Amíg én tegnap rázúdítottam a hallgatókra Comeniust, Rousseau-t, a Ratio Educationist, Pestalozzit, Herbartot, Ellen Keyt, Montessorit és Rudolf Steinert (ezek csak a hájlájtok, volt ott minden, mint a búcsúban, Melanchtontól Cecil Reddie-ig, Tuiskon Zillertől Olive Decroly-ig és még mi nem – a végére már én is szédelegtem, nem csak ők), itthon meghótt a fagyasztó. Mondjuk már éppen vártam, mi fog legközelebb megkrepálni, a tizenhét vagy tizennyolc éve beépített konyhai elektronyikus ketyerék egymás után dobják fel a pacskert, négy éve a mosogatógép, két éve a hűtő, tavaly a sütő, most már tényleg csak a fagyasztó volt hátra. A mókás az, hogy a mikró (évjárata 1993) még mindig köszöni, jól, de azért nem akarom ezt elkiabálni. Miután a Repülő Kutató megmentette a megmenthető dolgokat (van egy másik fagyasztó is a pincében), és kidobta a beazonosíthatatlanokat, itt maradt nekem egy fél csirkemell, egy ökölnyi marhafelsál meg kétmaréknyi magozott meggy, hogy csodákat művelhessek velük. Hátizé, érdekes feladat lesz.

Nem csak étkezésileg várható igen komplex és mulatságos nap, ma reggel fél órát harcoltam már egy szakdolgozattal. (Vajon miért van, hogy egyébként értelmesnek tűnő ifjak, mihelyt írni kezdenek, szinte azonnal elfelejtik egyeztetni az alanyt-állítmányt, és mindezt fél mérföld hosszú mondatokban? Rejtély.) Mindehhez pedig ma még újabb családi hülyeség és marhaság várható, merthogy az unokaöcsi saját kezűleg gyártott, személyre szóló meghívóval invitált a szülinapjára, melyet már ugyan megünnepeltünk múlt héten, de ma újabb felvonás gyön belőle. Mivel a házukban összesen kilenc szék van, de a fiatalembernek nem erőssége a matek, gyanúm szerint többen is a padlón ülve fogunk ünnepelni.

Viszont mivel varrtam neki párnákat, legalább tudom, mit kérjek a senekem alá, ha így alakul.

A hajam viszont úgy döntött, a vasárnap örömére tovább robban. Juhé.