RSS

február 2018 havi bejegyzések

5/165 – Megoldások

Ha valakinek 8:30-kor kezdődnek az órái a Hűvösvölgyben, de aznap is őtözködős blogolni akar, a megoldás a konzerv.

Ha valakinek 15:45-kor fejeződnek be az órái a Hűvösvölgyben, de nem egészen négykézláb akar hazakúszni, a megoldás a kényelmes csizma.

Úgyhogy tessék, konzerv meg a harmadik számú vaterás csizma. Methinks this is the beginning of a very beautiful friendship.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/12 hüvelyk tél

 

5/164 – Találós kérdés

Félév füle, farsang farka, fánksütések vasárnapja. Na de vajon mire vigyorgok én itt ezen a képen?

Nézzük, mi látszik belőle a szekrényajtó tükrében:

Úúúgy van.

Mint látható, nincs túl jó véleménye az őtözködős blogolásról.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/11 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

5/163 – A kútba esett cím esete

Tegnap délben derült ki, hogy a lassan négy éve készülő-nemkészülő-vonszolódó-újraíródó, de mindeközben valami bizarr okból szerzői és kiadói NKA-támogatást is kapott kötetem címén már megjelent két évvel ezelőtt egy másik kötet. Természetesen ezt akkor és úgy, hogy az inkriminált kötet (az enyém) már a tördelőnél van.

Hát feleim, be kell vallanom, hogy erre a hírre erőtlenül ledűltem a kanapémra, és sírdogáltam is egy kicsit. Aztán persze felálltam, kenyeret sütöttem, zakatoltattam az agyamat, és mostanra ki is eszeltem valamit. Igaz, egyetlen érdemeként azt tudom elmondani, hogy ilyen címet hét üres kiadóban nem találni még egyet.

Mindezek örömére ma összedobtam a legszebb jövendőmondó jelmezt, amit ki tudtam eszelni. Valószínűleg még egy ilyet se találni hét üres cirkuszban. Ne próbáljátok ki otthon. Bár, tudjátok mit, otthon bármit kipróbálhattok, én is azt teszem.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/02/10 hüvelyk tél

 

5/162 – Szívószál

Bármennyire próbálok jó képet vágni a dologhoz, ezt a hetemet definitíve megette a parodontológiai küret. Hogy mást ne mondjak, még mindig csak szívószállal és szobahőmérséklet-langyosan tudok inni bármit is. Kávét. Teát. Vizet. Sört. Ez utóbbi volt az, amelynél majdnem elbőgtem magam a röhögéstől.

Mindehhez az orrom is sunyin folyni kezdett. Általában ugyan kipihenten abszolválom a hajnali ébredéseimet, ezúttal még visszaaludni is sikerült, de mégis meglehetősen kialvatlannak érzem magam. Na sebaj, majd legfeljebb délután szundikálok egyet, másra amúgy se nagyon vagyok jó. Csak nehogy most üssön le valami takonykór, hétfőn már maratoni tanítónapom van.

Addig viszont még belefér némi öncélú marháskodás a Bűnök Barlangjában (a frissen foltozott harisnyámon túl is): kedden a lefittyent képemmel bebócorodtam egy turkálóba, és vettem egy világoslila polár sálat 200 pénzért. Eleve nem sálnak, hanem alapanyagnak vettem, és most különféle projektekben fogom felhasználni őtet, reszkess, világ.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/09 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Eská 5/13 – Harisnyamentés

Előrebocsátanám, hogy a) ilyet még nem csináltam, b) ez még tőlem is erős egy kicsit, de hát mit tehetnénk, ilyen ez a szelaví.

Múlt pénteken a csizmám gonosz kis csatja ügyesen feltépte a legszebb mohazöld harisnyám térdét. Tudjátok ti, milyen nehéz egy szép mohazöld harisnyát találni? Nagyon. (Oké, bevallom, merő véletlenből tolongott elém egy esztergomi kínaibótban, 900 kemény forintokért, de csak egy darab volt belőle. Néha az a gyanúm, az esztergomi kínaibótok csak azért tartanak hülye színű harisnyákat, mert tudják, hogy időnként bejön a bolond vörös nő, és megveszi.)

