A rühes ferrofóliám még mindig sehol, a nyolcadikán rendelt cipőm valahol egy vámon vesztegel, cserébe viszont megjöttek a szombaton vásárolt zoknik, amiket huszonnyolcadikára ígértek, és amiket én mindent összevéve januárra vártam.
Hát mit ne mondjak.
Éppen vizsgáztatni megyek, képzelhetitek, mekkora lelkesedéssel. És még csak azt se mondhatom, hogy kicsellózott velem a sors, mert én csellóztam ki magammal, én, tök egyedül.
Azt hiszem, ez már afféle tradíció lesz, hogy valamék adventvasárnapon, amikor inkább takarítanom kéne, becsámpázok a Parti Medvébe, aztán hazakúszok egy cuki nyomattal.
Ismeritek azokat a napokat, amikor az embert roppant tettvágy fogja el, varrni akar meg mosni meg takarítani meg lemenni a városba meg még mit nem, mindeközben pedig az a fajta nyűgösség kerülgeti, amelytől kiesnek a dolgok a kezéből, és időnként a legszívesebben beülne a kupleráj közepébe egy félkész horgolással meg egy tábla csokival, egye meg a fene az összes tennivalót és nyüzsöghetnéket.
Na az van most.
Közben az ég is hogyan fest máá, há ne viccőjjünk.
A Repülő Kutató a piacról hozott egy cserép búzafüvet, amelynek Maxim, a Kajla kellő alapossággal neki is látott, hogy bezabálja.
Képzelhetitek, hogy nézek ki én most, ha inkább a homályos Csipa Gyurit mutogatom magam helyett. Mindjárt megyek is, teleeresztem a kádat hopfüzsgővel.
Mit is mondtam tegnap, hogy a határ a csillagos ég? Na, körülbelül.
Mécconnét, Poci. A cicák nem szeretik a csokicseppes sütit, a csokicsókot, a kávés szíveket, de még a citromos repedtkéket sem. Nekem elhiheted.
(Azt, gondolom, mondanom se kell, hogy ezt a marha sok szénhidrátot nem a szél fújta be az ablakon, kettő ötvenkor bújtam ágyba…)
Ez itt a Hauga komód felső fiókja, ebben lakik a sütikellékeim fele, és így fest a mai bevásárlás után.
Innentől kezdve a határt már csak a csillagos ég meg a saját lustaságom jelentheti.
A decemberi bevásárlások mindig veszélyesek, az ember bemegy valahová cérnáért, aztán hazajön egy táskával meg effélék. Ezúttal egészen olcsón megúsztam, csak egy doboz kandiscukrot vettem pluszban a tervezett dolgokhoz képest, de bizony csak a második boltban volt tortadara.
Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy first world problem.
Én kéremszépen még a hét elején vettem a neten egy méter ferrofóliát. Ezzel nekem Terveim voltak, desőt úgy voltak Terveim, hogy csütörtökön hazajövök, aztán azt mondom, Jövel Ferrofólia. Ehhez képest a csomagszállító az órám közben telefonált (nem viszek be magammal telefont, az irodámban pedig énekelhetett kedvére, nem vette fel senki), amikor pedig végre végeztem, már csak egy levél várt az elektronyikus postaládámban, hogy kézbesítés sikertelen, hétfőn újra próbálják.
Meh, hétfőn sem leszek itthon, ezúttal vizsgáztatni fogok.
Meh, én ma tényleg azzal a ferrofóliával akartam szórakázni. Ehelyett viszont mi marad, dolgozatokat javítani? Áááááá. Mindennek van határa. A dolgozatok holnapra maradnak, punktum.
Utolsó órám is végetére ebben a félévben. Most már csak fel kéne emelni innen a seggem, hogy hazakússzak.
Ha ma is én vagyok a Mikulás egyik manója, akkor a Mufurc nevű lennék, szolgálatukra. Az éjjel megint volt egy három és fél órás intervallum, amikor felébredtem, és nem tudtam visszaaludni, pedig én az ilyeneket egyre kevésbé kedvelem.
Mindehhez ma, csupán a változatosság kedvéért, egy másik sapkát akartam volna felvenni, de valamelyik muszika ráfeküdt, és ilyen reggeliben kevés időm meg türelmem van ahhoz, hogy letisztogassak róla egy fél marék szőrt. Grr.
Nagyon-nagyon félév vége van, hát nem csoda, hogy ma nemigen érzek másra energiát, mint bevackolni barátságos kis kuplerájomba, ahol pilácsok vannak és vérnarancs illatgyertya, karnyújtásnyira tőlem meg egy doboz praliné.
Még három nap az esztendő, mint egy mesében, csütörtökkel nekem végetér a szorgalmi időszak bejárós része. Addig, attól tartok, nagyjából úgy fogok festeni minden nap, mint a Mikulás valamelyik eltévedt manója.
Mára szólítsatok csak nyugodtan Hókának.
Micsoda egy tré háztartás ez, sehol egy vajszínű vagy pipiros cipőfűző, amit belehúzhatnék az új kenyeres zsákba. Ezt orvosolni kell.
Amúgy ez mind az újracuccolás csodája, az anyag egy olyan ikeás függöny maradéka, amit anyósomnak kellett átszabnom, a szív anyaga pedig egy Laura baratinámnak készült ruhából maradt. (A szívecskére nyilván nem volt semmi fizikai szükség. Ezzel viszont lényegében mindent teljesítettem, ami Luca-napon tilos, hollárihó.)
Ez épp az imént jött szembe,
és ha tényleg volna az effélének bármi relevanciája, igen kellemetlen dolgokat hozna a jövő. Ma már dohányoztam, átadtam anyósomnak egy szőnyeget, bedurrantottam a mosógépet, megvan a vacsoraterv (természetesen főzni fogok), és határozott tervem, hogy ennek
még a mai csudás napon gyártok egy zsákocskát. Valószínűleg foltozás is lesz rajta. Höhö.
A délutánom nagyrészt megették a cecelegyek, de aludni jó és hasznos, a lakás úgysem szalad tovább, a fények meg így is fényesek.
Ma afféle tetyekvetyek napom van, egyidejűleg öt dologgal molyolok, mindegyikkel laaaaasssaaaan. Kicsi takarítás, kicsi főzés, kicsi sütés, kicsi mosás meg egy kicsi tarkabarkázás is persze.
Hazudhatnám, hogy nem panaszképpen mondom, de hogy a nyavalyába lehetne nem panaszképpen mondani azt, hogy az az érzésem, már sohase fogom kipihenni magam.
 | mák - 13/238 – Bökdös |
 | magyaroramegminden - 13/238 – Bökdös |
| mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
Minden nap más - mindennap más 