Ó, helló, ötvenes faktorszámú napvédő arckrém, helló, ötvenes faktorszámú naptej, helló, UV-védelmet nyújtó hajspray.

Innentől kezdődik annak szezonja, hogy én nyígok és nyivácskolok, kaftánokat hordok és átkozódom, körülöttem meg a világ spagettipántos semmicskékben élvezi a nyarat, hogy tenné bele a bejerjét a mindeményedelem.

Ma éjjel fél háromkor ébredtem, akkora szemekkel, mint egy kistányér, ami általában annyit tesz, hogy hatig úgyse tudok visszaaludni. Gondoltam, összekötöm a kellemetlent a haszontalannal, úgyhogy restauráltam a pipirost, aztán hatkor visszaaludtam, amit nem kellett volna, mert azt álmodtam, hogy eltávot kaptam az elmegyogyóból, a kiengedő nővérke meg közölte velem, hogy háhá, még az eltáv előtt kellett volna elmennem pisilni, és ebben természetesen igaza volt, mert az álom további részét egy olyan helyen bolyongva töltöttem, ami a Sziget és egy Ikea keveréke volt, budi meg persze sehol. Tudom én azt, hogy az álmokba kellemetlen mértékben bele tud szólni az ember veseműködése, de azért, na.

Viszont most már ébren vagyok, kellő mértékben összekenve kemikáliákkal, és végre felvettem ezt a ruhát is, mert amióta kiturkáltam, folyton szembekiabál velem a szekrényből. Ennélfogva lemegyek a városba átkozni kicsit a meleget, mert vissza kell vinnem a könyveket a könyvtárba, és megígértem anyámnak, hogy veszek neki tepertőt.