A dolgozatjavításból végül nem lett zokogás, még kicsike se, a nép hozzávetőleg elvárásaimnak megfelelően teljesített, hurrá. Én általában annak örülök, ha a dolgozatok végeredménye meglehetős szórást mutat, van több jeles (tehát érthető/megtanulható volt az anyag), és a skála másik végén is ácsorognak néhányan elégtelenekkel és elégségesekkel a kezecskéjükben (tehát nem volt komolytalan a követelmény). (Nyugi, mindig van javítási lehetőség, és általában meg is szoktak táltosodni a hallgatók ennek örömére, aminek én szintén roppantul örvendek.)

A saját teljesítményemre is jár egy erős négyes, merthogy, úgy tűnik, elég jól adtam le az anyagot (senki sem írt igazán hajmeresztő hülyeségeket), és elég jól raktam össze a dolgozatot is (lásd a végeredmények szórása). Azért nem kapok jobb jegyet, mert a “világi literátus” fogalmát senki sem találta el egészen pontosan, ez pedig nyilván az én lelkemen szárad. Na majd jövőre.

Elvileg ma is vizsgáztattam volna, de mind az öt fő megfutamodott a szociogén tényezők önfejlesztő személyiségformáló blablabláitól (nem, sajnos nem ússzák meg szegények, januárban van még két vizsgaidőpont), úgyhogy akkor inkább megpróbálok behozni a lakásunkba némi jinglebellt és ootannenbaumot. Vérszemet kaptam attól, hogy a macskák még nem pofozták le a porcelánmikulásokat.

Előbb viszont még eltotyogunk ebédelni, mert ilyet úgyse szoktunk. Akkor meg már, ugye, miért ne vághatnám ki hozzá a magas cét: matchy-matchy, bizarr színkombináció, vastag zokni, gatyához való bundáscipő meg minden, ami még belefér.