Avagy a szakdolgozat-leadás napja. A négy produktumból, amit idén pásztorolnom kellett, mind a négyet leadják, bár az egyikre még keményen ráférne egy hét munka, de hát nem foghatom a kezüket állandóan, pláne ha ők nem akarják megfogni az enyémet. Istenbizony nem tudom, mit fogok csinálni jövőre, talán fogságban tartom őket bilinccsel és vasgolyóval a bokájukon, vagy mikrocsipet rakok beléjük, ami áramütéssel honorálja, ha nem válaszolnak a leveleimre. A tervek még kidolgozás alatt, mindenesetre rengeteg ötletem van – nagy részüket ugyan szigorúan tiltják mindenféle egyezmények és büntető törvénykönyvek, ráadásul a szokásosnál is több munkát igényelnek majd tőlem, de valamit mindenképpen muszáj lesz kitalálnom, mielőtt belenyugszom, hogy a tavaszi vakációimnak véglegesen lőttek. Kissé elegem van abból, hogy ilyenkor én pihi meg lakáspofozás meg varrogatás meg, urambocsá, saját szövegek gyártása helyett az idő jelentős részében várok, másik jelentős részében meg se-eleje-se-vége mondatokkal küszködöm.

Na persze a küzdelmek még mindig nem értek véget, most ugyanis elbuszozom Esztergomba, hogy aláírjam annak a három nőszemélynek a konzultációs lapjait, akiknek a vakáció előtt esélyem sem volt aláírni, mert a dolgozataik még messze nem voltak olyan állapotban. Rohadtul ajánlom, hogy jelen legyen mind a három.