Ismeritek azt a viccet, amiben Leila aszongya, hogy “Juszuf, vegyél nekem bülbülmadarat”, mire Juszuf, hogy “Vennék, Leila, de mibülbül?” Na, most már ismeritek.

A héten a Repülő Kutató esmég feltarisznyálta Professor Krteket, és elmentek világgá. Kérdém tőle, hová megy. Mire ő, hogy Bonnba. Mire én, hogy jó, akkor hozzon nekem Beethoven gumikacsát. Mire ő úgy nézett rám, hogy abban benne volt az összes több mint huszonöt év, amióta ismerjük egymást, a több mint huszonkettő, amióta együtt vagyunk és a majdnem húsz év házasság. Mondani nem mondott semmit, és ebben is benne volt az elmúlt negyed évszázad.

Aztán két nappal később hazajött Ludwiggal.

Ludwig egyelőre a gombos dobozokon ül a sztrecsvarrótűk meghitt társaságában, de előbb-utóbb találni kell neki egy méltó helyet valamelyik vizes helyiségben. Még nem döntöttem el, hol, de Ludwignak számos kistestvérkéje van valahol messzemessze, úgymint Wolfgang meg Johann meg Sisi meg Franz Josef meg Sigmund, sőt még annál is többen, úgyhogy elképzeltem magamnak a jövőt, amint a Repülő Kutató elmegy a mesés Viennába vagy bárhová, és hazajön egy-egy újabb gumikacsával. Amennyi eszem van, ezt a jövőt ki is vakarom magamnak. Amennyi esze van (hé, egy vakonddal lődörög a világban), még partner is lesz benne.

Egyéb hírünk nemvan, a világ csúszik odakint, mint bagolyszar, úgyhogy én megint kenyeret sütök, mivel nem merészkedünk ki a tükörjégre. Reméljük, ennek nem dűl ki az oldala, mámrmint a kenyérnek, de végül is tökmindegy, a másik is elfogyott az utolsó morzsikáig.