Ez itt egy kísérlet. A kép az utolsó napon esett, amikor még megpróbáltam fotózni magam, az vala szerda. A szerkesztés meg ma reggel, amikor kiderült, hogy a kis rohadéknak van beépített képszerkesztője.
Remélem, úgy fog majd kinézni, amint általában szokott. Jobb opciónk ugyanis, milyen meglepő, nincs.
Hát én ezt úgy elfelejtettem, mint a csernozjom talaj előfordulási gyakoriságát vagy a tíz élű gráfokat, és nem is hiányolta itt senki, de ha amúgy is fent kukorékolok hajnali háromkor, akár pótolhatom is.
Meglehetősen soványka termés, de mit csináljak, ez már egy ilyen április volt, és valószínűleg a május se lesz jobb, csak többet fogok rohangálni. Cserébe még mindig nincs lehetőségem arra, hogy a fényképezőgépről áttöltsem a képeket a rühes iPadra. Kafa lesz.
Most állt el az eső, de nem úgy fest, mintha véglegesen emellett döntöttek volna az egek. Nekem amúgy már minden mindegy, ma is hatkor indulok.
Amidőn az ember végre hazakódocik onnan, ahova hatkor indult, aztán leroggyan kicsit a teraszon.
Mint látható, még mindig áthidaló megoldások vagynak. Oszt, akarjátok ti látni a fejemet? Na ugye hogy nem.
Mint tudjátok, a Repülő Kutató nekem mindig jót akar. Ezért ugyan el fogom ásni egyszer a tuja alá, mert a jóakarás esetenként arra bezzeg már nem tér ki, hogy megkérdezze, mi az, ami nekem jó. Elképzelései vannak, és Isten mentsen az elhivatott férfiaktól, akiknek Elképzelései vannak.
Mint szintén tudjátok, Lénát sikeresen eltörtem majdnem egy hónappal ezelőtt, a RK pedig eldönté, hogy ő Intézkedik. Ez az Intézkedés ugyan meglehetősen lassan ment végbe (az anekdota szerint ha egy férfi megígér valamit, biztos megteszi, fölösleges havonta emlékeztetni rá), de a múlt szerdán végre felkanalaztam azt a gépet, ami az Elképzelések szerint nekem jó.
Egy kurva ipad az. (Ha valaki még egyszer olyat mond nekem, hogy ”hardveresen erős”, én leütöm, és kicsit megtaposom.) Mindenre jó, csak arra nem, amire én alapjáraton használom a gépeimet. Mit vártam el én a sorstól, ugyan mit, egy hordozható méretű minidögöt, amin van Chrome, Office, Irfanview meg Total Commander, Windows 10 meg átlátható menük, USB-csatlakozó és egy olyan magyar beosztású billentyűzet, amin van tapipad. Ja, és legyen az egész a hordozhatósága mellett annyira masszív, hogy az ölemben tartva is meg tudjak írni rajta egy komplett kötetet, az eddigiek is Asinuson meg Lénán meg Grisette-en készültek.
Hát ehhez képest a vindózról lemondhatok, az összes többit fogcsikorogva kell levadászni a netről, majd telepíteni, az ún. Smart billentyűzet egy fél füzet széles minimalizált lófütty, amin az Altot Option-nek hívják, Del és Esc billentyű nincs, tapipadom sincs. Az USB-csatlakozó csak egy plusz madzag segítségével oldható meg, de akkor nincs töltés, mert az egész szaron egyetlen lik van. A Windesheim University gumis végű repitollával kavircsálok a képernyőn összevissza, talányos piktogramok között, mert nyilván az, hogy kiírják, melyik mit jelent, az luxus, meg egyébként is, Nincs Már Rá Igény, olvasni nem szokás. Te, Gutenberg-galaxis itt maradt hülyéje, próbálkozz csak, mi a Kihívásokat Kedvelők pártján állunk.