Na sebaj, olyan nincs, hogy engem egy ilyen szép színű harisnya cserben hagyjon első felvételkor(!), elő a tűvel, cérnával meg foltnakvalóval. (Megjegyzem, ez egy hatvan denes dög, vékonyabbal nem próbálkoznék.)

Első lépésként felhúztam a harisnyát egy alkalmatos szélességű cipősdobozra, hogy legyen nekem abból házibarkács hímzőráma, és átlátszó körömlakkal elzártam a lefutott szemeket. Ez egy piszok régi trükk, és mivel feltételezésem (meg a fb-statisztika) szerint olvasóim hetven százaléka az én korosztályomba tartozó nő, valószínűleg nem is mondok vele semmi újat nekik, de a maradék 30% talán még nem találkozott vele. Átmeneti gyorssegélyként érdemes használni, és kellő vigyázattal, hogy az ember ne ragassza hozzá a saját lábához a harisnyát. A házibarkács hímzőrámához se. Gondosan meg is vártam, hogy kopogósra száradjon.

Ezek után végtelen polármaradék készleteimből előszedegettem pár szimpatikus zöld cafatkát, és néhány kis körrel a kellő helyeken lefedtem a lyukakat. A hosszú csíkocskáknak csak annyi funkciója van, hogy ne legyen első pillantásra annyira feltűnő, foltozási akció van folyamatban. Ez az, amit úgy szoktam leírni, hogy “kuss, én így szállok le a bicikliről”.

A köröket a jól megszokott pelenkaöltéssel rögzítettem a harisnyához,

a csíkocskákat meg úgy, hogy átöltöttem fölöttük, aztán a végükhöz érve visszafelé is ugyanezt. Leírni nehéz, megmutatni könnyű, voálá:

Így festett a végeredmény még a cipősdobozon,

így azután, hogy leszedtem róla:

Holnap fel is veszem. Le ne rágjátok addig a lábatokról a harisnyát izgalmatokban.

(Elképzelhető, hogy majd még gyöngyözöm-gombozom-dekorálom, de előbb azért letesztelem, mennyire tartós az eddigi munka. Ha minden erőfeszítés ellenére tovább futkásznak a szemek, nem strapálom magam többé vele.)

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/02/08 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

5/161 – Szmötyi

Amikor ilyen beazonosíthatatlan halmazállapotú szmötyi potyog az égből, mint most, különösen fontos, hogy A) csinosak legyünk és b) értelmes dolgokkal foglalkozzunk. Ha A igaz, akkor B is igaz, és ha A hamis, B is hamis, és mivel A igazságértéke itt vagyon illusztrálva, B igazságértékéről is meglehetősen pontos koncepciótok lehet. Mert miként Hermész Triszmegisztosz mondá, ami fent van, az van lent is, és ami lent van, az van fent is, meg más efféle marhaságok.

Remélem, érthető voltam. Az fontos.

Viccet félretéve: nyilvánvalóan a lábam se fogom kitenni ma a házból, ehelyett bevonulok a Bűnök Barlangjába, és világi hívságokkal múlatom az időt. Nyafogóruhában és Tinky Winkyben.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/08 hüvelyk eská, tél

 

5/160 – A jobb felső hatos

Fogászati mizériáim elvileg július végéig jegelve vagynak (akkor jön a következő kétnapos forduló az ütvefúrókkal), de a jobb felső hatossal nem elégedettek, ez pedig aggasztó. Pufám állapotában amúgy is mindig a jobb felső oldal volt a legrosszabb helyzetben, majdnem két évvel ezelőtt onnan rántották ki a szinte teljesen ép hetest és nyolcast azzal az indokkal, hogy azok csak baktériumrezervoárnak jók (baktériumrezervoár, bmeg), és összes parodontológiai kínzatolás ide vagy oda, a hatos sincs a legjobb állapotban. A helyzetet nem teszi rózsásabbá, hogy a hatos mindehhez úgynevezett pillérfog: egy hidat tart, ami a hármastól terjed hátrafele, tehát ha netán kirántják a hatost, nem lesz itt híd meg semmi, csak egyetlen összefüggő hamumamu a szemfogamtól kezdve. Az Isten verje meg, már most is fogatlan öregasszony vagyok, hát még majd akkor, ha ez esetleg bekövetkezik.

