RSS

5/154 – Expedíció

01 feb

Mára azt terveztem, hogy békésen maszogva itthon ücsörgök vadonás új nyafogóruhámban (hát persze, hogy kellett varrnom egy újat, zöldet!), de a sors meg ezeknek a büdös kis mókusnyusziknak az étvágya közbeszólt, le kell caplatnom macskakajáért. (Igen, továbbra is expedíciózom házhoz rendelés helyett, egy magamfajta kanapékrumplinak minden alkalmat ki kell használnia arra, hogy mozogjon valamit, még ha csak három kilométer sétát is az állateledeles boltig meg vissza.)

Mindehhez teljes energiával belöktem a zöld-lila hónapot, amelyet próbálok az utolsó sapkarózsáig terjedő elszántsággal tartani, de ennek (mint a mellékelt ábrán is látható) vannak bizonyos akadályai. Összesen két olyan szezonális cipőfélém van, ami zöld meg lila, mindkettőnek magas a sarka, és olyan aztán nincs, hogy mindössze két magas sarkú cipővel kihúzzak egy hónapot, szóval lesznek itt úgynevezett semleges színű, vagyis fekete meg szürke meg barna meg drapp csizmák meg bakancsok is. Ez a mellékelt ábrán nem látható, de úgyszintén nincs lila vagy zöld nadrágom se (ja, tudom, nagy szégyen), úgyhogy mindezek után kénytelen voltam olyan engedményt tenni, hogy a farmer is semleges színnek fog számítani, slussz. Megvan a határa annak is, meddig megyünk el az önszabotálásban. (Vannak még némi gondok keszkűk és és sálak és táskák tekintetében is, de arról majd később.)

Oké, macskakaja.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2018/02/01 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

9 responses to “5/154 – Expedíció

  1. postmodernystka

    2018/02/01 at 09:45

    Az nem szimpi nekik, amit vittem?

     
    • mák

      2018/02/01 at 10:28

      Ez a szárazeledel-beszerzés volt. 🙂 (Abból, amit küldtél, még nem kaptak, de tervben van.)

       
      • postmodernystka

        2018/02/01 at 16:36

        na majd szamolj be, h tetszik nekik, hatha elfogy

         
  2. Kriszti

    2018/02/01 at 10:18

    Szerintem a farmer mindig is semleges színnek számított. ;o) :o)

     
    • mák

      2018/02/01 at 10:29

      Igen, azt hiszem, így van.

       
  3. peony67

    2018/02/01 at 21:51

    A farmert mindig is semleges színnek tekintettem… ugyanúgy hordtam hozzá pirosat, ződet lilát, meg kéket is… Sárgát meg nem azért mert nem menne hozzá (de, megy), csak azt meg alapból nem hordok…tetszik a tunikát (vagy inged)… És milyen már, hogy amikor egy nagyon ződ szoknyát turiztam, az jutott eszembe, hogy neked tetszene, de ebben a hónapban nem viselhetnéd, mert zöld és türkiz…

     
    • mák

      2018/02/01 at 21:51

      🙂 Két ruha van rajtam. (Igen, néha kicsit nehéz eldönteni, mi a konkrét műfaja annak, amit éppen felvettem.)

       
  4. Zsuzsi

    2018/02/03 at 11:05

    De azért megnéznénk a pompás, új, ződ nyafogót is! 🙂

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: