Az óraátállítás káros és hasznos hatásai mostanra egyaránt kimentek az ablakon, mert szerdánként így is, úgy is sötétben indulok és sötétben érkezem. Úgyhogy konzerv.

Azt viszont megjegyezném, hogy egyáltalán nem ilyen mosolygósan indult a reggel, nyavalyásan keveset aludtam és rosszul, ráadásul mikor háromnegyed ötkor le akartam ellenőrizni valamit a pendrájvomon, a laptop meglepetésszerűen elkezdett hibaüzeneteket meg “javítsd meg a meghajtót, bmeg” felkéréseket küldözgetni, úgyhogy elindultam keresni egy másik pendrájvot. Na most egy pendrájv kicsi, a lakás nagy, a dzsuva mennyisége pedig leginkább Augeiász legendás istállójáéhoz hasonlatos, és előbb-utóbb tényleg ütök két lyukat a falakon, aztán bevezetem egy folyó vizét, hogy átmossa a csűrt. Vagy esetleg kihordok mindent az udvarra, és felgyújtom.

A Repülő Kutató nagy szerencséje, hogy nem volt itthon, mert bizisten felköltöttem volna fél óra után, mikor már minden lehetséges helyet feltúrtam, többek között az ő íróasztalát is, amit arasznyi vastagságban fednek a cédulák, levelek, jegyzetek, fénymásolatok, előadásvázlatok meg még mi nem. Istennek hála nem kijárósak a macskáink, mert abban a tragikus tengerben tutira elfért volna néhány döglött egér is. Végül a kanapé melletti lerakón találtam a laptopja alatt kettő darab pendrájvot. (Miért ott? Miért így? Mi a franc van ezzel a lakással? Mi a franc van velünk?) Az egyikről ráadásul kiderült, hogy az enyém, és utoljára 2012-ben használtam a dokumentumokból ítélve. Úgyhogy most két pendrájv van nálam, az egyik egy 256 megás múzeumi darab, és nagyon remélem, legalább az egyik működni fog, mert ha nem, megüt a laposguta, aztán nix több őtözködős blogolás.

Oké. Megyek tanítani.