Amúgy ráadásul rohadtul fájt is az egész procedúra, pedig úgy el voltam zsibbasztva, hogy csak három órával később éreztem újra a számat. Ott feküdtem a székben, szorongattam a karfát, és regénypárbeszédeket fogalmazgattam kínomban sok bazmeggel dúsítva. A lektűrirodalomra specializálódott agyrágóbogarak újabb lendületben vannak, holott nekik most kussban kéne lenni, és átadni a helyet másféle agyrágóbogaraknak. Poettnek megígértem, hogy február végére hozzávágom a verseskötetem, és a disszertációmmal is foglalkoznom kéne, ehelyett viszont teljes elhavazottság van, narrációs trükkök meg sokértelmű mondatok meg mívesen összerakott verekedések, hát hol van az én normális eszem. Mindehhez ma hajnalban arra ébredtem, hogy fél öt van, a hülye mucifejűek gurrogva verik egymást, a konyhapulton meg szemrehányóan köszörüli a torkát egy adag öregtészta, mert ma pityókás kenyeret akarok sütni káposztalevélen. Emellé a bőröm is hisztériás rohamot kapott a fogászati beavatkozásoktól, több gonosz ikertestvérem akar egyidejűleg kitörni az arcomból megpattant hajszálerek és kitágult pórusok közül, szépen állunk. Ja, meg a húgom is azzal jelentkezett tegnap, hogy a kórusának új fellépőruhát akarnak varrni, nem tudok-e valami jó tunika-szabásmintát, ami minden méretben és korosztályban jól fest, úgyhogy át kell nyálaznom pár tucat Burdát, hátha. Helyt kell állnom a vártán, no, állítólag a szopránok közül többen is tudnak arról, hogy én stílusblogger vagyok vagy mi a bokám.

És most vegyünk egy mély lélegzetet.

Van Hemingwaynek egy regénye, A folyón át a fák közé. Nem különösebben jó regény: amikor kiadták, az volt az általános reakció, hogy ajvé,  Hemingway kiírta magát, most már csak túl hosszú borongós sztorikra fussa, amelyekből üvölt a kapuzárási pánik, hol van már a Búcsú a fegyverektől meg az Akiért a harang szól, páviszlát, Ernest. Aztán pár évvel később persze megírta Az öreg halász és a tengert, ováció, Nobel-díj, kiskutyafüle. Az irodalomban meg az írókban az az egyik legszebb, hogy soha semmi sem egzakt, bármikor összeomolhatsz vagy kikelhetsz hamvaidból, aztán megintelölről, Hemingway is lelőtte végül magát, mert már nem bírt írni. A folyón át a fák közé egyébként épp olyan, mint minden öregedő férfi regényíró görcsös magabizonygatása, hogy még mindig ő pisál legmesszebbre, lásd Móricztól A rab oroszlánt. Hemingway ezredese tizenkilenc éves olasz grófnőkkel kamatyol Velencében, szúrósan néz hegyesorrú cipős ifjú nyikhajokra, vadkacsára vadászik, meg ifjúkora múltán nyavalyog, a párbeszédek inkább paródiának hatnak, és már a legeslegelején tudni, merre fog kifutni az egész, de azt rohadt hosszan teszi. Egy novellára való anyag van a cuccban, ehhez képest úgy nyúlik, mint a rétestészta. Van ebben a regényben viszont egy jelenet, amikor a főhős találkozik egy régi ismerősével, aki elmondja, hogy ittfáj, ottfáj, vénülünk elfele, már semmi sem a régi. És ekkor kérdezi meg az ezredes az illetőtől, hogy boldog-e, mire habozás nélkül érkezik a válasz, hogy “Állandóan”.

