Nem mondom, hogy ez piszok nad calász, mert végül is felvettem, ami a képen van, de összesen negyedórát volt rajtam, amíg átkutyagoltam a szemközti kínaibótba. Ebben a pillanatban már megint festékfoltos hacuka van rajtam, és gyanakvó tekintettel nézegetek egy doboz fakittet.

Az emberevő tekintet és a kacsaszáj nem egészen szándékos, a kép elkészítése előtt öt perccel ugyanis úgy vágtam magam állcsúcson, hogy csillagokat láttam tőle. A mellemet akartam beleigazgatni a felsőbe, azér.

Nekem ugyan elég sok olyan megnyilatkozásom van, amitől az őtözködős bloggerek gyülekezete úgy vágna ki fotosoppolt és trendi önmagából, mint macskát szarni, de csak azt adhatom, ami a lényegem. Nos, ez a lényeg most a középkorú nők egyik sajátos problémájával küszköd, mert éppen valami bizarr térbeli átrendeződés áldozata vagyok, ami annyit tesz, hogy a kilók ugyanannyian vannak, de valahová máshová akarnak átvonulni. Konkrétan: jóformán minden ujjatlan topot kihíztam hátban meg csöcsben, és ha nem akarom továbbra is állon csapkodni magam, lépnem kell.

De előbb a festék. Meg talán a fakitt.