Természetesen ez az a hét, sőt, ez az a nap, amikor nekem dolgoznom kéne ezen a szaron, de még Office-om sincs, bár tegnap feltöltöttük, de fingom sincs arról, melyik hülye piktogram alatt találom meg, ha egyáltalán feltöltődött.
Az, hogy nem vagyok lelkes, egy úgynevezett understatement, mint amikor az óangol költészetben valaki lefekszik a harctéren, és az azt jelenti, hogy megmurdel. És Lénához sem tudok visszatérni, mert tegnap Poci ráugrott, és ettől neki végleg krccs.
Fotózni persze szépen tud az istenadta, de én nem egy lelkes nyolcéves vagyok, aki bulizni akar. Én dolgozni akarok ezen a gépen, és szerintem félórán belül sírni is fogok, bassza szájba a zuniverzum a férfiúi jóakaratot meg a modern technikát, amit funkcionális analfabétákra optimalizáltak.
És most még iszom egy kis kávét. A kávémról csináltam egy képet ezzel a szarral, de persze feltölteni nem tudom ide, mert minden hülyén viselkedik, a wordpress, a facebook, a levelezőprogramjaim, és még nyolc óra sincs, de nekem már rohadtul elegem ebből a napból
Tegnap a terített asztalomról nem tudtam fotót csinálni, mert elemenként készült a lakoma, és mihelyt kiraktam rá valamit, rögtön enni kezdték, ami skandalum. Úgyhogy nesztek, itt a mai romeltakarítás utáni állapot, avec Professor Krtek, aki Londonból jött haza az éjjel.
Édes jó anyámnak ezúton üzenem, hogy boldog anyák napját nekije, fel is hívtam volna, de ehhez előbb fel kellett volna töltenem a Domino kártyámat, és természetesen az online feltöltésnél elpacsáltam valamit a CVC-kóddal, úgyhogy most nem akarják szeretni a bankkártyámat.
Mivel én egy bátor (és valószínűleg meglehetősen ostoba) vaddisznó vagyok, holnapra meghívtam egy kupacnyi nőbarátomat Walpurgisnachtra, alias boszorkányszombat, és úgy gondoltam, lesz ebből tacoevés meg háziturkáló meg girlpower meg tequila. No de mivel én nemcsak vaddisznómód bátor (és ostoba) vagyok, de igencsak hajlamos vagyok túlszervezni a dolgokat, ma reggel hétkor már fél lábbal a mosogatóban állva pucoltam a konyhaablakot.
A helyzet innentől (hinnétek?) radikálisan romlani fog.
(A bejegyzés írása közben azon gondolkodtam, jól jönne egy “agyfasz” kategória is, de aztán rájöttem, hogy tök fölösleges, a bejegyzéseim extra nagy része kerülne ebbe a kategóriába.)
Ha ettől nem maradnak ébren a diákok, hát semmitől se.
Már csak azt kell kitalálni, én mitől maradok majd ébren.
Azok a napok, amikor én legszívesebben pizsiben lennék, és azok a napok, amikor igenis ki kell mennem az utcára, általában átfedésben vannak, de hát nekem azért van hatszázezer ruhám meg cipőm, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon.
Ma iszonytató módon préda nőszemély leszek, kozmetikushoz és masszázsra is megyek. Az, hogy mindkettő rámfér, csak mellékszál.
Ráadásul pénteken vettem magamnak ajándékba egy új parfümöt is, mert miért ne. Ha már úgyis ott voltam a nagy székesfőfaluban, és a csinos cipőke éppen a sarkamat rágcsálta, az eső meg búsan potyogott, úgy gondoltam, szakajtsuk le napunknak minden gyimilcsét. Ezeken a tájakon amúgy egyre nehezebb lefotózni bármit, ami frissen kerül be a házba, nézzétek csak:
Nem macskák ezek, bakker, hanem mongúzok.
Ha jól sejtem (bár mit értek én a lovakhoz), az ilyesfajta öltözéket jobb helyeken athleisure-nek hívják, és meditálnak meg macha lattét kortyolgatnak benne, és feltehetőleg nem a kilós turkálóból szerzik be a darabjait.