Hát valahogy így.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/07 hüvelyk eská, tél

 

5/159 – Kilincs

Valamiképpen mindig képes sűrűsödni a gedva, ha az ember már belecuppant. Tegnap nem nagy lelkesedéssel, de roppant kötelességtudattal felöltöztem, és elindultam a parodontológushoz. Épp ki akartam lépni a ház ajtaján, amikor, putty, kezemben maradt a kilincs.

A bejárati ajtó, mint már írtam erről anno, a fölös és túlzásba vitt extrák egyike a házban: vasból készült, a kulcsa másolhatatlan, záródni meg úgy záródik, hogy alul-felül acélbütykök hatolnak bele az acélküszöbbe és -szemöldökfába, szóval ha valaki be akar gyünni kulcs nélkül, a komplett ajtókeretet át kell fűrészelnie lángvágóval. Nyilván ezért volt, hogy a betörők 2000 decemberében inkább a puhafa teraszajtón jöttek be, amihez elég volt egy fúró meg egy csavarhúzó. Mindezt úgy, hogy mi közben az emeleten aludtunk. Mindezt úgy, hogy közben még Mikulás napja is volt, ami mélyen igazságtalan. Mi igazán nem voltunk rosszabbak abban az évben sem, mint azelőtte-azutána, ehhez képest Mikulás helyett a krampuszok jöttek hozzánk, és nem hoztak, hanem vittek. (Gyorsan mozdítható és értékesíthető, kisadag szajréra utaztak, úgyhogy félmarék aranyékszert vittek el – ennyi volt, slussz, azóta sem pótoltuk -, plusz még azt a valutát, amit találtak. Asszem, vagy százötven dollár volt – már nem emlékszem pontosan, de semmiképpen sem egy igenigen látható összeg sok nullával. Minket akkoriban sem volt érdemes az éj leple alatt kirámolni, most sem az. Hogy mást ne mondjak, a tévénk egy tizenöt éves doboz, ami nem működik, a mikrohullámú sütőnknek meg ’93-as az évjárata, és feltételezhetően a gyönyörszép turkálós ruhatáramtól se csillanna fel egy betörő szeme. Hatezer könyvünk van, ötvenféle fűszerünk és vagy két tucatnyi különleges olajunk-ecetünk, magamvarrta párnáink meg néhány pár elég jó cipőnk. Nem hinném, hogy ezek közül bármelyik különleges vonzerővel bírna.)

Na mindenesetre visszatérve a kiindulópontra: ennek a komplikált és extra ajtónak esett ki tegnap a kilincse, ami kábé olyan röhejes, mint a gyerekbiztos gyógyszerdobozok esete, melyeknél csak egy gyereknek van elegendő türelme kikísérletezni, hogyan nyílik az a rohadék tető. Ott álltam hülyén, kezemben a kilinccsel, aztán jobb híján visszadugtam a helyére, kimentem az alagsori oldalajtón (yeah, nekünk olyan is van, ugyanez a konstrukció, de a kilincse még jó, és kulcsom is van hozzá), majd a kertkapun, és éppenhogy elértem a buszt. Mikor eljutottam a parodontológushoz, kiderült, hogy reggel neki is sikerült bezáródnia a lakásába, de neki még oldalajtaja meg kertkapuja sincs, úgyhogy lakatost kellett hívnia.

A tegnap további részét inkább fedje a feledés fátyla, én mindenesetre végigaludtam a fél délutánt, mert traumára enni vagy aludni kell, és az evés meglehetőst ki volt zárva. Ma pedig még szétveretem a másik pofámat is, és utána augusztusig remélhetőleg békén hagynak.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/02/06 hüvelyk eská, tél

 

