eská kategória bejegyzései

Pénteki délutáni vizsgaműszak – mit ne mondjak, ez még engem sem lelkesít, nemhogy a gyivákokat.

Lehet, hogy valahol a vizsgák között elmegyek turkálni egyet, csak a miheztartás végett. Vagy nem.

Nem tudom, a ti világotokban milyen feje lenne valakinek, aki hatkor futamodik el Esztergomba egy, azaz 1 db aláírást ráfirkantani egy rühes kérvényre, de az enyémben nem telt ennél jobbra.

A hallgatók is, mit ne mondjak, évről évre hülyébbek. Ezt a mai futamodást éppúgy meg lehetett volna úszni, mint neki a “jézusmáriaszentjózsef, nincs elég tanegységem az abszolutóriumhoz!” pánikállapotot.

Már megint Bogdán vagyok az üres boltban, azazhogy egy frászt, a dugig tele boltban. Mi a lófüttyöt pakoljak, az időjárás-előrejelzés 13-tól 26 fokig, napsütéstől esőig mindent jövendöl Grazba a következő néhány napra.

Maradunk az ágrólszakadt hippiasszony dizájnnál, az még sose mondott csődöt. Vagy ha igen, én sose vettem észre.

Ó, helló, ötvenes faktorszámú napvédő arckrém, helló, ötvenes faktorszámú naptej, helló, UV-védelmet nyújtó hajspray.

Innentől kezdődik annak szezonja, hogy én nyígok és nyivácskolok, kaftánokat hordok és átkozódom, körülöttem meg a világ spagettipántos semmicskékben élvezi a nyarat, hogy tenné bele a bejerjét a mindeményedelem.

Ma éjjel fél háromkor ébredtem, akkora szemekkel, mint egy kistányér, ami általában annyit tesz, hogy hatig úgyse tudok visszaaludni. Gondoltam, összekötöm a kellemetlent a haszontalannal, úgyhogy restauráltam a pipirost, aztán hatkor visszaaludtam, amit nem kellett volna, mert azt álmodtam, hogy eltávot kaptam az elmegyogyóból, a kiengedő nővérke meg közölte velem, hogy háhá, még az eltáv előtt kellett volna elmennem pisilni, és ebben természetesen igaza volt, mert az álom további részét egy olyan helyen bolyongva töltöttem, ami a Sziget és egy Ikea keveréke volt, budi meg persze sehol. Tudom én azt, hogy az álmokba kellemetlen mértékben bele tud szólni az ember veseműködése, de azért, na.

Viszont most már ébren vagyok, kellő mértékben összekenve kemikáliákkal, és végre felvettem ezt a ruhát is, mert amióta kiturkáltam, folyton szembekiabál velem a szekrényből. Ennélfogva lemegyek a városba átkozni kicsit a meleget, mert vissza kell vinnem a könyveket a könyvtárba, és megígértem anyámnak, hogy veszek neki tepertőt.

Mint mondtam, tegnap sikerült lepalackoznom az idei termést, lett belőle két és fél liter meg egy kicsi, remek.

A szokásoshoz képest ezúttal narancskarikákat is adtam hozzá (mert nem volt elég citrom a házban, azér – ezek a tragikus, biocitromnak hívott dögök egyszerűen megpenészedtek, amíg én arra vártam, hogy elálljon az eső, és leszedhessem a bodzát).

Háztartásunk és általában vett életünk röhejes oldala viszont akkor mutatkozott meg teljes svunggal, amikor lementem a pincébe, hogy csatos üvegeket vadásszak a palackozáshoz. (Minden csatos sörösüveget elteszünk erre a célra, és a szopornyica alatt bejött a házba jónéhány ilyen darab, például mikor a Folt Kávézó kínjában kiárusította a készletet, mivel nem tudtak kinyitni.) Mindenesetre csatosüveg-vadászat közben ezzel szembesültem, ni:

Az ott középen 2013-as. Semmi baja, de akkor is, kilenc éves. Mit csinálunk mi az életünkkel, hej, ha kilenc év alatt sem ittuk meg. Mindeközben meg én, hacsak valami tényleg nem tojik bele a palacsintába, minden évben lepalackozok újabb két-kétésfél literrel.

Asszem innentől bárki jön látogatóba, letöltünk a gigáján egy adag bodzaszőrt. Esetleg olyanokat is mondunk hozzá, hogy “ach, az egy igen kellemes évjárat, igazán érett savakkal, virágos jegyekkel”. A RK keni-vágja a borsznobéria minden fordulatát, úgyhogy majd a szpícseket rá bízzuk, én meg majd töltögetek. “Még egy kicsit, az nem árthat meg!”