesz, neszpá. Nos, az nyilvánvaló, hogy ajándékba lesz, de valószínűleg nem a RK-nak, nem a lakásnak, és nem is nekem, az első ugyanis az volt, hogy Poci kipróbálta,

aztán Maci is kipróbálta volna, de Poci aszonta, hessinnen,

ez a szőnyeg tökéletes arra, hogy én én segget nyaljak rajta, a magamét,

szóval, higgyétek el, ez az ENYÉM.

Hát így állunk most, Pistikáim, és én újabb kísérleteket teszek arra, hogy megtaláljam azt a rühes külső memóriát, de ha esetleg nem sikerül, akkor sincs veszve a haza. Már csak másfél hét van hátra ebből a nyavalyás digitális szorgalmi időszakból, bár utána meg online alkalmassági vizsgákkal és szakdolgozatok bírálatával kell nyűglődnöm, de azon a hídon akkor megyünk át, ha már odaértünk.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2021/05/06 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/247 – Laptopkábel

A mai éjjel hülyeálma a szokásosnál is realistábbra sikerült (mármint a megszokott hülyeálmi kereteken belül), merthogy éppen tanítottam. Igaz, a Kolcza vendéglő kertjében tettem, ahol jó húsz éve jártam utoljára, a diákjaim meg görkorcsolyán keringéltek körülöttem, de az teljesen reális volt, hogy folyton azt akartam mondani nekik, hagyjuk a fenébe ezt az egészet, görkorcsolyázzanak csak tovább nyugodtan.

Ez a késztetés most is megvan. Pedig amúgy ma (a hülyeálmi kereteken kívüli való világban) éppen egy olyan kettős merényletet fogok megvalósítani, amire már régóta fáj a fogam. Ma lesz ugyanis annak a napja, hogy beemelem a tananyagba Pityut és Pöszit, akik a Paidagógosz néni szeme láttára ni mijen dicnók (Weöres), valamint azt, hogy jó játék a laptopkábel (Varró).

Jó játék a stilisztika,

megy is, akár a karika-

csapás.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2021/05/05 hüvelyk eská, otthoncsücsü, tavasz

 

8/246 – Sőt

Ha netán hiányoltatok volna: nyugi, még megvagyok, sőt, hajat is mostam.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2021/05/04 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

8/245 – Vakarózik

Reggel fél hat óta fent vagyok, azóta próbálok valamit kitalálni, amit beblogolhatok, ami elég vicces meg mókás meg színes meg vidámító, de öt óra alatt sem találtam mást, csak ezeket itt.

Amúgy persze a valóságban éppen alszanak, mi mást.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2021/05/03 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

8/244 – Vérsóska

Hiszitek vagy sem, ez egy igazi, létező növény, tegnap vettünk is egyet a piacon:

A zuniverzum vicces kedvéről viszont súlyosan megvan a véleményem, ha vér kellett, nesze nekem, már megint tompa fűrésszel próbálja leszedni valaki a keresztcsontomat. Igaz, a heti tapasztalat alapján legalább ő is szívni fog a tompa fűrészével, nekem csak ma reggelre múlt el a mutatóujjamról a vízhólyag.

Tegnap viszont gondos válogatás után felcipeltem a pincéből egy fúrógépet a sok közül, és határozott szándékomban áll, hogy használni is fogom.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2021/05/02 hüvelyk ajándék, eská, otthoncsücsü, tavasz

 

8/242 – Reziliencia

Attól még, hogy esetleg alaposan megcsupált a zélet,

csakazértis toll a fülébe a világnak.

Én azért ennél sokkal jobb állapotban vagyok, bár tegnap a Plusz Lábaksz Akció közben sikerült rátérdelnem egy bazi nagy szögre, ami kiesett a dobozból, aztán sunyin megbújt a szőnyegen, meg belement a bal hüvelykujjamba egy szálka. Ilyenkor szokott rájönni arra az ember, hogy a térdére és a bal hüvelykujjára is szüksége van a mindennapokhoz, de még mennyire.

Viszont ma névnapom van, sálálá, és kaptam ajiba a Repülő Kutatótól egy pár cipőt. Rózsaszínt.

Az a gyanúm, ezt még látjátok majd rajtam jóóó sokszor.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2021/04/30 hüvelyk ajándék, otthoncsücsü, tavasz

 

Eská – Alakul

Mint púpos gyerek a prés alatt, de azért alakul.

Hé, délben még így festett:

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2021/04/29 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tavasz