5/158 – Génlottó

Én ugyan rohadt sokat nyafogok csak úgy bele a vakvilágba, de azért persze nagyrészt elég jól elvagyok, nem tagadom. Az utóbbi időszakban viszont van évi négy nap, amikor reggeltől estig tényleg intenzíven és meglehetős okkal gyűlölöm az életemet (ha esetleg kimegy a fájdalomcsillapító hatása, még éjjel is). Kellett nekem bmeg ilyen szar kombinációt húznom a fogászati génlottón, félévente két napon át parodontológiai küret, egyik nap a bal pofám, másik nap a jobb pofám, miközben éppen szünet van két félév között, amikor amúgy akár jól is érezhetném magam, nem pedig véres nyálat köpni egy órán át, miközben ütvefúróval takarítják a fogágyamat, aztán két-három napig tejbepapit enni lefittyent képpel, és úgy kapkodni az Ibubétát, mint kacsa a nokedlit. Ennek már sosem lesz vége. Ha mindehhez figyelembe veszem azt is, hogy a génlottón jó eséllyel a nyolcvanplusz évig élést is kihúztam, ez azt jelenti, hogy életem hátralévő részében, ami további kábé negyvenvalahány év, vagyis az eddigi minimum duplája, minden évben négy napig ez lesz a program. Istenbizony, néha már a protézis is vigasztalóbb dolognak tűnik, mint ez a konstans szopás, nem beszélve a négyféle kefével való fogmosásról, ami haláli unalmas, és persze nem javít semmit a helyzeten, csak szinten tartja az általános nyomorúságot.

Oké, befejeztem a nyígást, és elmentem az ütvefúrók irányába. Őtözködős blog, my ass, ilyenkor még a felkeléshez se fűlik a fogam, nemhogy összerakni magam, és kimászni a házból. Pláne így télen, Michelin-gumibabaként.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/05 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Eská 5/12 – Már megint sapka

(Igen dekoratív lemaradásban vagyok ezekkel az eská-posztokkal, nem vitás. Szeptemberig ötvenkettőt terveztem, úgyhogy ideje belehúzni, mondok.)

Mint tudjuk (tudjuk, ugye?), én vagyok az a nő, aki végtelen mennyiségű sapkával rendelkezik, és amikor éppen úgy érzi, hogy ezt ideje végtelen+1re növelni, összeüt egyet a jól bevált recept alapján. Mivel sose sikerül ugyanolyanra gyártani, mindig van benne valami kellemes thrill, hogy na, vajon, ezúttal mi sül ki belőle, de azért néha nem árt valami új szabásminta. Lehetőleg egyszerű, mint a pof.

Na most, már a jól bevált recept is az úgynevezett “reverse engineering” módszerével keletkezett, vagyis hogy előbb összeütöttem egy sapkát csak úgy találomra, aztán abból következtettem vissza a szabásmintát. Hülyén hangzik, de bevált. A módszereim valami új kitalálásához azóta sem javultak: egy évvel ezelőtt, amikor ezt a nyafogóruhát varrtam, a maradékból összepofoztam hirtelen egy sapkát is. A vastagabb bordás anyag nem volt a legideálisabb a megszokott sapkarecepthez, de ami még fontosabb, nem is lett volna hozzá elegendő az a kevéske, ami a nyafogóruha kiszabása után megmaradt. Valami mást kellett kitalálnom.

Hát én ezt olyan jól kitaláltam, hogy ezúttal belőle kezdtem visszakövetkeztetni egy szabásmintát. Azt persze nem tudom, hogy miként áll olyanon, akinek nincs akkora bumszli nagy feje, mint nekem meg Boldizsárnak, de azért bemutatom, hogyan készült, hátha.

Mindenekelőtt lemértem, pontosan milyen méretű darabokból követtem el anno ezt a sapkát, és lett ebből egy ilyen receptem, ni:

Ez a sapka teteje, de azt is ráírtam, milyen széles meg hosszú téglalapokból áll össze az eleje-hátulja, hogy legyen meg minden egy helyen, ne kelljen keresgélni. Ki is szabtam a darabokat:

aztán az eleje-hátulját összevarrtam, hogy egy nagy polárcsövem legyen, és a csövet rágombostűztem a tetőre, színt színre fordítva:

Keskeny cikcakkal összevarrtam a darabokat, aztán következő lépésben a sapka aljának ráhajtását is, ezt már széles cikcakkal:

Alul az a kis fekete kunkori izé egy darab pertligumi, 5 centivel rövidebb a sapka hátuljánál. Hogy jobb legyen a tartásuk, általában begumizom a sapkáimat, de ezt csak hátul, úgy jobban fest.

