Az ablakból ezt látom,

az asztalon ezt,

szemben a falon meg Ő Sátáni Felségét, ha jól sejtem. (Ezt még apám subázta valamikor a hetvenes-nyolcvanas években. Ugyan a családom minden ágától és tagjától örököltem valami hülyeséget, de a kézimunkázás és mütyürészésre való hajlam, valamint a “verjük szét, oszt rakjuk össze” lendülete definitíve apámtól jött.)

Ma van annak napja, hogy hazamegyünk, de természetesen a leghalványabb fingom sincs, mikor, hogyan és miként, a Repülő Kutatót ugyanis e-gé-szen felszívta a konferenciája, mintha nem is ugyanabban a városban lennénk. Meglepődve nem vagyok, de azon elég jót röhögtem, amikor tegnap kiderült, hogy anyám még indulásunk előtt elég pontosan értesült a tervekről, miszerint “lerakom nálad Katát meg Emesét, aztán majd egyszer jövök”.

És tényleg így is történt. Lenni nekem vicces élet, mi?