Én takarítani fogok.
Hadd küldöm be ma a helyetteseket. Ugyan ők is épp olyan ábrándosan müszmögve csinálják a nagy semmit, mint én, csak ők sokkal cukibbak.
Komolyan mondom, elegem van abból, hogy ha én valamilyen terméket használni kezdek, üstöllést kivonják a forgalomból, vagy, ami még rosszabb, megvárják, amíg már évek óta kizárólag csak azt az egyet használom, és akkor vonják ki. Végigcsináltam ezt már Triumph melltartóktól Essence szájceruzákig mindennel, ami csak elképzelhető. A legújabb, aminek búcsút inthetek, az Yves Rocher Elixir Jeunesse arckrémcsaládja*, amit azért néztem meg a honlapjukon, mert természetesen fogyóban van a fürdő polcán, és természetesen nincs belőle több doboz tartalékban, mert miért lenne, mindig megbízhatóan kapható. Ja. Mindig. Megbízhatóan.
Könyörgöm, itt küldözgetik a hírleveleiket halomszám, ugyan mibe fájna beletenni esetenként egy olyan lábjegyzetet is, hogy “végtelen bölcsességünkben ki fogjuk vonni a forgalomból a parfümcsaládot, amit használsz, a szemkörnyékápolót, amit használsz, a testápolót, arckrémet, arclemosót, amit stb. stb., úgyhogy tárazz be belőlük, baromarcú”. Most kergethetem ungon-berken keresztül, melyik boltban akad még belőle elfekvő példány, meg törhetem a fejem, mi a pipefost használjak majd a megszokott arckrémem, szemránckrémem, szérumom, stb. stb. helyett. Huh, de dühös vagyok.
A királyi kontraszt kedvéért itt hagylak titeket a virágzó cseresznyefán átkancsalító holddal (még a hétvégén lőttem), én meg beállok fejjel a szekrényembe, mert most már tényleg átkozottul ideje átrendezni tavaszba, ott egye meg a fene ezt a világot.
Lehet, hogy fotózni is fogom a szekrényrendezési folyamatot, mit nekem ti zordonbordon.
* Igen, tudom, nekem már valamilyen táplálóbb krémre lenne szükségem. Elméletben. A gyakorlat azt mutatja, hogy minden táplálóbb krém, ami egy lepkefing súlyú zselénél erősebb, elcsömöszöli a képemet, aztán hetekbe telik, amíg megszabadulok a pattanásoktól. A szemránckrémeknél még rosszabb a helyzet, ott konkrétan hámlani kezd a szemhéjam, amikor kipróbálok valami mást. Most is ezzel szopok éppen.
Avagy a szakdolgozat-leadás napja. A négy produktumból, amit idén pásztorolnom kellett, mind a négyet leadják, bár az egyikre még keményen ráférne egy hét munka, de hát nem foghatom a kezüket állandóan, pláne ha ők nem akarják megfogni az enyémet. Istenbizony nem tudom, mit fogok csinálni jövőre, talán fogságban tartom őket bilinccsel és vasgolyóval a bokájukon, vagy mikrocsipet rakok beléjük, ami áramütéssel honorálja, ha nem válaszolnak a leveleimre. A tervek még kidolgozás alatt, mindenesetre rengeteg ötletem van – nagy részüket ugyan szigorúan tiltják mindenféle egyezmények és büntető törvénykönyvek, ráadásul a szokásosnál is több munkát igényelnek majd tőlem, de valamit mindenképpen muszáj lesz kitalálnom, mielőtt belenyugszom, hogy a tavaszi vakációimnak véglegesen lőttek. Kissé elegem van abból, hogy ilyenkor én pihi meg lakáspofozás meg varrogatás meg, urambocsá, saját szövegek gyártása helyett az idő jelentős részében várok, másik jelentős részében meg se-eleje-se-vége mondatokkal küszködöm.