Aki elég ügyes ahhoz, hogy úgy varrjon gumiházat, hogy egyből beleillessze a gumit is, annak jó, de én nem vagyok ennyire ügyes: ilyenkor a gumiházat belül kibontom fércvarróval, befűzöm a gumit, kézzel hozzáöltögetem az oldalvarráshoz, aztán gondosan bezárom a varrást, így ni:

Nyilván ilyenkor kell erre valami plimmpimm, mert anélkül nem sapka a sapka. Ezúttal két csupasz szövettallért választottam ki a készletekből,

majd válogatott hímzőfonalakkal rájuk rittyentettem a szokásos dekorációt,

végül pedig kézzel, láthatatlan öltéssel felvarrtam a tallérokat is.

Barátságos arcot kérünk, Boldi.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/04 hüvelyk blabla, eská, tél

 

5/157 – Adminisztráció

Azt szeretem magamban (nem), hogy olyan kiszámítható vagyok a prokrasztinációimban: ma például leginkább kenyérsütéssel és sapkavarrással próbálom elodázni azt a pillanatot, amikor neki kell feküdnöm az mtmt-frissítésnek, és mindeközben arról győzögetem magam, hogy ezek is hasznosak és fontosak és… és… és sokkal jobban esnek.

Nyavalyába már, hogy a komplett tudományos tevékenység szinte egyébről sem szól, csak adminisztrációról. És egyre határozottabban érzem, hogy ha még egyszer olyasmit hallok valami tisztességben megpenészedett prof. dr. habil. emer. múmiától, hogy “a tanársegédem, aki a dolgozatokat javította”, lehet, hogy megtaposom egy kicsit az illetőt.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/04 hüvelyk tél

 

5/156 – Spontán

Az egész azzal kezdődött, hogy tegnap du. ötkor egyszer csak ott találtam magam egy kocsmaasztalnál, egyedül. Négykor találkoztam a Professoréval, aki négytől ötig megitatott velem (magával is) két whiskyt meg egy korsó sört per kopf, majd távozott egy kórház felé a kötetei lektorát látogatni, aki éppen odabent fekszik tüdőgyuszival. Körülöttem péntek este volt, minden asztalon foglalt táblácskák, és olyan faszik nézegették tarkabarka öltözékemet, akik úgy festettek, mint vegyük minisztériumi osztályvezető-helyettesek helyetteseinek helyettesei, öltöny, ing, nyakkendő, plusz a végtelen fontosság felsőbbrendűségének tudata. Olyan fiatal volt még az este, én ott ültem csendesen bálozva az utolsó pár korty sörömmel. És akkor észrevettem, hogy a bonyolult és gonosz, ámde szép és kényelmes csizmám kiszakította a térdemen a legszebb mohazöld harisnyámat, úgyhogy úgy döntöttem, a szar is le van szarva.

Meglehetősen gyakran ér az a vád, hogy nem vagyok elég spontán, és ezt teljes mértékben alá is írom, nyavalyás controlfreak vagyok, no. Ezúttal viszont vad spontánkodhatnékomban hirtelen felhívtam telefonon Hosszu nevű barátnőmet, hogy mit szólna néhány sörhöz csak úgy. Hosszu azt szólta, hogy oké. (Jelzem, mikor felhívtam, éppen az ágyában ült, és éjszakai krémet kent az orcájára, mint afféle vérbeli partiállat.)

Hát így esett, hogy további sörök és egy “füstös borda” nevű étel elfogyasztása után józanabb lettem este tízre, mint du. ötkor voltam, de nem akarózott ilyen későn hazakódocni, úgyhogy az iccakát Hosszu vendégfekhelyén töltöttem. Máma dél után érkeztem haza kies lakunkba, és fontossági sorrendet tartva intézendőim között előbb megsimogattam a macskákat, aztán megetettem a kovászt, aztán megetettem magamat, aztán lezuhanyoztam, belebújtam az új ződ nyafogóruhámba, és blogoltam.

Most penig feltehetőleg dögleni fogok a kanapémon, mert megtehetem. (Irigykedni továbbra sem kell, holnap az mtmt-vel küzdök meg, holnapután ésazután pedig a parodontológus veri már megint széjjel a számat. Legalább a mai nap legyen ilyen kis nyamnyam.)

