Hozzávetőleg az van rajtam, mint a tegnapelőtti konzerven, és hozzávetőleg életben is vagyok. Úgy tűnik, szinte bármiféle nyomorúsághoz hozzá lehet szokni, ezúttal legalábbis az egyórás tömény szenvedés kevésbé érződött töménynek, különösen annyi zsibbasztóval, amennyit előtte beleinjekcióztak a pofámba. A kapirgálás és kínzatolás után szépen hazajöttem a félig lefittyent képemmel, aztán mikor kiment a zsibbasztó, benyomtam egy fájdalomcsillapítót, és ezzel valahogy eltelt a nap.

Persze azért ne bagatellizáljuk el a dolgot, az Ibubétát ma is kéznél tartom, és igazából az lenne a legislegjobb, ha a mai napot csendben nyivácskolva és vízszintesen tudnám tölteni, miközben rázogat a hideg (igen, lázam is van), de nem ezt osztották le a nagy zsugapartiban, vár a hetes busz, a hat óra tanítás meg az összes többi. Nappal Egom, este Pex, tudok én, hejj.

Mindehhez persze megint nyavalyás rosszul aludtam, hajnali kettőkor pedig bevettem még egy fájdalomcsillapítót, és próbáltam még szundikálni egyet a nappaliban a kanapén, de Istennek irgalmatlanul hülye macskaállatkái természetesen a mai különleges világnapot választották ki arra, hogy háromtól ötig gurrogva rohangásszanak, és tényleg közel álltam ahhoz, hogy közéjük vágjam a papucsomat.