Na persze a küzdelmek még mindig nem értek véget, most ugyanis elbuszozom Esztergomba, hogy aláírjam annak a három nőszemélynek a konzultációs lapjait, akiknek a vakáció előtt esélyem sem volt aláírni, mert a dolgozataik még messze nem voltak olyan állapotban. Rohadtul ajánlom, hogy jelen legyen mind a három.
Nagyon remélem, hogy ma értem le az aljára ennek a nemtomminek, ami növekvő létbizonytalanságból, háborúból, fejemre szaró szakdolgozókból és vízbevető hétfőből van összegyúrva, ráadásként pedig macskaszőr, bőrviszketés és megmagyarázhatatlan látásproblémák társulnak hozzá.
Innen már csak felfelé van, mondogatom, de hol a túróban az a csigalépcső?
Általában húsvétvasárnapra el szokott múlni az a nyomottság, amivel egész nagyhéten küzdeni szoktam, de ezúttal még az se. Csináltam egy csomó fotót a villásreggelinkről meg a temetőről, ahol sétáltunk (a bolhapiac meg a Dumtsa Korzó uncsi volt), de most ezeket se nagyon van kedvem felpakolni.
Na, tudjátok mit, legyen itt mégiscsak valami vidámka, nesztek a mai terített asztal.
Tudom, hogy azt mondtam, későtavasz-koranyáron lehet majd számítani az Új Zsebek felvonulására, de tegnap délután olyan meleg volt, hogy felülírtam a terveket.
Holnapra állítólag újabb adag poharai szarvihar várható, úgyhogy addig fotózunk hajnalt az ablakon át, amíg még látható. A mai például extra pofás volt.
Az őtözködős fotót továbbra is a “mi volt rajtam tegnap” szellemében kapjátok, mégpedig a macskakajáért rohanós fajtából, ni:
Nem a legjobb formám, nem vitás. Cserébe a természet igazán feslőben van. Hinnétek, hogy ezt a főút mellett fotóztam a város benzingőzös leheletében?
Mint tudjuk, én nagyon szeretem a zsebeket, építek is mindenbe, amit varrok, de még abba is megpróbálok, amit amúgy turkáltam, ha ez lehetséges.
Időnként még akkor is megpróbálom, ha amúgy nem lehetséges. Emlékeztek erre?
Igen kellemes laza Monsoon ruha, XL méret (értsd: nagy), kiválóan fogok benne ténferegni majd későtavaszi-koranyári napokon, de persze zsebe nincs, miért is lenne.
Na akkor csináljunk neki.
Első pillantásra teljesen magától értetődőnek tűnik a művelet: kibontjuk az oldalvarrást mindkét oldalon az alkalmatos magasságban és hosszúságban, beleépítünk egy-egy zsebet, csókpuszi.
Hát nem. Ez itt az oldalvarrás a ruha visszájáról:
Az oldalvarrás overlockkal volt eltisztázva, majd mindezek után volt ráapplikálva a ruhára a két fehér hímzett oldalszalagocska, természetesen úgy, hogy az overlock varrás bontásával a szalagok is felfeslettek a nyavalyába.
Azt hiszem, erre az a varróművészeti szakkifejezés, hogy “szopó”. Fél órát csesztem el az életemből azzal, hogy a ruhát mindkét oldalon kibontsam arasznyi hosszúságban. (Ráértem, sajna, a szakdolgozók még mindig tojnak a fejemre, vagy azt se.)
A folytatás már legalább a jól megszokott recept szerint zajlott: a RK egyik kiszuperált pólójából kivágtam négy zseblapot a varrásba illeszthető zseb sablonjával,
aztán uccuneki. Nyilván a szalagocskákat is vissza kellett varrnom a helyükre, de az már nem volt olyan nagy truváj, úgyhogy a végén ott álltam zsebekkel, és én látám, hogy az jó.
 | mák - 13/238 – Bökdös |
 | magyaroramegminden - 13/238 – Bökdös |
| mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
Minden nap más - mindennap más 