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2018/02/03 hüvelyk eská, tél

 

5/155 – Vidámabbacska

Ma kéne a macinak kidugnia az orrát, és megnéznie, látja-e az árnyékát vagy sem. Na, mifelénk a medvék nem fognak látni semmit. Mifelénk amúgy valószínűleg medvék se nagyon akadnak (kivéve a plüssöket), úgyhogy helyettük én fogom kidugni az orrom. Elvonulok szemüveget javíttatni, aztán találkozóim vannak: háromtól egy frissiben szerzett szakdolgozóm, négytől meg a Professore, aki az egyetemi kutatócsoportom vezetője vala. (Szakdolgozót úgy szereztem frissiben, hogy a témavezetője nyugdíjba ment, és a továbbiakban nem óhajt szakdolgozókkal foglalkozni, amit én igenigen megértek.) A vicces a dologban az, hogy a Professore meg az én témavezetőm volt, amikor a szakdolgozatom írtam. Hajh, milyen szépen körbeérnek a dolgok.

Mivel afféle nyúlósan taknyos, bánatos idő van, megpróbáltam a  zöld-lila vidámabbacska oldalát kiaknázni (pláne, hogy tegnap az állateledel-boltban azzal fogadtak, “de hol maradnak a színek?”. Istenbizony nem tudják, hogy én még blogolok is az őtözködésről, de minden alkalommal reflektálnak az áutfitemre, általában elismeréssel.) Ha a nyúlós-taknyos idő továbbra is megmarad, kínomban egyre vidámabbacskább leszek, ó, ti kedves jó pipeződ és hupilila holmik, amik ott vártok rám bevetésre. Ma még nem ugrottam kötésig a szemkifolyasztó tarkabarkába, de gondoltam, ehhez a cucchoz dukál egy új sapka, úgyhogy össze is ütöttem gyorsan egyet a már ismert recept alapján. A vicces az, hogy bármennyire pontosan követem a saját szabásmintám adta utasításokat, és bármennyire hasonló anyagokból készítem a sapkákat, sose sikerül egyformára. Nem baj. Que vive la différence.

A képen amúgy a második számú nekem-új csizma is agnoszkálható, amit ma igen alaposan le fogok tesztelni gyaloglásilag.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/02/02 hüvelyk eská, tél

 

5/154 – Expedíció

Mára azt terveztem, hogy békésen maszogva itthon ücsörgök vadonás új nyafogóruhámban (hát persze, hogy kellett varrnom egy újat, zöldet!), de a sors meg ezeknek a büdös kis mókusnyusziknak az étvágya közbeszólt, le kell caplatnom macskakajáért. (Igen, továbbra is expedíciózom házhoz rendelés helyett, egy magamfajta kanapékrumplinak minden alkalmat ki kell használnia arra, hogy mozogjon valamit, még ha csak három kilométer sétát is az állateledeles boltig meg vissza.)

Mindehhez teljes energiával belöktem a zöld-lila hónapot, amelyet próbálok az utolsó sapkarózsáig terjedő elszántsággal tartani, de ennek (mint a mellékelt ábrán is látható) vannak bizonyos akadályai. Összesen két olyan szezonális cipőfélém van, ami zöld meg lila, mindkettőnek magas a sarka, és olyan aztán nincs, hogy mindössze két magas sarkú cipővel kihúzzak egy hónapot, szóval lesznek itt úgynevezett semleges színű, vagyis fekete meg szürke meg barna meg drapp csizmák meg bakancsok is. Ez a mellékelt ábrán nem látható, de úgyszintén nincs lila vagy zöld nadrágom se (ja, tudom, nagy szégyen), úgyhogy mindezek után kénytelen voltam olyan engedményt tenni, hogy a farmer is semleges színnek fog számítani, slussz. Megvan a határa annak is, meddig megyünk el az önszabotálásban. (Vannak még némi gondok keszkűk és és sálak és táskák tekintetében is, de arról majd később.)

Oké, macskakaja.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2018/02/01 hüvelyk újracucc, eská, tél