A félév vége felé általában mindig feltör a talajvíz és eldugul a vécé (képletesen szólva, természetesen), és pillanatnyilag az a leghasznosabbnak látszó stratégia, hogy mindig csak egy hétre előre tartsam számon a programjaimat, másként előbb-utóbb egy sarokban kötök ki kis csomóba gyűlve, és azt hajtogatom, hogy deháténnemilyenlovatakartam. Egyébként is úgy tűnik, megint azt az időszakomat élem, amikor éppen enyhén hisztérikus igényem van a begubózásra meg a szöszmötölésre, ami persze erős összefüggést mutat azzal, mennyi tennivalóm meg szaladgálnivalóm van, itt-ott apró és röhejes bosszúságokkal pitykézve. Ráadásul a rutin is kezd lenyelni, és definitíve kéne az életembe valami Történés. Csak ne nagy legyen, mert a Nagy Történésekből sose sül ki semmi jó.

A vicces amúgy az, hogy igenis vannak Történések, de ezekhez is tenni meg szaladgálni kell, és én ugyan sose számítottam arra, hogy sült galambok röpülnek majd a számba, de jelenleg úgy érzem, esetleg megpróbálkozhatna a zuniverzum egy kis szájbaröpített valamivel, és lehetőleg ne pofon legyen.

Tanítani persze necesse est, úgyhogy megyek is.