Egynéhány terv füstbe ment kicsinyég az elmúlt napokban, a vendégek például már tegnap le akartak falcolni, de a doktori védéssel járó kimerültség és természetesen az üvöltő másnaposság miatt csak ma támolyogtak haza. A húgom például tizenhárom órát aludt és fetrengett, miközben a macskák jajongtak, desőt üvöltöttek a fejében, amire valószínűleg évek óta nem volt példa. Végülis, ja, az embernek életében maximum egyszer van doktori védése. A normálisabbjának. Nekem nyilván kettő lesz. De ott még én is megállok, mert mindennek van határa.

Ma amúgy szerfölött erényesnek és önelégültnek érzem magam, mert miután a zenészek kitotyogtak az ajtón, én elővettem a porszívót, kikergettem a nappaliból a macskákat, és eltüntettem a szőreiket a szőnyegről. Nagyrészt. Valamennyi nyilván maradt belőle. Annyira viszont, azt hiszem, nem fogom erényesnek érezni magam, hogy kiskefével és gumikesztyűvel is nekiessek. Mint mondtam, mindennek van határa. Kár, hogy a hajamat nem informálta erről senki, és így ismét felrobbant. Rámférne egy fodrász. És, ami azt illeti, egy manikűr is.